Prokofjev: I. zongoraveseny

2014. 11. 29.

     Pernye András mondta egyszer, hogy zeneművet ne hallgassunk technikai eszköz segítségével (pl. rádió vagy lemez). Ott kell lenni, ahol – minden közvetítés nélkül – látod, hallod a művészt, minden kis rezdülését, megérzed zaklatottságát vagy jókedvét.

      Prokofjev I. zongoraversenyét 1911-ben komponálta. Az ősbemutatóján (1912. júl. 15.) maga a zeneszerző ült a zongoránál.

         
          A mű három részre osztható:
     1. Allegro brioso (erőteljes gyorsasággal) 00.00
     2. Andante assai (lépkedve, assai=nagyon) 07.20
     3. Allegro scherzando (tréfás/játékos gyorsasággal) 11.32

      Prokofjev önéletrajzában így jellemzi alkotását: „Az I. zongoraverseny volt talán az első többé-kevésbé érett alkotásom, mind koncepció, mind kivitel szempontjából. A koncepciót elsősorban a zongora és a zenekar számtalan kombinációja teszi érdekessé, másodsorban pedig a forma. Szonáta formájú Allegro: az expozíció és az egész mű végén megismételt bevezetés, a kidolgozás elé iktatott rövid Andante, Scherzo formájú kidolgozási rész, és kádenciával kezdődő visszatérés.” (Önéletrajz és írások, Zeneműkiadó, 1962, 28. o.) Annyit tennék hozzá, hogy a bevezetés az első rész végén is megismétlődik.

      H. A. Brockhaus a stílus felől közelítette meg a művet: legfőbb jellegzetessége az egytételes forma. Ünnepélyes akkordokkal kezdődik, s az egész kompozíció az ismétlődő, ünnepélyes kezdetre és ennek az ellentétére, a hol groteszk-fantasztikus, hol álomszerű-elégikus vonásokra épül.

      November 21-én a MÜPÁ-ban Andrej Gavrilov (1955) játszotta a művet a Pannon Filharmonikusok és Bogányi Tibor közreműködésével. Fantasztikus előadás volt. Gavrilov szinte eggyé vált Prokofjev alkotásával, sőt mintha megsokszorozta volna annak lendületét, dinamikáját. Megmutatta szédítő mélységét, drámaiságát.

     Az a változat, melyet itt és most meghalgatható, Martha Angerich (1941) interpretációja. Ő is káprázatosan játszik, de ő felül is tud emelkedni rajta. „Kidugja fejét” a zene mélyáramából, s mosolyogva konstatálja, hogy a zenekar karmesterével együtt híven követi őt.

Fűszál

 2012. 09. 07.

Öröm

Már felnéz az apjára

     Szept. 3. Megérkezett Mátyás. Kezdetben feltehetően csupán Matyi. 2500 g, 51 cm. Még csak egynapos. Én szept. 7-én leszek 23360 napos. Ám a világ minden új gyerekkel újra kezdődik.

      Matyi  5 napos korában. Audenciát tart, a meghallgatáshoz be kell jelentkezni, olyan nagy a család és a baráti kör. 

*

         Hankiss Elemér egy interjúban szemére veti a magyar értelmiségnek, hogy elhanyagolta feladatát. Hol van ma egy népi mozgalom, Illyés, Erdei, Darvas, Kodolányi? 

*

Dávid

Keneth Clark, David Levine rajza

         Nagy pillanat volt, amikor az a firenzei Accademiaban Kenneth Clark Michelangelo Dávidjának a talapzatához lépett. Az óriás mellett olyan kicsinek, olyan törékenynek tűnt. Az ő erejét világos gondolkodása adja.      

Folyamatok (Borges és Tamás Dénes)

2014. 02. 14.

 A képzeletbeli és a valóságos

    Borbély Szilárd egy könyvéért mentem be a könyvtárba, de mint oly sokszor, csalódnom kellett: hiába kerestem a múlt év egyik legfigyelemreméltóbb könyvét. (A költő halálának a napja: febr. 19.¹) Helyette Borgesszel vigasztalódtam. Már az első novella is roppant érdekes volt. "Egy valószínűtlen alak” címére egy terjedelmes könyv érkezett, mely Tlön, egy képzelt világ leírását tartalmazza. A narrátor szerint ez a képzeletbeli világ csak növekedni fog. Újabb kötetek jelennek meg, hogy valóságossá tegyék azt, ami nem létezik: „Ha nem csalódunk, száz év múlva fölfedezi valaki Tlön Második Lexikonának száz kötetét. Akkor aztán eltűnik a föld felszínéről az angol, a francia, még a spanyol is. Tlön lesz a világ.” (Tlön, Uqbar, Orbis, Tertius)

    Majd lettem Borges könyvét, és Tamás Dénes kis kötetébe lapoztam. Szintén könyvtári szerzemény. Ő egy valóságosan létező világról írt, mely – hipp-hopp – eltűnt: „Egy furcsa , kísérteties vidék húzódik meg Erdély déli, délkeleti részén. Valamikor, egészen a múlt század kilencvenes éveinek az elejéig az erdélyi szászok lakták, ahhoz, hogy napjainkban már csak az erre a vidékre jellemző, sajátosan megépített házaik rendezett porhüvelyei, a váraik, az erődtemplomaik kriptái maradjanak, a lakók mind elköltöztek. A kizökkent idő azonban egyből új alakot öltött, ugyanis helyükre más népek, főleg románok és cigányok költöztek, az idő kontinuitása így nem szakadt meg, a veszteség pedig sikeresen elleplezett maradt.” (A falak még állnak)

     Tamás Dénes hosszasan és nagyon szépen ír a falakról, melyek megvédeni hivatottak a várost. Furcsa változása az időnek, hogy a középkori falak már senkit nem tudnak megmenteni.

¹ Ma (14. 03. 15.) fejeztem be a Nincstelenek olvasását. S egyetértek Nádas Péterrel: "... amíg a magyar írásosságnak bármi jelentősége lesz,  Nincstelenek tekintete nélkül nem leszünk el, akár vele tartunk, akár tiltakozunk ellene." (ÉS, 2014/9)

(J. L. Borges válogatott művei I., 1998
Tamás Dénes: Honfoglaló esszék, 2013)

Európáról

2012. 01. 07.

     Érdekes interjút olvastam a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Heinrich August Winklerrel. Ez a cikk is karácsonyi ajándék volt, december 24-én jelent meg. A riportert egyetlen kérdés izgatta: mit jelent a Nyugat, hol húzódnak határai.

     A válasz rövid és a lényegre mutató: történelmi értelemben a Nyugat a „latin Európa”, melynek szellemi középpontja a középkorban, s azon túl is Róma. Európának ezen a részén kezdődött el a hatalommegosztás: az egyházi és a világi, a fejedelmi és a rendi hatalom megosztása. Csak itt mentek végbe az emancipációs folyamatok: reneszánsz, reformáció, felvilágosodás. A reformáció esetében az állam és az egyház összefonódását visszaesésnek tartja, ugyanakkor Luther nyomán az individuum lelkiismerete felértékelődött.
     A modern Nyugat két forradalom eredménye: az 1776-os amerikai és a 1789-es francia forradalomé. Az utóbbi 200 év ennek a jegyében telt el. Megemlíti a német „külön utat” is, az I. világháborút, a weimári köztársaságot (hivatalosan Deutsches Reich) és a „elágazásait”. A demokratikus, többségi elv csak ott működhet, ahol kifejlődik a civil társadalom.

     Úgy tűnik, Winkler kevesebbet foglalkozik a görögökkel. Véleménye szerint a zsidó-keresztény egyistenhit vezet közvetlenül a modern nyugati társadalom kialakulásához. Az isten előtti egyenlőség a törvény előtti egyenlőség előképe. Abban, hogy Isten az embert a maga hasonlatosságára teremtette, benne rejlik az emberi méltóság. „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené” – mondja Jézus, és ebben benne rejlik a szekularizáció. (Lásd még: Habermas)

     Összefoglalva: a Nyugat értékei az emberi jogok elidegeníthetetlen képviselete, a jogállam, a férfi és a nő egyenjogúsága stb.

     Winkler professzor a Humboldt-egyetemen tanít, 72 éves. Nemrég jelent meg nagy műve, a Nyugat története, két kötetben.

Berlin, Humboldt Egyetem, wikipedia.org

Szeretet nélkül...

     A Rózsa Művelődési Házban (XVIII. ker.) Dzsupin Ibolya mesélt életéről, szerepeiről. Tőle kaptuk a következő intelmeket:

     A színésznő - többek között - a Familia Kft sztárja volt: 

Dzsupin Ibolya