 |
| Schaár Erzsébet: Petőfi |
"Ki vagyok én? nem mondom meg;
Ha megmondom: rám ismernek.
Pedig ha rám ismernének?
Legalább is felkötnének"
Március 15-én békés járókelőnek álcázva magunkat, elzarándokoltunk a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz. (Károlyi utca, Mihály törölve.)
 |
| A nevezetes nap |
 |
| A lengyel szál |
Vezetőnk, Kalla Zsuzsa, tekintettel az Arany-évfordulóra, Ikercsillagok címmel tartott előadást. Az Ikercsillagok egy pont körül mozognak, de sohasem egyszerre. Az egyik kész volt életét adni eszméiért, (nem egyedül persze), a másik életével táplálni költészete szövetét.
Nehéz betelni verseikkel, leveleikkel:
"... én olyan ember vagyok, ki az igazért a szépet is föláldozom. Ezt sokan vették már rossz néven tőlem, de ha még többen veszik sem bánom. Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám. Mikor Toldi alszik s szájából a nyál foly, azért sokan le fognak téged köpni, de én megcsókollak."
(Igaz barátod
Petőfi Sándor)
Emlények
III.
De nyugszik immár csendes rög alatt,
Nem bántja többé az „Egy gondolat”.
Mely annyit érze, hamvad a kebel,
Nyugalmát semmi nem zavarja fel.
A lázas álom, a szent hevülés,
Ama fél jóslat... vagy fél őrülés,
Mely a jelenre hág, azon tipor
S jövőbe néz - most egy maréknyi por.
De jól van így. Ő nem közénk való -
S ez, ami fáj, ez a vigasztaló.
A könny nem éget már, csupán ragyog;
Nem törlöm még le, de higgadt vagyok.
Gyakran, ha az ég behunyta már szemét,
Gyakran érzem lobogni szellemét.
Szobámba leng az a nyilt ablakon,
Meg-megsimítja forró homlokom.
Hallom suhogni könnyü lépteit
És önfeledve ajkam szól: te itt?...
S döbbenve ismerek fel rajzomon
Egy-egy vonást, mit szellemujja von.
„Övé! kiáltom, itt, ez itt övé:
A szín erős, nem illik együvé.”
És áldom azt a láthatlan kezet...
Múlass velem soká, szelid emlékezet!
(1855. jún.)
Nehéz betelni verseikkel, leveleikkel:
"... én olyan ember vagyok, ki az igazért a szépet is föláldozom. Ezt sokan vették már rossz néven tőlem, de ha még többen veszik sem bánom. Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám. Mikor Toldi alszik s szájából a nyál foly, azért sokan le fognak téged köpni, de én megcsókollak."
(Igaz barátod
Petőfi Sándor)
Emlények
III.
De nyugszik immár csendes rög alatt,
Nem bántja többé az „Egy gondolat”.
Mely annyit érze, hamvad a kebel,
Nyugalmát semmi nem zavarja fel.
A lázas álom, a szent hevülés,
Ama fél jóslat... vagy fél őrülés,
Mely a jelenre hág, azon tipor
S jövőbe néz - most egy maréknyi por.
De jól van így. Ő nem közénk való -
S ez, ami fáj, ez a vigasztaló.
A könny nem éget már, csupán ragyog;
Nem törlöm még le, de higgadt vagyok.
Gyakran, ha az ég behunyta már szemét,
Gyakran érzem lobogni szellemét.
Szobámba leng az a nyilt ablakon,
Meg-megsimítja forró homlokom.
Hallom suhogni könnyü lépteit
És önfeledve ajkam szól: te itt?...
S döbbenve ismerek fel rajzomon
Egy-egy vonást, mit szellemujja von.
„Övé! kiáltom, itt, ez itt övé:
A szín erős, nem illik együvé.”
És áldom azt a láthatlan kezet...
Múlass velem soká, szelid emlékezet!
(1855. jún.)
