A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Heller Ágnes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Heller Ágnes. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 20., csütörtök

Kertész Imre: Az angol lobogó 3


     Wagner és Mann 

     Most a Bécsi Filharmonikusokat hallgatom. (Arra a kérdésre, hogy az elbeszélés hőse miért csalódik végzetesen az irodalomban - és nem csak abban -, majd később felelek.) Vezényel Solti György. Már elengedem a Walkür szövegkönyvét, érteni vélem a cselekményt, a jellemeket, s tudok figyelni az árnyalatokra is. (A Nibelung gyűrűje részei: A Rajna kincse, A walkür, Siegfried, Az istenek alkonya) Kertész Imrének, vagyis hasonmásának, akkor egy ismeretlen világ tárult fel. Megrendítő találkozás a Wagner-univerzum egy kis szeletével, az isteni-emberi sorsok tragikumával, az Operaházzal. Mítoszi magasság. Kertész Imre alteregójának ekkor még fogalma sem volt Wagner tetralógiájáról, azt sem tudta, hogy ez annak a második része. Mégis egy felsőbb régióba röpíti a zene, ahonnan nem látszanak már a szerkesztőség félelemmel teli, zegzugos folyosói. A ház előtt olykor megáll a fekete autó, a főszerkesztő olykor kivetkőzik önmagából. A baudelaire-i albatrosz éteri magasságban szárnyal, majd lezuhan a durva matrózok közé. Kertész hőse most fordított utat jár be: a valóság halálos szorításából igyekszik felemelkedni az egek külön világába.
     Azért nem mindenkinek adatik meg, hogy képes legyen befogadni Wagner világát. Hősünknek mondhatni könnyű dolga van: azonnal felismeri Siegmundban -önmagát. Hisz ki más lenne az üldözött, ha nem saját maga? (Ne feledjük el, hogy Wagner is, sőt Thomas Mann is volt üldözött.) Siegmund ő, akit cserben hagy Wotan, kiszolgáltatva Hundingnak, a kérlelhetetlen ítéletvégrehajtónak. (Beszélő nevek: a Hundingban benne van a kutya, Siegmund Farkasnak nevezi magát.)

     „… a méreg mélyen belém hatolt, át- meg átjárt. (…) a legmélyebb katasztrófában, s e katasztrófa legmélyebb tudatában sem élhettem többé úgy, mintha nem láttam és hallottam volna Richard Wagner A Walkür című operáját, mintha ez az opera és ennek az operának a világa a katasztrófa világában is nem állna fenn mint világ. Ezt a világot szerettem, a másikat el kellett viselnem.” (1)

     A másik megvilágosító – megváltó? – hatás Thomas Manné. A Wälsung-vér c. novellája egy müncheni Walkür-előadást mutat be. (Bőségesen idéz belőle Kertész.) Egy testvérpárt visz a hintó az operába, akiket a véletlen folytán szintén Siegmundnak és Sieglindének hívnak. Mann iróniával kezeli őket, hiszen az elkényeztetett polgárfiókák csupán halvány másolatai a robusztus wagneri hősöknek, mégis egyenesen az elbeszélőnek szólnak Siegmund szavai: „A mű! Hogyan születik a mű? Fájdalom mozdult a mellében (…) Két szót érzett: Alkotás … Szenvedély. És míg halántéka forrón lüktetett, sóvárgó felismerésként lepett rá: szenvedélyből születik az alkotás, hogy aztán újra felvegye a szenvedély alakját.” (2)

     Zárásképpen talán érdemes összevetni Kertész és Heller Ágnes Wagner-élményét. (3) Míg Kertésznek elsősorban az üldözött Siegmund alakja volt fontos, addig Hellernek a Wotannal szembeforduló, lázadó Brünnhilde volt a meghatározó. Igaz, Kertésznél is felbukkan Brünnhilde az ugyanabban az évben (1991) megjelent Jegyzőkönyv (4) utolsó lapján:

        „Mindent, mindent
          mindent értek,
          mindent átlátok már.
         Hollóid szárnyát hallom suhogni…”
                                           (Az istenek alkonya, III. felvonás)

Folyt. köv.

(1)  Az angol lobogó, Magvető, 2001,(6. kiad.) 42-43. l.
(2)  Az angol lobogó, Magvető, 2001,(6. kiad.) 45. l.
(3)  Heller Ágnes: Kertész Imre, Négy töredék, Múlt és Jövő, 2009, 12. l.
(4)  In: Az angol lobogó, Magvető, 2001,(6. kiad.), 300. l.