A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forradalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forradalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 22., szerda

Petőfi haloványul...?

2013. 05. 26.


     Valaha nagyon lelkesedtem a forradalomért, mert minden jó forrásának gondoltam, mely igazságossá formálja a világot. Petőfi volt ennek a prófétája. S különösen megragadott két sor, melyben az éles enjambement és a rím olyan erősen vezeti be a témát, hogy a többi versszak szinte fölösleges:


                   „Haloványul a gyáva szavamra… dalom
                    Viharodnak előjele, forradalom!”
                                                  (Forradalom, 1848)

         Persze Ady is a forradalomba szeretett volna „rohanni” Budapest „futós utcáin.Babits klasszikus mértékben, elszántan, mindenre felkészülve hívta a forradalmat:

                   „Minden mindegy már! Zúgjon fel a tengerek alja!
                            Hányódjon fel a geny! Jöjjön a forradalom!”
                                     (Május huszonhárom Rákospalotán, 1912)

     A „város peremén” József Attila valaha így elmélkedett:

                   „… megvilágosúl gyönyörű
                    képességünk, a rend,
                    mellyel az elme tudomásul veszi
                    a véges végtelent,
                    a termelési erőket odakint s az
                    ösztönöket idebent…”
                                     (A város peremén, 1933)

         Rég volt.

         Mi a felkelés? Nyilván az elnyomó hatalommal szembeni harc. (Pozsgay mégsem volt teljesen ostoba!)
         Mi a lázadás? 2006-ban félretettem egy verset (apróság), mely most véletlenül előkerült egy dosszié mélyéről, a szerző neve nélkül. Nem is érdekes a név. Én se vagyok érdekes, csak a vers:

                   A lázadás megvetése
                   Minden lázadás alávaló
                   Hazugság,
                   Egyszerű bálványcsere:
                   A régi garnitúrát kidobjuk,
                   És jön az új, komfortos,
                   Mert abban kényelmesebb ülés esik?
                   Ráadásul rosszul bírom a vért,
                   Valamirevaló lázadás pedig vérrel jár.
                   A testi fájdalom is visszarettent,
                   Hát még saját gyávaságom,
                   Az első pofonra elered az orrom vére  
                   Ráadásul ott vannak a megszokott apróságaim.
                   Ezek tényleg semmiségek,
                   De nem tudnék élni nélkülük,
                   Nem volna szívem kidobni őket.
                   És hát itt vannak a régi költők.
                   Ők már eljátszottak minden lázadást.
                   Hát inkább hallgatok.
(Közben kiderítettem: Mohácsi Árpád a költő. A vers 2006 novemberében jelent meg az ÉS-ben.)

2017. január 12., csütörtök

56 idézet



1.
...nem tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent
hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket
és másképp vert a szívem másért pirultam el
másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam
ugyanazt a fát ezüstlő éveinkkel sújtva súlyos emlékek
alatt recsegni-ropogni-hajladozni büszkén -
(Nagy Gáspár)

2.
szemembe hull egy fény-nyaláb:
talán a láthatáron villan,
vagy egy reflektor incseleg,
vagy a szomszéd utcán a villany,
de lehet, hogy a cvikkered.
(Faludy György)

3.
Mennyből az angyal - menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
(Márai)

4.
Nem tigrisként, ember-mód élek,
csapzott szívem a rettegések
tanyája. Hidd el: félek! félek!
(Zelk Zoltán)

5.
Novemberben égnek a gyertyák,
kicsinyek, teltek, véznák és nagyok.
Novemberben földig hajolnak
a sötét kalapok.
(Zas Lóránt)

6.
Körülvettenek engem - körül hogy vettenek!
Hogy iszonyú pofájuk csupa egy rettenet,
hogy csupa borzalom, megkísértés, tömény
kárhozat - Isten, Isten! Erre ítéltettem én?
(Szilágyi Domokos)

7.
Az álom itt törékeny, roskatag.
Rácsminta rendje. Csönd. Poloskahad.
Vaságy-nyöszörgés, kínok éjszakája –
Másznak, özönlenek a vér szagára.
(Buda Ferenc)

8.
     Irántunk való véghetetlen közönyében a történelem ugyanolyan, mint a khaoszmosz a létegészben: „értelmezésünk” nem érdekli. Mit sem törődik vele, hogy mi a magunk eseménykartácsához oly érzékenyen ragaszkodunk, s már-már szinte eggyé nőttünk vele. A roppant hömpöly, ez a se eleje, se vége eseménytenger toronyhullámaival átborul rajtunk, s máris alul gyöngyözünk a mélytajtékban….
(Határ Győző)

9.
     Éljen a sokadalom! Megölünk mindenkit, aki nem jól beszél! Éljen Kovács úr, aki megmutatta a népnek a jövő felé húzódó utat! Éljen Svarc elvtárs, aki két hordó sört áldozott a forradalom oltárán! Halál a sárgahajúakra, halál! Isten tartsa meg azokat, akik öldöklő fegyvert hordanak a nyakukban! Le a feketepofájúakkal! Minden ember feleségének legyen mosógépe, és minden embernek felesége legyen! Éljen! Éljen! Éljen!
(Kondor Béla)

10.
     Az ember születése pillanatától kezdve prédát keres: egy másik embert.
(Déry Tibor)

11.
     A sztálinista, fafejű professzorok elnyomták a valódi tudományt! – és zsebéből piszkos iratokat szedett ki, vészjóslóan rázogatta. – Elfektették, eltusolták a legnagyobb horderejű fölfedezéseket… Teszem azt, a gravitáció, melyet Einstein se volt képes megmagyarázni…
(Karinthy Ferenc)

12.
     … minden történet és mindenki története a lényegét tekintve egyforma történet, és, hogy ezek a lényegében egyforma történetek lényegében mind rémtörténetek, hogy lényegében minden történés tényleg rémtörténés, és hogy, lényegében, a történelem is már réges-régen csak rémtörténelem.
(Kertész Imre)

13.
hol zsarnokság van
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad
magad is zsarnokság vagy
(Illyés Gyula)

14.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertie die.
(Pilinszky János)

15.
     Leszakadt házfalak, a körútra kifordult lakások. Lógott a zongora az emeleten. Lebillen. A súlyától megbillen, egy emeletnyit zuhan. (…) Nem megyünk mégsem, nem disszidálunk.
(Kukorelly Endre)

16.
     Az utcát lövik – és egy nő fésülködik a kirakat tükrében.
(Galgóczi Erzsébet)

17.
     Mi mindent ígértek nekem. Mi mindentől meghaltam már és mi mindentől újból feltámadtam. Az út körbe forog alattam, úgy érzem, vasketrecben élek, ami belül van, az az enyém, ami kívül maradt konok ellenségem. Így fogamzott meg bennem a lázadás magja, az a szép fa lett, amit közönséges halandók bitófának neveznek.
(Kassák)

18.
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.
Nincs más teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül
(Tamási Lajos)

19.
     Egy tíz év körüli gyerek például föltápászkodott a tér közepén, és egy fehér, véres zsebkendőt lobogtatva el akart sántikálni – alig tett pár lépést, belelőttek egy sorozatot. Ott esett össze, rögtön vége volt. Mikor ezt észrevették, legtöbben halottnak tettették magukat, úgy feküdt egy óra hosszat mindenki, mozdulatlanul. Nem lehetett tudni, ki él, ki halott.
(Mácsai István)

20.
a városban ahol lakom
hová a sötétség mit örök zivatar zuhog
és a kövek fölött az évszak
megáll mint futó víz fölött a jég
s a kövekből van a csend
és ablakból van a messzeség
a kiapadt kútból mer a képzelet erőt…
(Orbán Ottó)

21.
Be szeretnék lenni
Kegyosztó és kártékony!
Élesen őrzött
villa meg gk.
Előkóstolt étkek.
Országnyi
beszarás.
Gonoszság
megoszthatatlan gyönyöre.
(Petri György)

22.
Tárulj, Szezám.
Aki kint van, az bent lesz nemsokára,
És aki bent, az nemsokára kint,
Mert kintről bentre számos út vezet,
De bentről kintre csak egyetlenegy.
(Papp András-Térey János)

23.
     Fölírtam hát magamnak egy kis cédulára, hogy el ne felejtsem, és hogy nehogy még egyszer kísértésbe jöjjek: A VILÁG NEM JAVÍTHATÓ.
(Esterházy Péter)

24.
     S mikor eltalálták a kannáját, döbbenten megállt, mint aki nem hiszi. Az arca olyan maradt. A kannából két sugárban ömlött a tej. Ebből viszont tudtuk, hogy itt valahol mégis van tej, valahol tejet osztanak. Vagy volt. És mintha a kicsurgó tej lenne a fontosabb. Még csak le se bukott, hanem féltérdre ereszkedett és dühében a földhöz verte a kannát.
(Nádas Péter)

25.
Annyit beszéltem s mindig néma voltam,
annyit mentem s máshová nem jutottam,
tapinthatatlan cellák fala zár,
az egyik ólomból van lágy szívemnek,
másik pókhálóból fényes eszemnek,
anyám, anyám, szülj engem újra már!
(Somlyó György)

26.
Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.
(Tandori)

27.
És nem vagyok többé Kettős, csak egy
Bizonyosság dobbantja szívemet…
(Vas István)

28.
     És a bolondok nem bolondok, és a részegek nem részegek. A józanok pedig részegek mind. Aki nincs, van mégis. Aki elment, itt is maradt. Aki vert, agyonverte magamagát is. Akit megnyomorítottak, felállt, ruháját porolta, s mint aki megtanulta jól a súlyos leckét, az erősebbek, fodros farvizébe merült. Aki magyar, nem elég magyar. Aki nem magyar, magyarabb lesz. Ennyit mondhatok nektek ebből a ragacsos félhomályból, ahol a saját bolondságát dédelgeti mindegyikőtök.
(Darvasi László – Gáli József)

29.
      Az ápolónő, aki (csodák csodája) képes volt oroszul megszólalni, szemből odament mintegy 30 m-t megtéve a még szinte füstölgő ágyúcsövű tankhoz, és a vezető becsukott ajtajánál elkezdett integetni, hogy nyissa ki az ajtót. Az ki is nyitotta, és – bár nem hallottuk, mit mondott (pláne oroszul), de – nyilván a kórházra figyelmeztette a tankot, hogy ott emberek vannak (…), majd megfordult és visszament a kórházba.
(Szüle Dénes)

30.
Kuli gyalog megy.
Kuli szakáll fehér.
Kuli álmos.
Kuli éhes.
Kuli öreg.
Kuli babszem mákszem kis gyerek
ver kis Kuli nagy rossz emberek.
(Weöres Sándor)

31.
Sötét szemét szemérmesen lehunyta,
mellén kinyílt egy csepp piros virág…
Mosolygott még, mint otthon, ha aludna,
Térdét mutatta a ballonkabát.
(Tamás Ervin)

32.
     19 éves voltam, és fiatal életem legnagyobb elhatározása előtt álltam. Hagyjam-e el egy jobb jövő reményében szeretteimet, családomat és barátaimat, és talán sohasem láthatom őket többé, vagy maradjak, elszenvedve a következményeket és feladva az álmaimat? Az egyetlen értékes tárgyam egy pár gyönyörű piros cipő volt, amire alkalmi hétvégi munkák keresetét egy évig gyűjtöttem. 
(Perlakiné Keszthelyi Kinga)

33.
Geréb László (Illyés felé): Fogja be a száját, pimasz! (Nagy zaj.)(…)
Zelk Zoltán: Geréb mondta Illyésre, hogy pimasz?
Geréb László: Én. (Felkiáltások: Szégyellje magát! Csirkefogó! – Állandó nagy zaj. – Felkiáltások: Pfuj! Pfuj!)
(Jegyzőkönyv)

34.
Tóth Gyula felszólalása alatt a jelenlevők tömegesen indulnak meg a kijárat felé.
Veres Péter: Fejezd be Tóth Gyula! Lásd, nem hallgatnak meg!
Tóth Gyula: Ez régi szokás.
Veres Péter: Nem lehet rajta segíteni. Hát mit csináljak? Kezdjük meg a szünetet, aztán majd folytatod.
(Jegyzőkönyv)

35.
Az álmodozó Fourier bájosan megjósolta,
hogy a tengerekben limonádé lesz.
És vajon nem így van?
Isszák a tengervizet,
kiáltoznak –
limonádé!
Lopva mennek haza
hányni,
hányni.
(Adam Wazyk)

36.
     Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál volna felhőt, hálót, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!
Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?
(Nemes Nagy Ágnes)

37.
     Ki itt születtem és mégis ócsároltalak, ki szerettelek és mégsem ismertelek, bocsáss meg tévelygő fiadnak, dicső városom, Budapest!
(Örkény István)

38.
     Tisztelt Taggyűlés, kedves Barátaim! Először talán hivatalos minőségben szólalnék fel. A Magyar Újságírók Szövetségének elnöksége megbízott azzal….
(Jegyzőkönyv)

39.
(Csábító gondolat)
     Kötelezni a bírákat, ügyészeket, szónokokat, hogy meztelenül lépjenek a felöltözött vádlott elé: a mondandó, ami ezt a próbát is kiállja, mehet.
(Mészöly Miklós)

40.
Emeld föl fejedet
     büszke nép!
Viselted a világ
     szégyenét!
Emelkedj magasba
     kis haza,
te, az elnyomatás
     iszonya!
Emeld föl szívedet
     nemzetem:
lángoljon a világ-
     egyetem!
(Juhász Ferenc)

41.
Most hát
melyik zászlót
vonjuk le ünnepélyesen?
Miféle indulót
játsszon a katonabanda?
(Ladányi Mihály)

42.
Garnier, jól behúztál a csőbe.
Azt mondtad: „Öregem, ne hagyd
Rá a dörzsölt törvényszegőre,
Hogy megkurtítsa igazad.
Hát fellebbezz! Védd meg magad!
Hiszen erre való a jog!”
S én fellebbeztem. S mi maradt?
Jobb lett volna, ha hallgatok!
(Rákos Sándor)

43.
Kúszán csapkodnak szavaik, mint vak hadonászók,
mint lámpát leverő kocsmai bősz duhajok.
Azt nem bánják, hogy kin, min s mért döndül az öklük;
egy bizonyos: magukat meg nem ütik sohasem.
(Csorba Győző)

44.
ahol a sárgalángú halotti lámpák pislákolnak a fordulókban
ahol az alattomos homály látszólag egy irányba vonz
ahol a folyosókon a járás bizonytalan tapogatózás
ahol a palota kapuján belépni már bukás
(Kálnoky László)

45.
Minden könnycsepp az égi membrán
Világnagy lemezére hull,
S akkora csengéssel csepeg rá,
Hogy meghallja az Úr!
(Jékely Zoltán)

46.
     Délelőtt azon tűnődtem, talán megpróbálnám elkezdeni (...) a "Júdást"-t, a drámát, melyet hajdan terveztem. (...) A cselekmény változatlanul a régi...
(Rónay György)

47.
Gyenge minden szó, ha nem fenyeget, ki ne mondd, ha
van köztük, melyért nem jár a golyó s a bitófa.
(Lakatos István)

48
Ha szélhámos e tavasz is
s e rongyrepesés is hamis
hát jobb e börtön: annyit ér
amennyit fennhangon ígér
(Eörsi István)

49.
Minden kopog, döng, csobog, zörög és cseng,
hallom, szakad le a víz a csatornán.
A didergő, füstszínű éjbe kinézek,
mintha csak a halált szimatolnám.
(Képes Géza)

50.
Nem kis dolog volt, nem kenyér,
Nem haltunk meg az életér',
Több volt ez annál: bús hazánk
Könyörgő szemmel néze ránk,
Ölelj, ölelj hát hűszívű hant,
Mind jó fiad, kit ölelsz alant.
(Füst Milán)

51.
Meghalni se tudtál,
te csak az asztalra buktál,
beborultál,
(…)
s küllők, cserepek forgatagába
egy árva hajszálat se küldtél,
csak beleőszültél,
csak beleőrültél.”
(Nagy László)

52.
Énekelni kéne karácsonyestére,
ráférne az ének sok híres legényre.
Verset énekelni, ellágyuló szájjal,
Jézus kis csöppségnek, s lóbálni lámpással.
(Sinka István)

53.
Gyere komám térdepeljen a kedvünk
alázatos gyalázatos kedvünk
rövidzárlatozó büszkeségünk -
nincs mivel dicsekednünk
(András Sándor)

54.
... az élők furcsán nyújtanak kezet,
s a Hangtalan Kérdést is egyre félem:
"Hogy sáfárkodtál ama nagy napokkal?"
mert így kell felelnem sután: "Túléltem".
(Vitéz György)

55.
Ne búsulj kenyeres, semmi sem tart örökké,
Százötven év alatt sem lettünk törökké.
(Kabdebó Tamás)

56.
Fehér volt, sápadt, mint a köd.
Kopott, akár a fák.
S a nyirkos őszi lomb közé
rejtette homlokát.
(Fáy Ferenc)