2010. 11. 30
Nemrég
olvastam, hogy elárverezték Benedek István könyvtárát. Így tűnik el
valakinek a keze nyoma a semmiségben. Most én is egy Benedek István-könyvet
forgatok: Ember és gyerek (1970). Olyan valakitől örököltem, aki már
régen nincs, s nem is emlékszik rá senki.
Az első, címadó kisregényt olvasva, az az érzésem, hogy az író a harmóniát igyekezett felmutatni, s ebben a gyerekek szolgálnak mintául, valamint az évszakok s a természet számtalan összhangzó árnyalata. S milyen különösen csillognak a szavak: veckelődik, cserrintett, csuhéjfonású, suppant, höngörödött…
A Három ing (1953) cselekménye a Kékgolyó utca egyik bérházában játszódik, s a lélek legőrültebb kuszaságát térképezi fel. Lélektani tanulmány egy kis nyüzsgő hangyaboly-világról, ahol a gyilkost alig választja el valami az ártatlantól. A szerző eképpen vélekedik: „Nincsenek véletlenek, csak minden másképpen van.” Szarkasztikus humorral képes az író felülemelkedni világán. Végül is optimistán fejeződik be a kavalkád: „Este nyolckor nálam.”
A kötet harmadik regénye, a Kisvárosi történet (1960) ismét a lélek tájaira kalauzol. A kamasz főhős megtudja - mert nagyon akarja – apja, anyja viselt dolgait, sőt származásának titka is kiderül, párhuzamosan érzékei felébredésével. Változik a szentencia: „Mindenki más, és minden másként van.”
Az első, címadó kisregényt olvasva, az az érzésem, hogy az író a harmóniát igyekezett felmutatni, s ebben a gyerekek szolgálnak mintául, valamint az évszakok s a természet számtalan összhangzó árnyalata. S milyen különösen csillognak a szavak: veckelődik, cserrintett, csuhéjfonású, suppant, höngörödött…
A Három ing (1953) cselekménye a Kékgolyó utca egyik bérházában játszódik, s a lélek legőrültebb kuszaságát térképezi fel. Lélektani tanulmány egy kis nyüzsgő hangyaboly-világról, ahol a gyilkost alig választja el valami az ártatlantól. A szerző eképpen vélekedik: „Nincsenek véletlenek, csak minden másképpen van.” Szarkasztikus humorral képes az író felülemelkedni világán. Végül is optimistán fejeződik be a kavalkád: „Este nyolckor nálam.”
A kötet harmadik regénye, a Kisvárosi történet (1960) ismét a lélek tájaira kalauzol. A kamasz főhős megtudja - mert nagyon akarja – apja, anyja viselt dolgait, sőt származásának titka is kiderül, párhuzamosan érzékei felébredésével. Változik a szentencia: „Mindenki más, és minden másként van.”
Benedek István szórakoztatva tanít és nevel. A boldog békeidőkről
megtudjuk: „Az örökkévalóságba váltott belépőjegyet, aki polgár volt.
Útlevél nélkül, másodosztályon utaztunk ide-oda abban az Európában, melyről azt
hittük: csak a mienk.” Ugyanakkor az iskolában nem volt tanácsos Adyt
szavalni vagy Voltaire-t olvasni. Minden korban vannak tilalomfák, de
mit érnek, minden hiába, mert – Lessing szavával szólva - : „Ó, jaj,
hogy egy szikrányi szenvedély egész valónkat tönkreégeti.”
*
Az én menyasszonyom és Tiszta szívvel. Ady látszólag
céda asszonya valójában a tisztaságot képviseli a látszatra erényes világban. József
Attila a Tiszta szívvelben – mennyire jellemző, hogy egyedül - a
tisztaság letéteményese a „semmi partján”, a kiüresedett világban.
*
Bernhard
művészete: „Káromkodásból katedrális.”
*
Egy enjanbement-ről. Petri Magyarázatok M. számára
(1971) c. kötetét még megjelenése idején olvastam. Ebben a korban a hivatalos
kultúrpolitika nem szerette, ha valaki rosszul érzi magát kis hazánkban. A Demi
sec c. versnek egyik sora így végződik: „itt nem lehet élni”.
Égbekiáltó modortalanság! Ám a következő sor így folytatódik: „másképpen,
mint a szellemet munkára fogva.” Így tette helyre a költő a kisiklott
mondatot.
*
Ma kicsit korábban megyek el, mondtam a kórházban anyámnak. Színház! Figaró.
De hát annyiszor láttad már! Hiába: felvidít, ha látom a talpraesettség
furfangját, győzelmét. A rendező kis képeskönyvet nyitott ki. Néztem,
figyeltem, telt-múlt az idő. Igaza van anyámnak. Ugyanaz ismétlődik, ami volt.
Csupán a színpadon sokkal élvezetesebb, mind az életben.
*
József Attila költészete arról szó, miként kapcsolódik a költő a
világhoz, majd hogyan szakad le róla végképp: „elvált levélen lebeg a világ.”
A szerelem sem gyógyír, aki barát lehetett volna (Illyés), abban
vetélytársat látott, a munkásmozgalom is kivetette. Talán éppen ezért olyan
társadalmat képzelt el, melyben ő is otthon van. Amit Lukács Adyról
ír, az József Attilára is igaz: „szerelmes verseket írt a
forradalomhoz, (…) hívja a kétségbeesett magányos ember pátoszával, aki tudja
és érzi, hogy mi az, ami életének, egyéni létének személyes beteljesülést
adhat.” (Magyar irodalom – magyar kultúra, 1970)
*
Egy motívumról. A pályaudvar és a vonat-motívum sokszor előfordul József
Attilánál. Hozzátartozik a költő külvárosához, gyermekkorához. Ugyanakkor a
félelem helye. A modern irodalom eme toposza Petőfinél a polgárosodó
Magyarországot jelenti, Adynál A Gare de l’Esten-ben az a
szörnyeteg, mely hazahozza. Withmannál újra a születő új világ jelképe,
melynek úgyszólván odaadja magát. Zolánál (Állat az emberben) a
félelmetes ösztönöket idézi fel.
*
Múlt héten a Klimt-kiállítás a Szépművészetiben. Két kép
ragadott meg: Az egyik a Nuda veritas, a modern Éva, aki nem is
akar mindenkinek tetszeni. A másik Munch Madonnája. Nem
véletlenül váltott ki megrökönyödést, hisz mindannak az ellentéte, amit a Madonnáról
addig tudnivaló volt
 |
| Munch: Madonna, en.wikipedia.org |
.
*
Széchenyi
világai a Nemzeti Múzeumban. Lelkesedik az ember, mikor a reformkor
törekvéseit tanulmányozza. Ma sincs befejezve a nagy mű. - Osztályfőnököm, Margit
néni szokta volt idézni Széchenyi egyik gondolatát: legkönnyebben
magadon változtathatsz, és így fogsz célba érni. Másokon nehezebb. Tanárnak is jó lecke. Akárcsak Vörösmarty:
„S nem csak
dicsőké a haza;
A munkás pór, szegény,
Bár észrevétlen, dolgozik
A hon derületén."
A munkás pór, szegény,
Bár észrevétlen, dolgozik
A hon derületén."
