Jer Osszián,
ködös, homályos énekeddel.
(Arany:
Ősszel)
I. Előzmények
A nibelung gyűrűjével,
ill. főleg a második résszel, A walkürrel
akkor ismerkedtem meg, amikor Kertész Imre Az angol lobogóját olvastam.
Természetesen régóta élt bennem a vágy Wagnert
hallgatni és minél többet megismerni a germán mitológiából, mely úgy tűnik,
sokkal borúsabb, mint a mediterrán. Ám az ősi történetek olyan mondanivalóval
bírnak, mely ma is aktuális, s nem véletlenül épül rá a művek sora. (Borges)
Arany egy verssorának fönti idézése azért is indokolható, mert mind a ketten a 19. sz. második felében, egy forradalom utáni korszakban alkották meg műveik nagy részét. Nem szabad elfelejteni, hogy Wagner aktívan részt vett a német forradalomban. Majd menekülnie kellett…
A nibelung gyűrűje monumentális alkotás. Négy részből áll:
1. A Rajna kincse
2. A walkür
3. Siegfried
4. Az istenek alkonya.
Összehasonlításul a Siegfried librettója 84 oldal, a Toscáé 20. A naplómba ezt írtam: „Nem tudom, hogy fogom kibírni. Négy órakor kezdődik. S ha hosszabb ideig ülök, fáj a csípőm, zsibbad a lábam. Mégis meg kell néznem, hallgatnom. Erre nem lesz több esélyem ebben az életben…” (A legfontosabb természetesen az volt, hogy élő előadás.)
Aktualitása nyilvánvaló. A gyűrű, mely a hatalmat jelképezi, most nem egy kézen van, s a birodalmakat nyugtalanság szállta meg, ahogy József Attila írta:
„Forgolódnak a tőkés
birodalmak,
Csattog világot szaggató foguk…”
A rendező, M. Tóth Mihály a következőket mondta: „Wagner tetralógiája egy kísérletet láttat: mi történik akkor, amikor az anyagi – és az általa elért, mások feletti uralom lesz az értékmérce.” Én másképp fogalmazok: arról szól, mi történik akkor, ha az istenek már nem jelentenek biztos pontot, olyan értéket, mely változatlanul érvényes. Thomas Mann világkölteménynek nevezi, amelyben „a lét őselemei ágálnak, párbeszédet folytatnak éjjel-nappal az emberiség mitikus őstípusai…”[1]
II. A nibelung gyűrűje keletkezése, színrevitele
Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy Wagnert 26 éven keresztül foglalkoztatta a tetralógia. Önéletrajzában ír arról, hogy az első zenei foszlány 1848. szept. 5-én fogalmazódott meg képzeletében. Az első rész, A Rajna kincse csak 1854-ben készült el. A folytatása, A walkür gyorsabban: 1856-ban lett kész. A Siegfriedet még ugyanebben az évben elkezdte, de 1867-ben 12 évre félretette a ciklus komponálását. Megírta viszont – többek között – a Trisztán és Izoldát és a Mesterdalnokokat. Az utolsó részt, Az istenek alkonyát 1874-ben fejezte be. A sorozat 1876-ban az első Bayreuthi Ünnepi Játékokon hangzott fel.
Amit én láttam: A Magyar
Állami Operaház 2015-ben kezdett hozzá a tetralógia színreviteléhez. Évente
volt egy bemutató. Az utolsó részt a covid miatt csak 2022-ben mutatták be. Az
énekesek és a zenekar kiválóan teljesített.
1. szín
A Rajna hullámaiban úszkál 3 sellő. Ők őrzik az elrejtett kincset. Nekik teszi a „szépet” a bozontos szakállú, púpos, kérges tenyerű törpe, Alberich – reménytelenül. Viszont megtudja tőlük a titkot: az aranyból kovácsolt gyűrű végtelen hatalmat biztosít viselőjének, ha lemond a szerelemről. Alberich azonnal dönt: neki az arany kell.
2. szín
Az istenek világa tárul elénk. Felépült váruk, a Walhalla, mely szintén a hatalmat jelképezi. A két óriásnak fizetségül Wotan, a főisten Freiát ígéri. Elég meggondolatlanul. (Itt kezdődik az istenek alkonyához vezető út.) Hiszen Freia, a szerelem istene őrzi kertjében az aranyalmákat, melyek az örök ifjúságot biztosítják az istenek számára. Az óriások persze hevesen követelik bérüket. Helyesen mondja Fasolt, az egyik óriás: „Csak a szerződések által vagy az, aki vagy.” (Was du bist, bist du nur durch Verträge.) Viszik is a szépséges istennőt! Loge, a ravasz isten találja ki, hogyan lehet kártalanítani (!) az óriásokat. (Ez is gyakori volt a skandináv mítoszokban. Mintha civilizáltabbak lettek volna, mint modern korunk.) A Rajna aranyának az óriások majd nem tudnak ellenállni. Igen, választani kell: Freia vagy a kincs. Wotánnak persze mind a kettő kell, gyorsan indulnak Alberich birodalmába.
3. szín
Nibelheimben, a nibelungok (törpék) földalatti otthonában Alberich a gyűrű varázserejével dolgoztatja népét. Mimével, testvérével elkészítteti a ködsüveget, mely láthatatlanná teszi viselőjét, sőt tetszés szerinti alakot is ölthet: így láthatatlanul ellenőrizheti rabszolgáit. (Ez mára megvalósult.) Wotan és Loge éppen ezekért a kincset érő eszközökért ereszkedik alá Nibelheimbe.
Loge ravaszul megjátssza a hitetlent, s megkéri Alberichet, hogy mutassa be tudományát. A hiú és ostoba Alberich a ködsüveg segítségével először sárkánykígyóvá változtatja magát, majd aprócska békává. Ekkor Wotan és Loge lecsapnak rá és megkötözik.
4. szín
Újra fönt a felvilágban. Itt arra kényszerítik Alberichet, hogy szabadulásáért adja nekik az összes aranyat, ráadásul a ködsüveget. Alberich még reménykedik, hogy a gyűrűt megtarthatja magának, és ezzel uralkodhat az egész világon. Wotan letépi Alberich kezéről a gyűrűt, ő viszont megátkozza a gyűrű elrablóját: haljon meg az, aki viseli. Senkinek ne hozzon boldogságot a gyűrű!
Elkezdődik az alku az óriásokkal. A kapzsi óriások hajlandóak visszaadni Freiát, ellenben kérik az összes aranyat, annyit, hogy tökéletesen elfedje Freiát. A ködsüveget is, s a legvégén a gyűrűt. Wotan megszállottan ragaszkodik a gyűrűhöz, elvégre ő a főisten, s mindenkivel szembeszáll.. Csupán Erdának, a mindentudó földistennek nem tud ellenállni. Erda, a mindentudó ősanya, a három sorsistennő szülője, kiemelkedik a sziklahasadékból, s így szól:
Mindazt, mi volt,
láttam,
mindent, mi van, s
mindent, mi lészen,
értek én. A földi lét
ősanyja,
Erda szólít és véd.
Három nornát
ősanyagból fogant ölem,
azt, mit látok,
elmondják éjente
néked.
De túl nagy veszélyt
láttam most,
s jöttem, magam.
Halljad! Halljad!
Halljad!
Mindaz, mi van, véges!
Az istenek alkonya
eljő,
s e gyűrű rejti a
vészt!
(Blum Tamás ford.)
Wotan feldúlva odaveti a gyűrűt az óriásoknak. Hamarosan be is következik az első csapás: a heves Fasolt agyonüti társát, s eltűnik a kinccsel.
Az istenek vigasztalódnak, nevetve kelnek át a szivárványhídon az óriások építette Walhallába. Most már az övék. A három rajnai sellő panaszdalával ér véget a tetralógia elő része.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése