A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Susanna Margaretha Brandt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Susanna Margaretha Brandt. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 13., csütörtök

Margaréta

                                                                                                                 németül

                                                Ary Scheffer:Faust és Margaréta a kertben

Margaréta
Ti szent angyalok, oltalmazzátok lelkemet! – Irtózom tőled, Henrik!”* (Faust álneve)

Mephistopheles
Ő pokolra kerül!
(Eltűnik Fausttal, az ajtó becsapódik, elhaló hang hallatszik)

Henrik! Henrik!”
                                            
(Ős-Faust)

Frankfurt népe, bár még sötét volt január 14-én, izgatottan várta a kivégzést. Már 5 órakor felsorakozott a börtön előtt tizenkét katona. 6-kor indult Raab ezredes, a katonai bíró hintója a Katharina-toronyhoz, ahol Susanne Margarethe Brandtot, a gyermekgyilkos nőt őrizték.

1772-öt írunk, s bocsánat, hogy nem mondom el rögtön a lényeget. Hisz szeretném kíváncsivá tenni az olvasót (ha van), miért fontos az, hogy mi történt ott csekély 250 évvel ezelőtt a Haupwache terén. (Eltekintve attól, hogy minden fontos, ami az emberrel történik.)

Ha nem rémlik, akkor segítségképpen hozzáteszem még, hogy a Katharina-toronytól nem messze, csupán 200 méterre levő ház manzárdszobájából jól látható a torony. Ifjú lakója, a 22 éves joghallgató, aki nemrég érkezett haza Straßburgból, nem volt más, mint Johann Wolfgang Goethe. Kezded már kapiskálni az összefüggést? Igen, Gretchen fog meghalni a vérpadon, hogy később testet öltsön a világirodalom egyik meghatározó művében, a Faustban.

Legutóbb Uwe Wittstock írt róla nagyon hatásosan a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Persze a valóságos szereplők is kitettek magukért: „Amikor Raab bíró fél hat körül feketébe öltözve a hóhérral a cellába lépett, sarkantyús csizmát viselt, vörös köpenyén a város ezüst címere volt, arany alapon. Susanne Margaretha Brandt is ünnepi öltözékben volt. Fehér kiskabátot, fehér szoknyát varrtak neki, fehér kesztyűt kapott, s egy fehér kendőt. Jobb ruhát sose viselt életében. Kezébe fehér kesztyűt adtak, s hozzá egy nagy citromot, mely a bűnbeesés fölötti győzelem jelképe volt.” Miután Raab felolvasta az ítéletet, melyet jól megérdemeltnek nevezett, a köpenye alól elővett „egy kis vörös pálcát, és Susanne lábai elé dobta, aki rémületében egész testében reszketni kezdett. A hóhér lépett oda, megfogta a kezét, s csendesen vigasztaló szavakat mondott.”

Bár a fiatalasszony tette rettenetes volt, az embernek az az érzése, hogy az egész egy színjáték csupán. Frankfurt városa rendezte tisztes polgárai számára: lám mi mennyire erkölcsösek vagyunk, mennyire elítéljük a bűnt. De hisz éppen az álszentség és a megbélyegzéstől való rettegés okozta a tragédiát. A külvárosi fogadó konyhájában lakó, 24 éves cselédlány, akit megerőszakolt az átutazó idegen, végtelenül kiszolgáltatott volt. Még családja is magára hagyta.

Susanne azt vallotta, a jegyzőkönyvek bizonyítják ezt, hogy tettére az ördög vezette.  Goethe is áttanulmányozta a periratokat, gondosan jegyzeteket készített, s elkezdett dolgozni az úgynevezett „Ős-Faust”-on, melyben megvan már „a költői erő és a drámai érzék.” (Márton László, in: Faust, 2015) Megrendítő a befejezés a végső változatban:

Margaréta

Atyám, a tied vagyok! Ments meg!
Ti angyalok! Ti mennyei seregek!
Fogjatok közre, hogy megmentsetek!
Henrik! Iszonyt lehelsz belém!

Mephistopheles
Ő pokolra kerül!

Hang (fentről)
Ő megmenekül!

Mephistopheles (Fausthoz)
Hozzám!
 (Eltűnik Fausttal)

Hang (bentről,elhalóan)
 Henrik! Henrik!

                                                    (Faust, 1808)

                Az idő nyoma látszik a Faust befejezésén: ha a földi  igazságszolgáltatás akadozik, kihagy, az ember szeretne bízni valami magasabb erőben, mely helyre teszi a dolgokat.