A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Idézet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Idézet. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 12., szerda

Fuks változatai

                                                            Lásd még:   A hullaégető


     A Mundstock úr (1963) után Fuks második regénye a Változatok sötét húrra (1966) címmel jelent meg. Míg az első regény 1941-42-ben játszódik, s arról szól, hogyan "készül fel" hősünk a koncentrációs táborra, addig a második regény egy kamaszfiú egyes szám első személyben megszólaló bonyolult története (rejtett önéletrajz), mely a 30-as évek elejétől a német megszállásig tart. A játékos képzelet éppen olyan nagy szerepet játszik, mint a valóság, mely felülmúlja sokszor a képzeletet.

     Fuks költői vénája felismerhető a következő idézetben is:

      "Az ember hárfa, a m e l y e n  a  s z é l  j á t s z i k, d e  m a g a  a z  e m b e r  i s. Az ember önmagán játszik, nem különös ez? Elég különös e z  a z  é l e t… olyan mint a t á n c. No és ugyanúgy , ahogy a hárfán mindenféle húrok vannak, az emberben is vannak mindenféle húrok. A legmagasabb húrok, de ezek a legvékonyabbak és a leggyengébbek, akárcsak a hárfán, az ember néha nem is hallja a hangjukat, megtörténik, hogy ő maga egész életében meg sem érinti őket, úgyhogy sohasem szólalnak meg, vagy ha igen, akkor csak egy pillanatra, egy halk pendülésnyire, s a hangjuk mindjárt belevész az alsóbb húrok zengésébe. De az emberben vannak mélyebb és mély húrok is, és van benne, minden emberben egy s ö t é t  h ú r is.

- Egy sötét húr, és ezt a sötét húrt nem szabad megérintenie. Minden húron játszani kell, csak ezen az egyen nem.

-   És mi történik akkor, ha a sz é l  játszik rajta, mi lenne abból?

-   Abból talán … tragédia lenne." (330. o)

                               (Zádor András fordítása)