Itt állunk a Hofburg sarkán. A Hofburg a Habsburgok rezidenciája volt I. Albert óta (1283-ban kapta meg a stájer és az osztrák hercegséget) az Osztrák Magyar Monarchia végéig (1918). Lenyűgöző méreteivel, a régi Ausztria nagyságának és gazdagságának szimbóluma. Ma egyrészt látogatható Ferenc József és Sisi rezidenciája, másrészt az államelnök II. József termeiben dolgozik, itt van a kincstár, a nemzeti könyvtár, a spanyol lovasiskola, múzeumok, a kápolnában a Wiener Sängerknaben működik. Az építészettörténete a gótikától az eklektikáig terjed, de talán a barokk nyomta rá legjobban bélyegét, elsősorban Fischer von Erlach személyében.
Két hatalmas múzeumot látunk a körút másik oldalán. A baloldali a Kunsthistorisches Museum. Akik voltak velünk benn, talán emlékeznek Canova szobrára: Theseus legyőzi a Minotaurust. A lépcsőház mennyezetét Munkácsy festménye díszíti. Képtára mintegy 7000 festményből áll. Dürertől Tintorettóig mindenki megtalálható itt. A jobboldali múzeum a Naturhistorisches Museum. A természettudományok nem izgatnak, de ennek a gyűjteménynek a gazdagsága mindenkit ámulatba ejt. Amire valóban kíváncsi voltam, az a Willendorfi Vénusz. Jó név egy kis szobrocskának.
Mind a két múzeumot a császári udvarnak építették olasz reneszánsz stílusban. 1872 és 1881 között. Tervezőik Gottfried Semper (külső) és Karl von Hasenauer (belső tér). A két hatalmas múzeum között egy szép parkot létesítettek, középen a Mária Terézia császárnő emlékművével, Kaspar Zumbusch műve, 1888.
Kiemelkedő épület a Parlament, mely a görög templomokra emlékeztet. Theophil Hansen tervei alapján készült 1873 és 1883 között. A középső timpanonban Ferenc József látható (Hellmer). A főbejárat előtti díszkút oszlopán Pallasz Athéné 4 m magas márványszobra áll. Karl Kundmann alkotása, 1892-1902.
artflakes.com
A Burgtheater. Már a nevéből is gondolhatjuk, hogy udvari színházként épült 1874 és 1888 között Gottfried Semper és Karl von Hasenauer tervei alapján, olasz reneszánsz stílusban. Az első bécsi színházat Mária Terézia alapította 1741-ben. Fia, II. József elrendelte, hogy az udvari színháznak nemzeti színházzá kell válnia. A legkiválóbb színházak egyike német nyelvterületen. A Városháza felől lehet jól látni a Burgtheatert.
Rathaus, azaz Városháza. Egyik fő célunk, ott van ugyanis a karácsonyi vásár. Óriási neogótikus épületét Friedrich Schmidt tervezete. Épült 1872-1883 között. Schmidt tanítványa és munkatársa volt Steindl Imre és Schulek Frigyes. Ez a hatás érezhető a magyar parlament épületén, de talán még a Mátyás templomon és a Halászbástyán is. A torony 98 m magas, a tetején áll a három és félméteres Rathausmann, a városházi emberünk. Ha jól megfigyeljük az ablakokat, mindegyiken egy szám van, a szentestéig tartó napok száma. S minden nap kinyílik egy ablak, minden nap közelebb kerülünk ahhoz a pillanathoz, amikor megkapjuk a várva várt ajándékot. Tulajdonképpen ez az advent: a várakozás.
*
Köves József: Advent Bécsben
Izzó aranylabdák támadták az eget
gesztenyés nénike kínált friss meleget
dalolt a Mahler Strasse gusta volt nagyon
az egész belváros csupa kincs és vagyon
még a koldus is kék gyertyának öltözött
s csillagszórót gyújtott két dankeschön között
ezüst angyalkák Srauss-keringőt táncoltak
stille Nachtot fújt a szájharmonikás vak
csengettek az eurók papírpoharában
kis hópihe is lehullt bánatában
az égről sok csillag szállta meg a dómot
béke áradt mindenből és tüchtig jómód
a Rathaus mögött árusbódék csillogtak
és mint nyugalomban városiak szoktak
burgerek ették a ham burgert, a vurstot
forralt bort ittak rá, no meg édes mustot
igen, átjárt ott a békebeli béke
s arra jöttem haza, hogy mindennek vége.
(2002, a szerző Lájkolom a magyar nyelvet c. kötetéből)
Erről a pesszimizmusról a következő Ady-sorok jutnak az eszembe:
Az adhatás gyönyörüsége
És a ma öröme telít
És hogyha véget mondanál,
Hát - akkor sincsen vége.
És a ma öröme telít
És hogyha véget mondanál,
Hát - akkor sincsen vége.
(Ady: Akkor sincsen vége)
*
Én már előre kaptam egy ajándékot: Kemény István Állástalan táncosnő c. kötetét forgatom (Összegyűjtött versek, 1980-2006) Próbálok nagyon hatásos verskezdetet találni. A Búcsúlevél első sora ilyen volt: „Édes hazám, szerettelek.” Múlt időben. Találtam egyet:
„Vajon kinek nem szorítja el a torkát,
ha üres folyó partján
zokog a horgász?”
(A kisszerűség, 1983)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése