Földrengés a Vígszínházban (archív, 2016. 04. 11.)

               Földrengés Londonban   

     Mike Bartlett darabjának egyik kulcsmondata: minden változik, sőt minden nagyon gyorsan változik. A mi világunkat most a migráció foglalkoztatja, de mindez csak következmény: a háttérben ott van a túlnépesedés, a mérhetetlen szegénység, a kizsákmányolás, a profitéhség, a korrupció, a háborúk. Összegezve: Földünk tönkretétele.

     A katasztrófa, a világvége és más idegesítő dolgok biztosan be fognak következni, szól az üzenet. Csupán az a kérdés, mi lesz addig. Az ember valószínűleg teszi a dolgát: szenved, ha meg kell alkudni, megalkuszik, hallgatja a híreket, igyekszik pénzt keresni, hogy ki tudja fizetni számláit, megsimogatja az apróságok (bookshe) fejét…

      Van persze, aki felháborodik azon, hogy a világ nem úgy van berendezve, ahogy ő jónak látja. Mint pl. Mike Bartlett, aki katalogizálta a világ bajait. (A mű ősbemutatója 2010-ben volt Londonban.)

     Óriási tiltakozás ez a darab: vajon mi lesz az ember sorsa?!

     A megalkuvásból, a megvesztegethetőségből, a gyengeségből származik minden rossz. Az ifjú tudós, Robert Crannock, elhallgatta kutatásainak eredményeit, asszisztált a környezetszennyezéshez. Később, feleségének halála után meghasonlott önmagával, elvonult a világtól, egyedül hagyva a három lányát. Először ők állnak a középpontban. Az legidősebb miniszter, ugyanazt teszi, mint az apja: föladja meggyőződését, s az üzleti szférához pártol. (Öt sajnálom a legjobban, micsoda blamázs, pont környezetvédelmi miniszternek lenni!) A középső tanárnő, aki nem akarja erre a világra megszülni gyermekét. (Kis tanítványa, Gerő Botond játssza, a legmeghatóbb jelenség a színpadon. Hozzá fogható egyedül csak Kútvölgyi Erzsébet a tudós házvezetőnőjének a szerepében.) A harmadik lázadó egyetemista. Sejtjük, hogy az ő sorsa is pusztulás vagy megalkuvás. A mű egyszerre idézi a 60-70-es évek lázadó hangulatát és a távoli jövő falanszterének kietlenségét.

     A rendezés (Eszenyi Enikő) a mű sokrétű világát idősíkok, helyszínek bejátszásával szinte egyidejűleg tudja megmutatni. Sőt a színpad körül beépített stúdiók élőképes vetítések helyszínéül szolgálnak.

     A színpadon a reflektor könnyedén emeli ki az egyik vagy a másik szálat. A háttérben megjelenik London, szinte a díszlet folytatásaként. A város még éli megszokott életét. A felszínen azonban – egyelőre csak az emberi kapcsolatokban – megmutatkoznak a törésvonalak.

     A zene és az ének tagolja az előadást. Elhangzik többek között Pharrel Williams opusza is:

Kutyabaj

       

Lina

   

            1. Evidens
   A kutyámban még sosem csalódtam. Mindig átver.

            2. Ritka találkozás
   Én – Milyen nagyot nőtt ez a gyerek, amióta nem láttam.
   Ő – Az a bátyja volt. Ez még akkor nem is létezett!

            3. Nagyhatalom
   Kehlmann, a neves német író a Spiegelben méltatta Dragomán György Máglya c. regényét. Eszmefuttatását így kezdi: 

     „Ha megkérdeznék, melyik ország napjaink vezető irodalmi nagyhatalma, valószínűleg nem az Egyesült Államok, és nem Anglia vagy Franciaország lenne a válasz, hanem Magyarország, Konrád György, Kertész Imre, Esterházy Péter és Krasznahorkai László hazája.”

           4. Konzervdobozban
   Bartis Attilának nemrég jelent meg az új regénye A vége címmel. Legnagyobb részét Jáva szigetén írta meg. Innen követte az európai történéseket, ahol is a „szégyenletesen jómódú” emberek/szardíniák magukra tekerik a fedelet: „És közben nagyokat beszélgetnek természetvédelemről, meg szegénységről meg emberi jogokról. Csak ugye a konzervet előbb-utóbb kibontják és megeszik. Nem a rosszak, hanem az éhesek. Ez történik most.”

