A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Franz Schuh. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Franz Schuh. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 26., kedd

Ablakok a világra

Az én ablakom
     
     Nem mindenki lakhat egy filozófusról elnevezett utcában, ráadásul Bécsben. De Franz Schuh igen, a Hegelgasséban. Korábban könyvet is írt Hegel és a gyakorlat logikája címmel. Véletlen, hogy a párhuzamos utcát Schellinggassénak hívják? A művelt taxisofőr néha össze is keveri a kettőt, a műveletlen viszont gond nélkül viszi haza az írót. Nota bene: nem messze van innen a Fichtegasse is. Így már érthető számomra, hogy Schuh miért kezdte Canettiről szóló nagy esszéjét Fichtével. (Blendung als Lebensform, azaz A "káprázat" mint életforma, 1985. Ez az írás Elias Canetti regényéről szól, mely 1935-ben jelent meg, és Bécsben játszódik.) Most olvasom, jobban mondva birkózom ezzel a bonyolult szöveggel. Éppen ezért figyeltem fel a nevére a FAZ (Frankfurter Allgemeine Zeitung) Ablakom a világra c. sorozatában. Schuh szó szerint veszi a feladatát, s kitekint a kihalt Hegelgasséra, mely mostanában teljesen üres, halotti csönd uralkodik. Benne az egzisztenciális szorongás.
                                  (Franz Schuh, 1947, Bécs)

     Nekem is mi jut eszembe: vajon fogok-e még a Stefanskirche lábánál sétálni, nem egyedül persze, hogy meglássam én is, mit Kien és Therese külön-külön a Fogfájós Krisztust (Zahnwehherrgott) a galambbal a fején? (Kien és Therese a Káprázat c. regény főszereplői. Mindketten beleütköztek a Krisztus-szoborba, melynek a fejére éppen egy galamb szállt le.)

     Fellelkesülve a kiváló írást olvasva, belefogtam a sorozat némely darabjába. Le is fordítottam néhány mondatot… Kár, hogy nem tudom igazán megmutatni gondolatgazdagságukat, művészetüket.

     Kezdem egy nagyágyúval:

     Újra és újra felbukkannak bennem képek a gyermekkoromból, amikor sokkal több időnk volt, órákig ki lehetett nézni az ablakon, a hangyákat megfigyelni, az asztal alatt feküdni, s elképzelni, hogy az tulajdonképpen egy bárka. Nem úgy van, hogy visszatértünk a normális életritmusba?
                                  (Olga Tokarczuk, 1962, Wroclaw)

     Félek, ha kitekintek az ablakon, mert nem látom, ami most történik a világban, mert a nappalom hetek óta ugyanúgy telik, mint mindig, s mert mindig mindenütt szenvednek az emberek, mindig mindenütt kiveti hálóját a gyűlölet és a halál.
                                  (Jan Wilm, 1983, Frankfurt a. M.)

     Este van. Az ablak előtt a tó még világos, de könyvem betűi közé beszivárog az alkonyat. Az oldalak szürkésfehérré válnak, a szavai feloldódnak, egy új szöveg keletkezik.
                                   (Thomas Hürlimann, 1950, Walchwil, Svájc)

     „Hogyan tudnám feleségemet meggyőzni arról, hogy míg kinézek az ablakon, dolgozom?” – kérdezte önmagától Joseph Conrad a múlt század kezdetén. Én viszont azt kérdezem magamtól, hogy magyarázzam meg a lányomnak, hogy miközben kitekintek az ablakon, egy korszak végét látom?
                                   (Antonio Scurati, 1969, Milánó)

     Mondd, te hová utaznál szívesen?

A Fogfájós Krisztus, wikipedia commons