Shakespeare: A velencei kalmár / Pesti Színház

2016. 03. 09.

     Legtöbbször nem nevezik nevén. Így szólítják: zsidó! Mennyi megvetés van a hangsúlyban. Mintha nem is ember volna. Hiába mondja Shylock:

                    „A barátod szeretnék lenni és
                     Elfelejteni, ahogy megaláztál…”

                                                               *

      A problémaszínműnek nevezett színdarabot 1596-ban írta Shakespeare. Túl volt már a Rómeó és Júlián és a Szentivánéji álmon. (Mindkettő 1595) Fiorentino novelláskötetében talált rá a „gonosz uzsorás” történetére. A titokzatos tartalmú ládikák meséje a Gesta Romanorumból került ide, a lányszöktetés pedig Marlowe A máltai zsidó c. darabjából (1589). De még Rodrigo Lopeznek, a királynő orvosának a sorsa is hozzájárult a mű keletkezéséhez. (Lopez kikeresztelkedett zsidó volt, megrágalmazták, felnégyelték. Shakespeare a 4. felvonásban utal rá. Lopez - Lupus - Farkas)

     A velencei kalmár cím Antonióra vonatkozik. Az ő hajói járják a tengert. Ő lesz Bassaniónak a kezese. Shylock csupán az „uzsorás”, aki pénzt ad, kamatostul visszaköveteli. Kétségtelenül nagy formátumú egyéniség, s ezért gondolják sokan, hogy ő lenne a kalmár. Övé a legdrámaibb sors. A megtűrt, megalázott, de nélkülözhetetlen. Gyűjti a pénzt, de titokban ő is szeretne eljutni az emberi méltóságnak arra a fokára, amit a többiek élveznek. Erre nincs sok remény, mert mint kiderül, gyűlöli Antoniót:

                       „Hitetlennek és vérebnek neveztél
                        És leköpted zsidó kaftánomat…
                        …
                        Most pénz kell neked.
                        Mit mondjak erre? Ne ezt válaszoljam:
                        Van egy kutyának pénze?”

      Antonio sem rejti véka alá véleményét:

                        „Kutya vagy – mondanám most is örömmel
                          S megrúgnálak, leköpnélek megint…”

      Meg is tenné a nem éppen tapintatos ifjú, ha nem éppen most kérne nem kevés pénzt Shylocktól, akinek lelke mélyén – a gyűlölet mellett – ott van az a vágy is, hogy fogadják be:

                          „A barátod szeretnék lenni és
                           Elfelejteni, ahogy megaláztál…”
                                                (1. felvonás)
      Az ő „játékos” ötlete volt, hogy Antonio testéből egy font húst vághasson ki, ha az nem fizet időben. Antonio, hisz pénzre van szüksége, elfogadja ezt is. Maga Shylock, a zsidó, csak eszköz. A velenceieket feldühíti, hogy más a hite, szokása. (Öltözködésében nincs különbség. A Pesti Színházban a ruha nem jelzi a másságot. Shylock öltözéke a bankárok, hivatalnokok egyenruhája: öltöny, aktatáska. Sőt már Shakespeare-nél is így van: Portia a bíróságon nem tudja kitalálni, ki kicsoda. Othellónál másképpen van.) 

      Ugyanakkor éles szakadék választja el Shylockot lányától is. Jessica nem akar elkülönülni. Főleg akkor, ha az apjának csak a pénz és a takarékoskodás a fontos. Nem csoda, hogy megszökik. S ezzel nemcsak az érzelmi szálat vágja el, hanem az ékszereket is magával viszi. Ez utóbbi szinte jobban fáj Shylocknak, mint a lánya elvesztése. E két csapás (nota bene: keresztény részről) megkeményíti Shylock szívét. Ezért akarja mindenáron Antonio halálát.

      Férfidráma. Erőszakos jelenettel kezdődik az előadás. Fiatal férfiak lépnek a színre. Rátámadnak a fekete utcazenészre. (Ez megismétlődik a 2. rész elején is.) Féktelenség, cinizmus, erőszak jellemzi viselkedésüket. Ha szükséges, felvesznek valamiféle civilizált viselkedési formát. Mégis Portia tudja elvágni a gordiuszi csomót. Igaz, férfiruhát kell öltenie, hogy ez sikerüljön.

      Az izgalom a tetőfokára hág, amikor elkövetkezik az ítélkezés. Portia ravasz bíró, szinte észrevétlenül veszi át az irányítást. Míg Antoniót megmenti, addig Shylockot teljesen megsemmisíti. A hitétől fosztja meg. Újra érezzük a gyűlöletet. Nincs benne Shakespeare szövegében, hogy Shylockot megölik, de a rendező úgy érezte, hogy ez nagyon is lehetséges. Amint Arisztotelész írja:

      „… nem az a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy szükségszerűség alapján.” (Poétika, 1974, 22. old)

                                                     *

      A végére minden elsimul. A gyűrűk titka is tisztázódik. (Harmadik szál.) A szereplők lassan visszasüllyednek a meseóceánba. Antonio beleszürkül a mindennapi életbe. Bassanio marad ugyanaz, aki volt, aranyifjú, akinek minden sikerül. Most már sose fog kifogyni erszényéből a pénz.

      Csupán Shylock görnyedt, mozdulatlan alakját, véres ingét látjuk a háttérben.

    
     Shylock: Kern András, Antonio: Stohl András, Bassanio: Telekes Péter, Portia: Bach Kata
     Rendezte: Valló Péter. Fordította Nádasdy Ádám, korábban Vas István. Az ő fordítását idéztem.

