Ábrahám

  2013. 06. 03.

     Mózes első könyvében olvashatunk Ábrahámról. A Bábel tornyáról szóló történet után az Ószövetség már nem az egész emberiség történetével foglalkozik, csupán a kiválasztott nép sorsával, melynek ősapja Ábrahám. Pál apostol (Gal 3, 6-7, Róm 4, 1-3) a hit emberének nevezi, s valóban az Úr elhívja egy különleges feladatra:

Menj el földedről,
Rokonságod közül és atyád házából
Arra a földre, amelyet mutatok neked!
Nagy néppé teszlek,
És megáldalak,
Naggyá teszem nevedet,
És áldás leszel.

(1Móz, 12, 1-3)

     Ábrahám az északi Háránból indult délre, a tejjel-mézzel folyó Kánaán felé. Sikemben oltárt épített az úrnak, aki újra megjelent neki. Aztán éhínség (!) támadt Kánaánban, s Ábrahám Egyiptom felé vette útját. Emberi gyengeség, előrelátás, ravaszság? Ábrahám előre tudta, hogy a fáraó szemet vet feltűnően szép feleségére, Szárajra, s férjét el fogja tenni láb alól, ezért rábeszélte az asszonyt, hogy vallja magát húgának. Így is történt. Miután Szárajt a fáraó házába vitték, (a hatalom mindig magának akar kedveskedni), az Úr megbüntette az uralkodót, s Ábrahám kincsekkel megtetézve visszakapta feleségét. Hebronban telepedett le.

     Az Úr pártfogolta kiválasztott emberét, de Ábrahám sem hagyta cserben az övéit, pl. unokaöccsét, Lótot. Amikor elváltak, s Lót a termékeny Jordán völgyébe indult, az Úr megerősítette ígéretét: „Emeld föl a tekinteted, és nézz szét arról a helyről, ahol vagy, északra, keletre és nyugatra. Azt az, amelyet látsz, neked és a te utódaidnak adom örökre. Hasonlóvá teszem utódaidat a föld porához: aki meg tudja számolni a föld porát, az tudja megszámolni a te utódaidat is.” (1Móz, 12, 14-15)

     Később Ábrahám kiszabadítja Lótot a fogságból, mint ahogy ki kell mentenie Sodomából is. Az Úr persze folyamatosan megjelenik választott emberének. Látomások és álmok erősítik meg hitében. A legfontosabb a szövetségkötés:

Én vagyok a mindenható Isten.
Élj nekem tetsző életet,
És légy feddhetetlen!
Megajándékozlak szövetségemmel,
És nagyon naggyá teszem utódaid számát.
                                          1Móz. (17, 1-2)

     Ettől kezdve nevezi az Úr Abrámot Ábrahámnak! Először az egyiptomi szolgálólány, Hágár, szüli neki Izmaélt, aki majd az arabok őse lesz. Száraj azonban még különlegesebb szerepet játszik a történetben: az Úr Izsákot ígéri Ábrahámnak: "Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: Szárajt, a feleségedet ne nevezd többé Szárajnak, hanem Sára legyen a neve! Mert megáldom őt, sőt fiút adok tőle neked; megáldom őt, és népek támadnak belőle, népek királyai származnak tőle." 1Móz. (17, 15-16)

     Az Úr Ábrahám hűségét, hitét próbára teszi. Folyamatos dráma, tragédia nélkül. Ábrahám még a fiát is föláldozta volna az Úrnak. („Nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet…", szólt az angyal Mórijjá hegyén.) 1Móz. (22,12 ) Ábrahám csak akkor nyugszik meg, amikor Izsák is felnő a feladathoz, méltó lesz arra, hogy folytassa azt, amit atyja elkezdett: „Akkor elhunyt Ábrahám, meghalt késő vénségében, öregen, betelve az élettel…” (1Móz, 25, 7)

Rembrandt: Izsák feláldozása, hu.wikipedia.org

A teremtés

 2014. 04. 23.

     A világ teremtése, ahogy a Bibliában olvassuk, egyedül Isten műve volt (monoteizmus). Ő hozott létre mindent. Felette állt az általa megalkotott világnak. Ám nem egyszerre teremtett meg mindent, hanem lépésről lépésre.

     „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” 

     A föld először rendezetlen, kaotikus formában létezett, kietlen volt, mindent víz borított. (Az idézett bevezető mondat nélkül mindez kísértetiesen hasonlít a görög és más mítoszokra, s inkább keletkezés lenne..) A föld „csinosítása” tulajdonképpen a világossággal kezdődött. (Vö. Haydn!) A világosság és a sötétség, a nappal és az éjszaka megkülönböztetése a teremtés második lépése. Eltelt az első nap.

     Ezután teremtette meg Isten az égboltot, s elválasztotta a boltozat feletti vizeket a lenti vizektől. Már vége is a második napnak. 

     A harmadik napon Isten egy helyre gyűjti a vizeket, hogy előtűnjön a szárazföld, s előbújjanak a növények: a füvek és a gyümölcsfák, azaz megjelenik a földön az ÉLET. A gyümölcsfák magvai örökítik tovább az életet. Isten elégedett volt azzal, amit alkotott. Végbement a „szétválasztás”.

     A negyedik napon a világító testeket, a napot, a holdat és a csillagokat helyezi Isten az égboltra, melyek meghatározzák az ünnepeket, a napokat és az esztendőket. Egyre jobban érezhető, hogy az ember számára készül az otthon. Már a gyümölcsfák is ezt jelzik. Isten újra elégedett lehet. 

     Az ötödik napon a víziállatok népesítik be a földet, s a madarak a levegőt. A dolguk az, hogy sokasodjanak. 

     A hatodik nap különleges nap. Isten először a barmokat, csúszómászókat s az egyéb földi állatokat teremti meg, majd – saját képmására – az embert, a férfit és a nőt. Az embernek az a feladata, hogy uralkodjon az egész földön. Tehát kitüntetett szerepe van.

     Az utolsó nap a pihenésé, mert Isten lezárta a teremtést, elkészült a maga munkájával.

     Más szemléletű a második teremtéstörténet. Itt a föld tulajdonképpen termőföld, csak még száraz, ezért terméketlen, s ember sincs, aki megművelje. Legyen tehát ember! Az Úristen a párával átitatott földből formálja meg, s életet lehel az orrába. Később állatokat is készít hasonló módon, s hogy társa legyen, oldalbordájából megalkotta az asszonyt: 

     „Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.” (1Móz, 2,24)

     A bibliai teremtést több híres alkotásban viszontláthatjuk. Ilyen pl. Michelangelo freskói a Sixtus-kápolnában. A középpontban Ádám teremtése van, amikor is az Úr az ujja érintésével kelti életre Ádámot.¹

     Az alábbi film bemutatja Michelangelo teremtéstörténetét a kezdetektől Noéig: a fény és a sötétség szétválasztása, az égitestek megalkotása, az ég és a föld szétválasztása; Ádám majd Éva megteremtése, a bűnbeesés és a kiűzetés; Noé hálaáldozata, a vízözön, végül részegsége. Tolnay Károly szerint jobb, ha fordítva, a főbejárat felől megyünk az oltár felé, s így jutunk el a világegyetem keletkezésének látomásáig.

     Haydn Teremtés c. oratóriuma is emlékezetes. Csak röviden: három részből áll. Az első négy napot foglalja magában az első rész, az ötödiket és a hatodikat a második rész, az utolsó Ádámról és Éváról szól. Haydn három évig dolgozott a majdnem két órás művön. Itt a legmegrendítőbb a fény megjelenése: a 10.15 percben. Jó hallgatást!

     ¹ Ez a gesztus látható Caravaggio Máté elhívatása c. képén: Jézus rámutatással hívja el tanítványának a vámszedőt. A rámutatás lehet negatív is, pl. Füst Milán Este van c. versében.

Ábrahám Berlinben

 2015. 08 15.

Ábrahám Berlinben

Cavaraggio: Izsák föláldozása, 1606

  

      Idéztem már többször is Ábrahám és Izsák történetét. Most újra kezdem egy kiállítás kapcsán, mely Berlinben, a Zsidó Múzeumban nyílt meg, s NZZ tudósítója számol be róla. S aki, rögtön a lényegre térve, úgy véli, tudja, mit kellett volna felelnie Ábrahámnak, amikor meghallotta az Úr utasítását: „Teljesen biztos vagyok benne, hogy a fiamat nem kell megölnöm. S abban is, hogy te, aki megjelentél nekem, nem vagy isten…”
      Ez lett volna az egyetlen értelmes reakció az állítólagos isten hangra. Ahogy Kant véli: teljességgel lehetetlen, hogy az ember érzékeivel felfogja a „Végtelent”…
      A bibliai történetben (Mózes, 1, 22, 12) Ábrahám másodszor az Úr angyalát hallja: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.”
      Mit tartson az ember – folytatódik a cikk - egy olyan Istenről, aki kegyetlen játékot űz a benne tökéletesen megbízó emberrel, arra kényszerítvén, hogy föláldozza gyermekét?
      Peter Greenway, a kiállítás rendezője (Saskia Boddekével együtt) az Engedelmesség címet adta a kiállításnak: „Öreg férfiak története, akik engedelmességet követelnek, és fiatal férfiakat a háborúba küldenek…”
      Nota bene: 100 évvel ezelőtt már egy éve tartott az I. világháború.

     Stefanie útja hazafelé

     "Napjainkban földgolyónk története - végre - csakugyan oszthatatlan egész, de az emberiség oly régóta álmodott egységét az ide-oda vándorló háború valósítja meg és biztosítja. Az emberiség egysége azt jelenti, hogy nincs hely, ahova bárki is megszökhetne." (Kundera: A regény művészete, 1986)

      Stefanie meráni nyaralásából utazik haza, s Bozenben (mennyivel szebb olasz neve: Bolzano) kell átszállnia München felé. A kis pályaudvaron gyülekeznek a menekültek is. A segítők vizet és élelmet osztanak, a rendőrök figyelnek. Az utas kevés. Stefanie egy dél-tiroli házaspárral helyet keres az egyik fülkében. Egy csapat menekült is fölszáll, s megpróbálnak elbújni a fülkékben az ülés alatt. Stefanie elutasít egy szenegáli fiút: reménytelen, a rendőrök úgyis felfedeznek, s leszállítanak a vonatról.
      A menekültek csoportját Kufsteinben leparancsolják a vonatról. Az itteni gyűjtőtáborban fognak dönteni további sorsukról. A piros pulóveres is ott van azok között, akiket körbe fognak a rendőrök.
      Stefanie gyötrődik, szemrehányást tesz magának. A vonat már Bajorországban jár, amikor észrevesz egy suhanó árnyat… A piros pulóveres! Utána megy, megtalálja az ülés alatt. Hihetetlen. Hogyan sikerülhetett neki? Pénzt, csoki szeletet nyom a kezébe. Hadd legyen tiszta a lelkiismerete. Más nem is kell neki. A szenegáli sugárzik a boldogságtól. Sikerült! Németországban van!

Bolzano (Bozen), www.wienstrasse.com

Császármorzsa

2011. 12. 26.          

A császármorzsának legendája van. Egyesek szerint Sisi készíttette a császár számára (diétás édesség!), más források úgy tudják, hogy ezt az ételt maga Ferenc József találta ki. Mindenesetre a császár kedves étele volt, s valóban fenséges volt…

Hozzávalók (Két személyre)

4 tojássárgája

2,6 dl tej

10 dkg liszt

4 tojásfehérje

4 dkg cukor

só

2 evőkanál mazsola

2 evőkanál rum

vaj

porcukor

resztelt szilva

Elkészítés

            A tojássárgáját, a tejet és a lisztet összekeverem. A tojásfehérjét, a cukrot és a sót habosra fölverem. A két masszát óvatosan összekeverem. A mazsolát rumban áztatom. Felforrósított serpenyőbe vajat teszek, beleteszem a massza felét, rászórom a mazsola felét. Óvatosan megsütöm és megfordítom. Ha az alja aranysárgára sült, a császármorzsát feldarabolom, tányérra teszem, porcukorral megszórom. Resztelt szilva körettel tálalom.

                                                                                                                    wikipedia.org

László Balázs írja Dél-Tirolból:

            Nos, a császármorzsa receptje nem nehéz, bár azt hozzá tenném, hogy a felsorolt alapanyagokból egy, az általunk jól ismert palacsintánál jóval sűrűbb masszát kell készíteni. Ezt rendszerint nem írják sehol, és ha a massza hígabb, mint kellene, nem lesz jó a morzsa, és csalódás érhet minket. Ha valaki nem szereti a mazsolát (mint én), helyettesítheti almával vagy egyéb gyümölcsökkel. Még pikánsabbá tehetjük, ha a már majdnem készre sült morzsát meghintjük egy kevés kristálycukorral, kicsit karamelizáljuk, majd nyakon öntjük rummal és meggyújtjuk. Mikor a lángok kialszanak, tálaljuk. Nem kell megijedni, az alkohol maradéktalanul kiég belőle, nem kell a rendőrtől tartanunk.

            A lényeg, hogy vastagabbra kell sütni, mint a palacsintát, mert csak úgy lesz morzsalékos, darabos.

            A resztelt szilva tulajdonképpen pirított szilva. Ehhez a szilvát kevés vajon átpirítjuk, amitől egy lédús, félig nyers, félig lekvár állagú öntetet kapunk, de szerintem bármilyen lekvárral jó.

            Nos, most pedig leírok egy réges-régi dél-tiroli receptet. A neve RIEBLER. Fordítani szinte lehetetlen, talán úgy mondanám "LERESZELT", bár a reszelőhöz nincs sok köze. A lényege, hogy az előbb felsorolt receptből a lisztet részben hajdinával helyettesítjük. Hogy mi is az a hajdina? Itt lehet megnézni: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hajdina

            Ebben az a jó, hogy a hajdina nem gabonaféle, éppen ezért lisztérzékenyek vagy paleósok is fogyaszthatják, persze ezt is csak kis mértékben. Azt sajnos nem sikerült megtudnom, hogy a liszt is teljes mértékben helyettesíthető-e. Az én receptem szerint fele-fele az arány. Nos a recept:

100g liszt (fele, vagy ízlés szerint hajdina)

kb. 1 dl tej

2 tojás

csipet só

ízlés szerint cukor

           Az alapanyagokat összekeverjük úgy, hogy sűrű massza legyen, fél órát-órát állni hagyjuk, hogy a hajdina is puhuljon, serpenyőben egy vagy több részletben a császármorzsához hasonlóan sütjük, majd összetörjük. Serpenyőbe öntéskor reszelt vagy darabolt almát szórunk a tetejére. A kész ételt megszórjuk porcukorral, bármilyen lekvárral ízesítjük, ízesíthetjük. Kicsit szárazabb, mint a császármorzsa, de nagyon ízletes. Ne adjuk fel, ha elsőre nem sikerül! (De miért is ne sikerülne?)

Üdv:

          Balázs

Pöttyöske süti

Piskóta:

          4 tojásból fehér piskóta
          4 tojásból kakaóval barna piskóta

Krém:
          2 csomag vaníliás puding
          1 evőkanál liszt
          1 csomag vaníliás cukor
          7,5 dl tej
          25 dkg margarin
          15 dkg porcukor

Töltelék:
           20 dkg darált keksz
           1 evőkanál baracklekvár
           0,5 dl rum
           1 evőkanál kakaó
           25 dkg gesztenyemassza
           kevés tej

Elkészítése:

     A tojásokból a szokásos módon piskótát sütünk.

     A krémhez a vaníliás pudingport és a lisztet a vaníliás cukorral tejben felfőzzük és kihűtjük. Kihűlés után hozzáadjuk porcukorral habosra kevert margarint.

     A töltelékhez a darált kekszet, a baracklekvárt, a rumot, az átszitált kakaót,az áttört gesztenyemasszát a tejjel összegyúrjuk. Jól összedolgozzuk és 6 rudat sodrunk belőle.

     A piskótát megkenjük a krém 1/3-ával, ráfektetjük a gesztenyerudacskákat és rákenjük a krém többi részét úgy, hogy a rudak között is jól kitöltsük a részeket. Befedjük a másik lappal és tetszés szerint csokimázzal vagy öntettel, bármivel díszíthetjük.