Honegger, Ravel, Dukas

2012. 11. 21. 

   

     Nov. 16-án a MÜPÁ-ban. A Pannon Filharmonikusok  francia estje Bogányi Tibor vezényletével.

Müpa, prae.hu

 

     1. Honegger (1892-1955) Le Havre-ban született. Szülei Zürichből származtak, s Honegger az itteni konzervatóriumban is tanult, később Párizsban. A Hatok csoportjának tagja volt (Darius Milhaud, Francis Poulenc…) Nemzetközi hírnevet a Pacific 231 (1923) c. művével szerzett, melyet egy „gőzmozdony” ihletett.

     2. Ravel (1875-1937) Lúdanyó meséi c. műve Charles Perrault 1696-ban kiadott mesegyűjteménye alapján készült (kivéve a 3. tételt). Tételei: 1. Tánc Csipkerózsikáról 2. Hüvelyk Matyi 3. Csúnyácska, a pagodák hercegnője 4. A Szépség és a Szörnyeteg párbeszéde 5. A tündérkert

     Első változata egy zongoradarab 1908-ból. A zenekari szvit és a balett 1912-ben készült el. Még a „boldog békeidők” hangulatát közvetíti. Igazi franciás szépségű mű.

     3. Dukas (1865-1935) A bűvészinas c. művét 1897-ben komponálta. Alcíme: Scherco egy Goethe-ballada nyomán”. A bűvészinas felidézi a szellemeket, de aztán nem képes megállítani őket:

Itt a mester éppen,
nagy a baj, gyere!
Szellemet idéztem
s nem birok vele.

(Kardos László fordítása)

     Berlioz Rákóczi-indulója volt a ráadás. Gyönyörűen hangzott. Nemcsak a dallam volt megragadó, hanem a hangszerelése is!

                                                             *

Cézanne-kiállítás

 

     November 18-án a Szépművészeti Múzeumban Cézanne-kiállítás. Jó bevezetés a művészetébe. Örültem, hogy képei közül szemtől szembe láttam a Gyilkosságot (mennyire más, mint a reprodukció!!), a 75-ös Önarcképet, a Mont Saint Viktoire-t a nagy píneával. (Lásd még a Cézanne-album c. bejegyzést.) Most értékelem igazán a feleségéről készített portrét, melyben a lélek mélyére hatol…

Kíváncsiság

2010. 10. 31.

A tanuló kérdez

     Tandori Dezső felidézi, mit válaszolt Nemes Nagy Ágnes arra a kérdésére, mi az egzisztencializmus. (Tandori a gimnáziumban tanítványa volt Nemes Nagynak.)
     A válasz: „… ha megtudod, nekem szintén mondd el, érdekelne, szívem, fiam, gyermekem.”

*

     Lorca Alvajáró románcában van egy érzékletes, meghökkentő kép: „Fölsebzi a hajnal bőrét / üvegdobok roppanása.” Aki szereti lapozgatni különféle költők versesköteteit, emlékezhet rá, hogy ugyanez a motívum Weöresnél is előfordul:

„A kő-béka lassan ment.
A kő-béka lassan ment.
Kitépték az éjfél szőrét,
lenyúzták a hajnal bőrét.
A kő-béka lassan ment.”

     Weöres versében ellentétes mozgásokról van szó, melyek szembeállításával egy világszemlélet bontakozik ki. A kő-béka lassú járása ellentétben van a gyors és erőszakos, kegyetlen cselekvéssel: kitépték, lenyúzták. De ez nem befolyásolja a kő-békát (minket?), nyugodtan folyhat az erőszak.

  *

    Hadd idézzem fel, mit írt Ignotus 1926-ban a Nyugatban József Attila Tiszta szívvel című verséről: „…szeretem, lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom egy versét.” Én most egy Lorca-verset dúdolgatok, mormolgatok, mely így kezdődik:

„Lassú rívásba
Kezd a gitár.
Széttörnek a reggel
Kelyhei már.”
        (Ford.: Vas István)

     Csodálatos, hogy mi mindent ki lehet fejezni a zenével, s talán a szóval is, ha valaki olyan mesterien kezel, mint Lorca/Vas István. A gitár-motívum felbukkan Somlyó György versében is: Mese egy titkos óhajról:

„Akinek egy gitárja van….
Aki el tudja mondani, amire nem képes a száj, amely
suttog vagy üvölt, a kar, amely üt vagy ölel ….”

     (Többször kellene olvasnom Somlyó „meséit”. A felülmúlhatatlan Mese a tébolyról és az ép észről c. verssel egyik diákom budapesti versenyt nyert.) A gitárról szóló, varázslatos költemény így fejeződik be:

„Ha lenne egy gitárom….”

                                                                              *

     „Mindenkinek van egy (igaz) története és egy meséje. A mesét elmondjuk, a történetet nem.” (Szakonyi)

                                                                              *

     József Attila a Semmiből építi fel világát, lásd a Tiszta szívvel c. verset. Egész költészete arról a küzdelemről szól, hogyan teremt a Semmiből istent, hazát, apát, anyát, egy emberibb világot.