     Irodalom: Géher István: Shakespeare-olvasóköny (1993)

Shakespeare-ről végy példát!

2016. 04. 25.

      Deborah Patterson a Guardianban (2016. márc. 14.) összegyűjtött néhány tanácsot, miként lehetsz Shakespeare-hez hasonló költő. Összefoglaltam számodra a lényeget.

     1. Írj valóságos történelmi eseményről és szereplőről! A történetet kedvenc könyvedből is kölcsönözheted. Persze, ne ragaszkodj szigorúan a tényekhez!

     2. Szőj mesédbe néhány „varázsos” szálat: úgymint boszorkányokat, tündéreket, koboldokat! Gondolj a Szentiván éji álomra!

     3. Fordíts gondot a nyelvi játékra! Sok ma is használatos kifejezés shakespeare-i eredetű. Találj ki te is új szavakat, fordulatokat!

     4. Kapcsolj a jellemekhez különféle problémákat! Pl. előfordulhat, valaki szamárfejű férfiba lesz szerelmes, vagy a születésükkor szétválasztott ikrek sorsa is érdekes. A végkifejlet néha szerencsés, néha tragikus.

     5. Írj a szerelemről is - legfőképpen, ha tiltott -, valamint a féltékenységről, a viszolygásról és a viszonzatlan szerelemről.

     6. Shakespeare arról is híres, hogy a szereplők találékony módon tudják sértegetni egymást: „Művészeted hasonló a varangyhoz: csúnya és mérges.” Olykor halmozza a jobbnál jobb kifejezéseket: kecskeszagú, malátaféreg…

     7. Shakespeare előadásra szánta műveit. Szavai életre keltek a színpadon, s a hangos szóhoz hozzátartozik a ritmus, a versmérték… Olvad fel hangosan azt, amit írtál.

     8. Ha sötétebb tónusra akarod hangolni a történeted, vess be egy szellemet. Gondolj Hamlet apjára, ill. Banquóra a Machbethben.

     9. A shakespeare-i vígjátékhoz hozzátartozik egy vagy két álruhás szereplő. Ez többféle lehetőséget kínál: felszabadíthatja vagy korlátozhatja az ember mozgásterét.

     10. Ne félj megölni a szereplőidet! Legalább kettőt, vagy akár tizenkettőt, mint ahogy Shakespeare teszi a Titus Adronicusban. Nincs határ, legyen az főszereplő vagy mellékszereplő.

     Persze a dolog nem ilyen egyszerű. Ezt már én teszem hozzá: előbb életre kell kelteni őket!

Shakespeare - többen voltak?

      2016. 12. 07.

     Edwin Baumgartner a Wiener Zeitungban érdekes cikket közöl arról, hogy ki is volt Shakespeare. Arról ad hírt - Gabriel Egan nyomán -, hogy most már nem csupán feltételezés, hogy Shakespeare-nek voltak szerzőtársai, ill. hogy néhány darabja más szerzők műveinek átdolgozása. Ez nem összeesküvés-elmélet: a bizonyosság számítógépes szókincs- és stíluselemzésen alapul.

     Az Erzsébet-kori színházban a közös munka nem volt ritka, s az előadás létrehozása a mai filmkészítéshez hasonlítható. A Gladiátor c. film forgatókönyvét hárman írták: David Franzoni, John Logan és William Nicholson. Baugartner több példát sorol fel Shakespeare korából. Éppen Shakespeare lenne kivétel?

     A fent említett elemzés kiderítette, hogy Shakespeare 44 műve közül 17 készült „koprodukcióban”. Chistopher Marlowe volt az egyik közreműködő. Róla azt tartották korábban, hogy ő írta az összes Shakespeare-drámát.

     Egyébiránt Géher István már nagy Shakespeare-t elemző könyvében így írt: „Hiába: el kell fogadnunk a tényt, hogy minden Shakespeare-szöveg kompiláció, kvartókból és fólióból összeollózott hozzávetőleges átirat. A mesterpéldány, ha volt, elveszett. A ’műegész’ integritása, úgy tűnik, olyan meggyőződés (vagy babona), amivel a széplelkek vigasztalják magukat a múlandóság ellenében. Nem mindegy? A Shakespeare-olvasónak, Shakespeare-rel ellentétben: nem.”

     Gabriel Egan, a leicesteri Montford Egyetem tanára, aki előkészíti az új Shakespeare-kiadást, fel fogja tüntetni, hogy a VI. Henrik-trilógia társszerzője Marlowe.

     Úgy tűnik, a kutatóknak lesz dolguk a következő évtizedekben is. És a fordítók? Tekintettel lesznek Marlowe-ra és másokra?

     S vajon ki írta a következő szonettet?

         91.

        Ennek gőgje a rang, annak az ész,
        Soknak erős teste, vagy birtoka,
        Vagy cifra köntös, korcs divatmü és
        Másoknak agár, sólyom, paripa;
        S minden szeszély azt a kéjt hozza, melyben
        A lélek legjobban gyönyörködik;
        De nem ilyet mér az én mérlegem, nem:
        Mindent egyetlen fő-jóvá javít:
        Szerelmed jobb nekem, mint ősi vér,
        Ruhánál gazdagabb, kincsnél nagyobb,
        Sólymoknál és lovaknál többet ér:
        Veled mindenkinél büszkébb vagyok;
              Csak egyben koldus: mindent elvehetsz,
              S ezzel a legkoldusabbá tehetsz.
                          (Szabó Lőrinc fordítása)

Források: Wiener Zeitung
                  Géher István: Shakespeare-olvasókönyv, 1991