Sír a kutyám

 2012. 03. 07.

     Szerda délelőtt főpróba a Pesti Színházban. Molnár Ferenc Monoklija. Aktuális darab. Elég sok ismerősöm járkál az utcán jókora monoklival.

                                                 *

„Sír a kutyám, nagyon éhes: tépni szeretne, harapni.
Sír a kutyám, nagyon éhes: nem tudok neki ennie adni”

             (Dsida Jenő: Éhes a kutyám)

                                                *

     Szabó Magda Az ajtó c. regényéből: Emerenc tréfája: „… azt a képtelenséget jegyezte be magáról, hogy Segesváron március 15-én született.”
     Viola megtalálása. „Karácsony napja volt, az ügyeletről ballagtunk haza ketten, gyógyszert írattunk fel a szitáló alkonyatban, a fasor havába nyakáig beásva leltünk rá a kölyökkutyára.”

                                               *

     Tandori egzisztencializmusa: „…szívesebben megvagyok a magam ős-egzisztencializmusánál, mely nem a sartre-i társadalmias, hanem az enyém: minden megélt nap csőd, mert a bukáshoz, a halálhoz vezet, és ahány épséges 24 óránk volt, annyival kevesebb lesz.” (Könyvhét, 2011. dec.)

Satnya

 2013. 06. 23.

     Tegnap eü. előadáson. Mely élelmiszereket fontos enni? Dió, paradicsom (magyar és napon érett legyen!), bab, gyömbér (!), sárgarépa, krumpli (a héjában van a vitamin, párolva kell főzni!).

     Szakirodalom: 100 természetes immunerősítő c. könyv

                                                                    *

     R. Tamás és leendő neje ma kapja meg diplomáját. Tamás konferenciákon vett részt, sok szívműtéten asszisztált. A feleség is orvos lesz, szeptembertől Stuttgartban fognak dolgozni. Ilyen gazdagok vagyunk?

                                                                    *

     Blacky a teraszon fekszik egész nap. Sértődött pillantást vet a jövevényre, ha az nem visel fekete bundát.

                                                                    *

     Horváth János a kiváló, ám konzervatív gondolkodású irodalomtörténész így jellemezte Ady költészetét: „… gőgös nemzetköziséggel, satnya érzékiséggel és nagyképű homállyal lep meg. (…) Satnya érzékiség rí minden sorukból [a modern költők soraiból, LP), s ez a második foltja költészetüknek, min minden ép férfilélek megütközött. A vérszívó csók, a halálos ölelés, ha annyiszor emlegettetik: kórtünet. Köpedelem az egészséges ember előtt s undorodás nélkül csak orvos hallhatja. Valóságos kórházi költészet! (…) Komorság, rosszkedv, életuntság, férfiatlanság, nyavalyásság ütött tanyát a líra berkein s a rohadt halál szele csapkod körülötte.” (1909)

 

Horváth János, mek.niif.hu

     Ide illenek – magyarázatképpen – Kosztolányi sorai: „Csodák. Láttam egy sánta színészt! Láttam egy süketnéma operaénekest! Láttam egy vak festőt! Láttam egy boldog költőt!” (Ábécé a versről és a költőkről, 1928)

Richter 1963-ban

2015. 03. 24.

"a multak kövét érted-é
                                                                                 csiholni, mint kovát?"
                                                                                                    (Babits)

     Schubert Wanderer-fantáziáját hallgatom: a Bartók Rádió közvetíti az 1963. április 23-án készült felvételt.

     Csupán az örökké élő műalkotásokról akarok elmélkedni, s arról, hogy a technika segítségével az interpretáció is _ legalább részben - megmarad a kíváncsi utókornak. A felvétel persze tökéletlen lenyomata az előadásnak, de megsejtjük a Zeneakadémia akkori hangulatát. Az összes köhécselés is ránk hagyományozódott.

     Richter (100 éves lenne, ha élne) játékát nem tudom leírni, de érzem a tökéletes odaadást, a pillanat varázsát és az abszolút fölényt. (Mint Gavrilovnál a Müpában.)

     Öreg fejjel hallgatom, akkor 14 évesen a gimnáziumról álmodoztam: mennyi tudást fogok magamba szívni, s milyen szép, új aktatáskám lesz. A jegenyesor még áll, a rét füve selymes, s a nem is olyan távoli horizontra rávetül a kis falucska tornya (Rákoskeresztúr).

     Soha nem hallottam Richtert személyesen játszani.

Plautus a Pestiben

2013. 04. 06.

     Vonzódom a klasszikusokhoz, ugyanakkor foglalkoztatnak a legendás színházi előadások. (Eperjes Károly, Gáspár Sándor a Radnótiban sok évvel ezelőtt…) Ezért támadt az az ötletem, hogy meg kell nézni A hetvenkedő katonát (Plautus) a Pesti színházban. Sejtettem, hogy az előadásnak van mondanivalója a mának, különben minek vitték volna színre, de nem gondoltam, hogy ilyen „megrázó” lesz. Ez az előadás nem klasszikus, de van benne rendszer. Nemcsak megnevettet, hanem szinte sokkol is a záró jelenetben, s amikor a katona elnyeri méltó büntetését, s a Dózsa-trónra ültetik. Szinte megsajnálom, jóllehet tudjuk róla, hogy „szemérmetlen esküszegő, (…) ganaj hencegő, fajtalan, aki azt beszéli, minden asszony üldözi…” (Devecseri Gábor fordítása)

     Mennyi elidegenítő effektus, elgondolkoztató ötlet: új értelmet adni a szavaknak, helyzeteknek, jellemeknek! Csupán kettőt említek. Az első rész végén az athéni ifjú látványos „pénzszórása” érzékelteti, hogy bizony a pénznek senki nem tud ellenállni. Ne felejtsük, rólunk szól a mese! A másik a végkifejlet előtt következik. A katona fölveszi Müron Diszkoszvetőjének testtartását, utánozza a mozgását, rögtön kitűnik, milyen messze van a klasszikus ideáltól, melyet a görög szobrokban látunk megtestesülni.

 

     

  

      A hetvenkedő katona csupán önmagában tud gyönyörködni, önmagát tartja szépnek. Szüksége van a talpnyalókra, Morzsarágóra, aki ura bukásakor ellene fordul, és kéjjel akarja kiherélni.

     Fokozatosan kiábrándulunk azonban azokból is, akik meg akarják leckéztetni. Hisz valójában „agymosás” zajlik szemünk láttára, meggyőzik a szolgáját, hogy nem azt látta, amit látott. Sokszor el kell mondani, ravasz trükköt bevetni, fenyegetni, hogy kezes bárány legyen az „okvetetlenkedőből”. Ám a mostani manipulátornak nincs személyisége, csupán lendülete.

     A fő vétkes persze a Hetvenkedő, aki fogva tartja a fiatal athéni szépséget. Kiszabadítói: a jutalomra éhes szolga a manipuláció nagymestere, az öregedő playboy, a nyegle szerető s a prostituáltak, akik "szakértelmüket" hangsúlyozzák, egyáltalán nem nyerik el rokonszenvünket. De nem is ez a céljuk, inkább ráébreszteni valamire.

     (A főbb szerepekben: Csőre Gábor, Mészáros Máté, Bata Éva, Dengyel Iván, Szatmári Liza. Rendező Szőcs Artúr. Fordította Karsai György és Térey János.)