Ozawa és Murakami

 2016. 11. 30. 

A könyv, Libby Mcguire, Guardian

      Már hónapok óta olvasom Murakami 1Q84 c. regényét. Csak az a baj, hogy egy véletlen folytán angolul kaptam meg, s ez lelassítja az olvasást. Mindenesetre bízok abban, hogy mire a végére érek, már fogok tudni angolul. (925 old.)

     Ez az első találkozásom a japán szerzővel, akit a Nobel-díj várományosai között is említettek. Kétségtelenül nagy műveltségű íróról van szó, aki szereti meghökkenteni olvasóit tájékozottságával. Mindjárt az első fejezetben egy tokiói taxiban felhangzik Janáćek Sinfonietta c. műve, mely különös hatást tesz az egyik női főszereplőre, Aomaméra. Szóba jönnek még a cseh mezők is. S ez korántsem csak a képzelet játéka: Murakami valóban járt Csehországban. Bécsben bérelt autót, s beutazta az egykori morva területet, Mahler és Freud szülőhazáját.

     Nemcsak az emberek vándorolnak, hanem a mondatok, a gondolatok is. Ne gondoljuk, hogy ami külföld, az valami más világ. Amikor Murakami Amerikában élt, jó barátság szövődött közte és Seiji Ozawa között, aki sok európai és amerikai város után Bécsben kötött ki.

     Érdemes lesz elolvasni kettejük Absolutely on Music c. most megjelent könyvét, mely hat hosszabb beszélgetést tartalmaz. A beszélgetésekről felvétel készült, melyet később Murakami jegyzett le. Korábban Ozawát annyira lekötötte a munkája, hogy nemigen beszélt a zenéről. A nagy operáció után azonban Murakami úgy tapasztalta, hogy a mestert felvillanyozza a zenei téma, s így könnyű volt rávenni a hosszabb interjúkra.

     A nagy zenerajongó Murakami ráébredt arra, hogy milyen sok közös vonásuk van Ozawával.

     Az első, hogy mindketten örömet találnak munkájukban, mely abszolút koncentrációt kíván.

     A második, hogy mindkettőben megvan az az érzés, nem múlóan, hogy „még nem elég jó”. Mélyebbre kell ásni, tovább kell jutni. Látta Ozawát munka közben, érezte a „mélységet és az intenzitást”. Látta, hogy küzd az idő és a fizikai teljesítőképesség határaival.

     A harmadik a makacsság. Ha Ozawa elhatároz valamit, végigjárja az utat a megvalósításig. Nem számít, mások mit mondanak. De felelősséget vállal döntéseiért, anélkül hogy kifogásokat keresne.

     Már csak röviden: az alkotóművészek általában egoisták. De Murakaminak az a tapasztalata, hogy meg lehet találni a környezettel való kompromisszum lehetőségét.

Forrás: Guardian

Murakami Dániában (archív, 2016. 12. 14.)

     

Murakami, www.geopen.hu

     Iris Radisch (Die Zeit) október végén találkozott Murakamival a dániai Odensében. Az író ekkor vette át a Hans Christian Andersen-díjat. Egy dán professzorasszony méltatásában kiemelte, hogy Andersent és Murakamit a mindennapokban felfedezett mágikus és spirituális dimenzió köti össze.

     Németországban most jelent meg Foglakozása író (Von Beruf Schriftsteller) címmel Murakami legújabb könyve, melyben önmagáról beszél. Kiragadva a legfontosabbat, azt vallja, hogy szövegének (könyvének) legyen egy zenéhez hasonló ritmusa. (Szenvedélyesen szereti a zenét, s Odensében éppen lemezt vásárolni indul.)

     Szóba jönnek olyan hétköznapi dolgok is, hogy minden nap korán kel, kávét főz, s nekilát az írásnak, akár van kedve, akár nincs. (Mi is így voltunk vagy negyven évig a munkánkkal!) Két és fél oldal megírása a cél, 5-6 óra után abbahagyja az írást, akkor is, ha lendületben van. A lényeg, hogy ki ne essen a ritmusból.

     Túllépve a hétköznapokon, Murakami így jellemzi alkotásmódját: „Azt hiszem, mindig mélyebbre hatolok be magamba, belső világomba. (…) Ha a külső világot (Oberfläche) írom le, akkor a realista stílust használom. De mihelyt mélyebbre jutok, a mélységbe merülök, írásom metaforikus, szimbolista lesz. (…) Ami fontos számomra: írás közben álmodni kell. Nagyon tudatosan és célzatosan tudok álmodni. Ha egy álmot akarok látni, megjelenik. Csak koncentrálnom kell, s aztán lejegyezni.”

      Iris Radisch sok oldalról igyekszik kifaggatni az írót. Talán fontos kiemelnem, hogy Murakami a hatvanas években – tinédzser korában – úgy gondolta, hogy a világ fejlődni fog, egyre jobb lesz. A hetvenes, nyolcvanas években ez megváltozott. Igaz, ő lelke mélyén még mindig optimista, ellenben a fiatalok úgy érzik, a világ egyre rosszabb lesz. Ez tragédia. Felelősséget érez értük, ezért ír. Most fejezte be új regényét, mely részben Bécsben játszódik.

     Lásd még: Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? (2012, fordította Nagy Anita)

                   Die Zeit