Margaréta
Ti szent angyalok, oltalmazzátok lelkemet! – Irtózom
tőled, Henrik!”* (Faust álneve)
Mephistopheles
Ő pokolra kerül!
(Eltűnik Fausttal, az ajtó becsapódik, elhaló hang
hallatszik)
Henrik!
Henrik!”
(Ős-Faust)
Frankfurt népe,
bár még sötét volt január 14-én, izgatottan várta a kivégzést. Már 5 órakor
felsorakozott a börtön előtt tizenkét katona. 6-kor indult Raab ezredes,
a katonai bíró hintója a Katharina-toronyhoz, ahol Susanne
Margarethe Brandtot, a gyermekgyilkos nőt őrizték.
1772-öt
írunk, s bocsánat, hogy nem mondom el rögtön a lényeget. Hisz szeretném
kíváncsivá tenni az olvasót (ha van), miért fontos az, hogy mi történt ott
csekély 250 évvel ezelőtt a Haupwache terén. (Eltekintve
attól, hogy minden fontos, ami az emberrel történik.)
Ha
nem rémlik, akkor segítségképpen hozzáteszem még, hogy a Katharina-toronytól
nem messze, csupán 200 méterre levő ház manzárdszobájából jól látható a torony.
Ifjú lakója, a 22 éves joghallgató, aki nemrég érkezett haza Straßburgból, nem volt más, mint Johann Wolfgang Goethe. Kezded már kapiskálni az
összefüggést? Igen, Gretchen fog meghalni a vérpadon, hogy
később testet öltsön a világirodalom egyik meghatározó művében, a Faustban.
Legutóbb Uwe
Wittstock írt róla nagyon hatásosan a Frankfurter Allgemeine
Zeitungban. Persze a valóságos szereplők is kitettek magukért: „Amikor
Raab bíró fél hat körül feketébe öltözve a hóhérral a cellába lépett,
sarkantyús csizmát viselt, vörös köpenyén a város ezüst címere volt, arany
alapon. Susanne Margaretha Brandt is ünnepi öltözékben volt. Fehér kiskabátot,
fehér szoknyát varrtak neki, fehér kesztyűt kapott, s egy fehér kendőt. Jobb
ruhát sose viselt életében. Kezébe fehér kesztyűt adtak, s hozzá egy nagy
citromot, mely a bűnbeesés fölötti győzelem jelképe volt.” Miután Raab felolvasta
az ítéletet, melyet jól megérdemeltnek nevezett, a köpenye alól elővett „egy
kis vörös pálcát, és Susanne lábai elé dobta, aki rémületében egész testében
reszketni kezdett. A hóhér lépett oda, megfogta a kezét, s csendesen vigasztaló
szavakat mondott.”
Bár
a fiatalasszony tette rettenetes volt, az embernek az az érzése, hogy az egész
egy színjáték csupán. Frankfurt városa rendezte tisztes polgárai számára: lám
mi mennyire erkölcsösek vagyunk, mennyire elítéljük a bűnt. De hisz éppen az
álszentség és a megbélyegzéstől való rettegés okozta a tragédiát. A külvárosi
fogadó konyhájában lakó, 24 éves cselédlány, akit megerőszakolt az átutazó
idegen, végtelenül kiszolgáltatott volt. Még családja is magára hagyta.
Susanne azt
vallotta, a jegyzőkönyvek bizonyítják ezt, hogy tettére az ördög
vezette. Goethe is áttanulmányozta a periratokat,
gondosan jegyzeteket készített, s elkezdett dolgozni az úgynevezett „Ős-Faust”-on,
melyben megvan már „a költői erő és a drámai érzék.” (Márton
László, in: Faust, 2015) Megrendítő a befejezés a végső változatban:
Margaréta
Atyám, a
tied vagyok! Ments meg!
Ti angyalok! Ti mennyei seregek!
Fogjatok közre, hogy megmentsetek!
Henrik! Iszonyt lehelsz belém!
Mephistopheles
Ő pokolra kerül!
Hang (fentről)
Ő megmenekül!
Mephistopheles (Fausthoz)
Hozzám! (Eltűnik Fausttal)
Hang (bentről,elhalóan)
Henrik! Henrik!
(Faust,
1808)
Az idő nyoma látszik a Faust befejezésén: ha a földi
igazságszolgáltatás akadozik, kihagy, az ember szeretne bízni valami magasabb
erőben, mely helyre teszi a dolgokat.
