2012. 04. 01.
1.
kevélység
A bűn az nem
lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.”
(József Attila)
Az egyik német rádió sorra vette a halálos
bűnöket: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, a jóra
való restség. Könnyű a világot, csupán a többi embert vétkesnek találni mindeme
bűnökben. Igazabb, becsületesebb Váli Dezső gondolata: „ha bűnt látsz
a másikban, keresd magadban a párját, biztosan megtalálod.” (deske.hu)
Heribert Niederschlag a kevélység teológiai
meghatározását adja: a kevélység elfordulás Istentől. Az ember úgy véli, nincs
szüksége Istenre, sőt a helyébe akar lépni. Madách Lucifere
a teremtőt is bírálja:
Te nagy
konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli…
Egy vatikáni konferencián a következőképpen
állították össze a 21. század bűneinek listáját: droghasználat,
környezetszennyezés, génmanipuláció, klónozás, szociális igazságtalanság,
gazdasági igazságtalanság. Van-e kiút?
 |
| Van Gogh: a börtönudvaron, artes liberales.hu |
2. A fösvénységről, kapzsiságról
A fogak
csikorgatása
Manfred Becker Hubertit
hallgatom. Arról beszél, hogy haszonra törekedni természetes dolog,
megengedhető, sőt szükséges. Csupán a túlzást ítéli el, amikor valaki „mindent”
meg akar szerezni magának, tekintet nélkül arra, hogy mások ebben tönkremennek.
Közbeszúrás a halálos bűnről.→ A halálos bűn következménye a
második halál: nem jutok be a mennyek országába. Ahogy Assisi Szent
Ferenc írja Naphimnuszában:
Jaj annak, akit a végső perc halálos bűnben talál!
Boldogok,
akik szent akaratodban megnyugosznak:
A második
halált nem kell elszenvedni azoknak.
A mai teológusok már
nem ilyen szigorúak, nem beszélnek halálos bűnről. Inkább így fogalmaznak: nem
keresztényi dolog a fösvénység vagy a kapzsiság bűnébe esni. A bűnösöknek azt
tanácsolja, hogy változzanak meg, tűzzenek ki új célt maguknak, hogy igaznak
bizonyuljanak Isten előtt. Az adócsalók, a korruptak már gyermekkoruktól fogva
rosszul nevelődtek. A gyermeknek is meg kell tanulni bizonyos dolgokról
lemondani.
„Akkor lesz
sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a
prófétákat mind Isten országában, magatokat pedig kirekesztve onnan. Akkor
eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz
telepednek Isten országában. És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és
vannak elsők, akik utolsók lesznek.”
(Lukács: 13, 28)
3.
A bujaságról
Ez alkalommal egy
riporternő faggatta Manfred Becker Hubertit, s megjegyezte, hogy a
bujaság a legszebb a bűnök közül. Persze Huberti professzort nem lehet zavarba hozni.
Világosan tudja, hol a határ élvezet és bűn között. (Lust és Wollust)
Az önző, egoista magatartást tartja bűnnek, ha valaki
csupán ebben leli örömét, tekintet nélkül partnerére. A középkorban maga a
szexualitás volt bűn. Azóta alaposan megváltozott a felfogás. A múlt század
70-es éveitől kezdve a legtöbb teológus azt vallja: nem csupán a gyermeknemzés
lehet célja az együttlétnek, hanem az öröm.
Nemrég Spanyolországban
járva az Escoriálban nagyon meglepődtem, hogy bizonyos „El Bosco”
képei láthatóak a falon.(Csak nem? Később kiderült: igen!!!) A Pradóban
már kerestem „El Bosco” vásznait…
„A hét főbűn” c. képénél fontosabb volt két
triptichonja: A szénásszekér és A gyönyörök kertje. A
baloldali oldalszárnyakon az Édenkertre ismerünk, a jobboldaliakon a Pokolra.
A
szénásszekér középső táblája az ember bűneit ábrázolja: „A világ
szénaboglya; mindenki annyit vesz magának belőle, amennyit kaphat.”
(Flamand közmondás, az a kor értékvesztett kor volt.)
A gyönyörök kertje más, és értelmezése is
vitatott. Vannak, akik szerint a szerelem bűnét mutatja be, mások azon a
véleményen vannak, hogy a középső táblán az Édenkert folytatódik. (Ennyire közel van egymáshoz a
kettő?)
 |
| Bosch: A gyönyörök kertje |
El Bosco
ismertebb neve: Bosch.
4.
Az irigységről
Heribert Niederschlag beszél erről
az elkerülendő bűnről. Először Káin és Ábel történetét említi,
majd Józsefét. A közös az, hogy ha valaki valamilyen előnnyel
rendelkezik, nagy bajba keveredhet. Nagy Gergely pápa (540-604) sorolta
az irigységet tételesen a halálos bűnök közé.
Ha irigységet érzünk, az természetesen lehet pozitív, előrelendítő is.
Csupán a mérték a fontos. Augustinustól megkérdezték egyszer, lehet-e
szenvedély nélkül élni. Azt válaszolta, hogy érzéketlenül, tompán élni minden
bűnök közül a legnagyobb.
Fontos azonban, hogy ne az érzelmek uralkodjanak rajtunk, hanem mi
uralkodjunk az érzelmek fölött. Legjobban úgy küzdhetjük le az irigységet, ha
felismerjük önmagunk
Nietzsche figyelmeztető szavai :
„A sivatag nő, jaj annak, akiben sivatag van.”
5.
A haragról
A haragból – indokolt esetben – nem árt egy pici. Annak van
pozitív hatása, kezdi Heribert Niederschlag előadását. Meghatározása szerint a
harag agresszív törekvés valamely sértésnek megtorlására. Ha várakozásaink nem
teljesülnek, akkor keletkezhet a düh és a harag.
A professzor elmeséli Nagy Sándor
történetét, aki legjobb barátját ölte meg haragjában. Persze később megbánta a
dolgot, de már késő volt, maradt a gyász és a fájdalom. Az embernek, mint oly
sokszor elhangzott, uralkodnia kell indulatain. Ehhez kapcsolódik egy verssor:
„Nem
mindenkiben jut az ész felül.” (Villon)
A forradalmakat is a harag indítja el: a jogtalanság elleni
tiltakozásból fakadnak.
Irodalmi példákkal zárom beszámolómat:
„Istennő,
haragot zengj, Péleidész Akhileuszét…”
(Homérosz)
Hogy szerettem gyermekkoromban a következő sorokat:
A földön is harag,
Az égen is
harag!
Kifolyt piros
vér és
Piros
napsugarak!
(Petőfi)
Végül:
Ama nap, a harag napja,
e világot
lángba dobja:
Dávid és
Szibilla mondja.
Mily irtózat fog az lenni,
ha a Bíró el
fog jönni
mindent híven
számbavenni.
……………………
Vesd a
gonoszt kárhozatra,
a vad lángnak
átaladva;
engem végy a
hív csapatba!
Esdve és ölelve térded,
hamuvá tört
szívvel kérlek:
őrizz, hogy
jó véget érjek!
(Tommaso da Celano)
6. A
torkosságról
De sok bűn van! Alig győzőm leírni.
Manfred Becker Huberti a torkosságról beszél.
Legtöbbször az evésre és az ivásra gondolunk a torkosság kapcsán. De sokkal
többről van szó. Mindenféle túlzás elítélendő. (Az is például, ha valaki
túlzásba viszi a szépítkezést!)
A múltban a torkosság azt is jelentette,
hogy más elöl eszem el az ételt, ha nem tudok parancsolni magamnak. És:
mértéktartással tisztelem a teremtőt!
Lehet, hogy a szerzetesek picit
kövérek voltak, azonban kellett egy kis zsírréteg, ugyanis a kolostorokban nem
fűtöttek. Kivéve a konyhában, a betegszobában és az apátúr (!) szobájában.
A barátok sört ittak, a víz
ihatatlan volt, a bor drága.
Az egyház ma is elítéli a torkosságot.
Nem illő dolog túl sokat enni. Ne együnk sokat, de finomat lehet! Az evés
élvezete nem idegen az egyháztól. Csupán a mértéken van a hangsúly! A
mértéktartás akkor jó, ha én vállalom, s be is tartom fogadalmamat. Ha
kényszer, akkor nem jó.
Gimnazista koromban gyakran levettem a
polcról Petronius
könyvét, a Trimalchio
lakomáját. (Nagyon tiszteltem a latin írókat.) Ez a mű az elveszett
Satyricon része, melyben az író a felkapaszkodott Trimalchiót
és az eszeveszett római dáridót gúnyolja ki. (Lásd még Sienkiewicz
Quo vadis?
c. regényét és Fellini Satyriconját.)
„… nem a marakodás volt az egyedüli zűrzavar, hanem ezenfelül még egy
kandelábert is feldöntöttek az asztalon; ez minden kristályedényt ízzé-porrá
zúzott, és hozzá néhány vendéget forró olajjal fröccsentett tele. Trimalchio,
nehogy azt higgyék, hogy felizgatta a kár, megcsókolta a fiút, és azt mondta
neki, hogy másszék fel a hátára. Egy szempillantás és már a nyakán lovagolt az,
tenyerével pedig egyre ütögette a vállait, s nagy nevetve kiabált:
- Pofi, pofi,
hány pufi?
Hát hogy jól
meglovagolta Trimalchiót, ez nagy edényben bort kevertetett, s valamennyi
szolgának, akik lábunk felől ültek, egy ital bort adatott, de megtoldotta ezzel
a kikötéssel:
- Ha
valamelyik nem akarná elfogadni, loccsantsd a fejére. Elég volt a komolyságból,
most jöhet a vígabbja!
Erre a kedélyeskedésre következtek a csemegék, és komolyan mondom, már attól is
rosszul leszek, ha visszagondolok rájuk. Fenyőmadár helyett ugyanis mindenkinek
hízott tyúkot szolgáltak fel és töltött libatojást; Trimalchio egész rábeszélő
tehetségével kérlelt bennünket, hogy együk meg ezeket, és azt is mondta, hogy
ezek is csirkék, csak a csontokat kivették belőlük.”
(Fordította Révay
József)
7. A
restségről
Elérkeztünk a
hetedikhez, az utolsó főbűnhöz.
Azt akarja Isten, hogy báránykái mindig
dolgozzanak? – kérdezi Manfred Becker-Huberti. Persze az élet dolgait el
kell rendezni. Ezért állították össze a régiek a bűnök katalógusát.
Ezekkel a halálos bűnökkel úgy vagyunk, mint a sóval:
kis mennyiségben nélkülözhetetlenek az életben, nagy adagban mérgek.
Egyensúlyba kell hozni a munkát és a pihenést. A barátok a kolostorban
sétálgattak, sőt külön termük volt a rekreációra. Ide lehetett visszavonulni,
olvasni, gondolkodni.
Becker-Huberti a protestáns munkamorálról is
szót ejt. A kálvinisták azt tanították, hogy a földön is sikeresnek kell lenni
azoknak, akik „odafönn” kedvező elbírálásra tartanak igényt. Nincs kibúvó,
folyton-folyvást dolgozni kell. Bár ez a szemlélet ma már nem olyan szigorú.
A teológusok egyébként a szív restségéről, a tetterő
hiányáról beszélnek. Az emberi lét csorbul, ha nem teszek meg bizonyos
dolgokat, ha nem valósítom meg önmagamat. Másrészt ott a szieszta, mely a
mediterrán világban hozzátartozik az ebédidőhöz.
Az utóbbi kétszáz évben a technika fejlődése határozta
meg életritmusunkat. Mindent azonnal, most, itt, minél nagyobb mennyiségben
birtokolni. Ezt követeli a gazdaság. Ettől kell megszabadulni. Vissza kell
találni önmagunkhoz, különben rabszolgává válunk….
Babits két versének
részletével búcsúzom:
Örök
feladatban élek,
mint befogott diák.
Nem ismerek szabadságot,
csupán felszabadulást.
Mennyi munka, vád, igéret!
Multam foglya vagyok én.
Igy fonódik önnön únt
hálóba aki vén.
De jó lenne
szabad lenni,
ujra ifju és szabad,
kit e földön nem nyügöz még
se szerep, se feladat!
Nekem már csak ritka-ritkán
mosolyog egy pillanat,
bús diákként, lecke végén,
visszalopni magamat.
Babits felfogása a
bűnről első verseskötetében:
Nem, vad
gyilkosság, alacsony tolvajlás,
nem, rut fösvénység, feneketlen bírvágy,
nem, te legrosszabb, pohosult tétlenség,
csökönyös önkény
s orvosolhatatlan butaság! nemünk nagy
szennyesládáját teletöltő! moslék!
hitvány szemétdomb! Sohse érdemelték
nagy nevedet, Bűn!
Mert te vagy a nagy, te vagy új és bátor,
te vagy az erős, te vagy a kiváló,
villogó fejszéd a sürűn járatlan
új utakat tör.
Utóirat a bűnökhöz
Most bármit olvasok, mindenhonnan ez a téma kerül szemem elé:
"A
totalitárius állam erőszaka oly nagy, hogy megszűnik eszköz lenni, és egyfajta
misztikus, vallásos hódolat, rajongás tárgyává válik.
Mi mással lehetne magyarázni egyes gondolkodók olyasfajta elmélkedését, hogy a
zsidók lemészárlása elkerülhetetlen az emberiség üdve céljából, s hogy akik
erre a belátásra jutottak, készek voltak a mészárszékre vinni tulajdon
gyermekeiket - a haza boldogsága érdekében készek voltak arra az áldozatra,
amelyet valaha Ábrahám hozott." (Grosszman: Élet
és sors, 245)
"Gyónás után hazatérünk, s kínos és
aggályos figyelemmel kerüljük a bűnre csábító alkalmakat, nehogy a reggeli
áldozásig beszennyezzük frissen mosott lelkünket. Ez a vállalkozás meglehetősen
reménytelen; s aki megállja, hogy ne vétkezzen hajnalig 'szóval és
cselekedettel', az alighanem bűnbe esik 'gondolattal', mert csodálatosképpen
soha nem merül föl a lélekben oly sok, oly változatosan bűnös gondolat, mint a
gyónás és az áldozás között eltelő időtartam rövid óráiban." (Márai:
Egy polgár vallomásai, 1990, 114. - Márai egyházi iskolába járt Kassán!)
Zárásként jó lesz Kant gondolata:
„A lustaság, a gyávaság és a hamisság (Falschheit) közül az elsőt
tartják a legmegvetendőbbnek, de ez az ítélet igazságtalan. A gyávaság nélkül a
vérszomjas emberiség már elpusztította volna önmagát. A hamisság nélkül az
összeesküvők között nem lenne áruló, aki megmentené a többséget. Lustaság
nélkül a szakadatlan gonoszság szabad utat nyerne, és még több bajt okozna,
mint amennyi már most létezik a világban.” (Német újságcikkből, saját fordításom)
 |
| Holbein. Ádám és Éva |