                                                                               *

     Előttem sok papír, rajta mindegyiken egy vers – angol, német, olasz, spanyol, francia nyelven. Szavalóversenyről jövök, s élmény volt hallgatni némely versmondó lányt vagy fiút, az idegen nyelv zenéjét, s látni a metakommunikáció sok fajtáját. A német versek közül Hölderlin Eichbäume (Tölgyfák) c. verse tetszett legjobban. Arról szól, hogy a költő csodálja a hegyi tölgyerdő titáni világát, de mégis szívesebben marad a völgyben, az emberek között, mert a társas lét idevonzza.

                                                                                *

     A bécsi Központi Temetőben. (Zentralfriedhof) A bejárat picit a Heldenplatzra, ill. a római Szent Péter térre emlékeztet. A Hegele megálmodta szecessziós templom sugároz valamit a „boldog békeidők” korából: hogyan volt képes megújulni a művészet, és a szépségbe menteni ezredévek lelkét.

     A legszebb mégis Schönberg síremléke volt: egy sarkára állított kocka. Wotruba műve: szabályosság és a pengeélen táncoló pillanat együttese.

Két színházi élmény

2015. 04. 12.    

                     

                                          „Az érzés elmúlik vagy megmarad.” (Brecht)

I.
      A legfrissebb élmény a költészetnapi műsor a Vígszínházban. Kedvesek voltak, igyekvőek, őszinték. A társulat tagjai olyan verseket választottak, amellyel személyesen szólhattak a közönséghez.

      Ahogy Harkányi Endre József Attila Reménytelenül c. versét elmondta, megrendítő volt. Hegedűs D. Gézának „vallott”, s igaza volt, egy ilyen verset nem lehet elharsogni, hatásosabb félve-remegve, mindenkinek külön-külön a fülébe súgni.

      S nem először: Vencel Vera! Arany János A rab gólya c. verse új életre kelt. Fesztbaum Béla Kántor Péter versét emelte fénybe:

          „ingatlanközvetítőn keresztül árulom a lakást május óta,
           de hát a beázott mennyezet, meg a repedések meg a fekete padló,
           az emberek megijednek, viszont a cserépkályha tetszik mindenkinek,
           igazad volt, hogy ragaszkodtál hozzá mindenáron, tényleg szép,
           előbb-utóbb majdcsak megveszi valaki…”
                                   (Levél anyámnak, a Köztünk maradjon c. kötetből, 2012). 

     Jóleső érzés volt a sokszínű összeállítást látni-hallgatni. Lukács Sándor saját versét mondta el. A humort Csőre Gábor képviselte, aki Móricz Zsigmond A török és a tehenek c. gyermekversét „játszotta el”. Előre figyelmeztette a közönséget, nehogy politikai jelentést tulajdonítson a versikének. Mégis (vagy éppen ezért) mindenki nagyon örült, amikor a kétbalkezes Mehemedet fölrúgták a tehenek.

II.
      A régen történtek, sokszor elevenebbek, mint a mostaniak. A Koldusopera 1965-ös előadása például sokszor jutott eszembe. Amikor annak idején, gimnazista koromban beültem a Madách Színház nézőterére, azt hittem a nyomor és az alvilág a múlté. (Nem így volt. Olvasd el talán Borbély Szilárd Nincstelenekjét vagy Barnás Ferenc A kilencedik c. regényét.) Az akkori előadás csupán mese volt, nagyon mulatságos, szórakoztató, mintegy illusztrációja a tankönyveknek.

      Azóta „belecsöppentünk” a kapitalizmusba, visszazuhanva az időben, s újra rólunk szól a mese. „Nyitott szemmel” tesszük meg az utat visszafelé:

            „Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,
                épp csak visszafelé!”
                                  (Illyés: Kháron ladikján)

                                                                  *

      A színháznak nem lehet más célja, minthogy ráismerjünk olyan jelenségekre, amelyeket amúgy is tudunk, s érezzük, hogy mások is így gondolkodnak, ugyanannál a poénnál nevetnek vagy szisszennek fel. Természetesen a színpadon a színész a legfontosabb: mosolya, hangsúlya, kisugárzása. A Koldusopera régi előadását mintha nem is rendező álmodta volna meg (Ádám Ottó). Pedig bármennyire is láthatatlan volt, az ő szerény ötlete lehetett, hogy Bicska Maxi csak úgy átsuhanjon a színen, s mi ámulva nézzük, mint a hírességeket szokás: ő volt Bicska Maxi. (A youtubon követhető.)

III.
      A második élmény tehát a Koldusopera a Vígszínházban. De hisz erről már el is mondtam a véleményemet: a színház közös élmény, a kimondás, a szembenézés helye. A mai színházban vaskosabb, durvább (igazabb?) minden, s a valóságban a politikusok rossz színészek, akik tehetségtelenül alakítják szerepüket: önmagukat adják, és ez borzasztó.

A régi előadásból: