2021. február 8., hétfő
Fekete István: Tolvaj (elemzés)
2021. január 30., szombat
Szabó Magda: Csé
A történet ideje szűkre szabott. Néhány óra csupán. Fontos azonban a történeti idő, a háttér: az éppen befejeződött második világháború. Ez határozza meg a fiatal tanárnőnek és Katusnak is a sorsát.
A főhős attól szenved, hogy a háborúban elveszítette azt az embert, akit nagyon szeretett. Az ebből fakadó, ki nem mondott szenvedés és magány választja el a többiektől, akik nyugodtan élnek, van családjuk. Láthatóan az igazgatónak is az a legfőbb gondja, hogy Katus nem tudja szépen leírni a „cs” betűt. A fiatal tanárnő ezt – nem először - akadékoskodásként éli meg. El is akar menni az iskolából, amikor az igazgató felhívja a figyelmét arra, hogy foglalkozzon Katussal és a cs betű szép megformálásával.
A változás, a fordulat akkor következik be, amikor a tanárnő megérti, hogy a kisgyerekkel közös a sorsuk, amikor nemcsak önnön fájdalmával törődik, és engedi, hogy Katus is elmondja történetét – szavakkal.
Elkezdik a cs betű írását gyakorolni. A tanárnő összegyűjtött egy csomó olyan szót, melyekről úgy gondolja, hogy a gyerek számára kellemes emlékeket fog felidézni. Valamiféle idilli mesevilágot. De sajnos ez nem sikerült, Katus pl. a csemege szót nem is ismeri. A tanárnő számára akkor válik drámaivá a helyzet, amikor arra kéri Katust, hogy maga mondjon cs betűvel szavakat, sőt – az igazgatóhelyettes nő tanácsára - értelmezze is azokat. Katus szavai akaratlanul tükrözik azt a borzalmas valóságot, azt a lelki törést, amit a háború okozott. Katus szavai: csajka, csata, csizma, csont. És legvégül: csönd. Ez is sokatmondó szó, mert a csönd a kimondatlanságot, az elhallgatást jelenti. S ez mindkettőjükre vonatkozik. Éppen ezekkel a szavakkal kerülnek egymáshoz közel. Hordozzák magukban a sebeket, s nem beszélnek róluk. A látszólag semleges szavak ebben a korban feltárják végzetes jelentésüket.
Már a novella címe is telitalálat a szövegformálás szempontjából, mert kulcsmotívumként roppant tömören foglalja össze, hogy milyen apró mozzanat, egy betű leírása indítja el azt a lelki folyamatot, mely egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, s megváltoztatja a főszereplő elhatározását: nem megy el az iskolából.
Kezdetben még sok a nem, sőt a gúny is megjelenik: a gyerekek hülye versikéket gagyognak arról, hogy az élet szép. Az igazgató sem tűnik fel kedvező fényben, bár a gyerekek szeretik. Túlságosan fontos számára a külcsín, a csinosság. Hangneme parancsoló: ne mondja, tanulja meg, nem mondhatja… Az írónő azonban a fiatal tanárnőt is árnyaltan ábrázolja, hisz az egyetemet végzett pályakezdő inkább gimnáziumban szeretett volna tanítani, okos értelmes lányokat és fiúkat. Elsősorban ismereteket átadni. Ám ez a pálya többet kíván: odafigyelést, megértést. De amiként őt sem értik meg a kollégák, nem véve tudomást gyászáról („Miért nem megy férjhez az ilyen szép kislány?”), úgy ő is érzéketlen Katus iránt. Nem szerette, mert csak gondot okozott, sőt gyűlölte.
A legjátékosabb, legkedvesebb szavaival sem tudta őt mosolyra bírni. Csak akkor történt változás, amikor bevonta a munkába, s rábízta a szógyűjtést és a szavak értelmezését. Katus szavai benne idéztek elő földrengést: „Mért csajka, uramisten, miért?” A felkiáltásszerű kérdések, ismétlések érzékeltetik a feszültséget. Majd: „Ne! (…) Katus, irgalmazz! Ne értelmezd!” A csúcsponton még a kréta hegye is eltörik. Az utolsó szó, a csönd értelmezése az olvasóra marad.
2021. január 20., szerda
Thészeusz maszkban
2020
A bécsi körúton (Ringstraße)
sétálva, mindig szívet melengető pillanat, amikor felbukkan a Kunsthistorisches Museum neoreneszánsz
épülete, testvérpárjával a Naturhistorisches
Museummal.
2020-ban sem volt ez másként. Bár lehet, hogy azok közé a
kevesek közé tartozom, akiknek megadatott a párnapos bécsi felfedező kirándulás: a Musikverein
belülről, Heiligenstadt a Beethoven-emlékházzal együtt s
természetesen a kimeríthetetlen Kunsthistorisches
Museum. Az ember lépked fölfelé a lépcsőn, akár egy fejedelem, s
megilletődötten áll meg Canova
szobra előtt: Thészeusz legyőzi a
kentaurt. A monda szerint ugyanis Peirithoosz
és Déidameia lakodalmán a kentaurok úgy lerészegedtek, hogy
rátámadtak a menyasszonyra és a többi nőre. Ebből aztán valóságos háború
keletkezett, melybe Thészeusz is
bekapcsolódott.
Ahogy az erő győzelmesen feszül, s a nemtelen gyötrődve enged, azt senki szebben nem ábrázolta Canovánál. Az a lefegyverző a klasszikus művekben, hogy elképzelni sem tudjuk másképpen. Thészeusz mindig legyőzi a kentaurt.
*
1864-ben született meg az az elhatározás, hogy a két múzeumot a Habsburgok a körút túloldalán építtetik föl. Pályázatot írtak ki, s a versenyben részt vett Carl Hasenauer, Theophil Hansen, Heinrich Ferstel és Moritz Löhr. Döntőbírónak Gottfried Sempert hívták meg, aki először is egy nagyszabású tervet készített, melynek Kaiserforum volt a neve.
A Kaiserforum alaprajza, wikipedia Ebből a két múzeum és az úgynevezett Neue Burg (1913) készült el. (A középső rész jobb oldala!) De talán jobb is így: nyitott maradt a
tér a Volksgarten (Sisi-szobor), a Burgtheater és a Rathaus
felé. Ugyancsak Semper döntötte el,
hogy Hasenauer terve valósuljon meg.
A Naturhistorisches Museum (1889)
után nemsokára megnyílt a művészetek sokféle kincset magába foglaló
gyűjteménye. Ilyen gazdag gyűjtemény persze csak hosszú évszázadok során
jöhetett létre, s Európának ebben a
felében csak királyok, császárok, főhercegek lehettek mecénások.
II. Ferdinánd
főherceg (1520-1595) volt az alapító. Ezt követően II. Rudolf (1576-1612) gyűjtötte megszállottan a festményeket.
Alakja ismerős lehet Az ember
tragédiájának 8. (prágai) színéből. Neki köszönhető a Bruegel-gyűjtemény, Dürer
művei s a manierizmus több alkotása (Arcimboldo).
Azonban a harmincéves háború végén (1648) a svédek sok képet „megőrzésre
átvettek”. Most is őrzik, ami még megmaradt, pl. Arcimboldo portréját Rudolfról,
de több kép elpusztult egy kastélytűzben, vagy máshova került. Krisztina királynő Dürer Ádám és Éva c. képét
a spanyol IV. Fülöpnek ajándékozta.
Most a Pradóban van. Nil admirari! Semmin se csodálkozz! Európa múzeumai tele vannak ilyen „átmentett” kincsekkel.
Lipót Vilmos
főherceg (1614-1662) mintegy 1400 képpel képviseltette magát.
Lipót Vilmos képei között, KHM
A gyűjtemény 1781-ben - már II. József uralkodása idején - a Stallburgból a Belvederébe költözött, s ettől kezdve a nagyközönség számára is hozzáférhető volt. Végül 1891-ben került át a császári gyűjtemény az akkor megnyitott új épületbe.
*
Azért maradt még Dürer-kép. Szám szerint nyolc. Köztük talán a legszebb: Mária gyermekével.
Ha erre a festményre nézünk, megsejtjük a reneszánsz művészet lényegét: az ember szépsége jelenik meg a vásznon. A költők is áhítattal éneklik meg ezt a harmóniát. (Petrarca, Balassi) Dürer képén azonban ott van a rejtett fájdalom is: miért kell elveszíteni a gyermeket.
*
Vajon milyen lesz a 2021-es év? Leveszi-e Thészeusz a maszkját?
2021. január 13., szerda
Dürer és Szentkuthy
Dürer és Szentkuthy? Dürerről tudjuk, hogy ki volt. Szentkuthy (1908-1988)? Hajnali 4-kor kelt, írt, olvasott, zenét hallgatott, nagy albumokat tanulmányozott. Az idézetek a Saturnus fia (1989²) c. kötetéből valók.
„Mintha azt kérdezné, ki vagyok én? mi vagyok én, elhagyott és mégis elkényeztetett gyermek, akasztás és papháború közben apám szobájában, a lábam körül bicegő fehér nyúllal? Valami finom, ködös félelem árad a nézéséből, édes tájékozatlanság, mintha még a templomi kérések szelídsége is ott lebegne – ugyanakkor a hosszan előremutató ujj afféle gyermeki ’parancs’ is a Jézuskának, hogy ’ha annyit ígérted, hát most segíts rajtam, jó Istenem’! A haját jófiús rendességből és kacérságból is, mindig újra meg újra megfésülte (bal orcájánál erélyesebben mintha később firkálta volna hozzá); a sapka is félig házias zacskó, félig úrilegények ’leggieramente’ hanyagsága – ekkor bizonyára nem álmodta, hogy későbbi két legszebb önarcképe közül is az egyik maga Krisztus, a másik meg a nagyvilági Előkelőség megtestesülése lesz.” (69)
"A Wolgemut-arcképpel elkészült. Albrecht ezt saját magának festette, igyekezett minden hálát és (bizonyára indokolatlan) bűnbánatot belevinni. Valóságérzéke azt parancsolja, hogy a finom bőr alatt lefesse a koponya halálos csontjait, a mulandóság kibökődő uniformis domborműveit, de szeretete még ezeket is kedvessé, polgárian patriarchálissá varázsolta; az egyszerű sapkában Wolgemut családias, műhelyi és puritán volt; nem a velencei Dózse idegen süvege!... Tekintetében ott van a szigorúság, a mester víziója és néha türelmetlen pedantériája, ő az örök tanító, ő, aki többet tud, okkerről meg Istenről is. Az élet életszerűsége incselkedik a sapka alól kikócolódó hajszálakban – markáns orrát Albrecht még markánsabbá rajzolta, hogy önállóságát, melyet gyerekfejjel talán kétségbe vont, most buzgó pietással hangsúlyozza – Albrecht olvadó szívében Wolgemut szentkép is volt és a nürnbergi büszke polgárság (anatómiai szerkezetté dicsőült) hérosza." (102)
leggieramente: könnyed
pietas: jámborság
2021. január 5., kedd
Dürer: Négy apostol
Deutsch
(Advent, 2013)
Halála előtt két évvel (1526) kezdett bele monumentális vállalkozásába, a Négy apostol c. kompozícióba. A két tábla két-két életnagyságúnál nagyobb apostol-alakja talán egy szárnyas oltár két szélső táblája lett volna. Ez a terv, ha volt ilyen, nem valósult meg. Testamentumát, korának szóló figyelmeztetését Nürnberg városának ajándékozta. Vajon kik láthatóak a képen? Vegyük sorra! Balról jobbra: János, Péter, Márk és Pál. Közülük azonban Márk nem volt apostol. Kezében papirusztekerccsel talán azt kérdezi: igazat írtam?
Aki figyelmesen olvassa a szöveget, annak feltűnik a, hogy mennyire fontosak az evangélium "igéi", (az eredetiben a „das gottlich wort” kifejezés), ill. annak az ellentéte, a ”hamis próféták tanítása”. Épp ez a reformáció lényege: Isten szava. S ki lenne Dürernek fontosabb, mint a négy férfi, aki közvetítették Isten üzenetét.