            5. Goethe és Illyés
   Goethe egész életében dolgozott a Fauston. A bevezető vers egyik részlete arra céloz, hogy azok közül, akikre Goethe fiatalkorában felnézett, s akiktől elismerést várt, sokan már nem is élnek:

   „Fájdalmam ismeretlen tömegé lett,
    de tapsuk csak szívemnek ostora,
    s ki dalomnak örül, ha még nehány van,
    és él: bolyong szétszórtan a világban.”
                        (Jékely Zoltán fordítása)

   Hasonlóképpen ír Illyés is, csak keserűbben:

   „Akikre adhatnék: nincsenek itt.
    Akiknek dicséretére adok,
    akiknek rosszallására adok,
    nincsenek itt velem.
    ….
    Valami nyitva feledett
    folyosó-végi ablak csapkod
    ütemes-ridegen
    csontkezű tapsot.
                           (Ajtófélfának döntve vállamat - )

   

Babits és Illyés, 1931, kkg.hu

Gombóc és gombóc

2015

Thüringer Klöße, www.rennsteig.de

      Alpbach, ez a kis osztrák falu, sok érdekességet tartogat számunkra. Most éppen a tiroli gombócról akartam írni (Tiroler Knödel), amikor eszembe jutott, hogy van nekem saját gombóc-történetem.
      1968 augusztusában Imre barátommal a thüringiai Erfurtba utaztunk. A német nyelv elsajátítása volt a fő cél, de bejártuk a fél országot, az akkori NDK-t. Sok mindennel megismerkedtünk, többek között a thüringiai gombóccal is (Thüringer Klöße), melyet maga a családfő, Herr Bauer készített. Nem nyűgözött le. Sose beszéltem róla, ellentétben azzal, hogy hazafele megkerültük a megszállt Csehszlovákiát, s három napig tartott a kalandos út Lengyelországon és a Szovjetunión keresztül.
      Ma már sokkal fontosabbnak tűnik az a pillanat, amikor Bauer papa feltálalta a maga készítette Klößét. Értett hozzá, birtokolta nemzedékek tudását, s ha sok minden elvész is, ő tovább örökítette azt, amit kapott.
      A Thüringer Klößét burgonyából készítik, számomra különleges módon. A vasárnapi sült húshoz adták/adják nem kevés szósszal. (Szegények étele volt. Anyámmal mi is főztünk héjában krumplit, s késheggyel vajat tettünk rá.)
      A Tiroler Knödel egészen más. Franz Fischler, az egykori osztrák EU-biztos szerint tíz szakácsnőből csupán egy tudja jól elkészíteni.
      Hozzávalók: zsemlekocka, kockára vágott szalonna, hagyma, kolbász. Mindezeket langyos tejjel, melyben még tojás is van, gombóccá gyúrják…
      Fischler beszélt még a meráni sertéssültről, a Gröstelről, ill. a Krautingerről is. Szívesen kipróbálnám ezeket a recepteket, de félek, hogy nem én lennék az a bizonyos tizedik.

Tiroler Knödel, www.ichkoche.at, fotó: Hubert Liebenberger

 

Rahmanyinov: Polichinelle, Op. 3 No. 4. (archív, 2014. 11. 14.)

     A Fantáziadarabok 5 részéből (1892) a Polichinelle a negyedik. (A szerző ekkor 19 éves.)

     Polichinelle a régi francia komédia fecsegő bohóca, vö. Pulcinella. Magyar Valentin játszotta a Virtuózokban. Eckhardt tanár úr a zeneművet kétarcúnak nevezte. A felszín mögött a középső részben a bohóc lelkét mutatja be: "mulattattam, de nem mulattam." (Madách)

     Zongorán maga Rahmanyinov játszik. (?)

Hajnóczy és La Fontaine (2012. 08. 08.)

Rákosliget, I. világháborús emlékmű

     Öt perces sétára indultam gyermekkorom kis parkjában, melyet most agyongyötör a nyári hőség: a fák, bokrok aléltan szenvednek. Minden kiszáradt. 

     Az I. világháborús emlékmű két oldalán a hősi halottak neve. Száz évvel ezelőtt még élt Hancsók Leánder vagy Mehr Péter. Ki emlékszik különös nevükre?
     Mehr Péter! Több Pétert, így fordítom magyarra. Egyetértek. Mehr Licht! Több fényt, mondta állítólag Goethe a halálos ágyán. Az I. világháború mérlege: 661 ezer katona halt meg csupán a „magyar korona országaiban”. Kellenek ezek az emlékművek, de az Állatfarm szamarának a mondása jut eszembe: „… azt szokta például mondogatni, hogy kapott ő Istentől farkat, hogy elhessegesse a legyeket, ám jobb szeretné, ha nem lenne farka, de legyek se lennének.”
     Óriáshangyák hadművelete bontakozik ki előttem a köves talajon. Csatárláncba fejlődve tolják maguk előtt a zsákmányt. Gyűjtik télire az élelmet, mint ahogy azt La Fontaine megírta: 

          A tücsök és a hangya

          Mit csinált a Tücsök nyáron?
          Csak muzsikált hét határon.
          Aztán jött a tél a nyárra,
          s fölkopott a koma álla.
          Szomszédjában élt a Hangya.
          Éhen ahhoz ment panaszra,
          s arra kérte, egy kevéske
          búzát adjon neki télre.
        „Búzát? – szólt a Hangya sógor. –
          Már ez aztán sok a jóból!
          Tél elején sincs búzád már?
          Hát a nyáron mit csináltál?”
        „Mit csináltam? Kérem szépen,
          muzsikáltam – szólt szerényen
         Tücsök mester. – Aki kérte,
          nótát húztam a fülébe!”
        „Nótát húztál, ebugatta?
          No hát akkor – szólt a Hangya –
          járd el hozzá most a táncot!
         Jó mulatságot kívánok.”

                  (Rónay György fordítása)

     Tanulság: légy szorgalmas, amiért megdolgoztál, az a tied! (Hacsak el nem viszi a háború vagy más, előre nem látható körülmény.)

     Ennek a klasszikus műnek magyar változatát Hajnóczy Péter írta meg, megfordítva a tanulságot: a Kádár-kor kisembere hiába gürizik, ennélfogva feneketlen irigység tölti el, amikor kiderül, a tücsök játéka a piacon többet ér:

 ….
(A szorgalmas hangya kezdi a beszélgetést:)

- Úgy tervezzük a feleségemmel, hogy jövőre nagyobbra cseréljük a lakást. Központi fűtés, telefon, közvetlen földalatti járat a szemétdombhoz... A tücsök cigarettára gyújtott. - Aki nyáron hegedül, míg mások megfogják a munka végét, hogy vigyék valamire az életben...- A hangya megcsóválta a fejét. - Talán azt gondolta, kedves tücsök szomszéd, hogy ebben az évben nem is lesz tél? - Egy hét múlva elutazom - mondta a tücsök -, csak úgy május felé jövök haza... - Elutazik? - csóválta a fejét a hangya. - Valami rokoni meghívás, kedves szomszéd? - Nem járok én vendégségbe - mondta a tücsök -, csak hegedülgetek otthon, gyakorlok... - Elárulná, hová utazik? - mosolygott rá a hangya. - Párizsba - mondta a tücsök. - Párizsba? A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt. - Tréfál, kedves szomszéd? - kérdezte kissé emelt hangon. -Miből telne magának arra, hogy Párizsban töltse a telet? - Meghívtak... a Conservatoire... - mondta a tücsök. - Hangversenyeken hegedülök... A hangya a földre szegezte a szemét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon megszólította a tücsköt: - Tekintettel a régi ismeretségre... - elintézne egy számomra fontos ügyet? - Kérem, nagyon szívesen... - biztatta a tücsök - csak mondja, szomszéd úr... - Arra kérném - mondta a hangya -, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.

                                                                    2012. szeptember 8.

     Utóirat
 
1
      Olvassuk el (jobb később, mint soha) Aiszóposz (Esopus) változatát. Ő a forrás. Magyarra fordította Pesti Gábor:

       Az picsekről és hangyáról.

       Mikoron a picsek nyárba csak éneklésbe múlatná el dolgát, a hangya igen arat vala búzát hordván az ő fekvésébe. Azon közbe el közelgete a hideg tél is, és meg éhilvén kezde a hangyának könyergeni, hogy enni valót adna. És a hangya ez választ tevé neki, hogy mikoron az picsök éneklött volna, akkoron ő munkálódott volna.
     Értelme.
         Az, ki iffjúságába resten cselekedik,
         Az ollyan vénségébe osztán szíkelkedik,
         És másnak héjába sokszor reménkedik.

2.
      Amikor közreadtam egy kis részletet Hajnóczy La Fontaine-nek üzenő meséjéből, megvallom, elsősorban a jó poén tetszett. Ez a kis bejegyzés nagyon népszerű lett, ezért leemeltem a könyvespolcon lapuló Összes műveket (Szépirodalmi, 1982), melyet örököltem, s elkezdtem olvasni a Mesék c. fejezetet. Így válik teljessé a kép. A sün és a harkály is megdöbbentő látlelet arról a korról. A sünt kicsit önarcképnek látom, ugyanakkor jellemző magatartás is. Ma újra aktuális. A farkas is üvölthetné : "Akinek nincs, nem is lesz."
     Olvassuk tehát Hajnóczyt! Vajon mi történik Sün barátunkkal, a Csukával és a többiekkel.?
                                                                    2014. február 6.