2023. május 27., szombat

A Rajna kincse

 



                                                                                                    Jer Osszián,
                                                                              ködös, homályos énekeddel.
                                                                                                    (Arany: Ősszel)

I.  Előzmények

     A nibelung gyűrűjével, ill. főleg a második résszel, A walkürrel akkor ismerkedtem meg, amikor Kertész Imre Az angol lobogóját olvastam. Természetesen régóta élt bennem a vágy Wagnert hallgatni és minél többet megismerni a germán mitológiából, mely úgy tűnik, sokkal borúsabb, mint a mediterrán. Ám az ősi történetek olyan mondanivalóval bírnak, mely ma is aktuális, s nem véletlenül épül rá a művek sora. (Borges)

     Arany egy verssorának fönti idézése azért is indokolható, mert mind a ketten a 19. sz. második felében, egy forradalom utáni korszakban alkották meg műveik nagy részét. Nem szabad elfelejteni, hogy Wagner aktívan részt vett a német forradalomban. Majd menekülnie kellett…

     A nibelung gyűrűje monumentális alkotás. Négy részből áll:

     1. A Rajna kincse
     2. A walkür
     3. Siegfried
     4. Az istenek alkonya.

     Összehasonlításul a Siegfried librettója 84 oldal, a Toscáé 20. A naplómba ezt írtam: „Nem tudom, hogy fogom kibírni. Négy órakor kezdődik. S ha hosszabb ideig ülök, fáj a csípőm, zsibbad a lábam. Mégis meg kell néznem, hallgatnom. Erre nem lesz több esélyem ebben az életben…” (A legfontosabb természetesen az volt, hogy élő előadás.)

     Aktualitása nyilvánvaló. A gyűrű, mely a hatalmat jelképezi, most nem egy kézen van, s a birodalmakat nyugtalanság szállta meg, ahogy József Attila írta:

      „Forgolódnak a tőkés birodalmak,
       Csattog világot szaggató foguk…”

     A rendező, M. Tóth Mihály a következőket mondta: „Wagner tetralógiája egy kísérletet láttat: mi történik akkor, amikor az anyagi – és az általa elért, mások feletti uralom lesz az értékmérce.” Én másképp fogalmazok: arról szól, mi történik akkor, ha az istenek már nem jelentenek biztos pontot, olyan értéket, mely változatlanul érvényes. Thomas Mann világkölteménynek nevezi, amelyben a lét őselemei ágálnak, párbeszédet folytatnak éjjel-nappal az emberiség mitikus őstípusai…”[1] 

II.  A nibelung gyűrűje keletkezése, színrevitele 

     Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy Wagnert 26 éven keresztül foglalkoztatta a tetralógia. Önéletrajzában ír arról, hogy az első zenei foszlány 1848. szept. 5-én fogalmazódott meg képzeletében. Az első rész, A Rajna kincse csak 1854-ben készült el. A folytatása, A walkür gyorsabban: 1856-ban lett kész. A Siegfriedet még ugyanebben az évben elkezdte, de 1867-ben 12 évre félretette a ciklus komponálását. Megírta viszont – többek között – a Trisztán és Izoldát és a Mesterdalnokokat. Az utolsó részt, Az istenek alkonyát 1874-ben fejezte be. A sorozat 1876-ban az első Bayreuthi Ünnepi Játékokon hangzott fel.

     Amit én láttam: A Magyar Állami Operaház 2015-ben kezdett hozzá a tetralógia színreviteléhez. Évente volt egy bemutató. Az utolsó részt a covid miatt csak 2022-ben mutatták be. Az énekesek és a zenekar kiválóan teljesített.



 III.  Harc a gyűrűért 

1.     szín

     A Rajna hullámaiban úszkál 3 sellő. Ők őrzik az elrejtett kincset. Nekik teszi a „szépet” a bozontos szakállú, púpos, kérges tenyerű törpe, Alberich – reménytelenül. Viszont megtudja tőlük a titkot: az aranyból kovácsolt gyűrű végtelen hatalmat biztosít viselőjének, ha lemond a szerelemről. Alberich azonnal dönt: neki az arany kell.

2.     szín

     Az istenek világa tárul elénk. Felépült váruk, a Walhalla, mely szintén a hatalmat jelképezi. A két óriásnak fizetségül Wotan, a főisten Freiát ígéri. Elég meggondolatlanul. (Itt kezdődik az istenek alkonyához vezető út.) Hiszen Freia, a szerelem istene őrzi kertjében az aranyalmákat, melyek az örök ifjúságot biztosítják az istenek számára. Az óriások persze hevesen követelik bérüket. Helyesen mondja Fasolt, az egyik óriás: „Csak a szerződések által vagy az, aki vagy.” (Was du bist, bist du nur durch Verträge.) Viszik is a szépséges istennőt! Loge, a ravasz isten találja ki, hogyan lehet kártalanítani (!) az óriásokat. (Ez is gyakori volt a skandináv mítoszokban. Mintha civilizáltabbak lettek volna, mint modern korunk.) A Rajna aranyának az óriások majd nem tudnak ellenállni. Igen, választani kell: Freia vagy a kincs. Wotánnak persze mind a kettő kell, gyorsan indulnak Alberich birodalmába.

3.     szín

     Nibelheimben, a nibelungok (törpék) földalatti otthonában Alberich a gyűrű varázserejével dolgoztatja népét. Mimével, testvérével elkészítteti a ködsüveget, mely láthatatlanná teszi viselőjét, sőt tetszés szerinti alakot is ölthet: így láthatatlanul ellenőrizheti rabszolgáit. (Ez mára megvalósult.) Wotan és Loge éppen ezekért a kincset érő eszközökért ereszkedik alá Nibelheimbe.

     Loge ravaszul megjátssza a hitetlent, s megkéri Alberichet, hogy mutassa be tudományát. A hiú és ostoba Alberich a ködsüveg segítségével először sárkánykígyóvá változtatja magát, majd aprócska békává. Ekkor Wotan és Loge lecsapnak rá és megkötözik. 

4.     szín

     Újra fönt a felvilágban. Itt arra kényszerítik Alberichet, hogy szabadulásáért adja nekik az összes aranyat, ráadásul a ködsüveget. Alberich még reménykedik, hogy a gyűrűt megtarthatja magának, és ezzel uralkodhat az egész világon. Wotan letépi Alberich kezéről a gyűrűt, ő viszont megátkozza a gyűrű elrablóját: haljon meg az, aki viseli. Senkinek ne hozzon boldogságot a gyűrű!

     Elkezdődik az alku az óriásokkal. A kapzsi óriások hajlandóak visszaadni Freiát, ellenben kérik az összes aranyat, annyit, hogy tökéletesen elfedje Freiát. A ködsüveget is, s a legvégén a gyűrűt. Wotan megszállottan ragaszkodik a gyűrűhöz, elvégre ő a főisten, s mindenkivel szembeszáll.. Csupán Erdának, a mindentudó földistennek nem tud ellenállni. Erda, a mindentudó ősanya, a három sorsistennő szülője, kiemelkedik a sziklahasadékból, s így szól:

     Mindazt, mi volt, láttam,
     mindent, mi van, s mindent, mi lészen,
     értek én. A földi lét ősanyja,
     Erda szólít és véd.
     Három nornát ősanyagból fogant ölem,
     azt, mit látok, elmondják éjente
     néked.

     De túl nagy veszélyt láttam most,
     s jöttem, magam.
     Halljad! Halljad! Halljad!
     Mindaz, mi van, véges!
     Az istenek alkonya eljő,
     s e gyűrű rejti a vészt!
                 (Blum Tamás ford.)      


        Wotan feldúlva odaveti a gyűrűt az óriásoknak. Hamarosan be is következik az első csapás: a heves Fasolt agyonüti társát, s eltűnik a kinccsel.

         Az istenek vigasztalódnak, nevetve kelnek át a szivárványhídon az óriások építette Walhallába. Most már az övék. A három rajnai sellő panaszdalával ér véget a tetralógia elő része.

                  Folyt. köv.


[1] Th. Mann utolsó Wagner-vallomása, Nagyvilág, 1975


Nincsenek megjegyzések: