Úton Hévíz felé

a.

    Érzékeny búcsú Linától. A séta hajnali ötre tevődött át. Zavarában még nem sejti, hogy számára három napig nem leszünk.

     Annál inkább fog örülni, hogyha majd állandóan fülelve, meghallja hazafelé tartó lépteinket.

b.

     A buszon Tatár Sándor játékos versét olvasom: P. I. A. C. (Eredetileg a Bejáró művész c. kötetben, 2007.) Előző este érkezett egyik kedves olvasómtól. Persze ő is kapta valakitől. A vers olvastán ne keseredjünk el: a főhős értéknek tartja a megbocsátást és a megváltást. Miként – más vonatkozásban - Rochefoucauld írja: „A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt.”

     Nemcsak maga a vers örvendeztetett meg, hanem az is, hogy a magyar nyelvű eredeti mellett ott volt a vers nyolc átírása: német, angol, francia, olasz, dán, holland, orosz és horvát nyelven.

     Micsoda hatalmas vállalkozás! 

     Mindenekelőtt álljon itt legalább az első versszak magyarul és németül. Érdemben csakis a német szöveghez tudok hozzászólni, mely pontos és elegáns fordítás.


Mérjen a stanicliba, legyen szíves,

húsz deka megbocsátást.
Az mindig jól jön.
Már elkövetett s még ezután megvalósítandó
erkölcsi vásottságok (!) esetére is.
Igen, persze, hagyja csak nyugodtan.
Lehet valamivel hosszabb.

                                          ….       

Packen sie mir von der Vergebung 

bitte so zweihundert Gramm ein.
Immer gut, Vergebung auf Lager zu haben,
auch im Falle der bereits begangenen und der noch kommenden
kleinen moralischen Ausrutscher (!) 
Ja, lassen Sie nur, kann ruhig etwas mehr sein.

                                              (Kalász Orsolya és Monika Rinck fordítása)

     Kalász Orsolyát (1964) és Monika Rinckét (1969) dicséri. Kalász Orsolya Berlinben él, s anyanyelvi szinten birtokolja a nyelvet, s apjától, Kalász Mártontól költői tehetséget is örökölt. Ezt bizonyítandó, nemrég jött a hír, hogy munkásságát a rangos Peter Huchel-díjjal ismerték el. Monika Rincke már korábban megkapta ezt a díjat.

     Tatár Sándor (1962) több kötete közül az egyik német nyelvű. Ő maga is kiváló műfordító. Legutóbb H. G. Adler verseinek fordításaira figyeltem fel. (Jelenkor, 2016. január), mely Nádas Péter nagy, felfedező esszéjéhez kapcsolódott.

     Utoljára hagytam a kérdést, hogy vajon melyik fordítás tetszett nekem a legjobban. Hát az olasz. Nem értek belőle egy szót sem, de tiszta zene!

Színek

Két ihlető

Tükröződés

Újraalkotva

Jön a nyár

Egészségetekre!

A cukrászda neve legyen Keserű!

 

Ott a helyünk!

Pöszmöt

2013. 11. 13.

Blacky, 2001-2013

     "A Valaki Más, portyázva, kiragadja a kis ebet meleg vackából, s érzem, sorsom (végzetem?) kiragad engem pöszmöt életemből, melynek csodás (kutyás, madaras, festőalbumos, verselemzős) alig semmijében végre meglétezhetni érződtem. Hát ne érződjek.
     Hát ne?"
                                   (Tandori Dezső, Tiszatáj, 2013. április)

Oakeshott

2012. 02. 12.

(Egy angol úr)

     „… egy barátot elhagyni, mert nem úgy viselkedik, ahogy vártuk, és nem hajlandó elvárásaink szerint megváltozni: ez olyan ember magatartása, akinek tökéletesen elhibázott elképzelése van a barátságról. A barátokat nem az érdekli, hogy mivé lehet egymást alakítani, pusztán az, hogy élvezetüket lelik egymásban; ez az élvezet pedig előfeltételezi a készséges elfogadását annak, ami van, és a változtatás vagy tökéletesítés vágyának hiányát.. Egy barát nem az a személy, akitől azt várnánk, hogy bizonyos szükségleteket elégítene ki, akinek hasznos képességei vagy pusztán kellemes tulajdonságai volnának, vagy aki számunkra elfogadható véleményekkel rendelkezne, egy barát olyan valaki, aki foglalkoztatja képzeletünket, aki elmélkedésre sarkall, aki érdeklődést, együttérzést, örömöt vált ki, s mindennek forrása egyszerűen a kialakult kapcsolat.”

                                                                    *

     „Vagy vegyük például egy játék szabályait. Ezek is gondolatmunka és választás termékei, és vannak alkalmak, amikor helyénvaló az újabb tapasztalatok fényében újbóli megfontolás tárgyává tenni őket, ennek ellenére csak konzervatív alapállásból közelíthetünk hozzájuk helyesen, s elhibázott dolog lenne egyszerre az összeset teljesen átalakítani, kivált a játék hevében és zűrzavarában megváltoztatni vagy tökéletesíteni őket. Sőt minél hevesebben áhítják a győzelmet a felek, annál értékesebb a hajlíthatatlan szabályrendszer. A játék során a játékosok kitalálhatnak új taktikákat, rögtönözhetnek új támadási és védekezési módszereket, megtehetnek bármit ellenfeleik kijátszására, kivéve egy dolgot: nem találhatnak ki új szabályokat. A szabályok megváltoztatása olyasmi, amivel takarékosan kell bánni, s akkor is csak szezonon kívül.”

                                                                    *

     „… semmiféle emberi tapasztalat nem támasztja alá azt a feltételezést, miszerint a kormányon levők valamiféle felsőbbrendű bölcsesség letéteményesei volnának, melynek köszönhetően a mi meggyőződéseinknél és tevékenységeinknél jobb meggyőződések és jobb tevékenységek ismeretének beavatottjai, és amely bölcsesség felhatalmazná őket, hogy állampolgáraikra teljesen eltérő életmódot kényszerítsenek. (…) Elviseljük a monomániás embereket, mert ez a szokásunk, de miért kellene, hogy ők kormányozzanak is bennünket?”

                                       Michael Oakeshott: Konzervatívnak lenni (1956)

                                                           (Bánki Dezső fordítása, Holmi, 2000/4)

Mann, Goethe, Hugo

2013. 05. 19.

     „Mi a magyar most?” – teszi fel a kérdést Berzsenyi, s nyomában már többször elhangzott a kérdés. Legutóbb egy a Kalligramm Kiadónál megjelent kötet címlapján. Ennek a könyvnek az utolsó fejezetét Poszler György írta „Hol vagy, Mario?" címmel. A jeles irodalomtudós Thomas Mann Mario és a varázsló c. elbeszélését elemzi, s a mű szövegét összeveti Mann publicisztikai írásaival. Az alábbiak közül az első idézet a novellából való, a másik kettő Mann Szózat az értelemhez és az Európa vigyázz! c. esszékből:

     „…parancsolás és engedelmesség egylényegűek, föloldhatatlan egységet alkotnak; aki engedelmeskedni tud, az parancsolni és megfordítva: az egyiknek gondolata bennfoglaltatik a másikban, mint tömeg és vezér bennfoglaltatnak egymásban; de a teljesítmény, a rendkívülien nehéz és idegfeszítő teljesítmény az övé, a vezéré és rendezőé…”

     „…a szegény éhenkórászok tömeggyülekezete beteges elragadtatással ujjongott az emberi jogok eltörlésén, amelyet valaki hangszórón hirdetett az emelvényről…”

     „… a világos értelem megvetése ez, az igazság tagadása és megerőszakolása a hatalom és államérdek javára, a sötét ösztönökre, az úgynevezett ’érzésre’ való hivatkozás, az ostobák és gonoszok felmentése az értelem és szellem alól…”

                                                             *

     Hasonlóan tanulságosak a Goethe-idézetek Poszlertől. (ÉS,2011/44) A bűvészinas fel tudja idézni a szellemeket, de visszaparancsolni már nem tudja:

Elment hát a vén varázsló,
Végre nincs ma itt a mester!
Szellemeit én varázslom
Élni-halni most az egyszer!
Ellestem igéit s
Hókuszpókuszát,
S bűverővel én is
Művelek csodát.
Rajta! rajta!
Szedd a lábad,
Töltsd a kádat
Feredőre!
Gazdag árral fürge habja
Hadd zubogjon, fuss! előre!
………………..

 
Állj meg! Állj meg!
Ami kellett,
Mind betellett,
Állj, de menten!
Jaj, mily sejtés réme száll meg:
A varázsszót elfeledtem!
………………..

 
Itt a mester éppen,
Nagy a baj, gyere!
Szellemet idéztem
S nem bírok vele!

(Goethe: A bűvészinas, ford.: Kardos László)

                                                                    *

     Végül V. Hugo elszabadult hajóágyúja a Kilencvenhárom c. regényből. (Kritika, 2011/10-11) Olvastam a Nyomorultakat, A párizsi Notre-Dame 1482-őt, A tenger munkásait, még A nevető embert is. Úgy tűnik ezt a regényt is el kell olvasnom, hogy megértsem, miért is történt mindez így:

     „Az ágyú, amely hirtelen letépi kötelékeit, valami természetfölötti állattá alakul át. A gép rémmé változik… Mert le lehet csendesíteni a dögöt, feltartóztatni a bikát, megbűvölni a kígyót, megijeszteni a tigrist, megszelídíteni az oroszlánt; de ezzel a rémmel, az elszabadult ágyúval szemben nincs segítség. Nem lehet megölni, hiszen halott… Az ágyú ide-odagördült a fedélközön. Mintha az Apokalipszis megelevenedett szekere lett volna. Az elszabadult ágyú minden megmozdulása közelebb vitte a hajót a pusztuláshoz. Még néhány pillanat, és a hajótörés elkerülhetetlen lesz.”

Lorca prózai műveiből

2012. 04. 17.

     „A távoli hegyek lágy hullámzással emelkednek, mint a csúszómászók. A végtelen tejüvegszerű opálzás mindent valami tompa tündöklésben mutat. Az árnyak bonyolult szövevénye alján még éjszaka van, a város lassan, lustán vetkezi fátylait, és felvillantja a lágy fényben tompán aranyló kupolákat, antik tornyokat.

            ...

            A nagyharangok még alszanak. Csak valamelyik vékony albaicíni harang hangja röpdös ártatlanul egy ciprus közelében."

                 Granada, nyári hajnal      

                                       (Albaicín: az Alhambrával szembeni domboldal)

            "Mint kísérteties visszhangok emelkednek a fehér házak a hegyen… Szemben az Alhambra aranyló tündöklő tornyai vetítik az égre egy keleti álom körvonalait.

            …

            Albaicín odakuporodik a dombra, kikukkantja a mecsetek báját idéző tornyait. Valami végtelen harmónia a árad a tájból. Az apró házak könnyed táncot lejtenek a hegy körül. Néha a háztömbök fehérsége és vöröslő árnyai közt kiütközik a kaktuszfügék fanyar és sötétzöld foltja…"

                      Albaicín

            "Granada a semmittevés város, a szemlélődés és a fantázia városa, az a város, ahol a szerelmes jobban írja be, mint bárhol másutt a világon, szerelmese nevét a föld porába. Az órák Granadában hosszabbak és ízesebbek, mint Spanyolország bármely más városában. Bonyolult alkonyatai vannak, tele csupa addig soha nem látott fényekkel, amelyek mintha soha nem is akarnának véget érni." 

                     Granada
                                             (András László fordításai)

Jókai: Kárpáthy Zoltán

2012. 03. 01

Az árvízi hajós, magyaralmas.hu

     Aki meg akarja ismerni a régi Magyarországot, olvasson Jókait. A nagy mesemondónak a máról is van mondanivalója.

A Nemzeti Színházról:

     „… mutassatok nekünk egy kicsiny kis helyecskét ebben a nagy kevert városban, ahová letehessük házi oltárunkat, valahol a külváros szegletében, ahol nem fogja szegénységünk szemeiteket sérteni, ahol nem esünk útjába senkinek; majd építünk mi ott valami szerény házacskát, elég szépnek fogjuk mi azt találni…”  (537)

Maszlaczky önéletrajza:

     „…szenvedtem mint gyermek – csalódtam mint ifjú, és elfásultam mint férfi.” (622)

Sajátos nyelv a Privorszkyban:

     „Milyen jó ándungjaim voltak, aztán mégis mindig letájcsoltak, egyre bakala; csizta bakala! A legjobb gusztámat elrontotta a spicc; hiába brennoltam, kaufoltam, pászoltam, aufmisoltattam, nem változott a szerencse. Ma nagy malőrben voltam, engem uccse. Még sáphoz sem jutottam.” (718)

Árvíz 1

     „Egy rémületes óra folyt le így, melyet nem számlált a percinga otthonos petyegése, mert a folytonos rázkódásról maga a falióra is megállt, s a tizenegy órát úgy ütötte el, hogy minden ütésnél percekig megpihent.” (742)

Árvíz 2

     „A legelső borzalmas éjszakán látjátok ott a sötét vizek felett végigsikamlani Wesselényi hajóját.” (750)

Tervek

     „Azzal ijesztget, hogy jöjjön csak ő haza, majd megmutogatja, hogy lehet ipar és tanulmány által a nemzet gazdagságát tízszeres fokra emelni! Hohó! Ne siess úgy, öcsém! Hagyj te nekünk békét a te Angliáddal. Itt ugyan nem hánykolódunk a millióinkkal, (…) de viszont nem is halnak nálunk éhen az emberek százával, ezrével, s ha nincs is hitelünk, de nincs adósságunk, mint a te Angliádnak…”  (780)

Zoltán

     „Én minden munkára kész vagyok. Tudok nélkülözni, tanultam dolgozni. Szomorú dolog volna, ha Magyarországon egy pár munkás kéz el nem tudná tartani gazdáját.” (837)