2018. március 18., vasárnap

Győri séta

      Szombaton, még a beharangozott hóvihar előtt, nagy sétát tettünk Győrben. Könnyen elérhető a Railjettel. A Baross utcában a Szent György-díszkút (Rieger Tibor alkotása, 1998) fogadott. (Friss Kossuth-díjas!) Ő készítette el Fekete István portréját is, mely a Batthyány-ligetben áll. Mellette Móra Ferenc mellszobra, mindkettő Rieger Tibor műve, 2015-ből. A Gárdonyi-szobor régebbi (1927), Zászlós István műve.
     Utunk innen a Borsos Miklós Múzeumba vezetett, melynek 1978-től az egykori püspöki udvarbíró háza ad otthont. (Itt még sose jártunk! A képekhez a szövegeket én választottam.)


     "Ne féljetek, mert Jézus Krisztus küldött engem hozzátok, hogy megszabadítsalak titeket a sárkánytól. Ezért higgyetek Istenben és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm a szörnyeteget."
                                                                               A legendából



     "A kis ház is megfehéredett, összehúzódott, becsukta ablakszemét, mintha helyet kérne a nagy dunyha alatt, amelynek puha, fehér pehelytömését most szitálja a tél vastagon és bőkezűen." 
                              (Fekete István)


                                       "Vágytam, nem is tudom már, mennyi éve,
                            meghitten járni újra köztetek,
                            harangvirágos, omló föld ölébe
                            olyan nagyon miért siettetek?"
                                                                                  (Áprily Lajos)


                                       "A seb, mit rajtam vad kor ökle zúzott,
                            sötét heggé simult minden dalon.
                            De mint a monda tóba hullt harangja,
                            a mélyben él az ember-fájdalom."
                                                                                          (Áprily Lajos)



                                              "Én Istenem, legyek vidám,
                                 hogy házamat vidítni tudjam.
                                 Mosolyogjak, ha bántanak
                                 és senkire se haragudjam."
                                                                                   (Áprily Lajos)



                                          "Minden szörnyűbb, mint hittem akkor
                                   fiatalon...
                                                                        (Szabó Lőrinc)



                           "Csínján velem majd, bölcs hársak, akácok:
                    bírák, vegyészek! Végső szó jogán
                    fedjétek föl, e szívig ha leástok:
                    kiáltó vétóm volt a csönd s magány."
                                                                              (Illyés Gyula)




    "Mélységesen megindít, hogy független emberként dolgozhatom abban a korban, amelyben oly sokak sorsa a függőség, és hogy gyakorlati munkám mellett továbbra is a szellem területén működhetem."
                                                    (Albert Schweitzer)

Nincsenek megjegyzések: