Bejegyzések dátum szerint rendezve a(z) "Kondor" lekérdezésre. Rendezés relevancia szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések dátum szerint rendezve a(z) "Kondor" lekérdezésre. Rendezés relevancia szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 17., vasárnap

Derkovits és Szécsi Margit

                                                                                                                                      2014. szeptember 1.


          Az utolsó napon még sokan voltunk a várbeli Derkovits-kiállításon. (Az örökké elkésők!) A számos kiváló festmény és grafika között lázasan kerestem (hiába) az Anyaság (1933) c. képet, mely tulajdonképpen termékenységszimbólum, proletár „Willendorfi Vénusz”. Kárpótlásul ott volt viszont az  az Anya c. festmény (1934), mely annyiféle érzelmet fejez ki: aggódást, fájdalmat, reménytelenséget, de ugyanakkor összetartozást, eltéphetetlen szeretetet is.

Anyaság

     
Anya

     Az Anyaság c. képhez Szécsi Margit Proletáranya c. verse vezetett el. A régi Szép versek kötetekben mindig megkerestük az ő titokzatos arcképét, hisz Nagy László felesége volt. A nagy költő árnyékából a lőrinci születésű költőnő itt a fényre került: mellszobra a Kossuth téri parkban áll. Az avató beszédet 2003-ban Buda Ferenc tartotta, aki Pestlőrincet nagylelkűen Nagyszalonta és Kiskőrös mellé helyezte.
Vers Derkovits Proletáranya c. képéhez
          Fog-sejtjeimből a meszet
          elszívtad. Hajam kevesebb,
          mint aranyfüst, kis koponyádra
          leszállt, mert készülsz a világra.
          Ha jobb ételre tellene,
          az is csak néked kellene,
          s fém-rácsos rend előtt papucsban
          -miattad állok rongy mamuszban.
          Hallgass, piciny szilaj parancs!
          a bevül-bolyhos vérnarancs
          nem nékünk gördül – még haját se
          kapjuk, nemhogy ízét – szagát se.
          Csitulj, testemben csöpp alak!
          Mikor én téged kaptalak,
          ne gondoltam volna a kéjre –
          fáradtan inkább csöndes éjre!
          De bár a sors mind ostobább,
          ne félj, nem leszek mostohád.
          Étel- s csókkövetelő szádat –
          szeretlek, akár az apádat.
          Kicsinykém, csöpp sírás-falat
          s esendő férfi, áldalak.
          Tőletek vagyok oly hatalmas,
          minden szegényért anyafarkas.
     Megragadó a párhuzam, bár kép és szó soha nem lehet teljesen ugyanaz. A versnek más a dinamikája. A csöndes hangnem egyre szenvedélyesebbé válik. Minden gyötrő hiány ellenére a végén fölcsendül az összetartozás "himnusza", s másokért küzdés apoteózisa. Igaz, itt némi túlzást érzünk, mely a korból fakad (50-es évek): a költőnő "túlszárnyalja" Derkovits realizmusát. Minden szegényért küzdeni? Ám legyen!

Szécsi Margit

     (Aki a lőrinci Kossuth tér parkjában sétál, felfedezheti a lőrinci születésű Szécsi Margit mellszobrát aiszkázNagy László mellett.  Lőrincről származik Kondor Béla is portréját Zsin Judit készítette, a költő-páros Kő Pál alkotása.)

2017. március 15., szerda

Kondor színei

2009

Kondor Béla: Bukás, 1967, www.hung-art.hu


     Színeket és hangokat kapcsol egymáshoz Rimbaud, a modern költészet előfutára, A magánhangzók szonettje c. versében:

„Szurok Á! Hó É! Rőt I! zöld Ü! Kék O! – csak egyszer
lehessek titkotok elbeszélni bátor!”

      A rövid szonettbe az egész mindenség belefér, az utolsó ítéletig, a Csöndig:

„melyben világok és angyalok keringnek,
Oméga! – viola sugár az Ő szeméből!”

     Babits Mihály, a Nyugat első nemzedékének költője is arra vágyott, hogy a „mindenséget” vegye versbe. Kosztolányi Dezső pedig egyik korai versében, a Mostan színes tintákról álmodom címűben (A szegény kisgyermek panaszai c. kötet) Rimbaud-hoz hasonlóan a színek jelentését veszi sorra. Kezdi a sárgával, mely a boldogság, a szerelem színe, s befejezi az arannyal, amely egy felsőbb szféra, az anyai szeretet, jelképe. Színekkel meghódítani, otthonossá tenni a világot, ez Kosztolányi törekvése.

     Kondor Béla színekről írt verse, Értekezés a színekről, első kötetében, a Boldogságtöredékben jelent meg. (1971)
Ím itt a vers:


Értekezés a színekről

A fehér gyász-szín,
könnyekkel sós vízzel mosdatott
feketeség.
Karok, combok, a kényes nyak
és holdvilágképű hűs hasak
színe, ahová fejet hajthatsz
szomorúságodban fülelni.

A vörös vércsomók, erek
és kiáltozások szép színe.
A vörös csavaros út
a kékbefulladó kék hegyre fel;
és nincsen alatta semmi hegy.

A szürke, mint haldokló
motorok gőze;
lármás és rossz szagú.

A lila szín titkos ösvény
és menetelnek rajt
sárga öltözékben sokan.
Lábuk helyett csizma
s a fejük helyett narancs,
rémülten lángoló narancs.

A barna pedig gömbalakú
és ráncos, mint a Föld nyaka

A zöld meg vékony abroncs;
a tenger ki ne loccsanjon
- az a mérges tenger –
füst, kén és lehellet
ne törjön elő,
amikor az Úristen
vigyázni restell.

     Kondor is egy világot zár versébe, mint Rimbaud és Kosztolányi, de ennek a világnak máshol vannak a határai. Nem az egész univerzum az idők teljességéig, s nem is a lélek tartománya, mint az említett költőknél, hanem maga a Földünk különös színeivel.
     A versíró festő szinte mindvégig párokba rendezi a színeket: a fehérrel és a feketével kezdi, aztán következik a vörös és a kék, majd a szürke egyedül, ezután a lila, a sárga és a narancs hármasa, külön a barna és a zöld...
     A fehér és fekete azonos, ugyanis a feketét a könnyek mosták fehérre. Ahhoz, hogy a feketéből fehér legyen, s a gyászból eljussunk újból a tisztaságig, jóságig, ártatlanságig, mennyi sírásra, szenvedésre van szükség. A különös átváltozás a halált oldja fel. A test vigasztalást is jelent: van, hová „fejet hajtani” a szomorúságban.
     A következő versszak ellentétben van az előzővel, hisz a vörös a vér, a szerelem, a szenvedély színe. A vöröst azonban elnyeli a messzi kékség, amint a szenvedélyre a nyugalom következik. A két szín itt is kiegészíti egymást.
     A szürke a modern nagyváros, a modern kor színe, amikor a motorok füstje fenyegeti az embert. Kondor máskor kedvtelve rajzolja meg az ipari civilizáció kellékeit.
     A következő mozgalmas versszak három színt foglal magába. A lila az egyensúly színe, (titkos ösvény), uralkodói, királyi szín, a sárga (energia) öltözékben menetelőkből csak a csizma látszik, a rémülten lángoló narancs is energiát sugároz, de félelmet is…
     Ez az egész dinamikus kavalkád rávetül a barnára, a ’gömbalakú, ráncosnyakú’ Földre. A barna a megbízhatóság színe.
     Ugyanakkor az utolsó versszak más színben láttatja a Földet. A zöld szín, az élő természet színe, a Földet összefogó abroncs vékony. A tenger a kéket hívja elő tudatunkban. De nincsenek kizárva a katasztrófák. Füst, kén törhet elő. Ez részben visszautal a nagyvárosi, pusztító szürkére, de sokkal nagyobb méretű: az egész Földet fenyegeti. Világunk veszélyeztetett, olykor Istentől elhagyott.
     Pilinszky Apokrifjára emlékeztet a költemény befejezése, a végítélet látomására.

2017. január 12., csütörtök

56 idézet



1.
...nem tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent
hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket
és másképp vert a szívem másért pirultam el
másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam
ugyanazt a fát ezüstlő éveinkkel sújtva súlyos emlékek
alatt recsegni-ropogni-hajladozni büszkén -
(Nagy Gáspár)

2.
szemembe hull egy fény-nyaláb:
talán a láthatáron villan,
vagy egy reflektor incseleg,
vagy a szomszéd utcán a villany,
de lehet, hogy a cvikkered.
(Faludy György)

3.
Mennyből az angyal - menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
(Márai)

4.
Nem tigrisként, ember-mód élek,
csapzott szívem a rettegések
tanyája. Hidd el: félek! félek!
(Zelk Zoltán)

5.
Novemberben égnek a gyertyák,
kicsinyek, teltek, véznák és nagyok.
Novemberben földig hajolnak
a sötét kalapok.
(Zas Lóránt)

6.
Körülvettenek engem - körül hogy vettenek!
Hogy iszonyú pofájuk csupa egy rettenet,
hogy csupa borzalom, megkísértés, tömény
kárhozat - Isten, Isten! Erre ítéltettem én?
(Szilágyi Domokos)

7.
Az álom itt törékeny, roskatag.
Rácsminta rendje. Csönd. Poloskahad.
Vaságy-nyöszörgés, kínok éjszakája –
Másznak, özönlenek a vér szagára.
(Buda Ferenc)

8.
     Irántunk való véghetetlen közönyében a történelem ugyanolyan, mint a khaoszmosz a létegészben: „értelmezésünk” nem érdekli. Mit sem törődik vele, hogy mi a magunk eseménykartácsához oly érzékenyen ragaszkodunk, s már-már szinte eggyé nőttünk vele. A roppant hömpöly, ez a se eleje, se vége eseménytenger toronyhullámaival átborul rajtunk, s máris alul gyöngyözünk a mélytajtékban….
(Határ Győző)

9.
     Éljen a sokadalom! Megölünk mindenkit, aki nem jól beszél! Éljen Kovács úr, aki megmutatta a népnek a jövő felé húzódó utat! Éljen Svarc elvtárs, aki két hordó sört áldozott a forradalom oltárán! Halál a sárgahajúakra, halál! Isten tartsa meg azokat, akik öldöklő fegyvert hordanak a nyakukban! Le a feketepofájúakkal! Minden ember feleségének legyen mosógépe, és minden embernek felesége legyen! Éljen! Éljen! Éljen!
(Kondor Béla)

10.
     Az ember születése pillanatától kezdve prédát keres: egy másik embert.
(Déry Tibor)

11.
     A sztálinista, fafejű professzorok elnyomták a valódi tudományt! – és zsebéből piszkos iratokat szedett ki, vészjóslóan rázogatta. – Elfektették, eltusolták a legnagyobb horderejű fölfedezéseket… Teszem azt, a gravitáció, melyet Einstein se volt képes megmagyarázni…
(Karinthy Ferenc)

12.
     … minden történet és mindenki története a lényegét tekintve egyforma történet, és, hogy ezek a lényegében egyforma történetek lényegében mind rémtörténetek, hogy lényegében minden történés tényleg rémtörténés, és hogy, lényegében, a történelem is már réges-régen csak rémtörténelem.
(Kertész Imre)

13.
hol zsarnokság van
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad
magad is zsarnokság vagy
(Illyés Gyula)

14.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertie die.
(Pilinszky János)

15.
     Leszakadt házfalak, a körútra kifordult lakások. Lógott a zongora az emeleten. Lebillen. A súlyától megbillen, egy emeletnyit zuhan. (…) Nem megyünk mégsem, nem disszidálunk.
(Kukorelly Endre)

16.
     Az utcát lövik – és egy nő fésülködik a kirakat tükrében.
(Galgóczi Erzsébet)

17.
     Mi mindent ígértek nekem. Mi mindentől meghaltam már és mi mindentől újból feltámadtam. Az út körbe forog alattam, úgy érzem, vasketrecben élek, ami belül van, az az enyém, ami kívül maradt konok ellenségem. Így fogamzott meg bennem a lázadás magja, az a szép fa lett, amit közönséges halandók bitófának neveznek.
(Kassák)

18.
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.
Nincs más teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül
(Tamási Lajos)

19.
     Egy tíz év körüli gyerek például föltápászkodott a tér közepén, és egy fehér, véres zsebkendőt lobogtatva el akart sántikálni – alig tett pár lépést, belelőttek egy sorozatot. Ott esett össze, rögtön vége volt. Mikor ezt észrevették, legtöbben halottnak tettették magukat, úgy feküdt egy óra hosszat mindenki, mozdulatlanul. Nem lehetett tudni, ki él, ki halott.
(Mácsai István)

20.
a városban ahol lakom
hová a sötétség mit örök zivatar zuhog
és a kövek fölött az évszak
megáll mint futó víz fölött a jég
s a kövekből van a csend
és ablakból van a messzeség
a kiapadt kútból mer a képzelet erőt…
(Orbán Ottó)

21.
Be szeretnék lenni
Kegyosztó és kártékony!
Élesen őrzött
villa meg gk.
Előkóstolt étkek.
Országnyi
beszarás.
Gonoszság
megoszthatatlan gyönyöre.
(Petri György)

22.
Tárulj, Szezám.
Aki kint van, az bent lesz nemsokára,
És aki bent, az nemsokára kint,
Mert kintről bentre számos út vezet,
De bentről kintre csak egyetlenegy.
(Papp András-Térey János)

23.
     Fölírtam hát magamnak egy kis cédulára, hogy el ne felejtsem, és hogy nehogy még egyszer kísértésbe jöjjek: A VILÁG NEM JAVÍTHATÓ.
(Esterházy Péter)

24.
     S mikor eltalálták a kannáját, döbbenten megállt, mint aki nem hiszi. Az arca olyan maradt. A kannából két sugárban ömlött a tej. Ebből viszont tudtuk, hogy itt valahol mégis van tej, valahol tejet osztanak. Vagy volt. És mintha a kicsurgó tej lenne a fontosabb. Még csak le se bukott, hanem féltérdre ereszkedett és dühében a földhöz verte a kannát.
(Nádas Péter)

25.
Annyit beszéltem s mindig néma voltam,
annyit mentem s máshová nem jutottam,
tapinthatatlan cellák fala zár,
az egyik ólomból van lágy szívemnek,
másik pókhálóból fényes eszemnek,
anyám, anyám, szülj engem újra már!
(Somlyó György)

26.
Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.
(Tandori)

27.
És nem vagyok többé Kettős, csak egy
Bizonyosság dobbantja szívemet…
(Vas István)

28.
     És a bolondok nem bolondok, és a részegek nem részegek. A józanok pedig részegek mind. Aki nincs, van mégis. Aki elment, itt is maradt. Aki vert, agyonverte magamagát is. Akit megnyomorítottak, felállt, ruháját porolta, s mint aki megtanulta jól a súlyos leckét, az erősebbek, fodros farvizébe merült. Aki magyar, nem elég magyar. Aki nem magyar, magyarabb lesz. Ennyit mondhatok nektek ebből a ragacsos félhomályból, ahol a saját bolondságát dédelgeti mindegyikőtök.
(Darvasi László – Gáli József)

29.
      Az ápolónő, aki (csodák csodája) képes volt oroszul megszólalni, szemből odament mintegy 30 m-t megtéve a még szinte füstölgő ágyúcsövű tankhoz, és a vezető becsukott ajtajánál elkezdett integetni, hogy nyissa ki az ajtót. Az ki is nyitotta, és – bár nem hallottuk, mit mondott (pláne oroszul), de – nyilván a kórházra figyelmeztette a tankot, hogy ott emberek vannak (…), majd megfordult és visszament a kórházba.
(Szüle Dénes)

30.
Kuli gyalog megy.
Kuli szakáll fehér.
Kuli álmos.
Kuli éhes.
Kuli öreg.
Kuli babszem mákszem kis gyerek
ver kis Kuli nagy rossz emberek.
(Weöres Sándor)

31.
Sötét szemét szemérmesen lehunyta,
mellén kinyílt egy csepp piros virág…
Mosolygott még, mint otthon, ha aludna,
Térdét mutatta a ballonkabát.
(Tamás Ervin)

32.
     19 éves voltam, és fiatal életem legnagyobb elhatározása előtt álltam. Hagyjam-e el egy jobb jövő reményében szeretteimet, családomat és barátaimat, és talán sohasem láthatom őket többé, vagy maradjak, elszenvedve a következményeket és feladva az álmaimat? Az egyetlen értékes tárgyam egy pár gyönyörű piros cipő volt, amire alkalmi hétvégi munkák keresetét egy évig gyűjtöttem. 
(Perlakiné Keszthelyi Kinga)

33.
Geréb László (Illyés felé): Fogja be a száját, pimasz! (Nagy zaj.)(…)
Zelk Zoltán: Geréb mondta Illyésre, hogy pimasz?
Geréb László: Én. (Felkiáltások: Szégyellje magát! Csirkefogó! – Állandó nagy zaj. – Felkiáltások: Pfuj! Pfuj!)
(Jegyzőkönyv)

34.
Tóth Gyula felszólalása alatt a jelenlevők tömegesen indulnak meg a kijárat felé.
Veres Péter: Fejezd be Tóth Gyula! Lásd, nem hallgatnak meg!
Tóth Gyula: Ez régi szokás.
Veres Péter: Nem lehet rajta segíteni. Hát mit csináljak? Kezdjük meg a szünetet, aztán majd folytatod.
(Jegyzőkönyv)

35.
Az álmodozó Fourier bájosan megjósolta,
hogy a tengerekben limonádé lesz.
És vajon nem így van?
Isszák a tengervizet,
kiáltoznak –
limonádé!
Lopva mennek haza
hányni,
hányni.
(Adam Wazyk)

36.
     Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál volna felhőt, hálót, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!
Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?
(Nemes Nagy Ágnes)

37.
     Ki itt születtem és mégis ócsároltalak, ki szerettelek és mégsem ismertelek, bocsáss meg tévelygő fiadnak, dicső városom, Budapest!
(Örkény István)

38.
     Tisztelt Taggyűlés, kedves Barátaim! Először talán hivatalos minőségben szólalnék fel. A Magyar Újságírók Szövetségének elnöksége megbízott azzal….
(Jegyzőkönyv)

39.
(Csábító gondolat)
     Kötelezni a bírákat, ügyészeket, szónokokat, hogy meztelenül lépjenek a felöltözött vádlott elé: a mondandó, ami ezt a próbát is kiállja, mehet.
(Mészöly Miklós)

40.
Emeld föl fejedet
     büszke nép!
Viselted a világ
     szégyenét!
Emelkedj magasba
     kis haza,
te, az elnyomatás
     iszonya!
Emeld föl szívedet
     nemzetem:
lángoljon a világ-
     egyetem!
(Juhász Ferenc)

41.
Most hát
melyik zászlót
vonjuk le ünnepélyesen?
Miféle indulót
játsszon a katonabanda?
(Ladányi Mihály)

42.
Garnier, jól behúztál a csőbe.
Azt mondtad: „Öregem, ne hagyd
Rá a dörzsölt törvényszegőre,
Hogy megkurtítsa igazad.
Hát fellebbezz! Védd meg magad!
Hiszen erre való a jog!”
S én fellebbeztem. S mi maradt?
Jobb lett volna, ha hallgatok!
(Rákos Sándor)

43.
Kúszán csapkodnak szavaik, mint vak hadonászók,
mint lámpát leverő kocsmai bősz duhajok.
Azt nem bánják, hogy kin, min s mért döndül az öklük;
egy bizonyos: magukat meg nem ütik sohasem.
(Csorba Győző)

44.
ahol a sárgalángú halotti lámpák pislákolnak a fordulókban
ahol az alattomos homály látszólag egy irányba vonz
ahol a folyosókon a járás bizonytalan tapogatózás
ahol a palota kapuján belépni már bukás
(Kálnoky László)

45.
Minden könnycsepp az égi membrán
Világnagy lemezére hull,
S akkora csengéssel csepeg rá,
Hogy meghallja az Úr!
(Jékely Zoltán)

46.
     Délelőtt azon tűnődtem, talán megpróbálnám elkezdeni (...) a "Júdást"-t, a drámát, melyet hajdan terveztem. (...) A cselekmény változatlanul a régi...
(Rónay György)

47.
Gyenge minden szó, ha nem fenyeget, ki ne mondd, ha
van köztük, melyért nem jár a golyó s a bitófa.
(Lakatos István)

48
Ha szélhámos e tavasz is
s e rongyrepesés is hamis
hát jobb e börtön: annyit ér
amennyit fennhangon ígér
(Eörsi István)

49.
Minden kopog, döng, csobog, zörög és cseng,
hallom, szakad le a víz a csatornán.
A didergő, füstszínű éjbe kinézek,
mintha csak a halált szimatolnám.
(Képes Géza)

50.
Nem kis dolog volt, nem kenyér,
Nem haltunk meg az életér',
Több volt ez annál: bús hazánk
Könyörgő szemmel néze ránk,
Ölelj, ölelj hát hűszívű hant,
Mind jó fiad, kit ölelsz alant.
(Füst Milán)

51.
Meghalni se tudtál,
te csak az asztalra buktál,
beborultál,
(…)
s küllők, cserepek forgatagába
egy árva hajszálat se küldtél,
csak beleőszültél,
csak beleőrültél.”
(Nagy László)

52.
Énekelni kéne karácsonyestére,
ráférne az ének sok híres legényre.
Verset énekelni, ellágyuló szájjal,
Jézus kis csöppségnek, s lóbálni lámpással.
(Sinka István)

53.
Gyere komám térdepeljen a kedvünk
alázatos gyalázatos kedvünk
rövidzárlatozó büszkeségünk -
nincs mivel dicsekednünk
(András Sándor)

54.
... az élők furcsán nyújtanak kezet,
s a Hangtalan Kérdést is egyre félem:
"Hogy sáfárkodtál ama nagy napokkal?"
mert így kell felelnem sután: "Túléltem".
(Vitéz György)

55.
Ne búsulj kenyeres, semmi sem tart örökké,
Százötven év alatt sem lettünk törökké.
(Kabdebó Tamás)

56.
Fehér volt, sápadt, mint a köd.
Kopott, akár a fák.
S a nyirkos őszi lomb közé
rejtette homlokát.
(Fáy Ferenc)