2018. szeptember 12., szerda

A Türkenschanzpark Bécsben


      

Idill

          A Türkenschanzpark Währung és Oberdöbling között fekszik a 18. kerületben. A parkot 1888-ban maga Ferenc József adta át a városlakóknak uralkodásának 40. évében. Ugyanakkor a park neve az 1683-as ostromra is emlékeztet.

     Kilátótornya, a „Paulinenwarte”, Pauline Metternich (1836-1921) hercegnőről kapta a nevét. Így köszönték meg azt a sok, szép, egzotikus növényt, melyet a park számára ajándékozott. Apja az Ördöglovasnak nevezett Sándor Móric volt, s meglepőnek tűnik, de férjén kívül az anyja is a Metternich család sarja volt.

Paulinenwarte
       
     Ebben a forgalmas, zajos városrészben ez a park kis tavával, vízesésével, hatalmas fáival, virágágyásaival, szobraival a kisgyerekes anyák számára valóságos oázis. S ki gondolná, hogy a háború előtt erre sétált Szabó Magda is, akiről azt hittük, hogy csak Debrecen és a családi mitológia foglalkoztatta. Ez korántsem volt így. Érettségi után (1935) három hónapot töltött a Zsófia Otthonban. Tanulta a nyelvet, ismerkedett a várossal. Később egyetemistaként is itt töltötte a nyarat. Dolgozott, ahogy ő írta, először mint cseléd, majd lassan emelkedett a ranglétrán, s Währingből kiindulva ismerte meg egyre jobban a katolikus Bécset, az ellenpólust. Apjának volt az a célja, hogy lánya ismerjen meg egy más szemléletet, nyugatibb, európaibb világot. „Látnod kell a világot, mert a világ gyönyörű. Azonkívül benne élsz egy református majoritású környezetben, látnod kell a katolikus világot is, a világ nagy része katolikus. Ezt is meg kell ismerned. Egyáltalán látni kell a világot.” – mondta. Ennek a szebb, vonzó világnak a jelképe volt a Türkenschanzpark, de még inkább Schönbrunn, Heiligenstadt, ahol Beethoven dolgozott (Für Elise). Széchenyi Döblingje pedig a magyar múltat idézte föl számára.

Vízesés
       
     Természetesen vőlegénye is akadt Gerhard Ehrlich személyében, aki vegyészetet tanult. Az Anschluss, illetve a háború elválasztotta őket. A nagyon szerelmes Gerhard a háború után még Budapestre is eljött Szabó Magdáért, de ekkor Szobotka Tibor kiütéssel győzött.


     Szabó Magda műveit sokféleképpen ítélik meg. Kabdebó Lóránt szuverén alkotónak tartja, mert megvan a saját világa és a történelmi távlata. Még érdekesebb, ahogy Esterházy Péter jellemzi: „Az a kis lény ott Debrecenben, az a fantasztikus béka, (…) aki tanulja a világot, a szavakat: a szabadság bajnoka. Ezt tanulja varázslatos szüleitől, persze közben mindent, kultúrát, irodalmat, stílust, viselkedést, de mindenekelőtt egy dolog felé fordul, egyre való: a szabadságra.”

Lentről
       
     Jellemző „arra a kis lényre”, hogy bár tiltották őket a Wienerbergen álló, Spinnerin (Fonónő) nevű emlékműtől, egy éjszaka kiszöktek, hogy megismerjék azt, amit nem szabad. A legenda szerint innen indultak és ide érkeztek a középkorban a szentföldi zarándokok, illetve azok a lovagok, akik harcolni mentek a törökök ellen Jeruzsálem alá. Egyikük felesége, el nem mozdulva, három évig várta haza az urát. A legenda szerint ő építtette az oszlop elődjét, mely keresztény motívumokat foglal keretbe: a megkorbácsolást, a töviskoronát, az Ecce homót, azaz a keresztre feszítést. A hely azért lehetett borzongató, mert valójában kivégzőhely volt itt. Szabó Magda azon meditált, vajon nem a halottak szellemének kiengesztelésére, a kivégzés borzalmának enyhítésére, a halottak emlékére állítottá-e ezt a kő szentségtartót?

Spinnerin
       
     Az utolsó nyilvános kivégzés 1868. máj. 30-án volt. Épp 150 évvel ezelőtt. Nagy volt az érdeklődés. Még a gyerekek sem mentek iskolába, mert látni szerették volna a látványosságot. Nem tudom, a fiatal Libényi János kivégzése nyilvános volt-e. 1853-ban egy késszúrással megsebesítette Ferenc Józsefet. Óriási szerencséje volt a császárnak, a keménygallérja mentette meg. Nem csoda, hogy a levert szabadságharc után az osztrákok féltek, rettegtek, mindenkiben összeesküvőt láttak. (Gondoljunk csak a Döblingben sínylődő Széchenyire!)

Schnitzler
      
      Az utolsó nyáron (1938) már érződött a háború előszele, s akikkel éjszaka kimerészkedett a borzongató helyre, megfogadták, hogy a háború után itt fognak találkozni…

2018. szeptember 7., péntek

Születésnap


     
1749.08.28. - 1832.03.22

      Kétszáz évvel ezelőtt (legyünk pontosak, 1818. augusztus 27-én) a nagy Goethe alaposan melléfogott, írja Gustav Seibt, a Süddeutsche Zeitung esszéistája, akadémikus. A színhely Karlsbad, ahol is Goethe láthatóan jókedvűen (high spirits) üdvözölte orvosát, dr. Rehbeint, aki a délelőtti órákban felkereste a mestert, s hogyléte felől érdeklődött. Goethe borral kínálta: igyon az egészségére. Rehbein zavarba jött, no de excellenciás uram, csak holnap van a születésnapja!


     Goethe kéri a naptárát, mely olyan lehetett, mint ma egy határidő napló. (Gothaischer verbesserter Schreib-Calender) Tanulmányozza a bejegyzéseket. Sajnálatos módon sok a javítás. Általában titkára írja be diktálás után az eseményeket. Goethének olykor betűznie kellett. Az idegen nevek, rajongó előkelőségek! Karlsbadban! Az ellenőrzés után kijelenti: „Ma tévedésből rúgtam be!” Ez történt. Pedig gondoljuk meg, hogy a „percek aszkétája” (Minutenasket, Seibt költői jellemzése) milyen féltékenyen óvta minden percét. Csak ő tudta, milyen nagy kincs az idő.


     Fiának írta:


                         Hatvanat számlál az óra,

                         Egy nap tied több, mint ezer.

                         Fiam, figyelj a szómra:

                         Ne hagyd, hogy tétlen múljon el.


*


     Amint reggel az órára nézek, rémülten veszem észre, már csak 17 órám van a 24-ből. Pedig örülnöm kéne, milyen sok. Végül hadd idézzem egyszerre Shakespeare-t és Karinthyt (spórolás): a végzetet ugyan nem lehet elkerülni, csupán késleltetni, „csak idő, miért az ember küzd s haladék.” Karinthy Tomi c. monológját ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe.

2018. szeptember 4., kedd

Bécsi képek





     Minden igaz, bár csak néhány pillanatra: a fiatalasszony két gyermekével a Ringen, a japán turista, aki a Karlskirchét fényképezi, a fiakerek sora, a Sacher-torta a kávéval. Csupán a Beethoven-emléktáblával van egy kis baj: a mester nem ebben a házban komponálta az Eroicát. A házakat ugyanis – nagyon is elképzelhető – átszámozták. Az eredetit lebontották, igazolva ezúttal is a költőt:

                    „Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
                        Mint a kis nefelejcs, enyész.”





2018. április 19., csütörtök

Pécs, a Zsolnay Mauzóleum

2014
Az eozin titka

  Vasárnap (febr. 16-án) 23 °C volt Pécs belvárosában. Fiatal lányok rövid ujjú, fekete blúzban és miniszoknyában igyekeztek céljuk felé. Mi jól felöltözve nézelődtünk. Hátunkon csurgott a verejték.                       


                                                                      *     


     A Zsolnay Mauzóleumban megcsodáltuk a síremlék koncepcióját: a téli napforduló napján (dec. 21.) az ablakon beáradó fény az oltáron levő Jézus-szobron feltárja az eozin titkát. A külső és belső harmóniára való törekvés művészi megvalósítása is tökéletes volt. Egy csempét azonban nem megfelelően illeszkedve raktak fel. (Négy csempe alkot egy kört!) Ennek az a jelentése, hogy a legnagyszerűbb emberi alkotás sem lehet tökéletes.

2018. március 18., vasárnap

Győri séta

      Szombaton, még a beharangozott hóvihar előtt, nagy sétát tettünk Győrben. Könnyen elérhető a Railjettel. A Baross utcában a Szent György-díszkút (Rieger Tibor alkotása, 1998) fogadott. (Friss Kossuth-díjas!) Ő készítette el Fekete István portréját is, mely a Batthyány-ligetben áll. Mellette Móra Ferenc mellszobra, mindkettő Rieger Tibor műve, 2015-ből. A Gárdonyi-szobor régebbi (1927), Zászlós István műve.
     Utunk innen a Borsos Miklós Múzeumba vezetett, melynek 1978-től az egykori püspöki udvarbíró háza ad otthont. (Itt még sose jártunk! A képekhez a szövegeket én választottam.)


     "Ne féljetek, mert Jézus Krisztus küldött engem hozzátok, hogy megszabadítsalak titeket a sárkánytól. Ezért higgyetek Istenben és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm a szörnyeteget."
                                                                               A legendából



     "A kis ház is megfehéredett, összehúzódott, becsukta ablakszemét, mintha helyet kérne a nagy dunyha alatt, amelynek puha, fehér pehelytömését most szitálja a tél vastagon és bőkezűen." 
                              (Fekete István)


                                       "Vágytam, nem is tudom már, mennyi éve,
                            meghitten járni újra köztetek,
                            harangvirágos, omló föld ölébe
                            olyan nagyon miért siettetek?"
                                                                                  (Áprily Lajos)


                                       "A seb, mit rajtam vad kor ökle zúzott,
                            sötét heggé simult minden dalon.
                            De mint a monda tóba hullt harangja,
                            a mélyben él az ember-fájdalom."
                                                                                          (Áprily Lajos)



                                              "Én Istenem, legyek vidám,
                                 hogy házamat vidítni tudjam.
                                 Mosolyogjak, ha bántanak
                                 és senkire se haragudjam."
                                                                                   (Áprily Lajos)



                                          "Minden szörnyűbb, mint hittem akkor
                                   fiatalon...
                                                                        (Szabó Lőrinc)



                           "Csínján velem majd, bölcs hársak, akácok:
                    bírák, vegyészek! Végső szó jogán
                    fedjétek föl, e szívig ha leástok:
                    kiáltó vétóm volt a csönd s magány."
                                                                              (Illyés Gyula)




    "Mélységesen megindít, hogy független emberként dolgozhatom abban a korban, amelyben oly sokak sorsa a függőség, és hogy gyakorlati munkám mellett továbbra is a szellem területén működhetem."
                                                    (Albert Schweitzer)