Maupassant: Gömböc (Széljegyzetek)

 

                                                          Maupassant, cultura.hu

                   A felsőbb osztályok elvárják, hogy az alullevők kiszolgálják őket. Viszonzás nincs.

                                         Az elbeszélést itt olvashatod el

Előzmények. A porosz-francia háború

     1870 júniusában Franciaország hadat üzent Poroszországnak, de a háború nem úgy alakult, mint ahogy gondolták. Szeptember közepén a poroszok körülzárták Párizst, s 1871 telén bejelentették a Német Császárság megszületését. A békeszerződést 1871. május 10-én írták alá.
     A Gömböc c. novella, Maupassant első remekműve, a porosz-francia háború idején játszódik. A megszállók elől postakocsin menekül egy kis civil csapat. Rouenből Le Havre-ba igyekeznek. Sokféle társadalmi réteget képviselnek, s van közük egy prostituált is. Az ő megaláztatásáról szól az elbeszélés.

Flaubert
     Maupassant mindenekelőtt azt tanulta Flaubert-től, hogy eredetinek kell lennie, kevés szóval sokat kifejezni: „a jelenségek, tárgyak, személyek egyediségét, a történések, folyamatok egyszeriségét (…) Ha lobogó tüzet vagy síkságon álló fát írunk le - oktatta Flaubert -, álljunk olyan sokáig a tűz és a fa előtt, amíg csak nem különböznek számunkra minden más fától és minden más tűztől." (1)

A visszavonulás
     Először gúnyos kritikával illeti a tönkrevert francia hadsereget, a felkelőket, a nemzetőrséget s a legvégén kullogó, tehetetlen tábornokot.

Csönd, katasztrófa
     Rouen lakosai várják a megszállókat, nagyon félnek. S Maupassant leír egy mondatot, mely talán érvényes korunkban is: „A földrengés, mely leomló házak alá temet népeket, az árvíz, mely vízbe fulladt parasztok és ökrök tetemeit együtt hömpölygeti a háztetők ledöntött gerendáival, vagy a győzelmes hadsereg, mely legyilkolja a védekezőket, másokat fogságba vet, fosztogat a Kard jogán, és ágyúszóval ad hálát istenének, megannyi csapás, mely megbontja az Örök Igazságba vetett hitünket, s mindazt a régen belénk edzett bizodalmunkat, melyet az Ég Oltalmába és az Emberi Észbe helyeztünk.”

A megszállás
     Maupassant elejtett megjegyzései: a megszállók nem vetik meg jobban az egyszerű polgárokat, mint a francia vadásztisztek. De nemcsak a poroszokat bírálja, a franciáknak is odavág. Sőt, az utazó társaság, mely az egész társadalmat reprezentálja, a bírálat tárgya. Maga a háború, az éles helyzet úgyszólván csak alkalom arra, hogy megmutatkozzon jellemük. 
     A polgároknak alkalmazkodniuk kell a megszállókhoz. Nem az a vétkük, hogy otthon barátságosak a beszállásoltakhoz, de a városban nem állnak szóba velük. Képmutatás? Életben maradás.

Készülődés
     Néhány kereskedőnek és arisztokratának érdeke volt, hogy Le Havre-ba utazzon, vagy még tovább Angliába, ezért engedélyt kértek a parancsnoktól, hogy elhagyják a várost. Hozzájuk csatlakozott néhány kevésbé előkelő ember. Kora hajnalban, már javában havazott, mikor beszálltak a kocsiba. Sejtelmes atmoszféra.

Indulás
     Maupassant néhány ecsetvonással bemutatja az utasokat: Loiseau, bornagykereskedő, akinek a zsiványsága közismert. Vele van felesége is. Carré-Lamadon gyártulajdonos szintén a feleségével, a becsületrend tisztje, korábban ellenzéki, most változtatott nézetein. S beszáll a kocsiba egy valódi gróf is, Hubert de Bréville, oldalán a felesége. Arra nem lehet büszke, hogyan kapta a család a grófi címet. Ők vagyonosak, derűsek, erősek, vallásuk és elvük van. Hátra van még a két hitbuzgó apáca, megközelíthetetlenek és a jelentéktelen, szocialista hitű Cornudet fontoskodó szólamaival.
     Végül Gömböc, aki alakjáról kapta nevét: „Alacsony, gömbölyded, szalonnásan-hájas nőcske volt (…) akit a férfiak mégis kedveltek, mert üdeséget árasztott magából.”

Éhség
     Újabb akadály, először a havazás, most az éhség. Arra számítottak, hogy délre Totes-ba érnek, de a hó miatt csak lassan haladhattak. Először Loiseau mondta, hogy nagyon éhes, majd a többiek is panaszkodtak. Gömböc segít rajtuk. 3-kor elővette kosarát, s enni kezdett, s megkínálta utastársait, először a leghangosabbat, Loiseau-t, majd sorra mindenkit: kiürült a kosár. A kocsi utasai udvariasságból szóba elegyedtek vele, természetesen a háború volt a téma, s kiderült, hogy a Gömböcnek azért kellett elmenekülni, mert rátámadt egy porosz katonára, akit beszállásoltak hozzá. Gömböcöt az érzelmei vezérlik, nem óvatoskodik, nem megalkuvó. Viselkedésével nagy sikert arat, Cornudet egy kis szónoklatra ragadtatja magát, s III. Napóleont „korhely Badinguet-nek” nevezi. (2) Erre Gömböc nekitámad az egész társaságnak, Napóleont védve. Amikor Maupassant novellájának hősévé teszi Gömböcöt, egyáltalán nem számít, hogy milyen politikai nézetei vannak. Embersége számít, önfeláldozása és végül megaláztatása. Abban azonban Maupassant előítélete is megmutatkozik, mely szerint minden nő ösztönösen szereti a csillogó és zsarnoki hatalmat.

Totes
     Este 11-kor érkeztek Totes-ba…
     Nem mesélem tovább, nem akarom elvenni az olvasó örömét, hogy magától Maupassant-tól tudja meg, mi történt ezen a kies helyen. Csupán annyit árulok el: ha egy prostituált szerepel egy novellában, akkor annak ágyba kell bújnia valakivel. A konfliktus abból adódik, hogy nem mindegy, hogy kivel. S újabb figurák bukkannak fel, pl.: „egy roppant karcsú és szőke, magas fiatalember, aki úgy be volt szorítva egyenruhájába, akár egy leány a derékfűzőjébe…”. Ő a porosz tiszt, aki a továbbjutás akadályát képezi. Az Odüsszeia óta tudjuk, hogy – legalábbis az irodalomban – sok minden nehezítheti a továbbjutást. Megismerhetjük továbbá a fogadóst, Follenvie a neve, mely kissé bolondos voltára utal. Feleségének is megvan a véleménye a háborúról, nem fogja vissza magát: „"Hát nem szörnyűség-e embert ölni, akár porosz, vagy angol, vagy lengyel vagy francia az illető? (...) még kitüntetést is kap, aki legtöbbet gyilkolt. (…) nem kellene-e megölni inkább azokat a királyokat, akik csupa mulatságból háborúskodnak?”
     Hát nem szörnyűség?

     Másnap a gróf látja, hogy a porosz katonák krumplit hámoznak, takarítanak, gyermeket dajkálnak…
     Nagyon meglepődnének a veszteglő utasok, ha tudomásukra jutna, hogy a Rouen-ban végzett Charles Bovary, itt, Totes-ban élt négy évet feleségével, Emmával, aki „a lelke mélyén valami nagy eseményre várt?”

                                                Jennifer Jones mint Madame Bovary, 1949

           (1)     Dobossy László: A francia irodalom története

       (2)  Badinguet a neve annak a kőművesnek, aki 1846-ban ruháját kölcsönözte III. Napóleonnak, hogy Hamból megmenekülhessen. Emiatt Badinguet lett a csúfneve.

Maupassant: Erős mint a halál

      

                                                         Reich Károly rajza

                                                                                                                                            német

     „Erős a szeretet mint a halál”, olvasható az Énekek énekében Károli Gáspár szavaival, majd így folytatódik: „kemény mint a buzgó szerelem…”[i] Maupassant regényében is, mely inkább lelki küzdelmet ábrázol, összekapcsolódik a szerelem és a halál. Az újabb korban minden lehetséges, még az is, hogy a főhős, a festő, szenvedélyes szerelme az idő múltával átsugárzik az anyáról a lányára.

     A könyv anyám könyvespolcán pihent sok évtizede. Eddig nem szántam rá magam, hogy elolvassam: lektűrnek gondoltam. Az is, de a jobbik fajtából való. Tulajdonképpen Rónay György egy kis írásának megállapítása tett kíváncsivá: „Lefegyverez a művészete, ingerel a részvétlensége.” Valóban? Maupassant részvétlen volna? Természetesen: ebben a regényben a párizsi felső tízezer, a gazdag és sikeres emberek a főszereplők. Csupa arisztokrata, s közéjük kapaszkodott fel a tehetséges festő, Oliver, egy grófnő szerelmét is elnyerve.

     Részvétlenség persze van: amikor Annette, a festő szerelmének fiatalabb kiadása az egész családdal végighajtat Párizs legszebb útjain, az eddig vidéken élő fiatal lány utálattal és megvetéssel nézi a bérkocsikat:

-        Azt hiszem, nem lenne szabad megengedni, hogy bérkocsik is erre hajtsanak.

-        Kissé elmaradtál, kicsikém, és nem tudod, hogy most a demokrácia kellős közepén élünk. – válaszolta Oliver.

     Ugyancsak Annette egy szép parkban „figyelni kezdte az embereket, nyugtalankodva gondolt az életükre, a foglalkozásukra, és megdöbbent, hogy ilyen nyomorúságos külsővel meg mernek jelenni ebben a szép parkban.” Annette később a festő műtermében, miután elolvasta Victor Hugónak A szegények c.[ii] kisepikai alkotását, elsírja magát: „A lány abbahagyta az olvasást és maga elé bámult. A festő odalépett és megpillantott a szemében két tiszta könnycseppet, melyek legördültek az arcán.”

     Kétségtelen, Maupassant finom eszközökkel dolgozik. Semmihez nem fűz kommentárt, de érezhető, hogy Annette nem fog megváltozni, csak valami megrezdült a lelkében. Ám ugyanúgy tud örülni az életnek, várja a hamarosan elkövetkezendő esküvőjét egy fiatal, jóképű márkival. Ez az a kor, amikor a polgár is élvezte az impresszionisták rögzítette életet. Maupassant hasonlóképpen festette a pillanatot, a fények és a színek játékát: „Távolabb a fák alatt a hold finom sugáresője permetezett az ágak közé, lecsurrant a földre, megnedvesítette a leveleket, és apró tócsákba gyűlt, melyek sárgás fényben ragyogtak.”[iii]

     Végül fontos megemlíteni, hogy Maupassant megelőlegezi Proustot, akinél a madeleine-sütemény idézi fel a múltat. Maupassant-nál egy illat, a nedves fű, egy véletlenül hallott zongoraszó.

 

---

[i] Lásd még: Ady: Ifjú szívekben élek

[ii] Victor Hugo: Századok legendája c. kötetben

[iii] Maupassant: Erős mint a halál, Európa, 1967, fordította Király György