Kortársaink megszólalnak

2016. 11. 08.

     „Ebben a mostani magyar helyzetben semmi meglepő nincs. Mégis meg vagyunk döbbenve, mármint sokan az alávetettek, akik ’egyik oldalon se állnak’, elhűlve figyeljük, hogy hogy jutottunk idáig. De hát valójában el se mozdultunk onnan!” (Krasznahorkai)

     „Az orosz emberek ma azt gondolják, hogy azért jó az, ahogy az országot irányítják, mert ellenségekkel vagyunk körülvéve. Mindenki ellenünk van, mindenki minket akar térdre kényszeríteni. Ez Putyin varázsigéje. Hogy mi ’senki előtt nem fogunk térdepelni’”. (Ulickaja)

     „Az ember ma pontosan ugyanolyan, mint ahogy azt már több ezer éve leírták az Odüsszeiában vagy az Iliászban, vagy amilyennek éppen Dante ábrázolta az Isteni színjátékban fél évezreddel ezelőtt. Az ösztönök állandóak, a bűnök ugyanazok, a motivációk egybeesnek.” (Ulickaja)

     „Sokan igyekeznek zárt pályákon mozogni. Hasonló emberek között, akiknek sorfala eltakarja mindazt, ami mögöttük történik. Ha csak lehet, én próbálom távol tartani magam a tébolyultaktól. Közben figyelek, írok. Azzal tehetek legtöbbet az ellen, amire kívülállóként rálátok.” (Tóth Krisztina)

     „Újra elkezdtem nyomtatott szöveget olvasni. Az a szép benne, hogy nincs lehetőség a hozzászólásra. Nem szabad hagynod, hogy olyan emberek zaklassanak, akik butábbak és közönségesebbek, mint te.” (Terézia Mora)

Színházi dolgok

 2010. 12. 31.

     Malek Andrea a Tolnay Szalonban. Báj, feltörő kacagás, természetesség, humor, irónia. Minden szereplés vallomás. Ez a mostani az összetartozásról szól (Walter Lochmann), illetve arról, hogy a művésznő szeret szerepelni, sőt főszerepet játszani. Mint most, nagy pocakkal is. Megtudjuk, hogy a kisbaba időnként nyújtózkodni akar.

     Akkor a legmeghatóbb, amikor hangja anyjára, Toldi Máriára emlékeztet.

Malek Andrea, jegy.hu

 

*

     Tóth Krisztina új verseskötetében (Magas labda, 2009) nem egy utalást fedezhetünk fel József Attilára: a folyó „emleget dinnyehéjat, vízfoltos falon a csöndet / egy termet, ahol az idő térképei rajzolódnak…” (Vö. Dunánál, Külvárosi éj). Az anyamotívum is felbukkan: „mind hogy bolyong és nincs egynek se útja, / mindig az anyák szülik újra / az árvaságot.” A Születésnapomra versformája is ismétlődik egyik versében (Futrinka utca).
     József Attila életművét nemcsak az irodalomtörténészek kutatják rendületlenül, de olvassák a költők is, beleszövik műveikbe. A klasszikus századokban is megvoltak a jól bevált példaképek. Később a modern költők az új, sosem volt mű megalkotására törekedtek. Most újra visszatérnek a példákhoz. Élvezettel idézik újra a „régit”, József Attilát, talán azért, mert olyan mondanivalója volt, melyet csak ő tudott elmondani, s olyan nyelven, melynek szavai közkincsnek számítanak.

*

     Egy jó definíció: „A jó regényt érdekes cselekmény és plasztikus karakterábrázolás jellemzi, méghozzá szoros kölcsönhatásban.” (Heller Ágnes, ÉS, 2010. dec. 3.)

*

     Amiért irigylem Bécset. 2007-ben volt az Albertinában egy nagy Picasso-kiállítás. Alig telt el három röpke év, és itt az újabb. A mostani a II. világháború utáni korszakot mutatja be. Olyan jelentős műveket, mint A hullaház, A szabin nők elrablása, A műteremben és még sok békegalamb.

     Michelangelo grafikái (Bécsben) persze önmagukban is csodálatosak, de felkeltették a vágyat: Rómába, Firenzébe utazni, s saját szemünkkel érzékelni, hogy mi a különbség a halvány rajz és a büszke szobor között.

*

     Karinthys:
- Álmodtam valami hülyeséget.
- Nem, fiam, az valóság volt.

*

     Gyerekszáj németórán. „Németországban már a második nap tudtam, hogy ’teuer’ az drága.”

*

     Színházi dolgok. A Magyar ünnep a Nemzeti Színházban, Závada szövege, Alföldi rendezése. Az ünnepet ironikusan kell érteni. Milyen ünnep az, melynek tragédia a vége? Az út kezdettől fogva hamis, hisz a résztvevőkre vakságot bocsátott a teremtő. Jó lenne, ha sokan megnéznék a kiváló előadást, s így szembesülnének a magyar történelem eme hét évével… (1940-1946). Persze biztosan voltak, akik felháborodnak a meztelenkedéseken, de a gyilkosságokon nem!!

     Örkény Pisti a vérzivatarban c. groteszk játéka jutott eszembe (1979, Pesti Színház), amikor is a sok Pisti közül néhányan helyet cseréltek a Duna-parti kivégzéskor. Mert kicserélhetők vagyunk!

     A jó színház tudatos provokáció. Závada felkínálja a lehetőséget, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Jók és rosszak vagyunk egyszerre, csak a hatalom rossz. Őrizkedjünk tőle, sugallja a mű - de nincs hova menekülni.

     Feltűnik a színpadon Znamenák István, akinek Pierre-jét éppen most néztem meg újra a Megáll az idő c. filmben. 29 év telt el azóta. A kamasz hőst fel nem ismertem volna a kicsi, mérges katonatisztben, aki nem sokat ér igazságával, talán ezért hatalmasodik el rajta téveszméje s veszejti el.

*

     Láttam még a Cabarét a Centrál Színházban. Ugyanaz a téma, csak a helyszín változik. Marozsán Erika belépője kifogástalan. Egy mulatóban nagyon kell tudni énekelni és táncolni. Később, amikor kibontakozik a történet, s mindenre rávetül a kor árnya, már nem annyira fontos a külsőség. Az egyik legvarázslatosabb pillanat a 2. rész elején Keresztes Tamás Hitler-paródiája. Chaplinnel ér föl. Mulatságos és szívszorító az idősek szerelme. (Básti Juli, Haumann Péter) Az utóbbi, a derék zöldséges nagyon természetesen németnek tudja magát és nem zsidónak, de ez nem fogja megmenteni.

Básti Juli, jegy.hu

 

     Ebben az évben utoljára színházban. (dec. 30.) Vígszínház: Egy csók és más semmi. (Eisemann-Halász-Békeffi) Eredetileg 2002-ben mutatták be. Akkor is láttuk. Akkor még Kamarás Iván volt a szépfiú. Felhőtlen szórakozás.

*

     Legnagyobb színházi pillanatok életemben: Kálmán György a bolond szerepében, Lear király. Gábor Miklós Hamletje, IV. Henrikje, Oidipusza, elejétől a végéig. Darvas Iván Egy őrült naplójának minden perce. Béres Ilona a Házmestersiratóban egy oszlophoz kötözve. Psota Irén a néma Kattrin szerepében. Az ágyúdal a Koldusoperában: Márkus László, Gábor Miklós.

Kálmán György és Básti Lajos, szinhaziadattar.hu

 

*

     Kezet fogtam egyszer Habsburg Ottóval, akiből akár magyar király is lehetett volna. (P.P. mondta, okos ember, kár, hogy Habsburg.) Nála magasabb rangban levő "személlyel" nem szeretnék találkozni. Illetve, ha lehet, minél később.

Tóth Krisztina: Tímár Zsófi muskátlija

(Érettségiző tanítványom kért meg, mondanék neki valamit a novelláról.)

A mű (Mikszáth)
A mű (Tóth K)

      Tóth Krisztina műve a Palócföld c. folyóiratban jelent meg 2010-ben, a Mikszáth-centenárium alkalmából. Mikszáth elbeszélése, a Tímár Zsófi özvegysége romantikusabb, Arany Tengerihántás c. balladájának motívumaira épít.
      A téma egy szerelem és egy házasság rövid története, mely tragédiával, a férj halálával végződik. A tragikus vég még jobban kiemeli, mennyire fontos az összetartozás.
      Az elbeszélésben a narráció dominál. A szereplők nem nagyon beszélgetnek egymással, nem szavakkal adják tudtára egymásnak mondanivalójukat. A történet arról szól, hogy két vidéki fiatal összeházasodik, felköltöznek Budapestre, pontosabban Kőbányára, ahol meglehetősen sivár körülmények között, egy panellakásban kezdik közös életüket. A fordulat akkor következik be, amikor a férfi elkezd kimaradozni, s hamarosan kiderül, hogy van valakije. Péter, nevezzük néven az ifjú férjet, hamarosan elköltözik. Zsófi szenved az egyedülléttől, de nem keresett magának senkit.
      Körülbelül egy év múlva a férj visszalátogat a régi lakásba, s talán a szerelem jeleként muskátlis ládákat szerel fel az ablakokba. Ez Zsófi vágya volt. Amikor Zsófi hazafelé tartva megjelent az utcán, Péter izgalmában elvétette a lépést, és kizuhant a 9. emeletről. A drámai novella erre a fordulatra koncentrál: a különélés után hogyan próbálja meg helyrehozni bűnét a férj.
      A vidéki, otthonos környezetből kerülnek a külvárosba, a panellakásba, meglehetősen rideg környezetbe. Nem véletlenül szeretne Zsófi legalább egy macskát, vagy legalábbis virágot, mely pótolná az elveszett természetet. Valójában az lenne természetes, ha egy gyermeket szülne. Ez teljesítené ki életét. De erről nem beszélnek, tulajdonképpen semmit sem beszélnek meg. Igaz, sokat dolgoznak, az utazás is sok időt elvesz. Péter később autóval jön haza.
      Mint említettem, a főszereplők keveset beszélnek egymással. Ez Zsófira fokozottabban igaz. Vele csupán megtörténnek a dolgok. Mindent szó nélkül tudomásul vesz, beletörődik az áldozat szerepébe. Azt gondolta, minden házasság ilyen. Még szüleitől is visszahúzódik, mert ők biztatják, lépjen tovább, alakítsa maga az életét.
      Péter a fővárosba kerülvén, önző módon (szexualitás) csak magára gondol, kalandokba bocsátkozik, melyek természetesen kudarccal végződnek. A végén ráébred, hogy csak Zsófit szereti, ő volt és lesz a biztos pont az életében. De most sem beszélnek meg semmit. A muskátlis láda fölszerelése szimbolikus jelentésű, azt jelenti, mégiscsak Zsófi az igazi.
      A hangnem tárgyilagos, a cselekmény vezetése klasszikusan lényegre törő. A cím egyrészt utal Mikszáth novellájára, másrészt a virág, falusi házak dísze, a szerelmet jelenti, mely nem teljesedett be.