Egyedül jöttem ide a néptelen Barer Strasséba. Jó messze vagyok az adventi piactól, ahol feleségem biztos már vár rám. Mindketten hasznosan töltöttük az időt.
2020. december 30., szerda
Esővel köszönt
Öröm a télben (Kertünkben)
Hamarosan beköszönt az új év. Nem csikorgó csizmával közelít, mint régen, de esővel, 8 fokkal. A szomszéd tegnap a kertben beburkolózva élvezte a napfényt.
Alte Nationalgalerie
„Nagy a kívánság, a vágy erős, a remény fénye kicsi és mindig távolban imbolyog. Aki nem tehet mást, mint hogy feltétel nélkül átadja magát ennek a sötétben bolyongó és fényt kívánó érzésnek, azt mélabúsnak szoktuk tartani, állapotát pedig mélabúnak.” (16)
Alig követhető a bűvészmutatvány a fogalmakkal, ahogy
beszél életről, halálról, halálvágyról, s arról, hogy hányféleképpen lehet nézni
a képet! S nagyon érdekes, ahogy belevonja fejtegetésébe Georg Friedrich
Kerstinget, aki több képet készített a „nagy melankolikusról”. Az egyik (1819)
szintén a "Nationalgalerie”-ben van, a másik (1811), melyről Nádas beszél,
Hamburgban van, a Kunsthalléban. Miért oly messze!?
(Kerstinget Friedrich tette halhatatlanná.)
A végén még a mitológia is szóba jön: Próteusz, Posszeidon fia. A felhők adják ki az alakváltó isten arcát, akit csak akkor ismerünk fel, ha jobbra fordítjuk a képet. Nádas – Kerényi nyomán – elmeséli Meneláosz történetét, aki nem ismeri a hazafelé vezető utat. Előbb le kell győznie Próteuszt. Meneláosznak is csak isteni segítséggel (Eidothea) sikerülhet.
S ott lent a hajótöröttek feltehetően éppen ugyanezt
akarják: hazatérni. „Hajlékkeresők vagyunk. Onnan ide és innen oda. Sötétségből
a fénybe, fényből a sötétségbe. Vagy van remény, vagy nincs remény.” (36)
Nem gondolom, hogy a lenti, apró emberek képesek lennének
legyőzni Próteuszt. De talán nincs is erre szükség, ha egyáltalán észreveszik
felhőüzenetét. Próteusz csak figyelmeztetés: önmagukra vannak utalva.
Bezárva, öregen sem vagyok mélabús, hisz két ilyen pompás
kötetben merülhetek el…
*világfa
2020. december 15., kedd
Nürnberg, Bayreuth, Bamberg, Regensburg – pillanatképek
2020. december 7., hétfő
Németország és a németek
2020. december 2., szerda
A tűz (Canetti: Káprázat 9)
2020. november 17., kedd
Georges (Canetti: Káprázat 8)
Az értelemnél fontosabbak az ösztönök. Ugyanez a kettősség figyelhető meg Juhász Gyula Gulácsy Lajosnak c. költeményében. (2)
Az őrületet éppen az okozza sok embernél, hogy erős bennük a tömeg iránti vágy, de nem tudják kielégíteni. Ezek az emberek mérhetetlenül magányosak, mint Kien, Therese, Fischerke, Pfaff. Talán Georges a kivétel.
Georges (Canetti) nem is sejtette, hisz őrültség, hogy víziója mennyire pontos: „ A hírnevem révén talán bővül az intézet. Idővel kétezer és tízezer között mozog majd az ápoltak száma. Boldogságomat a világ minden tájáról érkező zarándokseregek teszik teljessé. Az Egyesült Világköztársaság harminc év múlva várható. Engem neveznek ki az elmebetegek népbiztosává. Utazások a földgolyó egész lakott területén. Használhatatlan elmék milliós hadseregének felügyelete és díszszemléje. Baloldalt állítom fel, akinek egy kerékkel kevesebb, jobboldalt, akinek egy kerékkel többje van. Kísérleti intézetek alapítása a túl tehetséges állatok számára. Embertenyésztés, őrült állatokból. A gyógyult őrülteket szidalmak és becsmérlő szavak kíséretében bocsátom el hadseregemből.” (466)