Jókai: Kárpáthy Zoltán

2012. 03. 01

Az árvízi hajós, magyaralmas.hu

     Aki meg akarja ismerni a régi Magyarországot, olvasson Jókait. A nagy mesemondónak a máról is van mondanivalója.

A Nemzeti Színházról:

     „… mutassatok nekünk egy kicsiny kis helyecskét ebben a nagy kevert városban, ahová letehessük házi oltárunkat, valahol a külváros szegletében, ahol nem fogja szegénységünk szemeiteket sérteni, ahol nem esünk útjába senkinek; majd építünk mi ott valami szerény házacskát, elég szépnek fogjuk mi azt találni…”  (537)

Maszlaczky önéletrajza:

     „…szenvedtem mint gyermek – csalódtam mint ifjú, és elfásultam mint férfi.” (622)

Sajátos nyelv a Privorszkyban:

     „Milyen jó ándungjaim voltak, aztán mégis mindig letájcsoltak, egyre bakala; csizta bakala! A legjobb gusztámat elrontotta a spicc; hiába brennoltam, kaufoltam, pászoltam, aufmisoltattam, nem változott a szerencse. Ma nagy malőrben voltam, engem uccse. Még sáphoz sem jutottam.” (718)

Árvíz 1

     „Egy rémületes óra folyt le így, melyet nem számlált a percinga otthonos petyegése, mert a folytonos rázkódásról maga a falióra is megállt, s a tizenegy órát úgy ütötte el, hogy minden ütésnél percekig megpihent.” (742)

Árvíz 2

     „A legelső borzalmas éjszakán látjátok ott a sötét vizek felett végigsikamlani Wesselényi hajóját.” (750)

Tervek

     „Azzal ijesztget, hogy jöjjön csak ő haza, majd megmutogatja, hogy lehet ipar és tanulmány által a nemzet gazdagságát tízszeres fokra emelni! Hohó! Ne siess úgy, öcsém! Hagyj te nekünk békét a te Angliáddal. Itt ugyan nem hánykolódunk a millióinkkal, (…) de viszont nem is halnak nálunk éhen az emberek százával, ezrével, s ha nincs is hitelünk, de nincs adósságunk, mint a te Angliádnak…”  (780)

Zoltán

     „Én minden munkára kész vagyok. Tudok nélkülözni, tanultam dolgozni. Szomorú dolog volna, ha Magyarországon egy pár munkás kéz el nem tudná tartani gazdáját.” (837)

Haffner: Egy német története

2013. 006. 29.

     Sebastian Haffner (1907-1999) Berlinben született, jogi tanulmányokat folytatott, majd 1938-ban Angliába emigrált. Itt kezdte írni az Egy német történetét. A háború után (1954) visszatért Németországba, s jelentős újságírói tevékenységet fejtett ki. Az Egy német története 2000-ben, halála után jelent meg. A mű élményszerűen vázolja fel a német történelmet a XX. század első felében, különös tekintettel a fasizmusra.

     „A porosz puritanizmus találta fel a probléma-megközelítés sajátosan német módját, mely így hangzik: Magánemberként az a véleményem, hogy… hivatalnokként viszont azt kell mondanom, hogy… (121)

     „Mialatt tehát mi moseli bort kortyolgatva (…) fecsegtünk, lángolt a Reichstag, és a szerencsétlen van der Lubbe minden lehetséges irattal felszerelve ott gubbasztott az égő épületben., Hitler pedig mint a wagneri tűzvarázs Wotanja így mennydörgött: „Ha ezt a kommunisták tették, amiről meg vagyok győződve, akkor az Úristen irgalmazzon nekik!” Minderről nekünk sejtelmünk sem volt, a rádiót nem kapcsoltuk be, és amikor éjfél körül elbúcsúztunk vendéglátónktól, a rohamrendőrök már javában rángatták ki ágyukból áldozataikat, és állították össze a bámulatos gyorsasággal felépített koncentrációs táborok számára az első szállítmányt: baloldali képviselőket, írókat, a nácik szemében nemkívánatos orvosokat, tisztviselőket, ügyvédeket.” (145-146)…

     „Csak az a különös, hogy éppen a Reichstag miatt bőszültek fel ennyire a nácik, hiszen eddig csak dumabudinak nevezték, most pedig egyszerre a szentek szentjének megszentségtelenítéséről beszélnek.” (147)

     „A giccsparádé csúcspontját az áruló Hindenburg és Hitler ’potsdami kézfogása Jelentette nagy Frigyes sírjánál. Hitler szokásból itt is hűséget esküdött valaminek, amit további attrakciók tettek még ünnepélyesebbé: harangzúgás, templomi bevonulás, katonai díszszemle, leereszkedett kardok, zászlólengető gyerekek, fáklyásmenet…

     Feltehetőleg nem véletlenül voltak ezek a rendezvények ilyen pusztítóan üresek és tartalmatlanok. A népnek meg kellett tanulnia, hogy akkor is lelkendezést és ujjongást követelnek tőle, ha erre semmi oka.” (158)

     „És ha szabad általánosítanom, a Németországban manapság zajló folyamatok egyik legjellemzőbb vonása, hogy nincsenek vállalkozók hős és a mártír szerepére, az élet az éber lét és a narkózis határán zajlik, és minden szörnyűség és rettenet csak bágyadt, erőtlen érzelmeket vált ki a legtöbbekből.” (192)

     „Éppen ekkortájt bukkantam rá Stendhalnak egy veszélyes és tetszetősen kétértelmű mondására, amelyben az 1814 utáni restauráció éveiben követendő magatartás elvét fogalmazza meg. A restaurációt Stendhal ugyanúgy a ’szennybe való alámerülésnek’ tekintette, mint én 1933 tavaszát. Csak egyvalami maradt immár, amire törekednünk érdemes, írja Stendhal, ’az Én szentségének és tisztaságának megőrzése’. Szentség és tisztaság! Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy nemcsak az aktív közreműködéstől kell tartózkodnunk, hanem az undor és a gyűlölet torzító hatásától is, minden külső behatástól és az azokra való reagálástól. Fordíts hátat a külső világnak, húzódj vissza otthonod legbelső zugába, és tartsd magadtól távol a dögvészt, mert csak így tudod megőrizni – a régiekkel szólva – lelked halhatatlanságát!” (250-251)

     Most olvastam – szinte rendeltetésszerűen - a könyv „párdarabját", Vaszilij Grosszman Panta rhei c. könyvét is, mely viszont a szovjet rendszert mutatja be. Mindkét alkotás alapmű.

Kortársaink megszólalnak

2016. 11. 08.

     „Ebben a mostani magyar helyzetben semmi meglepő nincs. Mégis meg vagyunk döbbenve, mármint sokan az alávetettek, akik ’egyik oldalon se állnak’, elhűlve figyeljük, hogy hogy jutottunk idáig. De hát valójában el se mozdultunk onnan!” (Krasznahorkai)

     „Az orosz emberek ma azt gondolják, hogy azért jó az, ahogy az országot irányítják, mert ellenségekkel vagyunk körülvéve. Mindenki ellenünk van, mindenki minket akar térdre kényszeríteni. Ez Putyin varázsigéje. Hogy mi ’senki előtt nem fogunk térdepelni’”. (Ulickaja)

     „Az ember ma pontosan ugyanolyan, mint ahogy azt már több ezer éve leírták az Odüsszeiában vagy az Iliászban, vagy amilyennek éppen Dante ábrázolta az Isteni színjátékban fél évezreddel ezelőtt. Az ösztönök állandóak, a bűnök ugyanazok, a motivációk egybeesnek.” (Ulickaja)

     „Sokan igyekeznek zárt pályákon mozogni. Hasonló emberek között, akiknek sorfala eltakarja mindazt, ami mögöttük történik. Ha csak lehet, én próbálom távol tartani magam a tébolyultaktól. Közben figyelek, írok. Azzal tehetek legtöbbet az ellen, amire kívülállóként rálátok.” (Tóth Krisztina)

     „Újra elkezdtem nyomtatott szöveget olvasni. Az a szép benne, hogy nincs lehetőség a hozzászólásra. Nem szabad hagynod, hogy olyan emberek zaklassanak, akik butábbak és közönségesebbek, mint te.” (Terézia Mora)

Kerítések

2015. 09. 16.

     Régen volt, amikor Karinthy Ferenc könyveit olvasgattam. Most újra felbukkant a világhálón egy kis írása:

A kerítés

     Kirándulni mentünk, iskolás gyerekek, s egy kerítés mögül hatalmas, foltos vizsla mordult-ugatott ránk. Magas, erős drótkerítés volt, teljes biztonságban érezhettük magunkat. Visszaugattunk hát a kutyára, mi is morogtunk, rúgtuk a kerítést. A vizsla ínyét mutatva vicsorgott, őrjöngött, nyála csurgott, rémítő csaholással neki-nekiugrott a hálónak, szaladt mellettünk vérben forgó szemmel, amerre nevetve elvonultunk.
     Aztán egyszerre véget ért a kerítés, semerre sem folytatódott.
     Azóta nem uszítok senkit. Minden kerítés véget ér egyszer.

                                                               (a Karcolatok c. kötetből)

      Persze legtöbbször, ha elfogy a kerítés, a szemben álló felek is megijednek, és abbahagyják a csaholást. Jókai a Jószomszédok c. elbeszélésében (Hétköznapok, 1846) írja le, mit tesz egy kuvasz a kegyetlen Gyékény Gáspárral:

     "A kuvasz ráismer arra, ki őt a kerítésen át bosszantani szokta, s minden morgási előzmények nélkül egyenesen nekiugrik, beleharap kutyamódra lábakásájába, s lerántva lábáról a gyűlölt bosszantó mellének és karjainak esik, s rázza és cibálja azt minden kegyelem nélkül."

      Jókai még kedvtelve részletezi, mi történik, majd így fejezi be:

     "A kuvasz pedig számadásait bevégzé, az ismert résen a kerítés alatt szép nesztelenül áttolta magát."

     Jókai - főleg korai korszakában - romantikus túlzásokban látta a világot, de a valóság néha felülmúlja a legvadabb romantikát.

Roth, JA, Ulickaja, Popper

2013. 05. 08.

Visszhangzó családi kripták

     „Az emberek hosszú távúnak tartják a történelmet, ám a történelem valójában nagyon hirtelen dolog.” (Philip Roth: Amerikai pasztorál, 107, ford.: Sóvágó Katalin)

     „Az utca keleti oldalán ablaktalanul állnak a gyárak, öntödék, rézkohók, száz évig böfögött kéményfüsttől fekete, nehézipari üzemek - , a napfényt tégla és habarcs zárta ki, a be- és kijáratokat salakbeton tömbökkel dugaszolták el. Ezek voltak azok a gyárak, ahol az emberek otthagyták az ujjukat, a karjukat, összezúzták a lábukat, leforrázták az arcukat, ahol valaha gyerekek robotoltak hőben-fagyban, a tizenkilencedik századi gyárak, amelyek embereket rágtak meg és termékeket köptek ki, most pedig átjárhatatlan, légmentesen lezárt sírok. Newark volt itt sírba zárva, a város, amely nem ad több életjelt. Newark piramisai: olyan irdatlanok, sötétek, áthatolhatatlanok, amilyen kriptára csak egy nagy dinasztiának van történelmi jussa.” (Roth, 260. old.)

Emlékeztető:

„S odébb, mint boltos temető
vasgyár, cementgyár, csavargyár.
Visszhangzó családi kripták.
A komor föltámadás titkát
őrzik ezek az üzemek.”

(József Attila: Külvárosi éj)

Az aszkéta típusról    

 

     „Belső alkata alapján Robert Viktorovics aszkéta típus volt, mindig kijött a legkevesebből, de minthogy sok éven át meg volt fosztva attól, amit minimumnak tartott – a fogkrémtől, a jó pengétől és a meleg víztől a borotválkozáshoz, a zsebkendőtől és a vécépapírtól -, most minden kis apróságnak örült, minden újabb napnak, amelyet felesége jelenléte ragyogott be, a lágerből csodával határos módon szabadult ember viszonylagos szabadságának, akinek csak hetente egyszer kellett jelentkeznie a helyi rendőrségen.” (Ludmilla Ulickaja: Szonyecska, 19-20. old., ford.: V. Gilbert Edit)

A görög csodáról

     "Ami előtte történt: az emberiség zűrzavaros gyermekkora, gonosz és perverz vágyakkal teli serdülése. Ami utána következett, az a római joggal és a keresztény álszentséggel megtámogatott, Istennek tulajdonított szadizmus, kegyetlen hatalomgyakorlás és soha véget nem érő küzdelem a pénzért.” (Popper Péter: Kiadatlan írások, Saxum, 61. old.)