2019. november 8., péntek

Kirche am Steinhof


Egy nyári élmény nyomában

A főoltár képének felszentelésekor Dr. Piffl érsek így beszélt az épületről: „… amikor a templomba beléptem, a szó szoros értelemben lenyűgözött a ház monumentalitása; eluralkodott rajtam az az érzés, hogy valóban szent ez a hely” (A. Sarnitz)


A szecesszióról
     Wagner sokoldalú, változó művész volt, aki Bécsben a szecesszió sajátos változatát képviselte. A szecesszió ugyanis nem volt egységes stílus. Duncan egyenesen mozgalomként határozza meg, mely a különböző országokban más-más formát öltött, nem beszélve most a különböző művészek egyéni sajátosságairól. A mozgalom fő célja az volt, hogy szembeszegüljön a fennálló renddel a képzőművészet (és az irodalom), valamint az alkalmazott művészet keretei között. Fő érdeme, hogy utat nyitott a modern építészetnek. Németh Lajos az építészet területén két fő irányt különböztet meg. Az első az ornamentikát hangsúlyozza (Gaudi, Olbrich), a második a geometrikus absztrakcióra törekszik. Ide tartozik Otto Wagner és Josef Hoffmann. Az utóbbi irányzatnak előfutára volt a skót, a glasgow-i iskola, illetve Van der Velde, akinek hármas jelszava a célszerűség, az anyagszerűség és a higiénikusság volt. Itt már felismerhetjük a wagneri elveket is. Ugyancsak Velde fogalmazta meg ennek az irányzatnak a lényegét: „… a szükségest esztétikai élménnyé lehet alakítani, vagyis a hasznost élvezetessé tenni.”
     Otto Wagner egész munkássága erről szól. Gondoljunk csak lakóházaira (Majolikaház), a Stadtbahnra, a Postatakarékpénztárra. De a steinhofi templom is ide tartozik: a betegek lelki, hitbeli támaszt kapnak, s talán ők szorulnak rá erre legjobban.

Wagner útja
     Wagner 1841-ben született Penzingben, mely akkor még nem tartozott Bécshez. Penzing nincs is olyan messze attól a helytől, ahol fel fog épülni az a templom, mely megörökíti nevét. S az sem véletlen talán, hogy ezen a tájon építi fel villáját is. Jó iskolái voltak. 1860/61-ben Berlinben tanult, aztán Bécsben, az Akadémián, párhuzamosan kitanulta a kőműves szakmát is!
     Bécs minden tekintetben fellendülőben volt a század végéig (Gründerzeit). A polgárság egyre nagyobb szerepet játszik.  A városfalak lebontásával ekkor alakult ki a modern Bécs, ahogy ma ismerjük. Óriási lehetőségek nyíltak meg a művészek előtt. Wagner első díjat nyert a Kursalon pályázatán (Stadtpark), bár nem az ő tervét valósították meg. Ez később is gyakran előfordul vele. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga viszont az ő műve. Ebből a szempontból jó volt a Monarchia: átjárható volt. Mindenesetre ekkor még a historizmus/eklektika volt a fő irányzat, ez volt a kor természetes nyelve: a művészetben is láthatóvá tenni, megerősíteni a múltat. (Talán, mert kezdett összeomlani?) Wagner nem is szakított vele látványosan, alakuló, nyitott, fejlődő művész volt, de a szecesszión belül is a klasszikus, harmonikus, letisztult irányzatot képviselte. Persze, lélegzetelállítóan más világba érkezünk a belvárosból jövet, ha felkapaszkodunk a steinhofi templomhoz – a XX. századba -, mely ugyanakkor magába foglalja az évezredek művészetét is. Achleitner szavait érdemes idézni: „Itt Bizánc éppen annyira jelen van, mint Potsdam, itt a reneszánsz központi tereinek szelleme éppúgy szóhoz jut, mint a kék mecset luciditása” (OW, 60)


Az intézet
     Carlo von Boog (vezetőnk élvezettel nyújtotta meg az „o” hangot!) neve elsüllyedt a múltban, pedig Steinhof kialakításában nagy szerepe volt. Mérnök volt, építész és hivatalnok. A lombardiai Magentában született 1854-ben, Bécsben halt meg 1905-ben. A Steinhof előtti legnagyobb megbízása az Amstetten melletti Mauerben a megyei kórház szecessziós főépülete volt. Ez a kórház is nagy területen fekszik, és több épületből - pavilonokból - áll. Az egyes pavilonok Carlo von Boog és Franz Berger majdnem feledésbe merült nevéhez fűződnek. S miután Boog korán meghalt, Otto Wagner vette át az irányítást, s keze nyoma mindenütt ott van. Persze elsősorban a templom tette őt halhatatlanná. Első vázlatai 1902-ben készültek el az intézeti templom megépítésére kiírt pályázatra. Ő mindig nagy léptékben gondolkozott, s már elkészítette a 100 hektáros terület tervét is, de csak a templom építésével bízták meg, melynek vázlatait 1903-ban mutatta be a Sezession kiállításán.

     Vessünk egy pillantást a fenti képre. Vezetőnk segítségével bejártuk a legfontosabb helyeket.  S mielőtt (kiszabadulva a lenti létből) feljutunk a dombra, akárcsak Dante, Vergiliusunk vezetésével, megismerjük megannyi szenvedés helyszínét is. Persze minden másként is alakulhatott volna. A kezdet ugyanis sokat ígérő volt. Az óriási területet két részre osztották: a férfiak és nők, bocsánat, a nők és a férfiak el voltak különítve. Indoklás: ne szaporodjanak. A keletre eső részen kis gazdaságot működtettek. Volt itt állattartás, növénytermesztés. A betegek dolgoztak, hozzájárultak saját ellátásukhoz, s ez a gyógyulásukat is szolgálta, bár fizetést nem kaptak. Jobb oldalon egy sövény választotta el őket egy luxusszanatóriumtól, mely még ma is áll.

     A meglehetősen impozáns főépület előterében egy márványtáblán balra az igazgatók névsora, jobbra a nácik áldozatainak emléktáblája. Rajta a dátum: 1988. 43 évig tartott, míg szembe mertek nézni azzal, mi történt a kórház falai között. Emberek, fogyatékos gyerekek ezreit gyilkolták meg itt, eutanáziának nevezve tettüket. Az egyház tiltakozott ugyan, kardinálisok, püspökök szólaltak fel, a szülők tüntettek, s ennek az volt a hatása, hogy a gyilkolás finomabb eszközökkel folyt tovább. Az ő emlékükre állították fel 2003-ban a pici fénylő oszlopokat a Jugendstiltheater előtt. Éjjel nappal égnek ezek a kis gyertyák, de fényük csak éjszaka látható igazán.

A színház és a konyha
     A Jugendstiltheatert éppen most újítják fel, mégis bekukkanthattunk egy pillanatra, konstatálva, hogy valóban jelen vannak a szecessziós díszítőelemek a ruhatártól kezdve mindenütt. Jó lenne majd egyszer teljes szépségében látni. Figyelemre méltó a falon egy nagy festmény, mely azt a tájat ábrázolja, melyet egykor a templom előtt láthatott a látogató. Erről majd később. 

     A Jugendstiltheater eredetileg közösségi épület volt. Színházi előadásokat tartottak itt a betegek részvételével, ünnepségeket rendeztek, megünnepelték a császár születésnapját, tánctanfolyamon is táncolhattak, természetesen férfi a férfival, nő a nővel. Tanulságos, hogy csak szórakoztató darabokat adhattak elő, mert a tragédia olyan hatással volt a közönségre, hogy mindenki zokogott, és abba kellett hagyni az előadást.
     Steinhof, mely szinte város volt a városban, majdnem hermetikusan elzárt hely, 1979-től nyílt kórházzá vált. Ettől kezdve a színháztermet sok éven át más társaság vette birtokba, s a Bécsi Ünnepi Hetek része lett.
     Lassan kilépünk az életveszélyesnek nyilvánított, szellemjárta Jugendstiltheaterből, s a konyha hatalmas épületéhez érkezünk. Most egy teherautó hordja ki az ételt, s gyűjti be a szennyest a mosodába. Korábban minden épülethez kisvasút csatlakozott, melyet már az építkezéshez is használtak, embereket is szállítottak vele. Ketten működtették: a vezetője és egy fékező. Most a teherautóban hárman ülnek. A 60-as években megszüntették a kisvasutat. Hogy miért? Csak a legfelsőbbtől nem lehet kérdezni - és Bécs városától, mondta a vezetőnk.

     Legkésőbb 2022-ben bezár az intézet. Néhány épület már most is üres. A fenntartásuk nagyon költséges. Az orvosok az egyikből a másikba rohangálnak.
      Végső célunk, a templom előtt, a baloldali épületben egy kiállítás van. Itt dokumentálják a nácik által elkövetett szörnyűségeket. Tizenkét percet kaptunk rá.

A templom
     1905 és 1907 között épült fel a bécsi szecesszió egyik legjelentősebb alkotása a steinhofi Szent Lipót (Leopold) templom, mely Ausztria védőszentjéről kapta a nevét. Itt kell megemlítenünk feltétlenül a prágai születésű Leopold Steiner (1857-1927) nevét, akinek a mellszobra 1907-től a templom előtt áll, igaz kicsit lejjebb. Ő alapította meg a Steinhofi Alsó-ausztriai Gyógyintézetet ideg- és elmebetegek számára.
     Jobbra a férfiak bejárata, balra a nőké. Középen a kapu csak ünnepélyes alkalmakkor volt nyitva. Az épületet kívülről 2 cm vastag márványlapok burkolják, melyeket rézfejű csavarok rögzítik. A templom megkülönböztető jegye a bizánci hatást mutató aranyozott kupola. A harangtornyokon trónolnak – nyugaton – Szent Lipót (11-12. sz.), keleten Szeverin (5. sz.), Richard Luksch alkotásai. Szokatlan, hogy a templom déli tájolású, nem pedig keleti, de csak így nézhet szembe egymással a kórházi épületek sora és a templom, illetve így nyeri el értelmét a déli homlokzat üvegtábláin ábrázolt jelenet, a teremtés. (A beeső fény miatt engedélyezte a felsőbb hatóság, hogy a bejárat délre nyíljon.) Méltóságteljesen, kissé szigorú arcot vágva, (végül is mindent előre tud), ül középen az Úr, miként szentjei. A hat ablaküveg a koszorúval a teremtés hat napjára utal: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és reggel: hatodik nap.” Ugyanakkor a bűnbeesésre is gondolhatunk. Bár alig látható Ádám és Éva, de az igen, hogy kétoldalt egy-egy angyal térdel. A bűnbeesés értelmezését erősíti, hogy a bejárat fölött, a négy oszlopon az angyalok lehajtott fejjel imádkoznak. A négy angyal Othmar Schimkowitz alkotása. Történt egyszer, hogy az egyikük fejét levitte a szélvihar. A gondnok rosszul hegesztette vissza: felemelt fejjel. A felújítás (2000-2006) alkalmával helyreállították a rendet. Az sem lehet véletlen, hogy a koszorú íve egybeesik az oltárkép ívével. Ennek is megvan a logikája, hiszen a bűnbeesés után a templomban az oltárkép a megváltást ígéri.

     Persze onnan a magasból, amint lenézett a tájra, mi más juthatott az Úr eszébe, minthogy amit alkotott, a föld, jó és szép. Mindezeket maga Wagner tudhatta legjobban, hisz a tervezés során papírra vetette gondolatait: „A táji szépség, fekvés, tájolás, kilátás, erdő és a hegy általi határolás adottságaiból következően a körülmények legszerencsésebb találkozásáról beszélhetünk, ami csak kívánható egy ilyen intézmény elhelyezése szempontjából.” (OW, 242)
     Horribile dictu! Wagner is teremtésnek fogta fel az építészetet. („…egyben másban / istenhez is hasonlitott.” József Attila) Wagner szavaival: „… nem meghökkentő, ha azt halljuk, hogy az építőművészetben az ember istent súroló képességének legmagasabb kifejeződési formáját kell látnunk.” (OW, 116) Igen, a dombtetőről, a templom előtti kis térről, csodálatos volt a kilátás részben az intézet birodalmára, részben a távolban kirajzolódó tájra. (Lásd, én is hozzátettem valamit a Te művedhez!) Ezért fontos az a tájkép a Jugendstiltheater falán, mert az az első, a teremtés utáni, még érintetlen tájat örökítette meg.

     A tervezés során Wagner sokat beszélgetett orvosokkal, ápolókkal, hogy meg tudjon felelni a speciális követelményeknek. Tervezett ide orvosi szobát, WC-ket, vészkijáratot. Ami anyagi okokból nem készült el: az a kálvária, az altemplom a protestánsok és a zsidók számára és a fűtés. Figyelme mindenre kiterjedt, hiszen a szecesszió valójában összművészet. A csillárok, a mennyezet, az oltár alakja, terítő, a gyóntatószék, a szószék. A szószéket biztonsági okokból csak a sekrestyéből lehet megközelíteni. A legcsodálatosabb az, hogy itt a legkisebb részlet is beleillik a nagy egészbe. A padok széleit legömbölyítették, hogy a betegek még véletlenül se sértsék meg magukat. Hogy a padok különböző hosszúságúak, annak az az oka, hogy a betegeket osztályozták: nyugodt, félig nyugodt és nyugtalan. A nyugtalanokat középre, a 4 személyes padba ültették, jobbról balról egy-egy ápolóval. Az intézet alkalmazottai és a látogatók a karzaton foglaltak helyet. A szentelt vizet egy kis csöpögtető rendszerrel oldotta meg, hogy a fertőzésveszélyt csökkentse. A padló az oltár felé lejtett, hogy a betegek a hátsó sorokból is mindent jól lássanak.

     1907. október 8-án volt az avatás. Ferenc József „igazoltan” távol maradt. A Hofburg képviseletében Ferenc Ferdinánd mondott beszédet. Ám a trónörökös sem szerette az új művészetet. Ennélfogva az építész nevét meg sem említette. Amikor Wagner végigvezette a templomban, Ferenc Ferdinánd csak ennyit mondott: „Azért mégis a Mária Terézia-barokk a legszebb stílus.” Wagner azt válaszolta, hogy a boldogult császárné idejében az ágyúcsöveket is díszítették, de manapság azok is simák. „Mérhetetlen kevélységgel fordult el tőlem, s haragja többszöri közbenjárás ellenére is üldözött engem. Így sok megbízást, melyekre kiszemeltek, elvesztettem”. A Neue Freie Presse finoman bírálta a nagy művet: „S vajon nem a sors kedves iróniája, hogy Bécsben a szecesszió első értelmes épülete őrültek számára épült?” (1907. 10. 6.)
     Talán sejtette Wagner, hogy neki nem lesz szobra Steinhofon, ezért mindenütt ott van az O betűt formázó babérkoszorú! OttO! Wagnernél ez elengedhetetlen, lásd a Postatakarékpénztár épületét!
     A 800 főt befogadó belső tér világos és áttekinthető, közbülső alátámasztás sehol sem szakítja meg, írja Kubinszky Mihály.  Wagner az üvegablakok elhelyezését úgy oldotta meg, hogy minél több fény áradjon be a templomba. Kolo Moser is élt a fény, a ragyogás, a színek (kék, fehér, vörös) adta lehetőséggel. Az égetett üveg sokkal hatásosabb, mint a festett. A nyugati oldalon az oltár felé vonulnak azok a szentek, akik enyhítik az ember testi szenvedését: Szt. Erzsébet, Márton … A keleti oldalon lépkednek azok, akik a szellemi-lelki erényeket képviselik: Keresztelő Szt. János, Szalézi Szent Ferenc, József (Jákób fia). Az ablakok elkészítése Leopold Forster nevéhez fűződik.

     Az oltárképet (A menny ígérete címmel) eredetileg szintén Kolo Moser tervezte volna, de a főfő megbízott, Swoboda prelátus, aki már az előzőeket sem nézte jó szemmel, visszavonta a megbízást. Súlyosbította a helyzetet, hogy kiderült, Moser egy protestáns nőt vett el feleségül, s maga is áttért a protestáns hitre. A 84,8 m² mozaikot végül – sok bonyodalom után - szintén Leopold Forster készítette el Carl Ederer, Remigius Geyling és Rudolf Jettmar (mellékoltárképek) tervei alapján.
     Az oltárkép közepén az áldást osztó Krisztus áll felemelt kézzel, két angyallal. Jobbra-balra emelkedik a szentek sora. Az ember esendő, és nagyon is rászorul a segítségre. Ezért van itt például Dympha, aki a lelki betegek patrónusa. (Kard van a kezében,mely arra utal, hogy lefejezték.) Vagy St. Vitus, aki az elmebetegek, epilepsziában szenvedők segítője. (Pontos névsor a Wikin!) A lépcsőn térdel Szent Lipót, aki a templom kicsinyített mását ajánlja fel Krisztusnak.

Házi feladat 

     A Steinhofot érdemes tovább tanulmányozni. Például Canetti esszét írt első könyvének, a Káprázatnak (megjelent 1935-ben) a születéséről. Ober St.Veitben lakott egy szép villa emeletén: „Hat évig éltem a szobában. (…) Mindennap átláttam a Steinhofra, ahol hatezer őrült élt, ez a látvány ösztökélt munkára. Bizonyos vagyok benne, hogyha nincs ez a szoba, sosem írom meg a Káprázatot.” (ín: 2000, 2007, ford. Halasi Zoltán)
     Thomas Bernhard egyik elbeszélésében is szerepel Steinhof. Címe: Wittgenstein unokaöccse. Barátságunk. (Wittgensteins Neffe. Eine Freundschaft.) Valós tényeken alapul. A híres rokont valóban kezelték Steinhofban. Bernhard naplójával együtt elolvasandó.

     Felhasznált irodalom: Otto Wagner: Írások, tervek, épületek (Fordította, bevezette Kerékgyártó Béla) = OW, valamint August Sarnitz, Kubinszky Mihály, Klaus Jürgen Sembach, Alastair Duncan, Németh Lajos művei és a Wikipedia cikkei.

2019. november 5., kedd

Morzsák



     „A szerelem: adni és elfogadni, de nem követelni.” (R. Menasse)  

     Egyes emberek kanárit tartanak, mások csatlakoznak egy párthoz. (?) 

     "Négy feleségét négy különböző vallásból választotta, hogy bizonyítsa, egyik vallás sem kedvesebb előtte a másiknál, és hogy minden felekezetnek igazságot szolgáltasson" (Akbar sahról írja Germanus Gyula) 

     "A civilek, a család? Talán elájulnának a szánalomtól, mint Dante a szélfújta lelkek láttán, ha tudnák a felét, amit mi tudunk, pedig azzal még semmit sem tudnának.” (Ottlik Géza) 

     "A szabadság nem nagy kezdőbetűvel írott, fennkölt eszme volt nekünk, hanem a szó valódi értelme, a választási lehetőségek nagy bősége, s a rabság, tilalmak, kényszerek nagy mérvű megritkulása." (Ottlik Géza) 

     "A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt." (Rochefoucauld) 

     "Én tul vagyok e bus országon

      És tul vagyok e gonosz világvégen

      Hazámon és Európán át

      Visszajutottam magamhoz."
                   (Babits) 

     Ha egy ember valóban jól evez, s csapatát bajnoki címhez juttatja, de maga a győzelem után nem lehet klubjában a csapat tagja, nagy a valószínűsége annak, hogy ez az ember egy nő. A zürichi Grasshopper klubban 100 százalék. Szívesen fogadnak ott felszolgálónőket, s másokat, akik a csónakházban dolgoznak, de tagok 115 éve csak férfiak lehetnek.   
     A Grasshopper evezőseinek csatakiáltása: Akartok sört? Nem! Akartok nőt? Nem! Hát mit akartok? Győzelmet, győzelmet, győzelmet! (Újsághír, németül markánsabban hangzik: Sieg, Sieg, Sieg!)
    


    „Ami új, úgy gondolom, hogy a szélsőjobb már nem springercsizmában menetel, hanem öltönyben, nyakkendőben.” (Sibel Kekilli, Tagesspiegel, 2019)

2019. október 27., vasárnap

Téli világ

            Janus Pannonius Búcsú Váradtól c. versét Somlyó György is lefordította, s mintegy mentségként közzéteszi jegyzeteit munkájáról. Ebből idézem: „… a simán sikló, s egy helyen varázslatosan meggyorsuló (…) sorfaj itt még külön hangulatfestő is, egy ütemre repül a versben repülő szánnal.”
*
            Tél van. Ma reggel -6 fokot mutatott a hőmérő. Lehet, hogy megérkezett az igazi, zúzmarás hideg? Sok szép versünk van, mely felidézi az évszak szépségét. Kevésbé ismert Csokonai leírása, melynek kezdete mintha Vivaldi zenéjét foglalná szavakba: „Mormolnak szelei a fagyos évszaknak…”

            Petőfi is átszenvedett néhány kemény telet. 1845 februárjában kelt a Téli világ c. verse:

                                   Barangol a vándorszinész
                                   Egy falutól a másikig;
                                   Meleg ruhája nincs ugyan,
                                   De mindazáltal éhezik.
                                   Hol a boldogság mostanában?
                                   Barátságos meleg szobában.

                                   Hát a cigány? … vacog foga
                                   A rongyos sátorok alatt;
                                   Kopogtat a szél és bemegy,
                                   Bár a cigány nem szól: szabad!”
                                   Hol a boldogság mostanában?
                                   Barátságos meleg szobában.
*

                                                            Vivaldi        hu wikipedia.org
            Végül Vivaldi. A négy évszak az 1725-ben kiadott versenyművek sorába tartozik. Azonnal meghódította Európát, s aztán, mint ahogy Vivaldit is, elfelejtették. 1950-ben adták ki újra teljes egészében. („Örüljünk, okosabb világ van, / örüljünk, hogy mi élünk abban. Madách, VI. szín.”)
            Minden versenymű elején egy szonett olvasható. Ismeretlen költő műve, de hűen bemutatja, miről szól a zene:

A Tél

                                   Küszködni, fázva, csikorgó havakkal,
                                   Csikaró, fájó, rettenetes szélben,
                                   Topogni sűrűn, meg ne fagyj a télben,
                                   Jeges világban, vicsorgó fogakkal.

                                   Húzódni tűzhöz, terített, víg asztal
                                   Mellé, míg ott künn csak úgy szakad, délben –
                                   Majd síkos úton, jaj, elesőfélben
                                   Továbbhaladni, mindig egy arasszal:

                                   Vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat:
                                   No, kelj fel, indulj – hanem aztán jó kis
                                   Roppanás: jég volt, beszakadt alattad!

                                   Sirokkó, bóra, ezerféle kófic
                                   Rohama csap rád zúgó szél-hadaknak –
                                   Ilyen a tél hát, de van benne jó is….
                                                Rónai Mihály András fordítása

Most hallgasd meg a zenét, de előbb olvasd el az én soraimat:

            A zenemű felépítése hasonló a szonettéhez. Az első tétel a fogvacogtató hideget idézi fel, a félelem és a tehetetlenség érzését, mely egyre erősödik, a száguldó szélroham ugyanakkor szinte észrevétlenül harmóniában oldódik fel. A természetben, bármennyire vadnak tűnik, van ritmus. A második résznek Vivaldi Az eső címet adta. Nincs is szebb dolog annál, mint a meleg szobában pihenni, míg esőcseppek kopognak odakint. A szépséget a hegedűszóló hivatott érzékeltetni, míg a vonósok pizzicatója a hulló csöppeket. Lassan derengő hangulattal kezdődik a harmadik tétel. Majd újra szél cibál minket, („vigyázz, megcsúszol!”), s igyekeznünk kell, hogy épségben hazaérjünk. Ámulva búcsúzunk a szélvihartól, mely újra felerősödik, de már nem félünk tőle, sőt élvezzük tombolását. Eggyé válunk ezzel a szépséges természeti erővel, mellyel együtt élünk.
                                                                         2012

2019. október 21., hétfő

Bern

          A mai napon (2011. aug. 16.) sok látnivaló várt ránk. Nyolc óra előtt Chillon váránál kellett lennünk, nehogy megelőzzenek bennünket a japánok. Utána Bern és Liechtenstein következett. Este Feldkirchenen keresztül Tirolba vitt a buszunk.
                                                                                                                           de.wikipedia.org

         Bern óvárosa körül az Aare folyó vet hurkot, s ez teszi olyan egyedülállóvá fekvését. Nevének eredetére két magyarázat is van. A legenda szerint V. (Zähringen) Berchtold, a városalapító elhatározta, hogy arról az állatról fogja elnevezni a várost, melyet vadászata során először ejt el. S ez nem volt más, mint egy medve. Bär! A nyelvészek azon a véleményen vannak, hogy a város neve a kelta bernából származik. Mindenesetre a terület már Kr. előtt lakott volt, majd jöttek a kelták s a rómaiak. Később a Burgundi Királyság, ill. a Német-római Birodalom része lett. A kantonok szövetségéhez 1353-ban csatlakozott.
         A folyóparton, a Nydegg-híd lábánál (1480 óta) van az ún. Medveverem, emlékeztetve a régi időkre.


         Át a hídon, a Kramgassén sétáltunk végig a Zytglogge tornyáig, ahol a város nyugati kapuja volt. Ma Bern legfőbb nevezetessége az asztronómiai óra és a harangjáték (1530).


         A Kramgasse 49 számú ház előtt belebotlunk Einstein nevébe! A második emeleten lakott feleségével, Milevával és fiával, Hans Alberttel együtt. Itt szerzett doktori címet, itt dolgozta ki a „speciális relativitáselméletet”, s négy olyan tanulmányt publikált, melyek közül háromért egyenként is megérdemelte volna a Nobel-díjat. (Mileva? Kosztolányi, a szavak titkának ismerője, milyen szép verset írt volna róla!)


         A Münster, a székesegyház, Svájc legnagyobb egyházi épülete felé kanyarodunk. 1421-ben kezdték építeni a késő gótika remekművét. Generációk dolgoztak rajta. Legfőbb kincse a főkapu kőszobrai és az utolsó ítélet ábrázolása, mely Erhard Küng nevéhez fűződik. A felső íven Krisztus, Mária, Keresztelő Szent János és a 12 apostol szobra, lejjebb a próféták. Balra fehér ruhában az üdvözültek, jobbra meztelenül a bűnösök. Az ördög veszi őket kezelésbe. Jaj, a bűnös testrészt lecsippentik!

  
         Itt már nyugalmasabb. Járuljatok az Úr asztalához.

  
         Maga a város is műalkotás. Hat kilométernyi árkádsorával, reneszánsz kútjaival, homlokzataival, tetőivel a középkori városépítészet csodája. Ugyanakkor a modern művészet otthona is. A Hodlerről elnevezett utcában van az 1879-ben megnyílt Kunstmuseum, Svájc legrégibb múzeuma. Többek között Delacroix, Cézanne, Matisse, Picasso képeit is tanulmányozhatjuk itt. A Klee-műveket innen költöztették a 2005-ben átadott Paul Klee Centrumba (Renzo Piano tervezte). A művész mintegy 4000 alkotását őrzik itt.

         Fájdalmas dolog volt a búcsú, hisz egyik múzeumra sem volt időnk. Legközelebb, ha lesz legközelebb, csak a Kustmuseum és Klee fog szemem előtt lebegni.


           Ferdinand Hodler (1853-1918) Bernben született. A mű címe: Önarckép, felhúzott szemöldökkel, 1912,   de.wikipedia.org

           Paul Klee (1879-1940) a Bern melletti Münchenbuchseeben született. Műve: Sziklás táj pálmával és fenyővel, 1919         emuseum.zkp.org

                                                                              (2011)

2019. október 16., szerda

Sárospatak



     A középkorból
     1201-ben jegyezték föl először Sárospatak nevét, s talán az itteni királyi udvarházban született 1207-ben Árpádházi Szt. Erzsébet. A középkori Rotunda alapvonalai emlékeztetnek erre, s előtte Varga Imre alkotása (1985), mely azt a jelenetet ábrázolja, amikor férjével, IV. Lajos türingiai őrgróffal Wartburg várába indulnak. Tartja magát a legenda, hogy a szobor mögötti, Szt. Erzsébetről elnevezett templomban keresztelték meg. Ez Sárospatak legkorábbi temploma, az Árpádházi királyok idejében építették, s a gótika jellegzetességeit viseli. Itt őrzik egy szépen ötvözött szekrényben Szt. Erzsébet ereklyéit: egy kis selyembrokát darabkát és egy picike koponyacsontocskát.


     A vár

     Hunyadi Mátyás engedélyezte Pálóci Lászlónak, hogy megerősítse udvarházát. (Elpusztult.) Később Perényi Péter kezdte el a vár építését: reneszánsz lakótorony, palota, városfal (1534-37). Érdekesség, hogy később Dobó Ferenc kapta a királytól zálogul (1573), s amikor Balassi Bálint feleségül vette Dobó Krisztinát (esküvőjük a sárospataki templomban volt), s egy rohammal elfoglalta a várat, tulajdonképpen "felségárulást" követett el, aminek súlyos következményei lettek. (Ennél nagyobb baklövést csak a házasságával követett el.)
     A vár később a Dobó-örökös Lorántffyaké, majd Lorántffy Zsuzsanna kezével I. Rákózci György erdélyi fejedelemé lett. A Rákóczi család története külön fejezete a magyar történelemnek.

     Sub rosa
     Így hívják a vár kerek erkélyszobáját, melynek boltozatát festett rózsák díszítik. itt találkoztak a Habsburg ellenes összeesküvők: I. Rákóczi Ferenc, Nádasdy Ferenc, Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc. Az induló felkelés azonban kudarcba fulladt. Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen végezték ki, (jártunk ott is!), Nádasdyt Bécsben, Bónis Ferencet Pozsonyban.


    "A főtemplom falába be van illesztve a sírkő, amely alatt a két nagy ember nyugszik: jelvényül domborműben kivésve két halálfő, alattuk egy pallos, felül e sorok: 
     'Hoc in tumulo jacent Comes Petrus Zrínyius, Banus Croatiae, et Marchio Franciscus Frangepan, ultimus familiae. Quia coecus coecum duxit, ambo in foveam cecidere. – Alant pedig:
     „Discite mortales, casu discite nostro
      Observare fidem Regibus atque Deo.
      Anno MDCLXXI Die XXX aprilis hora IX
      Ambitionis meta est tumba.'


     'Itt feküsznek a sírban Zrínyi és Frangepán; családjának utolsója. Vak vezette világtalant, azért mindketten verembe esének. Tanuljátok meg halandók a mi esetünkből, hogy a királyok és az Isten iránti hűséget meg kell tartani. – A nagyravágyás határa a sír.' (Jókai leírását vettem kölcsön)
       A fejedelem édesanyja közbenjárására: váltságdíj, valamint várai többségének átengedése fejében életben maradt. Fia, az 1676-ban született II. Rákóczi Ferenc gondos nevelésben részesült, de elszakították a családjától, édesanyjától, Zrínyi Ilonától, aki később megözvegyülvén, Thököly Imréhez ment feleségül... Törökországban találtak menedéket. Ferenc még el sem búcsúzhatott anyjától, akinek a levelét láthattuk, olvashattuk a kiállításon. A legfőbb mondanivaló:
     "Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és a jó hír. A földi javak elveszhetnek, de aki becsületét vesztette, annak az ég kerek e világán semmije nem marad. Ezért mondom néked, hogy ne itt, a halandók közt harácsolj javakat, hanem égi kincset gyűjts, mert az örökké való." 
  Mintha erre válaszolna a fiú:
     "Igazságos voltam, mivel természettől fogva irtóztam az igazságtalanságtól, nem vágytam semmire, hogy az igazi nemeslelkűség látszatát keltsem, a kincseket megvetettem, a szegényeken segítettem." (Vallomások)

     A Kollégium

     Az iskolát 1531-ban Perényi Péter rendelkezésére alapították az reformáció szellemében. A scholát 1550-ben kollégiummá szervezték át, mely magába foglalta a felsőfokú képzést is. Ennélfogva több világot járt, külföldi egyetemen végzett tanár került Sárospatakra. Lorántffy Zsuzsanna hívta Patakra Comenius Amos Jánost.
     Lorántffy Zsuzsanna halála után nehéz idők vártak a Kollégiumra. Előfordult, hogy be kellett szüntetni a tanítást vagy más városba menni. 1952-től csaknem 40 éven át Rákóczi Gimnázium néven működött.

     Szellemi kisugárzásán túl legfőbb kincse a Könyvtár, mely egyidős az iskolával, melynek legfőbb támogatói a Rákócziak voltak. Az klasszicista Új Épület alapkőletétele 1806-ban történt. Sok viszontagság után 1845-ben fejezték be Nyíry István tervei alapján. Nyíry a Kollégium tanára volt. A Nagykönyvtár dísztermének tervezője Pollack Mihály volt.      
     1931-től egy egészen új intézmény létrejöttével vált a pataki oktatás különösen vonzóvá, mégpedig az Angol Internátussal, mely cambridge-i mintájú elitképzést kívánt megvalósítani, és nagy heti óraszámban tanította az angol nyelvet, és készítette fel a diákokat az angol nyelv és kultúra megismerésére.

     A tanítóképző

     1857-től egy új tanulmányi ágazat gyarapította a Kollégiumot: a tanítóképző. Évtizedekkel később (1913) készült  el a jelenlegi épület Lechner Jenő és Varga László tervei alapján. Lechner Jenő unokaöccse volt a nagyobb hírű Lechner Ödönnek. Az épület stílusát felsőmagyarországi reneszánsz stílusnak nevezik, de ha közelebbről megnézzük, felismerjük a szecesszió stílusjegyeit is.   



2019. október 8., kedd

Genf 1

A reformáció emlékműve

         Már nagyon vártam arra, hogy megpillantsam Genf számomra legfontosabb nevezetességét, a reformáció emlékművét. Az óváros dombjától nyugatra, egy szép parkban áll - a Kálvin által alapított egyetemmel szemben – a monumentalitásában egyszerű alkotás. Hosszússágát Illyés Gyula mérte meg:

                   Száznegyvenhármat léptem; ez a hossza
                   a szobor-sornak.
                   
                   Hátrálnom kellett közelükből: mindet
                   nem fogta össze csak messzibb tekintet.
                                                 (A reformáció genfi emlékműve előtt)

         Középen magasodnak a genfi reformáció legnagyobb alakjai: Farel, Kálvin, Béza, Knox. Luthernek volt köszönhető az első lépés, de a második generáció elszántsága, tudása nélkül nem lett volna folytatás. Farelt, a nagyhatású szónokot mindenünnen kiutasították, még Genfből is. Neuchâtelben kötött ki. Béza, Kálvin híve és utóda, lelkész. Zsoltárait Szenczi Molnár Albert fordította magyarra, aki felkereste őt Genfben. A skót John Knox itt készítette el angol bibliafordítását: a Genfi Bibliát.
         S végül a legjelentősebb: Kálvin. (Balról a második.) Nemcsak eszméi, gondolatai hatottak, de valóságosan is egyeduralmat gyakorolt a városban. Megdöbbentő, hogy a konzisztórium 1542 és 46 között 58 személyt végeztetett ki. (Eretnekségért csupán egyet: a nyugtalan, spanyol polihisztort.)
         Szervét Mihályt először a francia inkvizíció ítélte halálra (1553). Genfbe menekült, itt elfogták, halálra ítélték, és máglyán megégették (1553).
         Kálvin és Szervét konfliktusát dolgozta fel Sütő András a Csillag a máglyán c. drámájában:
         SZERVÉT. Segíts meg, Istenem, életemnek e nehéz órájában. Ne oltsd ki bennem, Uram, a gyertyát; te gyújtottad meg azt Szent Máté evangéliumával, te parancsoltad meg a szólást, és ítélted örök kárhozatra a hallgatást. Gyertyát nem azért gyújtanak, hogy véka alá rejtsék, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényét vesse mindazokra, kik a házban vannak. Gondolkodó emberek, ti vagytok a világ világossága, nem rejthető el a hegyen épített város.

Ui.
         Ne feledkezzünk meg a „szablyás” Bocskaynkról, akitől a következő idézet  olvasható a falon: Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük.


                                                                                                                                       (2011)

Genf 2


        A Szent Péter katedrális egykor a genfi püspök katedrálisa volt. Ma Kálvin városának első számú református temploma. A háromhajós bazilika építése 1160 körül kezdődött el. Száz évvel később gótikus stílusban fejeződött be. Majd a 18. században a főhomlokzatot klasszicista portikusszal bővítették.

         Kálvin először a klasszikus irodalommal foglalkozott (Seneca), majd hamarosan a reformáció híve lett. Bázelben telepedett le. Itt tette közzé az Institutio Religionis Christiane c. művét (1536). Magyarul először Szenci Molnár Albert fordításában volt olvasható: Az keresztény religióra és az igaz hitre való tanítás (Hanau, 1624).


         Genfi tartózkodása során, még ebben az évben Farel kérte Kálvint, hogy maradjon a nemrég az új tanokhoz csatlakozott városban. Előadásokat tartott, papja lett az Európa-szerte terjedő új tanításoknak. Mégis 1538-ban elűzték, de 41-ben visszahívták. Ettől kezdve 23 éven át haláláig elválaszthatatlan volt Genftől. S ekképpen prédikált: „Isten némelyeket az idvességre, némelyeket az veszedelemre eleve elrendelt. (…) Istennek az igéje az egy út, amely minket azoknak megtudakozására vigyen, amelyeket őfelőle illendő megtudnunk… (…) mihelyt az Ige mellől ellépünk, legottan az úton kívül és az setétben futunk. (…) És ne szégyelljünk pedig valamit nem tudni … sőt inkább örömest ellegyünk az oly tudománynak feltudakozása nélkül, amelynek tudása bolondságos, veszedelmes, avagy ugyan ártalmas. Hogyha pedig az mi felöttébb elmélkedésünknek csiklandása minket izgat: mindenkor imez cölönköt vessük elejébe, amellyel meghőköltessék.” (Magyar gondolkodók, 17.század, 1979, 461-465, Magyar remekírók sorozat)


Kálvin lépcsője

         Philip Schaff, a neves 19. századi teológus írja áttekintésében, hogy történelmünkben nincs szembetűnőbb példa olyan férfira, aki ennyire kevés népszerűséggel ilyen nagy hatást tett volna az emberekre.
         A végére – elmaradhatatlanul – Szervét. Kivégzése helyén szerény emlékmű emlékeztet arra a férfiúra, aki megelőzte korát. Mint ahogy Budapesten is van a nagy Kálvin tér, és Pestszentlőrincen a picike Szervét Mihály tér az unitárius templommal.

Szervét emlékműve

Pestszentlőrinc, Szervét Mihály tér 

                                                                                                          (2011)

Genf 3

        Kószáljunk még egy kicsit Genfben! Sétáljunk le a tó partjára, át a hídon, s élvezzük a hullámok sötétebb színét, a házsorok geometriáját, a hegyek vonalát, az ég világosabb kékjét s hatalmas fehér felhők vonulását.


         Jet d’ Eau  A 140 méterre felszökő vízsugár, mely mintha az eget ostromolná, Genf jelképévé vált. Kezdetben csak néhány méteres kút volt. Szelepként működött az üzemeket ellátó vízvezeték részeként. 1951-ben kapta meg mai formáját. Másodpercenként 550 l vizet lövell a magasba 200 km-es sebességgel.
         Rousseau és Sisi  Mind a kettőnek van szobra Genfben. Az egyik (R)  itt született, a másik (S), itt halt meg. Mind a ketten felhívták magukra a világ figyelmét. Utolsó éveikben a lelki gyötrődés volt a sorsuk, s a menekülés szándéka egyre nagyobb teret nyert életükben.

                                                                                                             wikipedia.org

         Rousseau Társadalmi szerződésének címlapján még büszkén genfi polgárnak (citoyen de Geneve) vallja magát, majd miután 1762-ben elégetik Genfben a fent említett művet és az Emilt, ünnepélyesen lemond erről a címről. Pedig milyen szépen ír a Vallomásokban szülőhazájáról: „Bármikor pillantottam meg e boldog város falait, bármikor léptem át kapuját, szívem mindig összeszorult a túlzott ellágyulástól. A szabadság nemes látványa büszkeséggel töltött el, az egyenlőség, egység és erkölcsi szelídség képe ugyanakkor könnyekig meghatott; és sajgó fájdalommal éreztem, hogy mindezt elveszítettem.(I. k. 154. o, Magyar Könyvklub, 2001, ford.: Benedek István és Benedek Marcell)
         A Társadalmi szerződés megjelenése után: „Nem sokáig maradtam kétségben afelől, milyen fogadtatás várt volna rám, ha kedvem támad oda visszatérni. Könyvemet elégették, ellenem elfogatóparancsot adtak ki június 18-án, tehát kilenc nappal a párizsi után.” (II. k. 335. o)

         A hajókikötő felé vettük az irányt, kevés szabadidőnkben mindig rohanva, s találgattuk, melyik szép palota lehet a Beau Rivage, ahonnan Sisi utolsó útjára indult. S igen, nemsokára feltűnt fekete szoboralakja…

                                                                                         Philip Jackson: Sissi                           
         Néha szemére vetették hiúságát. Nem pusztán hiúság volt ez, hanem küzdelem az idővel, végső soron a halállal. Megállítani az időt! Titkolni, hogy rajta is be fog teljesedni a végzet.
         Sisi elsősorban önmaga elől menekült. Találó Brigitte Hamann könyvének címe: Kaiserin wider Willen, azaz Császárné – akarata ellenére. Magyar fordításban csupán: Erzsébet királyné. (Európa, 1988) Sisi nemcsak az udvari etikettet tartotta elviselhetetlennek, hanem a császárságról is az volt a véleménye, hogy anakronisztikus államforma. Valójában a köztársaság felelt volna meg egyéniségének. Vagy pedig?

                   Sirály vagyok, sehova se való,
                   Hazámul semmi part nem jó,
                   Hely soha meg nem kötött;
                   Hullámok közt repülök.
                                          (Tandori Dezső fordítása)

                                                                                                          (2011)

2019. október 6., vasárnap

Német requiem

2012. október

Brahms, 1853, wikipedia.org
      Brahms ezt a művét Schumann halála évében kezdte el (1856), s 1866-ban készült el vele. Azért kapta a német requiem címet, mert német szövegre, Luther bibliafordítására komponálta a zenét, mely inkább oratórium (többtételes drámai kompozíció), mint requiem (gyászmise).   
     Valamikor abban a szerencsében volt részem, hogy hallgathattam Németh G. Béla előadásait az egyetemen. Később sorra jelentek meg tanulmánykötetei is. Az egyikben megemlítette Brahms Német requiemjét. Igyekezett az ember meghallgatni a nagyra tartott művet. Közben évek, évtizedek teltek el. Most újra hallgatom a kötelezően magamra rótt feladatot, a Requiemet, s próbálom felidézni, mit is írt a professzor úr, a német kultúra nagy ismerője, Brahmsról.
     Hát persze, Arany Jánosról írott tanulmányában olvasható: „Brahmséhoz hasonló élmény és magatartás, Brahmséhoz hasonló kivitel. (…) Klasszicizált romantika, romantikus életérzésű klasszika…” (In.: Mű és személyiség, 1970, 25. old.)
     Igen, Brahmsban ez fogott meg, a rend, a felépítés. A héttételes Requiem tengelyében a 4. tétel áll:
     „Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek Ura!”
     Hagymaszerkezetnek nevezem ezt a szerkezetet, mert a tételek héjként fogják közre a 4. tételt: 1-7, 2-6, 3-5. Az egyes tételek felépítésénél megfigyelhető, hogy a fájdalom és a gyász kifejezésétől elérkezünk a vigasztalás lelkesítőbb hangjához. Kivéve a 4. rész, mely fokozhatatlan, hisz az isteni hajlékról szól, és a 7. rész, melyben valamiféle végső igazságot fogalmaz meg:
     „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…”          
     De nemcsak a távolabbi részek felelgetnek egymásnak, hanem az egyes tételeken belül is felfedezhető ez a sajátosság. A fájdalommal teli, kérdező ember számára ott a felelet. Érdemes követni a szöveget. Brahms maga állította össze a Biblia legkülönbözőbb helyéről.
      Meglepődtem, amikor azt olvastam (fülem nem vette észre), hogy a hegedűket mellőzte Brahms, elmélyítendő a témának megfelelő komor hangulatot. Bár ez a mű „a legszelídebb és legbiztatóbb requiem a műfaj teljes irodalmában.” (Csengery Kristóf, in.: Muzsika, 2004. ápr.) Egyébként így van ez a csodálatos A-dur szerenád esetében is. Brahms művészete valóban sötét tónusú. Az egyéni sorson túl persze a kor szelleme is determinálta alkotásait: „Általában tragikus jelenség ez a költő. 1880-ban nyilván nem lehetséges többé, ami 1820-ban még lehetséges volt, ahogyan a november már nem engedi meg, amit a szeptember még megengedett.” (Szabolcsi Bence: A zene története, 1940)

      Októberben írom ezeket a sorokat. Még fénysugár csillog a lombok közt.