 |
| Az én ablakom |
Nem mindenki lakhat egy filozófusról elnevezett utcában,
ráadásul Bécsben. De Franz Schuh igen, a Hegelgasséban. Korábban könyvet is írt Hegel és a gyakorlat logikája címmel. Véletlen, hogy a párhuzamos utcát Schellinggassénak hívják? A művelt
taxisofőr néha össze is keveri a kettőt, a műveletlen viszont gond nélkül viszi
haza az írót. Nota bene: nem messze van innen a Fichtegasse is. Így már érthető számomra, hogy Schuh miért kezdte Canettiről
szóló nagy esszéjét Fichtével. (Blendung als Lebensform, azaz A "káprázat" mint életforma, 1985. Ez az
írás Elias Canetti regényéről szól,
mely 1935-ben jelent meg, és Bécsben
játszódik.) Most olvasom, jobban mondva birkózom ezzel a bonyolult szöveggel.
Éppen ezért figyeltem fel a nevére a FAZ
(Frankfurter Allgemeine Zeitung) Ablakom a világra c. sorozatában. Schuh szó szerint veszi a feladatát, s
kitekint a kihalt Hegelgasséra, mely
mostanában teljesen üres, halotti csönd uralkodik. Benne az egzisztenciális
szorongás.
(Franz Schuh,
1947, Bécs)
Nekem is mi jut eszembe: vajon fogok-e még a Stefanskirche lábánál sétálni, nem
egyedül persze, hogy meglássam én is, mit Kien
és Therese külön-külön a Fogfájós Krisztust (Zahnwehherrgott) a galambbal
a fején? (Kien és Therese a Káprázat c. regény főszereplői. Mindketten beleütköztek a Krisztus-szoborba, melynek a fejére
éppen egy galamb szállt le.)
Fellelkesülve a kiváló írást olvasva, belefogtam a
sorozat némely darabjába. Le is fordítottam néhány mondatot… Kár, hogy nem
tudom igazán megmutatni gondolatgazdagságukat, művészetüket.
Kezdem egy nagyágyúval:
Újra és újra
felbukkannak bennem képek a gyermekkoromból, amikor sokkal több időnk volt,
órákig ki lehetett nézni az ablakon, a hangyákat megfigyelni, az asztal alatt
feküdni, s elképzelni, hogy az tulajdonképpen egy bárka. Nem úgy van, hogy
visszatértünk a normális életritmusba?
(Olga
Tokarczuk, 1962, Wroclaw)
Félek, ha
kitekintek az ablakon, mert nem látom, ami most történik a világban, mert a
nappalom hetek óta ugyanúgy telik, mint mindig, s mert mindig mindenütt
szenvednek az emberek, mindig mindenütt kiveti hálóját a gyűlölet és a halál.
(Jan Wilm,
1983, Frankfurt a. M.)
Este van. Az ablak
előtt a tó még világos, de könyvem betűi közé beszivárog az alkonyat. Az
oldalak szürkésfehérré válnak, a szavai feloldódnak, egy új szöveg keletkezik.
(Thomas
Hürlimann, 1950, Walchwil, Svájc)
„Hogyan tudnám
feleségemet meggyőzni arról, hogy míg kinézek az ablakon, dolgozom?” – kérdezte
önmagától Joseph Conrad a múlt század kezdetén. Én viszont azt kérdezem
magamtól, hogy magyarázzam meg a lányomnak, hogy miközben kitekintek az
ablakon, egy korszak végét látom?
(Antonio
Scurati, 1969, Milánó)
Mondd, te hová utaznál szívesen?
 |
| A Fogfájós Krisztus, wikipedia commons |
