Dolgozom...

     2012. 07. 20

     Amikor elővettem a fűnyírógépet, Blacky, aki eddig békésen heverészett a teraszon, fölugrott, és magából kikelve ugatta a zörgő masinát. Most megértettem, a zajártalom és mindenféle ártalom ellen tiltakozott.

                                                                  *

     Kis vers Tandori Dezső egyik kötetéből (Egy talált tárgy megtisztítása, 1973):

          Kant-emlékzaj

     A fűnyírógép (odakint)
     Villanyborotvám (odabent)

 

     A költő a címben a filozófusnak arra a híres mondatára utal, mely A gyakorlati ész kritikája c. opusz (1788) második részét zárja: „Kedélyemet két dolog tölti el egyre újabb és fokozódó csodálattal s tisztelettel, minél gyakrabban és kitartóbban gondolok rájuk: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.” (Ford Berényi Gábor) Milyen csodálatosan tartozik össze erkölcs és kozmosz szépsége, a világegyetem rendje.

     Mára mindez eltűnt. A mi világunkban a gépek vették át az uralmat, jelen esetben a fűnyírógép és a villanyborotva. Mindkettő a felszínt érinti. (Nota bene: a versben az irányok is megváltoztak. A fentből és a lentből kint és bent lett. Vö. Juhász Gyulánál: „Benn emberek és künn komondorok.”)
                                                                                  

Deák jóslata

2012. 03. 03

Az Ómegyeháza

     Egy zalaegerszegi séta emlékét őrzi a fenti kép. Tetszett a régi Megyeháza épülete. Találtam hozzá két idézetet. Az egyik Keresztury Dezsőnek, a város szülöttének a verséből való, a másik Deák Ferenc beszédéből, mely 1833. júl. 13-án hangzott el. A vers megörökíti Deák nemes gondolkodását, ugyanakkor Keresztury személyes emlékeit is közvetíti. A beszéd rideg jóslat:

1.

                                            „A megyei Könyvtár
mellett áll az Ómegyeház, amelyben visszavetette
követi megbízását, mivel ólmosbottal, itallal
szerezte meg azt neki pártja; előtte magaslik
közhely-bölcs államférfiú-mozdulattal szobra,
mely alatt platánok árnyékéban ott golyóztunk,
fogócskáztunk szilaj gyerekekként, s melyet
- tisztelet érte a szülőföldnek! – le nem dönthettek
a képrombolók. A hőskorszakban ide gyűltek
egykor a kuruc vármegye kis-urai.”

(A józanság lángelméi, Deák Ferenc emlékének)

2.

     „Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat; de az irigy sors megtagadta tőlünk legszebb áldását, a közértelmet és egyetértést, talán azért, hogy a magyar soha virágzó nagyságra ne emelkedhessék, soha igazán szabad és független ne lehessen. Nem is a külső erőszak fog egykor minket elnyomni, hanem belső egyenetlenség, mely a közerőt és közlelkesedést kifejleni nem engedi, s polgári szabadságunk éltető gyökerein rágódva dúlja fel nemzeti létünket…”

Deák Ferenc, sojtor.eu

Carpe diem

2015. 03. 14.

I.

     Egy idézetet kerestem Déry Tibortól. (Valamikor nagyon sokat olvastam könyveit. Sőt, személyesen is okvetetlenkedtem - egy autogram a bizonyíték!) Az arányérzék problematikája foglalkoztatott.

 

Déry Tibor, 1970, hvg.hu

     Átlapozva az Ítélet nincs és A napok hordaléka vaskos köteteit, éreztem, mégsem múlt el teljesen, amit elfed az idő jótékony homálya:

     "A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz. Bizalmat csak akkor érdemelne, ha jelenünkön változtatnánk? Hogyan?" (Ítélet...)

     "S a harminc-negyven évvel ezelőtt írt munkáimra ráismerek-e? (...) Én írtam volna? Egy dologra ismerek rá a legjobb esetben - ha jól odanézek -, a mondataim lüktetésére. Igen, úgy látszik, ezt a ritmust a pulzusom verte ki, harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt, ugyanazt, amit ma." (A napok...)

     Nagy végre! Bár emlékezetemben másképpen él a szöveg:

     "Elképesztő, hogy épp ez, az arányérzék, mily kevés emberben működik. Hiánya vagy elégtelen munkája miatt nem ismerjük fel illő helyünket társaságban, a társadalomban, a nemzetek közt, a földön, a világban; s ezt ne csak a szerénytelenség rovására írjuk, mert akiben nincs arányérzék, az észre sem veszi, hogy mikor nyúlik ki keze, lába a takaró alól." (A napok...)

II.

     K. Aladár von Kutyafül megint nyitva hagyta a kert kapuját, s a kiszabadult kutya már a második embert harapta meg. Ez a második ember (nekem az első) történetesen a feleségem volt. Szombat lévén, irány az ügyeletes kórház traumatológiája. Jó hír: sokkal többen vannak azok, akik még gyanútlanul élvezik a napot. Carpe diem, az élet szép!

Boldog békeidők

2010. 09. 09.

     Azt hisszük, hogy a múlt oly messze van, pedig itt van közel, s ahogy lapozom a történelemkönyv lapjait, sok minden ismerős. A dualizmus kora foglalkoztat, a polgári társadalom kialakulása. Mennyi szenvedés van a sikeresnek induló történet hátsó udvarában. A fényt követi az árnyék, az árnyékot a vaksötét.

     „A reformkorban születettek 47 százaléka, a háború előtti generációból pedig a fiúk 62, a lányok 66 százaléka érte meg a 10. születésnapját. Ennél rosszabb mutatókkal Európában csak Oroszország ’dicsekedhetett.’ ”

     „… a forradalom előtt született generáció átlagosan 24, a kiegyezés nemzedéke 30, az 1910-es években született pedig már közel 40 évre számíthatott. A lényeges javulás ellenére Magyarország lakói így is átlagosan legalább tíz évvel rövidebb ideig éltek, mint nyugat- és észak-európai kortársaik.”

     „Egy szomorú elsőséget is magáénak mondhatott az ország: az öngyilkosok számát tekintve … az európai lista élén állt.”

     „A korabeli Európában nálunk volt a legmagasabb a tbc-ben elhunytak arányszáma, ezért méltán érdemelte ki a ’morbus hungaricus’ nevet.”

     „A szegényparasztság táplálkozása, főleg fehérjefogyasztása a századforduló táján, a munkaalkalmak fogyatkozása következtében még romlott is. A negatív tényezők között kell megemlíteni a nemzetközi viszonylatban igen magasnak számító pálinkafogyasztást is.”

     „A dualizmus fél évszázada alatt mintegy 2,2 millióan fogtak vándorbotot a kezükbe, 6/7 részük Amerika felé vette útját, a többiek a Monarchia másik felében, Németországban vagy Romániában keresték a boldogulást. (…) a kivándorlók negyede később visszatért.”

     „Penészes vályogfalak, ’az örökkön nedves szoba földje, amelyik olvasatlanul szüli a baciluskultúrákat, a sárral betapasztott, ökölnyi ablakok, … a Szent Mihály-naptól Szent György-napig fölgyülemlett bűz, aminél telente melegszenek a boldogtalanok’ – nem egészen olyan idilliek, mint amilyeneknek a robogó vonatról tetszenek a ’fehérfalú, napsugaras, eperfás tanyaházak’ – józanította a tanyák világát közelről ismerő Móra Ferenc a magát hamis pusztai romantikába ringató utazót.”

                          (Fónagy Zoltán: Modernizáció és polgárosodás, Debrecen, Csokonai Kiadó, 2001,  150-161. old.)