2015. 02. 18.
 |
Metternich, hu.wikipedia.org |
Érdekes előadást tartott Margaret Macmillan Salzburgban, melyről a tekintélyes Wiener Zeitung számolt be (2015.
01. 11.).
1814, 1914 és – horribile dictu – 2014 különleges évszámok,
határpontok a történelemben. Az utolsóról kár lenne elhamarkodottan
nyilatkozni, s az ördögöt a falra festeni. Azonban 1914 sem tűnt az akkor élőknek
végzetesnek. Hisz előtte majdnem száz évig csak kisebb háborúk voltak, s a 20.
évszázad a haladás, a béke és a jólét időszakának ígérkezett. Visszapillantva
tudjuk, hogy az elmúlt század az európai történelemnek a legborzalmasabb
korszaka volt, jóllehet Illyés Gyula
a 1945 utáni évtizedeket szerencsésnek („szélárnyék”)
nevezte, mert nem sújtott minket háború.
Az 1814 utáni időszakot
Margaret Macmillan szerint az
jellemzi, hogy az európai országok egyre inkább összefonódtak, részben a
napóleoni háborúk, részben az ipari forradalom következtében. Ugyanez
folytatódott – világméretekben – a 20. század első évtizedeiben. Ez volt a
globalizáció első korszaka: tőke, pénz, emberek mozgása, áramlása. Mindez
megismétlődött az 1990-es évektől kezdve, a hidegháború utáni években. További
párhuzamok a két korszak között: mélyül a szakadék szegény és gazdag között, a
középosztályra egyre nagyobb teher nehezedik, s akik kiszakadnak a
társadalomból, hajlamosak az erőszakhoz folyamodni. Akkor is, most is sokan úgy
vélik, hogy Európa veszélyes hellyé vált.
Érdekesen fejtegeti Margaret Macmillan, hogyan
változott a háború jellege az elmúlt kétszáz év alatt. De talán még jellemzőbb
volt, amit Oroszország szerepéről mondott. A bécsi kongresszus
a béke feltételeit teremtette meg, mely az 1850-es években a krími (!) háborúval ért véget. Nagy-Britannia és Franciaország igyekeztek Oroszországot „kitessékelni” a
rendszerből.
Az sem tudatosult kellőképpen, hogy Európa milyen állapotban fejezte be
az I. világháborút: hatalmas vérveszteséggel, s a világban elfoglalt szerepe
megrendült, s a béke magában foglalta az eljövendő, újabb pusztítást.
A 1945 utáni rendszer sokáig békés keretek
között tartotta az országokat, kivéve a délszláv államokat. Most újra a Krímre, Ukrajnára
és Oroszországra kell figyelnünk.
Hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szükségszerű változás és a megőrzendő
stabilitás között? Ezernyi kérdés merül fel a jövőt illetően, s nemcsak
politikai. Mi ad reményt? Hadd idézzek Gárdonyitól,
mostani olvasmányomnak, A láthatatlan embernek egyik
gondolatát:
„Az élet: mozgás. Mozog maga
a Teremtő is szüntelenül. Az embernek is mozognia, alkotnia, küzdenie kell.
Minden formában, csakhogy más helyen, más-más ütközők között. De egyre
világosabb az értelmünk, jobb a szívünk, nemesebb a kezünk. (…)
A népnek ma még
bűvölés kell és jelek, amiket a testi szem láthat. A lelki szem, az még nem
nyílt meg bennetek.”
(1902)
 |
Gárdonyi, tudásbázis.sulinet.hu |