2016. december 19., hétfő

Azzal vádolnak... (archív, 2015. 11. 25))







Vigyázok rád
     Azzal vádolnak, kutyám, hogy 0-24 órában ugatsz. Ugye nem igaz! Néha evésre is használod nagy pofádat.
                                                            *
     Ars poetica
     Valéry 1919-ben így válaszolt a „Miért ír Ön?” körkérdésre: „gyengeségből.” (Kalligram, 2015. jún.)
                                                           *
      Szophoklész a Philoktétészben bemutatja, hogy a megbántott Philoktétésznek is megvan a maga igazsága, s a közösségnek, mely Trója vesztére tör, szintén. Az utóbbi az erősebb.
                                                           *
      Schillert olvasva
      Az Ármány és szerelem sok dologban hasonlít a Rómeó és Júliához. Shakespeare-nél a vétek a másik családhoz, klánhoz, táborhoz való tartozás. Schiller drámájában a polgári osztály védtelen a felsőbbrendű gőg ellen.
      A „Don Carlos”-ból drámaírónk hozzávetőleg ezer sort húzott ki. Így is majd vagy háromszáz oldal. Mégsem kell sokáig várnunk, hogy találkozzon a címszereplő és a királynő, aki szépséges mostohaanyja Don Carlosnak. 
      Ez után, azt hiszem, Euripidész Hippolütoszát fogom olvasni. Ott Phaidra lobban szerelemre mostohafia iránt.

      Az élet bonyolultabb, mint gondolnánk.
                                                          *
      Álom
      „Lefogadom, hogy nem olvastad az Isteni Színjátékot, nem csodálom, ki olvas ilyet? Piszok egy szöveg, megmondom, belevaló tag, aki átrágja rajta magát, nem csoda, hogy én is elakadtam. Voltaképp arról szól, hogy Dante bejárja az alvilágot, persze nem tök egyedül. Vergilius vezeti, nekem ez sok, és nem azért, mert legyeket ajnározott. Őszintén! Ki a franc ismeri Vergiliust? És egyébként is, nem sokkal jobb egy családtag? Már ha van odaát közülük valaki. Ha én vagyok Dante, akár válogathatok is, és engem holt biztosan a fater vezet. (…) Nyomós okom van rá, hogy Vergiliust a faterra cseréljem, és legyen elég ennyi.

- Látod, apa? Itt tanítottál horgászni.
A fater meg csodálkozó szemeket mereszt és ragyog a boldogságtól:
- Csakugyan?
Aztán megállunk valahol a városban egy sarki cukrászdánál.
- Itt vettél nekem hókiflit minden nap, amikor az óvodába vittél.
Mondani se kell, sosem horgásztunk, a büdös életben nem ettem hókiflit, azt sem tudom, mi az, óvodába meg a nagyi hordott.”
                              (Centauri: Jégvágó, 374)
                                                         *
      Bepasiztunk! 
     Ez a címe annak a zenés játéknak, melyet most láttunk a Madách Színházban. Détár Enikő, Koós Réka, Ladinek Judit jó hanggal, szuperszonikus energiával énekelnek. A színpad előnye, hogy három dimenziós, közvetlen élmény. Látsz valakit, akivel sajnos sose találkoznál, s azt hiszed, csak neked énekel. (Bár a bepasizni szót nem kedvelem, a társait sem: besírni, behalni…)
      Elénekelték Tina Turner egyik híres dalát is. Rolling on the river:


Nincsenek megjegyzések: