A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bada tanár úr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bada tanár úr. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 26., csütörtök

Honderű az antivilágból

     
     1982-ben jelent meg az Élet és Irodalomban Spiró György portréja magyartanáráról, Bada tanár úrról, mely olyan nagy hatással volt rám, hogy példaképemmé választottam, s fogadatlan apostolként hirdettem igéit, követtem módszereit. („Őt nem érdekli, ki honnan jött, milyen volt a bizonyítványa általánosban, kik a szülei, őt a munka érdekli, ő nem tűri a becstelenséget, itt dolgozni kell, és aki nem hajlandó, meneküljön." Nem tudtam, hogy senki nem válhat Bada tanár úrrá, Bada tanár úrnak születni kell.) 
     A kölcsönadott ÉS-t persze elfelejtették visszaadni, de ami fontos, úgyis beleég az emberbe. Nagy örömömre viszontláttam Spiró írását az 1985-ös Magániktató c. kötetben. Milyen érdekes, hogy ezt is kölcsönadtam valakinek, aki hamarosan eltűnt a szemem elől, talán még az iskolát is otthagyta. Újra szereztem az antikváriumból egy ütött-kopott példányt, mely most már – úgy tűnik – nem kell senkinek. Bada tanár úr még az antivilágból származott. Az „átkos” előtti „átkosból”, amikor elevenek voltak bizonyos polgári értékek. Nekem is voltak ilyen tanáraim, akik ha nem is ennyire teátrálisan, de ragaszkodtak a minőséghez, figyelembe véve a körülményeket.
     Mindezek az emlékek a Honderű (1997) kapcsán jutottak eszembe, melyet most újra színre vittek a Pesti Színházban. Spiró ebben a darabjában a keresztény középosztály vonzó oldalát mutatja be néhány szereplőn keresztül, nagyszerű színészek közreműködésével: Börcsök Enikő, Márton András, Lukács Sándor, Kern András, Orosz Ákos. 
     Ők szerencsés módon túléltek mindent. Humorérzékkel viselték el a sorscsapásokat, s még 80 évesen is aktívak, mernek szerelmesnek lenni, párbajoznak, nyelveket tanulnak. A klasszikus műveltség alapvető, a tartásnál, a formáknál nincs fontosabb! Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ennek az osztálynak néhány képviselője csupán eszköz Spirónak arra, hogy kiemeljen (olykor ironikusan) néhány megbecsülendő értéket. Az előzőkhöz (tartás, forma) hozzátartozik a humor, a röhögni tudás. Minél nagyobb a baj, annál inkább segít a nevetés. 
     Spiró most nem foglakozik ennek a kornak a visszataszító/bűnös voltával. Hőseink  kisgyerekként csöppentek bele egy miliőbe, amikor felnéztek Horthyra, s jó ötletek tűnt a leventeoktatás, a tiszti karrier, de amely a Don-kanyarban és a vészkorszakban végződött, és az 50-es években folytatódott.
     Vancsura, az adóvégrehajtó képviseli a plebszet. Megjegyzendő, hogy ő nem tehet róla, hogy nem tanult latinul, hogy számára az élet csupa ügyeskedés, kiskapu. A maga módján még emberséges is igyekszik lenni, de beleütközik az „antivilág” becsületkódexébe”.