2016. december 28., szerda

Gumbrecht nálunk és Indiában (archív, 2016. 07. 27.)



I.
     
Hans Ulrich Gumbrecht (Würzburg, 1948) a Stanfordi Egyetem professzora 2011-ben az ELTÉ-n tartott előadásokat. Kifejtette többek között az időélményünk megváltozásáról vallott felfogását:
     ”Korábban azt gondoltuk, hogy - akár akaratunk ellenére is - kénytelenek vagyunk magunk mögött hagyni a múltat. Ma a múlt által megszállva élünk.”
     Mintha a világ is megöregedett volna, az idő nem előre, hanem visszafelé folyik, vagy legalábbis elakadt, hullámai felduzzadtak, s hirtelen Krúdy vagy Csehov világában találjuk magunkat:
     „…a jövő korábban a lehetőségek tárházát jelentette, most elsősorban fenyegetés. (…) a korábbi téridőben folyamatosan magunk mögött hagytuk a múltat, és folyamatosan beléptünk a jövőbe, a jelen pedig csak felfoghatatlanul rövid átmenet volt. A 70-es, 80-as évek óta az agresszív, elhagyhatatlan múlt és az elérhetetlen, félelmetes jövő között ott a vég nélkül táguló, terjeszkedő jelen.”
     Gumbrecht persze sokféle tevékenységgel igyekszik kitölteni a végét nem lelő időt.

II.
     Mindennapi élményeit a FAZ (Frankfurter Allgemeine Zeitung) mellékleteként megjelenő blogjában írja le. 2016 májusában három hetet töltött az indiai Haidarábátban, melynek immár 8 millió lakosa van.
     Gumbrecht első élménye az volt, hogy milyen agresszívan vette körül őt a koldusok raja, amikor a motoros riksával a rendkívüli forgalom miatt egy kis időre le kellett állniuk. Arcukra rányomta bélyegét a rendkívüli nyomor. Gumbrecht magán is megdöbben, amikor a mézet körüldongó darazsakhoz, fertőző rovarokhoz, végül kiéhezett farkasokhoz hasonlítja őket, s nem tudja bennük az embert látni.
     A legmegrendítőbb a fekete lepelbe burkolózó leprás asszony látványa, aki nem koldult, akit nem kellett türelmetlen mozdulatokkal elhessegetnie, mégis: „Ettől az arctól nem fogsz tudni megszabadulni, mert beleeszi magát az emlékezetedbe, benned van, éjszaka fölébreszt, nappal is rajta gondolkozol.” Még jó, hogy Ahmed, a sofőr, bízik Allah gondoskodásában.
     Ahmed az egyetem egyik dékánját szállítja minden nap. Átszámítva 130 Eurót kap havonta, s a duplájára van szüksége, hogy héttagú családját eltartsa. Ezért dolgozik még hajnalban és késő este is. Gumbrecht kétszer annyit ad neki, mint ami jár.
       Ezután Gumbrecht azon meditál, hogy mindketten a kapitalizmus világába tartoznak. Ahmed, bár szegény, de megvan az a privilégiuma, hogy kizsákmányolhatják. Aki azonban a rendszeren kívül reked, már nem is érdemes kizsákmányolni. Egyszerűen nincs rá szükség. Nem törődik vele senki.

Források:

Nincsenek megjegyzések: