A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tóth Árpád. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tóth Árpád. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 12., csütörtök

Évszakok vonulása

Őszi kert

SZEPTEMBERI SZONETT

Szeptember szép szultánja, Ősz, pompás, buja zsarnok,
Már vár a hódoló táj; a zöld és elviselt
Kaftánú bús tuja mind furcsa dervised,
Mind mélyen hajladoz, s halkan imázva mormog.

Sárga selyemben várnak a szép, hervatag ormok,
Rabnők, kiket elgyötresz, s kik engedelmesek;
S te jössz, puhán s pompázón, s gyűrűfényes kezed
Aranyos reflexétől a tiprott fű is csillog.

Ki gőggel és egykedvűn, de fénylőn s mégis áldva
Ölsz meg mindeneket, hervadás padisáhja,
Köszöntelek e szirtről, leghívebb dervised.

Hatalmas úrkezed ereszd vállamra keggyel,
S ha térdre tör hűs súlya, szólj halkan: most eredj el,
S átkos, dús ajándékul az őszi bút vigyed.

                                                  Tóth Árpád, 1910
   
     Nagyon aktuális vers. S jóllehet a témája az elmúlás, a költő olyan virtuózan fogalmazza meg a kérlelhetetlen átváltozást, hogy már nem is fáj annyira, ami elkövetkezik.


MEDDŐ ÓRÁN

Mit ér vajúdni, tépelődni?
Kisiklanak kezemből a szavak,
láncos golyót hurcol a gondolat,
szürkés iszap az órák üledéke.
Nincs megváltás az asztalára görnyedőnek,
nem nézhet fölfelé,
ahol színes palástban
vonulnak a koronás évszakok,
mint vándorló királyok,
ahol tánclépésben fut át a szél,
ahol szárnycsapás minden mozdulat,
s ahol elfüggönyözve
az ajtók, mik varázsszóra nyíltak,
és mögöttük halomban állt a kincs…

                    Kálnoky László, 1975

     Kálnoky László a Nyugat 3. nemzedékének költője volt. Látásmódja tragikus. Rá is vonatkozik Kosztolányi bonmot-ja: "Csodák. Láttam egy sánta színészt! Láttam egy süketnéma operaénekest! Láttam egy vak festőt! Láttam egy boldog költőt!"




2019. február 27., szerda

Az Óramúzeum Bécsben

      

Uhrenmuseum
             
     Schulhof Str. 2. 
     Háromezer óra tiktakol ebben a múzeumban. Minden egész órakor betölti a három emeletet az órák zenéje, játéka, harangozása. Nyomon követhetjük az időmérés történetét a 15. századtól napjainkig. Sokféle óra van: gazdagon díszített, képbe foglalt óra rejtett számlapokkal, zsebórák, csodálatos ékszer-órák, cirádás állóórák, melyek egyben tulajdonosuk társadalmi rangjáról is tanúskodik.
            Az egyik legizgalmasabb David a Sancto Cajetano 18. századi asztronómiai órája, mely megbízhatóan jelzi a pontos idő mellett a planéták keringési idejét is. Gyűszűnyi a legkisebb óra, a legsúlyosabb a Stephansdom öntött vas toronyórája. Számos órát láthatunk a bécsi biedermeier és a boldog békeidők korszakából.
            A múzeumot 1917-ben (!) alapították. Első vezetője Rudolf Kaftan középiskolai tanár volt, s megemlítendő, hogy Marie von Ebner-Eschenbach írónő adománya is gazdagította a gyűjteményt.
            Azok, akik többször voltak velünk Bécsben, bizonyára emlékeznek, a Hofburg egyik épületének a falán (Amalienburg, belső udvar) látható egy olyan óra, mely mutatja a hold fázisait. A mechanikus óra alatt pedig egy nagyobb napóra látható. Biztos, ami biztos, gondolta Mária Terézia.

                                                                            commons.wikimedia.org

Bécs legrégibb napórája a Stephansdom déli falán látható:


                                                                               de.wikipedia.org

            Három idézetet gyűjtöttem össze az óra témából. Aranyt a honfigond nyugtalanítja (minket is), az idő kereke jár, de a végeredményről nincs fogalmunk. Tóth Árpád magányában az óra ketyegése (maga az idő) félelmet kelt. Kedvencünk Fogg, az angol úriember. Megnyeri a fogadást, a nő szívét, s keveset beszél.

MAGÁNYBAN

Az óra lüktet lassu percegéssel,
Kimérve a megmérhetlen időt;
Ébren a honfigond virasztva mécsel,
Homlokra összébb gyűjti a redőt.
Vajúdni meddig tart még e világnak?
Sors! óraműved oly irtóztató:
Hallom kerekid, amint egybevágnak:
De nincs azokhoz számlap, mutató.
……..
                                   (Arany János)
AZ ÓRAINGA

Ketyegésében rekedt, tompa dal van,
Virrasztó éjen gyakran nézem őt -
S úgy rémlik, lengő teste szeli halkan
Hiú forgáccsá az örök időt.

Nézem, milyen sunyin jár jobbra-balra,
Üvegkalitjából szinte lenyúl,
S bús életemre, a csüggedt fonalra,
Mint a párkák sziszegő kése hull.

S kiáltanék: hahó! fel! emberek!
Vigyázzatok! - De csend van a sötétben,
Hangom se fog, moccanni sem merek;

Száz mérföldig csak ingák vannak ébren,
Zord élükön titkos, vak fény inog:
Konok kések, arany gillotinok...
                                   (Tóth Árpád)

     "Elmúlt negyven másodperc - semmi. Ötven - még mindig semmi.
Az ötvenötödik másodpercben mennydörgő rivalgás harsant fel odakint, dübörgő taps, éljenzés, sőt hellyel-közzel egy-egy szitok is, mind tovább terjedő, szakadatlan morajban.
A kártyázók felálltak.
Az ötvenötödik másodpercben kitárult a szalon ajtaja, s az inga még nem ütötte el a hatvanadik másodpercet, amikor megjelent Phileas Fogg, nyomában ünneplőinek tömege, akik behatoltak a klub épületébe. Phileas Fogg megszólalt, és csupán ennyit mondott:
- Uraim, itt vagyok!"
                                   (Verne Gyula: Nyolcvan nap alatt a föld körül)

            Végül, szeretném, ha megírnátok, honnan való a következő idézet:

                               „Boldog órák szép emlékeképen
                                 Rózsafelhők usztak át az égen.”

                                                                   (Én sem tudom.)
                                                                               2011