Valamikor kezdő tanár koromban sokat forgattam Makay Gusztáv verselemző könyvét: "Édes hazám, fogadj szívedbe!..." (1959). Makay korábban élőszóval is, módszertani könyvével is igyekezett bevezetni bennünket a tanítás rejtelmeibe.
Most véletlenül kezembe kerültek a pécsi Sorsunk c. folyóirat (1941-1948) számai. Várkonyi Nándor volt a főszerkesztő, a társszerkesztők között Weöres Sándor és Lovász Pál mellett ott volt Makay Gusztáv is.
Az első évfolyam 4. számában fedeztem föl Makay Babits-esszéjét, mely úgyszólván a nagy költő halála pillanatában született:
Nem volt politikus. A politikus célja a tett, és a pillanat esélyeit mérlegeli. "Én nem vagyok reálpolitikus s nem ítélhetem meg a pillanat szükségességeit — írja Babits önéletrajz-kötetében. — Feladatom ennek épp az ellenkezője... író vagyok, a szellem embere. Az én szolgálatom: megőrizni népem legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon. A kezdődő barbárság lármája közt ébren tartani a lelkiismeret sajgó nyugtalanságát. Megóvni egy jobb idő számára az emberiesség megvetett eszméit, a szellem és szabadság tiszteletét. Ezek a nemzet igazi szentségei". A szellemi költő tehát a lelkiismeret és az örök szellem szava, figyelmeztetés és őrködés az ingatag kor veszélyei között. Így szabadabb, mint a tett embere; s ehhez a függetlenséghez jó iskola volt az elefántcsonttorony költői magánya. "A politikus a viszonyoktól függ. A cselekedet sohasem szabad. Szabad csak a gondolat lehet a földön; és a szó, a kimondott gondolat. De ez néha már maga is cselekedet".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése