Akkor és most

2011. 12. 30.

 Régi helyek 

     A képen az a rét látható Keresztúron, ahol régen (az ötvenes évek elején) mi, gyerekek korcsolyázni szoktunk. Kiöntött a Rákos-patak, s csavartuk fel ócska korcsolyánkat, s gyerünk fogócskázni, jéghokizni. Sokszor feltöröltük a jeget, a mackónadrág átnedvesedett, és estére olyan keményre fagyott, hogy a kályha mellé állítottuk kiolvasztani. „Kócos kis ördögök voltunk.”

Zorán

     Jövőre 70 éves lesz. Közönsége sem fiatal, de kíváncsi arra a tartásra, amit képvisel: művésznek megmaradni, okosan, mindenkihez szólni, hűségesen értékeket képviselni. Néhány szöveg: 

Pár dolgot magunkkal viszünk - nem is nehéz
Van itt minden, orvos, katona, ács - meg zenész
Hosszú sorban vonulunk itt mind
Nem is névsor, nem is nagyság szerint
És súgod, ha sietve mész
Te is átérsz majd, átérsz a hídon 

Hidd el, a hajnal attól szép
Hogy minden éjben ott lapul
Az örök sötétség 

A szerelem, az egy szép kabát
Kár, hogy ritkán illik ránk
Vagy túl kicsi vagy túl nagy
Mégis mindig benne vagy

Ez egy kabát dal
Ez egy kabát dal

A nagy füzet

Ketten, port.hu

 2013.10.03.

     Ritkán megyek moziba, de A nagy füzetre kíváncsi voltam. Talán mert nekem is van néhány nagy füzetem. (Még nem olvastam a könyvet, de egyszer biztos el fogom olvasni!)

     Számomra ez a film a felismerések filmje. Amikor mindenkiről lehull a lepel, s megmutatkozik igazi arcuk. Az egy órába sűrített változás legszembetűnőbben a nagymama alakjában érhető tetten: haragja, dühe, kegyetlensége kétségbeesett szeretetté válik. A magukra hagyott fiúk igyekeznek alkalmazkodni a háborús körülményekhez. Kezdetben engedelmes, jó gyerekek, de saját lábukra kell állniuk, saját fejükkel kell gondolkozniuk. Az ő esetükben az erőszak ellenállást szül, s ugyanakkor a nagymama életereje is gyengül. Amíg az ikrek összekapaszkodnak, együtt vannak, erősek. Egyre erősebbek. A végén arra is képesek, hogy szétváljanak.

     De vajon minek írni a nagy füzetet, ha az apa nem is akarja elolvasni, sőt félőrülten, gyermekeit hátrahagyva menekül egy jobbnak képzelt világba. Az anya sem törődik velük. Helyette szül egy csecsemőt, míg férje az orosz fronton, majd táborokban tengeti életét.

     A vak és süket öregasszonyról megtudjuk, hogy jól lát és jól hall, csak - rejtőznie kell. Lánya, a tolvaj (?), neki lopja az ennivalót. Egyedül van, és ha sérült is, lány, ezért lesz áldozat.

    A papról is kiderül egy s más. Nem beszélve a férfias német katonatisztről. Mindenki tovább lendíti - akár sejti, akár nem - a sors dülöngélő kerekét.
     A film, mely a Karlovy Varyban első díjat nyert, Agota Kristof regénye (1987) alapján készült. Rendezte Szász János.

Ui.
     Az ÉS kritikusa, Báron György, figyelmeztet (2013/38) a film utolsó, s egyben legkegyetlenebbb mondatára: "Igen, át lehet jutni a határon: valakit előre kell küldeni." A két gyerek közül az egyik apja holttestére lépve jut át a határon. Nem akadályozza meg, hogy az apja útnak induljon. A nemcselekvés is tett.

Agota Kristof, www.sendungen.sf.tv

A laptopod...!

2014. 04. 05.

     Tudod, mi a jó a mai napban? – kérdezem feleségemtől. – Az, hogy ma nem kell elmennem a fodrászhoz, mert tegnap már voltam, - válaszolok magam.
     (Sajnos, csak én tudok viccemen nevetni.)

                                                                 *

 

Vásáry Tamás, angelmusic.network.hu

     

     Vásáry Tamás stilisztának sem utolsó. Egyik növendéktársát így jellemzi: „iteti-fiteti orr, amellyel hol a szemüvegét fickantja helyre, hol a szuszkaságát próbálja kitöffenteni a csellista”, aki tud „vérig sértett kullancs” is lenni. (Üzenet, 354)

                                                                *

     Fölfedeztem, hogy a Bartók Rádión most megy Vásáry Tamás és az MR Szimfonikusok beszélgetős koncertsorozata. Éppen Dvořakról volt szó, s Vásáry elmondta, hogy Dvořak élete teljesen normális volt. Nem halt meg fiatalon tüdőbajban, mint Chopin, nem került élete végén elmegyógyintézetbe, mint Schumann, nem dobták közös sírba, mint Mozartot, nem volt egész életében magányos, mint Brahms; felismerték tehetségét, nem úgy, mint Schubertét, nem volt sanyarú gyermekkora, mint Beethovennek, sőt meg se süketült.

                                                               *

     Nemrég az Ikszekről írtam, de nem volt szó a könyv egyik erényéről: Spiró nem általában ír Boguslawszki zsenialitásáról, hanem lépésről lépésre bemutatja, hogyan születnek meg a színpadi alkotások, hogyan telítődik meg jelentéssel a szöveg minden sora. A kéziratok a színpadon tárják fel titkukat, ám ez a rendező tehetségétől függ.

                                                              *

     A teremtés óta minden csak ismétlés.

                                                              *

     Ha valami kényes ügyről volt szó, János bácsi óvatosan „X úr”-ról beszélt. Pedig nem olvasta az Ikszeket, sőt egyetlen regényt se.

                                                              *

     Régebben áhítattal néztem a városfalakra, a messze néző várakra, a lőrésekkel díszített bástyákra, melyek a középkori ember hangyaszorgalmát dicsérik. S nem gondolkodtam el, milyen ösztön munkál az emberben. Még Jónás prófétában is!

     Az idő rég túllépett a városfalakon, az országhatárokon. Az ember védhetetlenné vált.

                                                             *

     Canetti. Olvasom egy recenzióban, hogy Canetti az egyedüli a nagy szellemek közül – Pascaltól Musilig -, aki nem nyugodott bele a halálba. Ő az én emberem. Hűséges olvasója leszek – mindhalálig, vagyis:
     "A laptopod, a laptopod / Szorítsd kebeledhez / ....../ Ujjod valamíg azt / Pengetheti: vígaszt / Bús elme talál." (Arany: Mindvégig)

A jó hangzás (archív, 2011. 11. 11)

     Hallgatom Kovács Márton előadását Haydn D-dúr (London) szimfóniájáról. Roppant mulatságos, mindamellett, hogy hallatlanul érdekes és tanulságos. Megtudjuk például, mi a generálpauza (amikor a zeneszerző egy pillanatra a partitúrában teljes csöndet rendel el.) Ilyen van a London-szimfóniában is két helyen, nagyon jól előkészítve.). Egy ilyen alkalommal a Zeneakadémián a hetedik sorban megszólalt egy hang: „én tojást teszek bele”.

     Felírtam a walesi herceg puncsreceptjét (elvégre közeleg a karácsony: 1 üveg pezsgő, 1 üveg burgundi, 1 üveg rum, 10 citrom, 2 narancs, 1 ½ font cukor. (A cukor soknak tűnik.)

 Tegnap este a MÜPÁban

Bogányi Tibor, kikotoonline.jpg

 

     A Finnországban élő Bogányi Tibort nevezték ki vezető karmesternek a Pannon Filharmonikusok élére. Egy interjúban elmondta – közhelynek számít, de megvalósítani nehéz -, hogy a jó hangzás a legfőbb célja. Persze a zeneszerzőtől is függ, átéljük-e azt az élményt, hogy minden „a helyén” van.
     Az est első zeneműve Dohnányi Szimfonikus percek c. műve volt, mely 1933-ban készült a Filharmóniai Társaság Zenekarának 80. születésnapját ünnepelték. Társai voltak azon az estén Kodály (Galántai táncok) és Bartók (Öt zenekar-kíséretes népdalfeldolgozása). Nem rossz társaság. Dohnányi konzervatívabb, mint Bartók, de az ő világa is gazdag és invenciózus. Kodályhoz áll közelebb. Bogányi elfelejtett zseninek nevezte.

     Most elhangzott még Csajkovszkij Rokokó variációi csellóra. A karmester most a csellón játszva irányította finom, alig észrevehető mozdulatokkal zenekarát. A szerző stílusválasztásával, eszközeivel Mozartnak hódol, s itt valóban létrejött az a jó hangzás, melyet csak a kiválasztottak tudnak kicsiholni a hangszerükből. Csajkovszkij 5. szimfóniája nagy küzdelem a halk, szomorú kezdettől a diadalmas befejezésig.

Ante portas (archív, 2016. 10. 04.)

           Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez nem sikerül.
                                                  G. B. Shaw   

      Krasznahorkai László Sátántangója 1985-ben a rendszer felbomlását harangozta be, legalábbis én így éreztem. Új regénye, a Báró Wenckheim hazatér, a híradások szerint még sivárabb valóságot tár az olvasó elé. Maga Krasznahorkai azt nyilatkozta, hogy "a káoszban nincs mihez igazodni".

*

         Die Angst vor den anderen. (A másoktól való félelem.) Így ültették át németre Zygmunt Bauman legújabb könyvének címét, mely eredetileg így hangzott: Strangers at Our Door.

     Bauman nevére még évekkel ezelőtt figyeltem fel, amikor egy német lapnak adott interjút. Akkor arról beszélt, hogy milyen rettenetes érzés lehet "fölöslegesnek" lenni.

     Most a menekültekkel foglalkozik, akiknek a megjelenése Európa kapui előtt (ante portas), olyan kihívás, amely feltehetően csak a  kezdet. Körültekintően tárja fel az okokat és a lehetőségeket. Nem szülne jó vért, ha az esetleges befogadás árát a társadalom azon rétegei fizetnék meg, akik amúgy is nélkülöznek, szegénységben és megvetésben élnek. Ha azonban a határokon elutasítjuk őket, olyan táborokat fognak létrehozni, ahol ezeket a nemkívánatos embereket "parkoltatják". Ha így történik, az szakítás lenne a keresztény erkölcs alapelveivel ...

                                                                 (A Deutschlandradio Kultur nyomán)

*

       Neil deGrasse Tyson (1958), a világ egyik legismertebb asztrofizikus-csillagásza közzétett egy listát az emberiség eszmélkedésének legfontosabb könyveiről. Mindegyikhez hozzáfűzött egy-egy csípős megjegyzést.

      Mellékelem a 8 könyvből álló listát, és az utolsó háromról alkotott véleményét is:

1. Biblia

2. Isaac Newton: A világ rendszeréről

3. Charles Darwin: A fajok eredete

4. Jonathan Swift: Gulliver utazásai

5. Thomas Pain: Az értelem kora

6. Adam Smith: A nemzetek gazdagsága
        (Segít megérteni, hogy a kapitalizmus a kapzsiságon alapul.)

7. Szun-Ce: A háború művészete
        (Melyből megtanulható, hogy a gyilkosság művészi szintre is emelhető.)

8. Niccolò Machiavelli: A fejedelem
        (Ebből egy életre megtanulható, hogy a hatalom nélküli emberek mindent megtesznek azért, hogy megszerezzék a hatalmat, a hatalmon lévők pedig azért, hogy megtartsák azt.)

*

     Végül a jó öreg Gumbrecht. A professzor nem kapott meg egy feladatot: a fiatal tanárok és doktoranduszok segítését. Úgy érezte, ez nem lehet véletlen. Mellőzik, fölöslegessé vált? Utánajárt a dékán asszonynál, s kiderült, hogy valaki panaszt tett. Horribile dictu, Gumbrecht hajlamos nőellenes kijelentéseket tenni. A további rákérdezésből kiderül, a professzor a nyilvánosság füle és szeme előtt megdicsérte saját, valamint kollégájának a lányát: "gyönyörűek".
     Ebből kifolyólag valaki úgy érezhette, hogy ő kevésbé vonzó. Gumbrecht professzor hosszú fejtegetésbe kezdett, majd elhatározta, hogy óvatosabb lesz, nehogy - akárcsak kis mértékben is - hozzájáruljon a világhelyzet romlásához.