A bábjátékos…
Izgalmas dolog egy író számára, ha regényalakja váratlanul megelevenedik,
s erőszakosan újra beleavatkozik életébe.
Történt ugyanis, hogy Daniel Kehlmann
Németországban megkapta a Frank Schirrmacher-díjat. (Frank Schirrmacher többek között a FAZ kiadója volt, 2014-ben halt meg.) Az eddigi díjazottak:
Hans Magnus Enzensberger, Michael Houllebecq és Jonathan Franzen. (20 000 svájci frank jár érte, csak hogy
irigykedjünk.) Indoklás: Kehlmann
virtuóz módon kezeli a német nyelvet, s árnyaltan elemzi a német múltat és jelent.
Kehlmann szépen eltervezte, hogyan építi
fel beszédét, amikor közbeszólt Tyll
Eulenspiegel. Nem megjelent neki, mint Faustnak
Mephistopheles, Kehlmann azt mondja, hogy víziója neki sosem volt, de mint
regényírás közben – kissé erőszakosan – szót kért Tyll:
Beszélj magadról pöffeszkedő
köszönet helyett, a jelenről és a jövőről szóló nagy szavak helyett meséld el,
hányszor féltél, hogy nem tudod befejezni a könyved, s csak azért írtad tovább,
mert muszáj volt, ugyanis az előleget már elköltötted.
A beszédből párbeszéd lett. Kehlmann
azért beleszőtte a jelen szituációt is. A legjobbak azonban a vallomásos részek.
Tyll így ösztönzi:
Beszélj arról, hogyan ábrázoltad a
molnár megkínzását, hogy döntötted el, hogy a gyilkosságot a gyilkos
szemszögéből írod le. Mert nem az áldozatot akartad megérteni, hanem a tettest.
Áldozatnak lenni könnyű, gondoltad, s nem éppen izgalmas. Ismerd be!...
Beszélj arról, hogy ilyen vagy,
hogy mibe került elképzelni, mi játszódik le egy vérbíróban, beszélj arról,
hogy ez nem játék. Aki ilyet tesz, felidézi a démonokat, beszélj arról, milyen
volt, amikor előjöttek…
Beszélj arról, hogy Brünn
alatt eltemettél… nem volt levegőm, három élő és egy halott a sötét lyukban és
az emlékek hulláma.
Kehlmann
időnként vitába szállt teremtményével:
Nem lehetett olyan rossz. Te valójában nem
is létezel, ne panaszkodj a rossz levegőről!
Lehet, hogy nem létezek, de élek. Ezt
te tudod a legjobban. Valóságosabban élek, mint te, előtted is éltem hosszú
időn keresztül, és utánad is sokáig fogok élni…
Tyll ügyes fordulattal
folytatja:
Beszélj arról, milyen hirtelen meghalhat
az ember. Valami közben. Belebonyolódva a hétköznapokba, tele mindenféle
szándékkal, kíváncsisággal, dühvel, szerelemmel, kisebb-nagyobb tervvel.
Beszélj arról, milyen szörnyű érzés fogott el erre gondolva…
Gazdag beszéd, most nem folytatnám, pedig még Esterházy Péterről is esik szó. Végül is ez az irodalom dolga:
beszélni a halálról, a szerelemről, s más ily fontos emberi lomról.
(Elhangzott Berlinben 2018.
szeptember 3-án)
…. Linzben
a bearanyozott, a fennen
finom, elzárt zeneteremben…”
(Illyés)
Nem kevésbé volt izgalmas Kehlmann beszéde Linzben a Bruckner Fesztivál
megnyitóján. Adva volt a téma: a tradíció és a mottó: Mit örökölsz apáidtól? Kehlmann meglepően személyes volt.
Apjáról, családja sorsáról vallott, s a végén élesen kritizálta az ifjú
kancellár politikáját, akinek a legnagyobb büszkesége, hogy a szomszéd ország
önjelölt diktátorával (Möchtegern-Diktator) jó kapcsolatot tart fenn.
(Daniel, légy óvatos, már Putyinba, sőt Trumpba is beleszálltál! Mi lesz ebből?)
Hosszú beszéded a XX. század minősítésével kezdted: a „farkasok évszázada” (Oszip Mandelstam). Ezt bizonyítandó elmesélted egy tizennyolc évvel
ezelőtti élményedet, amikor leszálltál a pokol bugyrainak egyikébe, hogy
meghallgasd a mauthauseni kőbányában
tartott emlékkoncertet.(*) A Bécsi Szimfonikusok
játéka sem feledtette el, hol vagy: az őrtoronyban ott álltak a biztonsági
őrök, s két órába telt, míg kijutottatok az előadás után. (Micsoda szójáték:
Konzertgelände és Konzertrationslager!)
Innen nem nagy ugrás édesapádról beszélni, akit tizenhét évesen vittek
el a Schwechat melletti Maria Lanzendorf táborba, melynek neve a
„borzalmak térképére” alig került
föl, bár Mauthausen melléktábora
volt. Nagymamád kivillamosozott a táborba, hogy élelmet vigyen, miközben téged
már elengedtek, arra számítva, hogy ez enyhítő körülménynek számít.
„Nemrég történt” – mondtad. (Es ist gerade erst geschehen) A
tradíció, fogalmaztad, éppen ez: nemrég történt. Faulknert is idézted: The past
is never dead. It’s not even past.
Szeptember 6-án mutatták be darabodat Bécsben Az elveszettek
utazása címmel. (Theater in der
Josefstadt) Ez arról szól, hogy 1939-ben ezer menekülttel megrakott hajónak
(köztük osztrákok is voltak) először Kubában,
majd az USA-ban megtiltották a
partraszállást. Olyan indokokkal, melyek ma is olvashatóak: a „hajó”, mármint
az ország, tele van, nem tudnak többet befogadni, a hajón levő emberek
kultúrája, nyelve idegen. Abszurditásnak tűnik az Amerikai Egyesült Államok képtelen letelepíteni ezer embert?!
Közbevetőleg emlékeztetnék Nádas
Péter regényének (Világló részletek,
I. 376. o.) fontos passzusára: az eviani
konferencián (1938) az összes európai
ország, valamint az USA képviselői
egységesen elzárkóztak attól, hogy menekülteket fogadnának be.
Éppen ezért figyelmeztetsz a beszéd utolsó szavaival: nemcsak a szép
zene a fontos, de segíteni azoknak az embereknek, akik segítségre szorulnak,
akkor is, ha más vallásúak, más a kultúrájuk, a nyelvük, a bőrszínük - emlékezvén
azokra, akiket elűztek vagy megöltek a mi országunkban, nem is olyan nagyon
régen…
„Te
megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,mi neked fölfedetett,
a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt …”
(Illyés)
(Elhangzott Linzben 2018. szeptember
9-én)
*Most olvasom újra (19.12.17) Kertész Imre A kudarc c. könyvét, melybe szó esik Mauthausenről is! (53. oldal)
*Most olvasom újra (19.12.17) Kertész Imre A kudarc c. könyvét, melybe szó esik Mauthausenről is! (53. oldal)
