Két színházi élmény

2015. 04. 12.    

                     

                                          „Az érzés elmúlik vagy megmarad.” (Brecht)

I.
      A legfrissebb élmény a költészetnapi műsor a Vígszínházban. Kedvesek voltak, igyekvőek, őszinték. A társulat tagjai olyan verseket választottak, amellyel személyesen szólhattak a közönséghez.

      Ahogy Harkányi Endre József Attila Reménytelenül c. versét elmondta, megrendítő volt. Hegedűs D. Gézának „vallott”, s igaza volt, egy ilyen verset nem lehet elharsogni, hatásosabb félve-remegve, mindenkinek külön-külön a fülébe súgni.

      S nem először: Vencel Vera! Arany János A rab gólya c. verse új életre kelt. Fesztbaum Béla Kántor Péter versét emelte fénybe:

          „ingatlanközvetítőn keresztül árulom a lakást május óta,
           de hát a beázott mennyezet, meg a repedések meg a fekete padló,
           az emberek megijednek, viszont a cserépkályha tetszik mindenkinek,
           igazad volt, hogy ragaszkodtál hozzá mindenáron, tényleg szép,
           előbb-utóbb majdcsak megveszi valaki…”
                                   (Levél anyámnak, a Köztünk maradjon c. kötetből, 2012). 

     Jóleső érzés volt a sokszínű összeállítást látni-hallgatni. Lukács Sándor saját versét mondta el. A humort Csőre Gábor képviselte, aki Móricz Zsigmond A török és a tehenek c. gyermekversét „játszotta el”. Előre figyelmeztette a közönséget, nehogy politikai jelentést tulajdonítson a versikének. Mégis (vagy éppen ezért) mindenki nagyon örült, amikor a kétbalkezes Mehemedet fölrúgták a tehenek.

II.
      A régen történtek, sokszor elevenebbek, mint a mostaniak. A Koldusopera 1965-ös előadása például sokszor jutott eszembe. Amikor annak idején, gimnazista koromban beültem a Madách Színház nézőterére, azt hittem a nyomor és az alvilág a múlté. (Nem így volt. Olvasd el talán Borbély Szilárd Nincstelenekjét vagy Barnás Ferenc A kilencedik c. regényét.) Az akkori előadás csupán mese volt, nagyon mulatságos, szórakoztató, mintegy illusztrációja a tankönyveknek.

      Azóta „belecsöppentünk” a kapitalizmusba, visszazuhanva az időben, s újra rólunk szól a mese. „Nyitott szemmel” tesszük meg az utat visszafelé:

            „Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,
                épp csak visszafelé!”
                                  (Illyés: Kháron ladikján)

                                                                  *

      A színháznak nem lehet más célja, minthogy ráismerjünk olyan jelenségekre, amelyeket amúgy is tudunk, s érezzük, hogy mások is így gondolkodnak, ugyanannál a poénnál nevetnek vagy szisszennek fel. Természetesen a színpadon a színész a legfontosabb: mosolya, hangsúlya, kisugárzása. A Koldusopera régi előadását mintha nem is rendező álmodta volna meg (Ádám Ottó). Pedig bármennyire is láthatatlan volt, az ő szerény ötlete lehetett, hogy Bicska Maxi csak úgy átsuhanjon a színen, s mi ámulva nézzük, mint a hírességeket szokás: ő volt Bicska Maxi. (A youtubon követhető.)

III.
      A második élmény tehát a Koldusopera a Vígszínházban. De hisz erről már el is mondtam a véleményemet: a színház közös élmény, a kimondás, a szembenézés helye. A mai színházban vaskosabb, durvább (igazabb?) minden, s a valóságban a politikusok rossz színészek, akik tehetségtelenül alakítják szerepüket: önmagukat adják, és ez borzasztó.

A régi előadásból: 

 

Itt a nyár?

 2013. 06. 12.

Felfőszakadás, dpa

      Tandori Dezső, a költő több helyen írja, hogy amikor hazajött Bécsből, még sokáig beletemetkezett az osztrák újságokba. Én Berlinnel vagyok így. Olvasom, hogy a nyár kezdete Berlinben is ősznek álcázza magát. Werner Wehry a FU (Freie Universität) meteorológusa a steglitzi víztorony 6. emeletén figyeli a bejövő adatokat, s úgy véli: senki nem tudja megmondani, milyen lesz a következő nyár. A fagyosszentekre még lehetett számítani. Ha a fecskék alacsonyan szállnak, esni fog. De hol vannak a fecskék? S nincs levelibékám se, mely felkapaszkodna a fára, hogy jelezze a szép időt. Minden abszolút normális, nyugodjunk meg, mondja Wehry. Még hidegebb is lehetett volna májusban. (jún. 1.)

Gyerekek, derstandard.at

      
     Kicsit könnyedén írtam tegnap az időjárásról, pedig sejtettem, hogy a sok eső katasztrófához fog vezetni. Ausztriában Vorarlberget, Tirolt, Salzburg tartományt, Felső-Ausztriát, Salzkammergutot sújtja az ár. Egy emberről már biztosan tudják, hogy meghalt, többen "eltűntek", százakat evakuáltak. A földcsuszamlás a legveszélyesebb. Melk belvárosát elöntötte a víz!!!
     Németországban Bajorországot, Türingiát és Szászországot fenyegeti a víz. Passauban a pusztító ár 2002-ben 10.81 méter volt. (Gyerekekkel voltunk ott, és meg voltunk döbbenve.) Most már több mint 11 méter a víz magassága.

      Csehországban, Prága mellett is van már egy halálos áldozat.

     Babits Jónás könyve jut eszembe: "És én ne szánjam Ninivét, amely / évszázak folytán épült vala fel?" (jún. 2)

  Kitüntetések idején 

Habsburg Ottó, erdon.ro

        
     Habsburg Ottó lett volna 1919 után a magyar király. Persze butaság lenne azt hinni, hogy a dolgok változatlanul maradtak volna, s mert nagyapám 31 évet élt Ferenc József  s 3-at Károly  uralma alatt, én, a kései  unoka majd szintén őfelségének emeltem volna kalapot. 

    
     Ottó tehetséges ember volt, s bizonyára figyelemreméltó politikus lett volna, ha több lehetőséget kap. Tudtad-e, hogy a náci időkben nemcsak menekült volt, hanem ’menekítő’ is? „Mint Bokor Péter Isten akaratából c. dokumentumfilmjéből kiderült, körülbelül ötvenezer zsidó és baloldali életét mentette meg.” Valamint jellemző a következő kérdés és válasz is: „A beszélgetés vége felé megkérdeztem (Gervai A.) Habsburg Ottótól, hogy kapott-e valaha valakitől, kormányszervtől, intézménytől valamilyen kitüntetést, köszönetet azért, amit tett. ’Nem, de nem is szükséges, mert ez egészen természetes volt. Én azt tartom, hogy bárki ebben a helyzetben ugyanezt csinálta volna. (…) Isten tőlünk azt kívánja, hogy minden nap a legjobbat tegyük saját lelkiismeretünk szerint.”  (ÉS, 2013. 21. szám)

     Noszvaj nevezetessége a copf stílusban épült de la Motte-kastély. A névadó Mária Terézia udvarából való ezredes. A kastély belső, franciás díszítése neki köszönhető.

 

De la Motte-kastély, Noszvaj

      Nota bene: a Rákóczi Vendégházban nagyon finom volt a gulyás és a fánk. (jún. 6.)

Irodallam és Toldi

2014. 04. 04.

"Irodallam" (vers és zene) a Radnótiban

A Tavaszi Fesztivál keretében (márc. 29.) belecsöppentünk az Irodallam c. sorozat „áttekintő” előadásába. Volt már Heltai Jenő (Bálint András) és Szabó Lőrinc (Adorjáni Bálint), s lesz Weöres Sándor (Szávai Viktória) és Parti Nagy Lajos (Andrusko Marcella). Mindegyikben benne van Dinnyés Dániel zeneszerző.
     Érdemes „felidézni” két verset. Az elsőt Adorjáni Bálint adta elő, gyermekkorára emlékezve., a másodikat Szávai Viktória mondta el – varázslatosan:

 

Szávai Viktória, fidelio.hu

 1.

Versek a gyerekszobából

II.

Hörpentő

Gá-gá, bíró, bumbele Máté,
nem apádé, nem anyádé,
tied ez a nagy karéj,
tej van hozzá, hófehér.
Míg ezt szépen megiszod,
Húz a liba papucsot,
indul messze Angliába,
fél, hogy fázni fog a lába.
Azt üzeni: odaér,
mire elfogy a karéj,
s ahogy iszod a tejet,
kortyok szerint lépeget:
lép,
lép,
lépeget,
még,
még, még egyet, -
az utolsót! Így ni! Már
egész üres a pohár!
Ennek aztán örvendek,
s én is nagyot hörpentek.

(Minden sora aktuális, még az is, hogy "indul messze Angliába"!)

(Szabó Lőrinc Különbéke c. kötetében)

2.

Csíja, csicsíja, rózsa,
Csicsíja, mályva!

Hold-lepte úton,
Csillag-lepte úton
Két kutya kullog,
Köves, szeles úton.

Csíja, csicsíja, rózsa,
Csicsíja, mályva!

A nagyfülü kutya kérdi:
Rózsa-rózsa mit csinál?
A nagyorru kutya kérdi:
Mályva-mályva mit csinál?
Rózsa-szál, mályva-szál
Kék gyöngyöt tesz bársony-tokba,
Addig jó, míg szundikál.

Csíja, csicsíja, rózsa,
Csicsíja, mályva!

(Weöres magyarázata: a kék gyöngy a bársonytokban: véraláfutás a kézen.)

(Rongyszőnyeg, 47)

Toldi a Pestiben

     Annak idején Nagy Attila vagy Koncz Gábor csupán elmondta Arany Toldiját, s a kisiskolások csöndben figyeltek. Ma (ápr. 1., főpróba) Csőre Gábor mindent és mindenkit eljátszott: Toldit, a bátyját, az anyját, Bencét, a királyt, a cseh vitézt, aki természetesen anyanyelvén szólal meg, s akinek sörös dobozként szorította össze vaskesztyűjét. Játékát kiegészítette az abszolút modern díszlet (kopott buszmegálló), elektromos gitár és dob, az animáció, a mozgás.

Csőre Gábor, femina.hu

     Kezdetben jobban figyeltünk a nyelv szépségeire, később fontosabb volt a mának szóló üzenet: az értékek átrendeződése. Ebben a cirkuszban, a jelen görbe tükrében, Toldi meg tudja mutatni, mit ér. Az örökség, a vagyon számára mellékes, viszont a Toldi György-félék semmitől sem riadnak vissza. (Rendezte Paczolay Béla)

Gavrilov játszik

     Kevés koncertet vártam úgy, mint a Gavrilovét. (Müpa, jan. 20.) 2014-ben már volt a Pannon Filharmonikusokkal a Müpában. Akkor Prokofjevet játszott. Most Rahmanyinov 3. zongoraversenyét. 

     Rahmanyinov és Gavrilov: szerencsés találkozás. Úgy gondolom, hogy Rahmanyinov művét nem adhatja elő akárki. A virtuozitáson túl rokon lélek, rokon szenvedély kell. Olyan, aki fel tudja tárni, meg tudja csillogtatni a kompozíció adta lehetőségeket: a tempóváltásokat, a ritmus örömet sugárzó játékosságát, a finom, halk csillogást, a vibráló, őrült lendületet. Mindezt könnyedén, hisz már tizenöt évesen eljátszotta ezt a sokáig eljátszhatatlannak tartott zongoraversenyt.

      A zenekar méltó partnere Gavrilovnak, aki - ha más dolga nincs - néha rákönyököl a zongorára, és a zenekarral szembefordulva figyeli szép, komoly játékukat. Amikor célba érnek, Gavrilov felugrik, és összeölelkezik a karmesterrel, Bogányi Tiborral, aztán majd mindenkivel. Három ráadást ad. Végül búcsút int, de úgy érezzük, maradna még, és boldogan játszana tovább.

Egy régi felvétel: