„Hu! tépesd le az ebekkel!
Nincs leányom – nem volt – nem kell!”
Arany János Kapcsos könyvében 1877-ben Őszikék címmel új fejezet kezdődött. Itt olvasható többek között az Epilógus, a balladák közül a Tengerihántás, a Hídavatás, a Vörös Rébék, a Tetemrehívás és A kép-mutogató is 1877. nov. 25-i dátummal.
A kép-mutogató egy tragikus történetet mesél el: a gróf kutyákkal űzeti el a rangon aluli házasságban lerongyolódott lányát, unokáját; és beleőrül a lelkiismeret-furdalásba. A 23 versszakos, nagyobb terjedelmű mű műfaja - Arany János alcíme és műfaji megjelölése szerint is - énekes história, melyet képekkel együtt vásárokon szoktak előadni, de ugyanakkor a ballada műfaji jegyei is jellemzőek rá, s felmerül a kérdés, hogy esetleg a románcnak kategóriájába is beletartozik-e.
A história egy történést előadó, hosszabb verses vagy prózai alkotás. Témája valamilyen megrendítő esemény. Nyomtatásban is terjedt, de szerzője/előadója a képek kíséretében, akár énekelve, adta elő művét vásárokon, búcsúkon vagy egyéb közösségi ünnepen. A história tehát epikus mű. Ebben hasonlóságot mutat a balladával, mely Greguss Ágost szerint tragédia dalban elbeszélve, azaz legtöbbször drámai összecsapás áll a középpontban, de lírai elemek is átszínezik az elbeszélést. Jellemző még az ún. balladai homály (kihagyás) és a párbeszéd. Arra is gondolhatunk, hogy A kép-mutogató műfaja románc. Kétségtelenül a románc is az epika és a líra határterületén helyezkedik el, de a románc befejezése nem tragikus, hanem elégikus.
A kép-mutogató egy tragikus lázadás története – a szerelem nevében. Ez régi témája az irodalomnak, azaz a szerelem legyőzi a rangkülönbségeket. De itt maga a szerelem is válik köddé, a lázadás ekképp vall kudarcot, s a grófkisasszonynak vissza kell térnie a szülői házhoz. A részleteket a balladai homály fedi, de feltehetően a szegénység az ok. A hangsúly nem is a szerelmeseken van, hanem a gróf kegyetlen viselkedésén. Nem fogadja vissza az immár terhes, „tékozló lányt”, bár közeleg a hűvös idő. S valahol az erdő mélyén leli halálát.
Íme tehát a bűn, a büntetés még várat magára. Nem az a bűn, amit a lány elkövet, az csupán csekély vétek a megmerevedett társadalmi szokások ellen. A hatalmas bűn az, hogy a gróf a halálba kergeti lányát. Arany közbeiktatja az asztaltáncoltatás epizódot. Ily módon lép kapcsolatba a gróf elhunyt lányával, aki beszél az unokája haláláról is. Itt kezdődik a „história” befejező része a büntetés, a megőrülés. Ez a motívum már az ötvenes években felbukkan Arany balladáiban, pl. az Ágnes asszony, Edward király, majd az Őszikék balladáiban is. A gróf elzárkózik az emberektől, s mintegy kulcslyukon át nézhetjük viselkedését, hogy folytat képzeletbeli párbeszédet lányával. Várja a megbocsátást. A lány elmondja, hogy nem gyűlöli apját, de az ítéletet majd Isten fogja meghozni a végső napon. Egyedül ő bocsáthat meg. Nem akar a gazdagon díszített kápolna márványkoporsójában nyugodni, melynek kőlapjára fordítva vésték a családi címert. Ez azt jelenti, hogy a család kihalt.
A verset a kép-mutogató képei tagolják. Az első versszak a bevezetés, a hely és az idő meghatározása. A debreceni sokadalomban találjuk magunkat, halljuk, ahogy a kép-mutogató elkezdi a történetet. Megszólítja hallgatóságát: „Debreceni sokadalom!”. Majd fel is szólítja őket: „Nézz e képre, halld meg dalom…” Hozzáfűzi véleményét is a történtekről, s azt is, hogy mikor szerezte ezt a versét. Utal arra a szomorú korszakra, melyet Bach-korszaknak neveznek. (A 14. versszakban árulja el Arany, hogy 1856-ról van szó. Ezután következnek sorra a képek. Olykor közbeszúrja, mire s hogyan figyeljenek a hallgató: „(Nézni kell a vesszőm végit)”. Egy helyen figyelmezteti a terhes asszonyokat, hogy most ne nézzenek oda, mert borzalmas dolog történik. Ez a csúcspont, amikor a gróf a kutyákat ráuszítja lányára. Ezután lelassul a történet, csak akkor válik újra izgalmassá, amikor bekövetkezik a megőrülés.
Az első kép a gróf és a lánya látható (átokjelenet). A második kép az apa és a deák szócsatáját ábrázolja. (A balladában általában van párbeszéd.) A szerkezeti egységek követik a képek sorát. Az első kettőt még számozza Arany, innentől kezdve a képek, jelenetek szám nélkül folytatódnak a mindent lezáró koporsóig.
A jellemek közül a gróf a legszélsőségesebb. Gaztettének következménye a megőrülés. Bűn és bűnhődés. A deák önzése is nyilvánvaló, Arany nem mondja ki, de neki is felelőssége van a tragédiában:
„Gróf úr! Enyim a lánya,
Szíve, lelke, minden vágya;”
A lány kezdetben elszenvedi az apja „feddését”, később a halálba taszítva, öntudatossá válik, s a megbocsátást Istenre bízza.
.jpg)
