Győri séta

      Szombaton, még a beharangozott hóvihar előtt, nagy sétát tettünk Győrben. Könnyen elérhető a Railjettel. A Baross utcában a Szent György-díszkút (Rieger Tibor alkotása, 1998) fogadott. (Friss Kossuth-díjas!) Ő készítette el Fekete István portréját is, mely a Batthyány-ligetben áll. Mellette Móra Ferenc mellszobra, mindkettő Rieger Tibor műve, 2015-ből. A Gárdonyi-szobor régebbi (1927), Zászlós István műve.

     Utunk innen a Borsos Miklós Múzeumba vezetett, melynek 1978-től az egykori püspöki udvarbíró háza ad otthont. (Itt még sose jártunk! A képekhez a szövegeket én választottam.)

     "Ne féljetek, mert Jézus Krisztus küldött engem hozzátok, hogy megszabadítsalak titeket a sárkánytól. Ezért higgyetek Istenben és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm a szörnyeteget."

                                                                               A legendából

     "A kis ház is megfehéredett, összehúzódott, becsukta ablakszemét, mintha helyet kérne a nagy dunyha alatt, amelynek puha, fehér pehelytömését most szitálja a tél vastagon és bőkezűen." 

                              (Fekete István)

                                       "Vágytam, nem is tudom már, mennyi éve,

                            meghitten járni újra köztetek,

                            harangvirágos, omló föld ölébe

                            olyan nagyon miért siettetek?"

                                                                                  (Áprily Lajos)

                                       "A seb, mit rajtam vad kor ökle zúzott,
                            sötét heggé simult minden dalon.
                            De mint a monda tóba hullt harangja,
                            a mélyben él az ember-fájdalom."
                                                                                          (Áprily Lajos)

                                              "Én Istenem, legyek vidám,
                                 hogy házamat vidítni tudjam.
                                 Mosolyogjak, ha bántanak
                                 és senkire se haragudjam."
                                                                                   (Áprily Lajos)

                                          "Minden szörnyűbb, mint hittem akkor
                                   fiatalon...
                                                                        (Szabó Lőrinc)

                           "Csínján velem majd, bölcs hársak, akácok:
                    bírák, vegyészek! Végső szó jogán
                    fedjétek föl, e szívig ha leástok:
                    kiáltó vétóm volt a csönd s magány."
                                                                              (Illyés Gyula)

    "Mélységesen megindít, hogy független emberként dolgozhatom abban a korban, amelyben oly sokak sorsa a függőség, és hogy gyakorlati munkám mellett továbbra is a szellem területén működhetem."

                                                    (Albert Schweitzer)

Vörösmarty: Éj és csillag

Éj vagyok, te csillag,
Fényes és hideg,
Én setét a bútól
S vágy miatt beteg.
 

Általad homályom
Fájva összereng,
Míg fölötte arcod
Istensége leng.
 

Szép sugáraidtól
El nem alhatom,
Mégis éber kínnal
Hozzád álmodom;
 

Fel kivánom vinni
Amit rejt a hit,
A föld gyermekének
Édes titkait,
 

Mit nem esküdött szó,
Nem sugott ajak,
Amit bánat és éj
Gondolhattanak.
 

Fel kivánom vinni
Gyászos arcomat,
Hogy világosabb légy
Árnyékom miatt.
 

S mint inkább leendek
Bútól fekete,
Annyival dicsőbben
Kezdj ragyogni te.
 

El kivánok veszni
Fényben általad:
Érezzem csak egyszer,
Egyszer lángodat.  

                      1841. január 10. előtt

     Jegyzetek egy érettségizőnek

     A vallomásos, lélekállapotot kifejező versnek már a címében megjelenik az ellentét, mely átszövi az egész verset: az éjszaka és a csillag, a sötétség és a fény ellentéte:

     „Éj vagyok, te csillag,

      Fényes és hideg.”

     Ehhez az ellentéthez kapcsolódik még a vallásos motívum, melyben az imádott nő istenhez hasonló mivoltáról van szó: „arcod istensége”, melyre a föld gyermeke gyászos arccal tekint föl.

     A vershez fűzött lábjegyzetből megtudjuk, hogy a mű 1841 előtt keletkezett, s talán már nem a Perczel Etelka-élményből fakad, s még nem Csajághy Laurához szól, aki később a költő felesége lesz. Ebben a versben a szerelmi érzés, a szerelemvágy és annak reménytelensége fogalmazódik meg. Ez önmagában is olyan ellentét, mely jellemző az európai szerelmi lírára a középkortól kezdve a romantikáig. (Dante, Petrarca, a Minnesängerek) Vörösmarty a romantika jegyében alkotott. Erre a korstílusra a végletes szenvedélyek, nagy ellentétek jellemzőek. Nyomon követhetjük ezt bölcseleti vagy közéleti verseiben is. (A Szózat is mennyire végletes: élet és halál a tét!)

      Ha az Éj és a csillag lényegét meg akarjuk fogalmazni, akkor legjobb, ha összevetjük az első és az utolsó versszakot. (Keret!) Az első versszakban benne van az éj és a csillag, a vágytól beteg költő és a fényes, de hideg nő ellentéte. Az utolsóban is ott van a vágy, (ismétléssel fokozva, szinte felkiáltásszerűen), hogy a „hidegség” feloldódjon, s a költő egyesüljön a fénnyel, a lánggal.

     A kereten belül 3x2 versszakra oszthatjuk a verset. A 2. és a 3. kulcsmotívuma a fájdalom és a kín, melyek szemben állnak a magasban lebegő szépséggel.  A 4-5., illetve a 6. és a 7. versszak párhuzamba és ellentétbe állítható. Mindkét rész ugyanúgy kezdődik, a fent és a lent ellentétével: „Fel kívánom vinni…” (Anafora). De míg az első (4-5) központi motívuma a hit és az „édes titok”, addig a második (-7) a fény és a sötétség ellentétére épül: minél sötétebb, feketébb a költő éjszakája, annál inkább ragyog a csillag.

     A vallásos nyelvezetre már találtunk példát, de lényegesebb az, hogy amint a hívő buzgón vágyódik arra, egyesüljön az istenséggel, úgy kívánkozik a költő a viszonzásra.

     A romantikus költészetre a festőiség és a zeneiség jellemző. A sötétség és a fény különféle árnyalatait érzékelteti a költő: éj, setét, homályom, gyászos, árnyék, fekete az egyik oldalon, fényes, sugár, világosabb, ragyogni, fény, láng a másik oldalon. Félrímek kötik össze a sorokat. A vers ritmusát a trocheusok adják. 

     „Szép sugáraidtól

-    u/  - u / -  -

     El nem alhatom…”

-     u/ - u/ -

A túlzott szabályosságot a sorátlépések (enjambement) enyhítik, lendületessé téve a versszakok egymásutánját.

     Az ismétlések közül az anaforát már említettük, fontos még az utolsó előtti sor utolsó szavát, egyszer, megismétli a költő a következő sor elején!

     Őszintén szólva, kicsit Almanach-ízű a vers. (Mennyire jobban illenek Vörösmartyhoz az apokaliptikus látomások! A csöndes, az el nem mondott szenvedés rajza ez.) Többször el kell olvasni, míg fölfedezi az ember a kompozícióban rejlő művészetet, ahogy versszakról versszakra halad a csúcspontig. S innen kapcsol vissza az első versszakhoz.

Petőfi: A puszta, télen

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.

Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.

Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.

Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.

Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
Háta mögött farkas, feje fölött holló.

Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.
(Pest, 1848. január.)

     Jegyzetek egy érettségizőnek

„… a magyar sivárság gazdag képe…”

Illyés Gyula

     Ez a Petőfi-vers egy érdekes ellentmondást rejt magában: monoton, téli táj, ugyanakkor mozgalmas, gazdag, „csak a holland mesterek művészi tökéletességére emlékeztető” leírás, írja Petőfi-könyvében Illyés Gyula. Majd így folytatja: „Nem tudni, leíró versei közül nem ez-e a legnagyobb. megrázóbbnak ez a legmegrázóbb, noha személyes rész ebben sincs egy szónyi sem. Ebből a humor színei is hiányzanak. Tán ebben a téli hidegben a legvalódibb a kor és Magyarország.”

     A verset 1848 januárjának első napjaiban vetette papírra a költő, s csak az utókor látja már világosan, hogy épp ebben a pillanatban ért véget a reformkorszak, melyet Kölcsey, Vörösmarty neve fémjelez, s hamarosan elkezdődik a forradalmi átalakulás, majd a szabadságharc.

     Művészileg a romantika és a realizmus kettőssége nyomja rá bélyegét a versre. Népiességével, természetes versbeszédével Petőfi már egy új korszak képviselője.

     A cím Petőfi szülőföldjének, az Alföld egy részének a leírását ígéri. Számos tájleíró verse hazaszeretetének, szabadságvágyának kifejezése. Annyiban újak, hogy nem a romantika által kedvelt „vadregényes” tájat állítja középpontba. A puszta téli képe egy bezárkózott, elmaradott világot sejtet, ahol szinte nincs is élet, minden a pusztulásra vall. A téli táj bemutatása a „negatív festés” eszközeivel történik. (Lásd még Berzsenyi A közelítő tél c. versét.)

     A szerkesztésben Petőfi tudatos logikát követ. Az első három versszak - a játékos bevezetés után – a magasból tekinti át a pusztát. A középső három versszak az emberi világot mutatja be. A befejezés a hóvihar kialakulását, az ember (betyár) esendőségét, veszélyeztetettségét jelzi. A végén a vörösen lebukó nap képe a francia forradalomra utal.

     A negatív festés azt jelenti, hogy egyszerre látjuk a nyári és a téli tájat, s halljuk az elmúlt nyár kolompját, a pásztorsípot, a dalos madarakat, a prücsök énekét és a jelen dermesztő némaságát. Jellemző költői eszköz a metafora: az ősz gondatlan rossz gazda. Ehhez kapcsolódnak a megszemélyesítések is. A harmadik versszak csupa hasonlat. A negyedik és az ötödik versszak a mozdulatlanságot, a lassú mozgást érzékelteti. Veres Péter, a szegényparaszti sorból lett író, Petőfi realizmusát dicséri:

„Leveles dohányát a béres leveszi

  A gerendáról, és a küszöbre teszi,

  Megvágja nagyjábul;

  S a csizmaszárábul

  Pipát huz ki, rátölt, és lomhán szipákol,

  S oda-odanéz: nem üres a jászol?" 

     „Lehet ezt egyszerűbben, tömörebben, érzékletesebben leírni? - mondta. Érződött, hogy (Veres) saját élményét idézi, teljesen azonosul Petőfi szavaival.” (Tüskés Tibor)

     Az utolsó három versszak azonban dinamikus: a természeti erők, a szelek és a viharok kavargását látjuk. A szikrázó harag az elfojtott indulatokra utalnak. A betyár alakja az ember esendőségét, az élet veszélyeztetettségét jelzi. A verszárlat egyértelmű politikai többletjelentőséggel bír. A lemenő napot a kiűzött királyhoz hasonlítja, az utolsó sor egyenesen a francia forradalom véres eseményeire utal.

      Verselése hangsúlyos: felező tizenkettes. A félbevágott harmadik és a negyedik sor is hozzájárul a vers mozgalmasságához.

Bécsi szobornéző 2

2016

     Aki csak egyszer is volt Bécsben, az tudja, hogy itt sok lovas szobor ágaskodik az utcákon, tereken. Ferenc József mélységesen tisztelte a hadvezéreket. Végső soron nekik köszönhető, hogy Ausztria fönnmaradt. Ő maga is szeretett volna legalább egy csatát nyerni, de ez nem adatott meg neki.

     Ilyenformán gyalogosan tűnik föl a Burggartenben. (Johannes Benk, 1904) Még Sisitől is távol, aki a Volksgartenben fogadja teljes szépségével hódolóit. (Hans Bitterlich, 1904-1907)

Ferenc József ló nélkül

Sisi

     Ha kigyönyörködtük magunkat a rózsakertben, térjünk vissza a Heldenplatzra, ahol két rúgkapáló lovas szobor fog várni. Mindkettő Anton Dominik Fernkorn munkája. Az innenső Károly főherceget ábrázolja, aki először aratott győzelmet Napóleon fölött a nevezetes asperni csatában. Károly apja II. Lipót volt, aki 1790-1792 között - testvére I. József után - uralkodott. Károlyt később Albert szász-tescheni herceg fogadta örökbe.

     Minden jel szerint Fernkorn mintája Johann Peter Krafft festménye volt: Károly főherceg az asperni csatában a regiment zászlajával (1812). Ez a festmény a Heeresgeschichtliches Museumban van. (Zrínyi kirohanása c. óriás műve a Nemzeti Galériában. Siess megnézni, nehogy innen is kirohanjon!) Mulatságos, hogy Krafft viszont Párizsban Jacques-Luis David Napóleon-festményét tanulmányozta. (Egyik változata a Kunsthistorisches Museumban!)

Dávid: Napóleon

Krafft: Károly főherceg

     Savoyai Jenő (1663-1736), a Belvedere építtetője, Franciaországból érkezett Bécsbe. Épp jókor, mert részt tudott venni a kahlenbergi csatában, melynek felemelkedését köszönhette. Először I. Lipótot szolgálta. Zentánál nagy győzelmet aratott a török felett. Azután következett I. József, majd hosszabb ideig VI. Károly uralkodása.

     A legenda szerint a Heldenplatz lovas szobrainak alkotója, Fernkorn öngyilkos akart lenni, mert Savoyai Jenő szobránál nem sikerült megismételnie azt a bravúrt, hogy csupán a ló két lába lebegteti a tíz tonnás súlyt. Itt a ló farka is besegít. Az igazság az lehet, hogy Fernkorn nem akart két egyforma szobrot létrehozni. Azonkívül a Savoyai-szobornak méltóságteljességet kellett sugároznia.

Lovak

Lóerő - régen és most

     Zárjuk a kört Zumbusch lovas szobraival. Az Albertina előtt áll („Albrechtsrampe”) Albrecht főherceg szobra (1899). Albrecht annak a Károlynak a fia, akinek zászlót lobogtató szobrával már találkoztunk a Heldenplatzon. A katonai pályára lépő Albrechtet megvádolták azzal, hogy 1848 március 13-án belelövetett a fegyvertelen népbe. 1851-től magyarországi főkormányzó, de 1859-ben lemondott tisztségéről.

     Az egykori k. u. k. Hadügyminisztérium előtt áll Radetzky lovas szobra (1892). Maga az épület is érdekes. 1909-től 1913-ig épült, Ludwig Baumann tervezte, de az óriási kétfejű bronz sas (16 m a két szárnya közötti fesztávolság) még nem szerepelt a tervekben.

     A kétfejű sast Luxenburgi Zsigmond tette a német-római császár jelképévé. A Német-római Császárság azonban 1806-ban megszűnt, megalakult viszont az Osztrák Császárság, amely a folytonosságot jelezve ragaszkodott a hatalom e jelképéhez. Jelentése: a császár uralma keletre és nyugatra is kiterjed. (Németország jelképe az egyfejű változat maradt.)

     A kétfejű sas megjelenik a Radetzky-emlékmű talapzatán is. Fölötte Grillparzer szavai: „A te táborodban van Ausztria.” 

A magasból

Radetzky és a sasok

 

Bécsi szobornéző 1

2016

     Nem olyan régen írtam várbeli sétámról, majd külön Róna József Savoyai Jenőt ábrázoló szobráról, hozzáolvasva Róna nagyszabású önéletrajzi köteteit, melyek Egy magyar művész élete címmel jelentek meg 1929-ben. Ebből kitűnik, hogy Róna nemcsak a követ és a fát formálta tetszése szerint, hanem a szavakból is tudott alakot formálni, portrét rajzolni. Különösen érdekes az, amit a historizmus városkép-alakító éveiről ír.

     Első mestere Edmund Hellmer volt. (Nem tévesztendő össze az építész Helmerrel!) Őt így mutatja be: „Amikor Hellmer bejött, csodálkozva állapítottam meg, hogy milyen fiatal – akkoriban harmincéves volt! Kis emberke volt, világosbarna hajjal s szőke Krisztus-szakállal. Nagy kék szemével erősen és szúrósan nézett…”

     Határozottan javította Róna korai kísérleteit. Hellmer (1850-1935) korai éveiben a historizmus jegyében alkotott, majd később a szecesszió irányzatához kapcsolódott. Egyik megalapítója lett – Klimt és Moser mellett – a Wiener Secessionnak.

     A Michaelertrakt (Hofburg) bejáratát díszítő két szökőkút közül a jobb oldalit Hellmer készítette (Die Macht zu Lande, azaz A kontinens fölötti hatalom, 1897) A bal oldali Rudolf Weyré (Die Macht zur See, magyarul A tenger feletti hatalom, 1895). Hellmer gigászainak meg kell hajolniuk a nagyobb erő előtt.

A hatalom

Letaszítva

      A Burggarten sarkán levő Goethe-szobor is monumentális. A költőfejedelem állítólag azt mondta, hogy a halhatatlanság ülve jobban elviselhető. Szegény Schiller szemközt rosszabbul járt: állnia kell az örökkévalóságig.

Olvastam művedet...

     A Stadtpark  Strauß-szobra már oldottabb, mosolygósabb. A „diadalív” figurái mintha egy keringőből úsztak volna ide.

Szépen szól a ...

Álmok

       Caspar von Zumbusch (1830-1915) német volt, de leghíresebb műveit Bécsben alkotta. Róna így írt róla: „Magas, sovány ember volt, érdekes művészfejjel, amely félig pedig az apostolok fejére emlékeztetett. Hosszúkás, halvány arcából két okos szem csillogott elő, kissé elrajzolt orra alatt tömött bajusz. Hatalmas, őszülő szakálla a mellét verte.”

     Más alkat volt, mint Hellmer. Mindjárt az elején kijelentette tanítványainak, hogy mindenkinek a maga útját kell járnia.

     Zumbusch legnagyobb alkotásai inkább az osztrák történelem meghatározó alakjaihoz köthetők: Mária Terézia, Radetzky, Albrecht herceg. Jóleső kivétel Beethoven szobra.

     Az 1888-ban felavatott Mária Terézia-emlékművön 13 évig dolgozott. A koncepciót az elfeledett Alfred Arneth dolgozta ki. Mária Teréziát körülveszik az Erények, a hadvezérek, a miniszterek, a politika és a kultúra kiemelkedő személyiségei.

Mária Terézia

      Most csak a magyar vonatkozásokat mutatom be: a MuseumsQuartier felőli oldalon Nádasdy Ferenc és Hadik András állnak a háttérben. A Kunshistorisches Museummal szemben Grassalkovich Antal, a Naturhistorisches Museum oldalán pedig Pray György látható.

Nádasdy és Hadik, balról

Grassalkovich, balról az első

Pray, balról a második

  

    Zumbusch többi művére egy másik alkalommal kerítek sort. Addig is szép napot!