2012. február
 |
| Delacroix: A szabadság vezeti a népet |
A francia felvilágosodás és a forradalom után a
zeneszerzők „státusza” megváltozott, a zenehallgató közönség a polgárság lett.
Maguk a zenei formák is átalakultak. Egyrészt fontosabb lett az egyéniség, és a
különféle nemzetek dallamkincse is belekerült a zene vérkeringésébe: „Te
leszel az első nagy művész, aki feltárod lengyel zenénk dús kincseit.” –
írta Chopinnek egyik apai barátja. (Szabolcsi: A zene története, 1940, 324. o.)
Chopin
1810. március 1-én született Źelazowa Wolában. (Nemrég volt a Chopin-év,
milyen gyorsan elszállt.) Apja Nicolas Chopin 1787-ben,
tizenhét éves korában került Lengyelországba, ahol lengyel patrióta
lett. Fia már gyermekként mindenkit lenyűgözött. Első útja Berlinbe
(1828), majd Bécsbe (1829) vezetett.
Közben forradalmak,
felkelések törtek ki itt-ott (Párizs, Brüsszel - Varsóban lengyel
felkelés, kezdete 1830. nov. 29. – leverése 1831. máj 26!) Vörösmartynk több versben is reagált a
lengyel eseményekre. Ezek közül A hontalan (1835) szép zengzetes, Az
emberek (1846) megrendítő.
Chopin
1830. november 2-án – ekkor még nem tudta, hogy örökre – elhagyta Varsót.
Stuttgartban tudta meg, hogy Varsó elesett. 1831 őszén
érkezett Párizsba. Soha nem tért vissza Lengyelországba.
Ebből a korból való a h-moll scherzo op. 20. A szenvedély
elbizonytalanodó, elhaló futamai után egy lengyel karácsonyi dal megható
dallama következik. Még a csengettyűket is érzékeljük. Rémült, disszonáns hang
vezet újra a kezdet dinamikájához, s aztán a zongora kimondja: vége.
Szabolcsi
említett művében (327. o.) így ír: „Az ilyen végletesen személyes, minden
mástól különböző művészet, mely beszélni és gondolkodni csak első személyben
képes, melynek számára a világ ’én magam’-nál kezdődik és végződik: hol
találhatott volna igazabb otthonra, mint a zongorán, ezen a minden kitágulásra
és megszűkülésre alkalmas hangszeren?”
 |
| Delacroix: Chopin |
