A nagy füzet

Ketten, port.hu

 2013.10.03.

     Ritkán megyek moziba, de A nagy füzetre kíváncsi voltam. Talán mert nekem is van néhány nagy füzetem. (Még nem olvastam a könyvet, de egyszer biztos el fogom olvasni!)

     Számomra ez a film a felismerések filmje. Amikor mindenkiről lehull a lepel, s megmutatkozik igazi arcuk. Az egy órába sűrített változás legszembetűnőbben a nagymama alakjában érhető tetten: haragja, dühe, kegyetlensége kétségbeesett szeretetté válik. A magukra hagyott fiúk igyekeznek alkalmazkodni a háborús körülményekhez. Kezdetben engedelmes, jó gyerekek, de saját lábukra kell állniuk, saját fejükkel kell gondolkozniuk. Az ő esetükben az erőszak ellenállást szül, s ugyanakkor a nagymama életereje is gyengül. Amíg az ikrek összekapaszkodnak, együtt vannak, erősek. Egyre erősebbek. A végén arra is képesek, hogy szétváljanak.

     De vajon minek írni a nagy füzetet, ha az apa nem is akarja elolvasni, sőt félőrülten, gyermekeit hátrahagyva menekül egy jobbnak képzelt világba. Az anya sem törődik velük. Helyette szül egy csecsemőt, míg férje az orosz fronton, majd táborokban tengeti életét.

     A vak és süket öregasszonyról megtudjuk, hogy jól lát és jól hall, csak - rejtőznie kell. Lánya, a tolvaj (?), neki lopja az ennivalót. Egyedül van, és ha sérült is, lány, ezért lesz áldozat.

    A papról is kiderül egy s más. Nem beszélve a férfias német katonatisztről. Mindenki tovább lendíti - akár sejti, akár nem - a sors dülöngélő kerekét.
     A film, mely a Karlovy Varyban első díjat nyert, Agota Kristof regénye (1987) alapján készült. Rendezte Szász János.

Ui.
     Az ÉS kritikusa, Báron György, figyelmeztet (2013/38) a film utolsó, s egyben legkegyetlenebbb mondatára: "Igen, át lehet jutni a határon: valakit előre kell küldeni." A két gyerek közül az egyik apja holttestére lépve jut át a határon. Nem akadályozza meg, hogy az apja útnak induljon. A nemcselekvés is tett.

Agota Kristof, www.sendungen.sf.tv