Hans Ulrich Gumbrecht, az Amerikában élő, német professzor az elnökválasztás után meglehetősen pesszimistán nyilatkozott arról, hogy mennyire nem lehet előre látni a jövőt. A közvéleménykutatók tévedtek: Hillary Clinton helyett Trump futott be. Ugyanígy korábban a brexit is valószínűtlennek tűnt. Érthető Gumrecht keserűsége, de gondolkodó ember lévén, megrajzolja az időhöz való viszonyunkat a 18. századtól máig.
Azzal kezdi (és végzi), hogy a jelen státusza megváltozóban van. Valamikor a jelen világosan elkülönült az emlékezetben élő múlttól és a kiszámítható jövőtől. Ha teret nyer az a vélekedés, márpedig nagy az esély rá, hogy az események és a struktúrák ismétlődnek, s egybeolvadnak az idődimenziók, akkor az idő végeredményben lapos, alaktalan és végtelen jelenné válik.
A "mai" amerikai politika tükrözi ezt a változást. Tudni illik, hogy a parlamentáris demokrácia alapjai a 18. században alakultak ki. Azt vallották, hogy a jövő alakítása ésszerű megfontolások alapján lehetséges. Most az időhöz való új viszony abban is megmutatkozik, hogy a mai politikusok jó része közvetlen, azonnali hatásra törekszik. Eltekintenek az érvek logikus rendjétől, nem riadnak vissza a következetlenségtől. Ezáltal bizonytalanságot sugallnak, politikai szándékaikat nem lehet előre látni. Nincs kizárva semmiféle lehetőség, a nukleáris háborút is beleértve. A jövő alakítása helyett a politika egy állandósult krízis menedzselésévé lett, tartós jelenné, gyorsuló "mindig ugyanazzá", amely sosem fog átcsapni egy minőségileg más jövőbe.
Még néhány gondolat lezárásképpen. Gumbrecht szerint meg kéne védeni a hagyományos konszenzust a politikai viták és döntések tekintetében. Amíg a politikusok és a polgárok (a szó jogi értelmében) elfogadják, hogy az ember jövője alakítható, szükségszerűen megegyeznek a leírás, az elemzés és az előrejelzés bizonyos szabályaiban. Fontos, hogy ezt a "szükséges fikciót" fenntartsuk.
Imigyen szóla Gumbrecht professzor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése