Liszt és Weimar

 2014. 08. 06.

 

     Többször volt alkalmam bejárni Weimárt. Elsősorban Goethe és Schiller nyomába eredtem. Egy alkalommal végigolvastam a Faust első részét – németül. Minden este ezt a könyvet emeltem le vendéglátóim (egy építészházaspár) polcáról.

      A városban járva szinte véletlenül fedeztem fel, milyen nagy kultusza van itt Lisztnek. A „hírhedett zenész” 1841-ben volt először a városban, s Carl Alexander, a trónörökös őt is számításba vette, amikor elhatározta, hogy olyan kulturális központtá teszi Weimart, amilyen az Goethe, Schiller idejében volt. Liszt 1846-ban így ír: „Oly jó mindenekelőtt Weimarra, állócsillagomra gondolnom, amelynek jótevő sugarai bevilágítják hosszú pályámat… Weimarra, az Eszmény honára, ahol valamikor annyira szeretnék polgárjogot nyerni…” (Id.: Hamburger Klára: L. F., 1967, 168. o.)

     Vágya 1848-ban teljesült, amikor egy lengyel hercegnővel, Karolina de Sayn-Wittgensteinnel, Weimarba költözött. Róla a kortársak lesújtó véleménnyel voltak: nem volt szép, a modora pedig egyenesen elviselhetetlen. Viszont elérte, hogy Liszt a weimari években főleg komponálással foglalkozzon.

     A valóságos Weimar gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyait tekintve messze elmaradt a klasszikus „aranykortól”. Éppen Liszt jelenléte és tevékenysége (nem kevés küzdelem árán) adott újra rangot  a városnak. A legfontosabb körülmény, hogy van zenekara, s ez Lisztet nagy zenekari művek írására ösztönzi. Ekkor született többek között a Faust-szimfónia és a H-moll zongoraszonáta, a Dante-szimfónia, az Esz-dúr zongoraverseny, az A-dúr zongoraverseny stb. Liszt hivatalosan udvari karmester volt. Különös gondot fordított arra, hogy bemutassa a kortársak műveit. A nibelung gyűrűjét többször is előadatta.

     Liszt először (1848-1861) az Altenburg nevű villában lakott. Majd következett egy hosszabb római tartózkodás, immár Karolina nélkül (1861-1869). 1869-től idejét Weimar, Róma és Pest között osztja meg. Általában a nyári hónapokat töltötte itt, az Ilm parti park bejáratánál. Az udvari kertészet épületének felső szintjét kapta meg.

Altenburg

Az Ilm parti parkban

A Liszt-ház

     Figyelemre méltó azonban, hogy Liszt csupán (még ő is!) egy lépcsőfok a weimari kultúra piramisán., melynek széles talapzatát Bach rakta le. Bach először 1703-ban, majd 1708-tól 1717-ig működött itt. (Bach egyik kantátája is itt született!) Lisztet még ugyanabban a században Richard Strauss követte. Itt kezdte pályáját (1889-1894). Az aranykorban Goethe és Schiller mellett ott volt Wieland és Herder. A Péter és Pál templomban, melynek oltárképét Lucas Cranach festette, Bach orgonált, és Herder hirdette az igét. A 20. században Gropius itt hozta létre a Bauhaus-iskolát. S a város adta nevét, mert itt kiáltották ki, az 1933-ban sajnálatosan elbukott köztársaságnak.

   Kíváncsi lennék, mit hoz a 21. ill. a 22. század. Lesznek-e olyan nagy szellemek Weimarban, mint korábban, hiszen:

     „Változik a világ: gyengül, ami erős,
      És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.”
                                           (Arany: Toldi estéje)