Goethe Faustja a Katonában

2015. 11. 11.

Két este a Petőfi Sándor utcában

     I.

     Óriási könyvoszlop a színpad közepén. Csupa dohos fóliáns. S ahogy összeomlik, azt jelzi, hogy a leírt szó fölöslegessé válik.
      Goethe főhőse két világ határán áll: már nem tölti be lelkét az istenhit, s az okfejtések szövedéke a valódi élet nélkül csupán fantazmagória. Faustnak a tettek mezejére kell lépnie – egyelőre a „kisvilágban”. Új élményeket Mefisztó nyújt, elvégre Goethe, illetve az ő képviseletében Schilling Árpád, egy középkori legendát használ fel annak bemutatására, milyen az ember – nem is elsősorban a 19. század hajnalán, megszabadulva a teológia nyűgétől, hanem ma a 21. század kezdetén.

      A gondolkodó, cselekvő, a megsemmisülni vágyó Faust helyébe a "cselekvő" Faust lép: rágógumizva, a vállalkozók egyenruhájában. Mindenekelőtt önző vágyait követi. S ahogy haladunk előre a könyv lapjain és a színpad gyorsan múló idejében, mindinkább rádöbben az ember, hogy Goethe műve borzalmas történet, megrázó dráma. Margit börtönben végzi, szenved bűnei súlyától. (Faust épp annyira bűnös volt.)

      Bűnei megbocsáttatnak-e, mennybe jut-e vagy pokolra? Fölösleges kérdés. A pokol, ahogy Schilling Árpád megrendezi, és Mészáros Blanka eljátssza, itt van.

Ui.

     Margit hívő lélek, számára fontos a "még ne ismert tartomány". Szenvedése, bűnbánata sejteti a megváltást. Goethe egy szóval jelzi, hogy Margit bűne eltöröltetett: "Ő megmentetik." (Hang felülről.) A vallásos keretet azonban elhagyja a rendező. nekünk magunknak kell eldönteni, mit gondoljunk Margitról és Faustról.

II.

      Polgári lakásban kezdődik a második rész. Faust az ágyon, s közben - talán álmában – megjelenik Mefisztó s az egész mitológiai apparátus. Az öregedő értelmiségi felébredvén, tétován járkál a lakásban, a sok különös figura között. (Általában mindenki alsónadrágban van.) A 60 év fölötti Heléna érkezik. Kapcsolatukból fiú születik: Euphorión, aki vigyázatlanul, túl gyorsan él, s ez okozza a halálát. Szívszorító jelenet.

      A szünet után kifosztva, lecsupaszítva látjuk ugyanazt a lakást. Faust a padlón fekszik, mint majd a legvégén, holtan. Most még magához tér, és hatalmat akar. (Schilling összevonja Faust és a császár alakját.) A hatalom birtokában háborút indít, utasítgat, parancsolgat. Mindenkit elsöpörni a nagy cél érdekében (Philemon és Baucis). Nem is Faust a legkegyetlenebb, hanem a végrehajtók.
      Goethe korában még komolyan veendő eszme volt a szabad földön szabad nép eszméje, mely mára már eltorzult. Ezt Máté Gábor (Faust) jól érzékelteti. Ez lett volna az a pillanat, mellyel Faust megelégedne. Azzal nem számol, hogy megjelenik a Szükség, a Teher, a Gond és a Baj. Ő maga megvakul. Győzedelmeskedne hát Mefisztó? Nem, mert az angyali seregek megkaparintják Faust lelkét…

      Mihez fogjon most szegény ördög? Kezdheti elölről: piros bohóc-orral, mint a legeslegelején, táncba kezd, jelezve, hogy az egész csak tréfa, nem kell komolyan venni.

     (Rendező: Schilling Árpád, Faust: Máté Gábor, Mefisztó: Kulka János, Margit: Mészáros Blanka)

Mefisztó és Faust, www.origo.hu