2016. 04. 19.
„Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.”
(Zorán)
A XX. század második felében Szenttamás (Vajdaság) két nagy írót adott a magyarságnak: Gion Nándort és Végel Lászlót.
Gion egy tetralógiában – Latroknak is játszott (Egy kötetben: 2007) - örökítette meg falujának múlt századi történetét. A tetralógia része: 1. Virágos katona 2. Rózsaméz 3. Ez a nap a miénk 4. Aranyat csinált. Ezek közül kétségtelenül az első rész a legjobb. Részlet a harmadik részből:
Gion egy tetralógiában – Latroknak is játszott (Egy kötetben: 2007) - örökítette meg falujának múlt századi történetét. A tetralógia része: 1. Virágos katona 2. Rózsaméz 3. Ez a nap a miénk 4. Aranyat csinált. Ezek közül kétségtelenül az első rész a legjobb. Részlet a harmadik részből:
„ Török Ádám lámpát gyújtott a szobában is, utána mentem. Becsukta az
ajtót, és percekig igencsak gyilkos szemekkel nézett rám, aztán szinte
fogcsikorgatva mondta:
– Köszönöm. Tudtam, hogy terád mindig számíthatok. Nagyon hálás vagyok,
amiért a nyakamra hoztad ezt a nyeszlett zsidó kölyköt. Mindig imádtam a
zsidókat.
– Egyszer italt fizettél nekik a kocsmában.
– Ennyi jótékonykodás a részemről éppen elegendő – csikorgatta a fogait Török Ádám, és folytatta a füstölgést. – Semmi kedvem sincs megjátszani a jóságos Jézuskát. Legközelebb majd sátoros cigányokat telepítesz az udvaromba., és akkor már tökéletesen boldog leszek, merthogy a cigányokat is imádom.
– Az apja és a bátyja…
– Tudom! Ezt már legalább százszor elmesélted. Ne meséld el százegyszer.
– Megölik a Marcit, ha nem bújtatjuk el.
– Ha nem bújtatjuk el? Ahogy elnézem, nekem kellene elbújtatni.
– Az én házamban még egy csirkét sem tudnék elrejteni.
– Egyszer italt fizettél nekik a kocsmában.
– Ennyi jótékonykodás a részemről éppen elegendő – csikorgatta a fogait Török Ádám, és folytatta a füstölgést. – Semmi kedvem sincs megjátszani a jóságos Jézuskát. Legközelebb majd sátoros cigányokat telepítesz az udvaromba., és akkor már tökéletesen boldog leszek, merthogy a cigányokat is imádom.
– Az apja és a bátyja…
– Tudom! Ezt már legalább százszor elmesélted. Ne meséld el százegyszer.
– Megölik a Marcit, ha nem bújtatjuk el.
– Ha nem bújtatjuk el? Ahogy elnézem, nekem kellene elbújtatni.
– Az én házamban még egy csirkét sem tudnék elrejteni.
Török Ádám idegesen járkált a szobában, beszéd közben hadonászott a kezével.
– Szereztem magamnak tanyát, földet, lovakat, birkákat. Minden simán
ment, nem esett semmi bajom. Most egy halálra rémült zsidó miatt törjem
ki a nyakam?
– Átvihetem Imrisékhez. Talán ott elrejtőzhet.
– Átvihetem Imrisékhez. Talán ott elrejtőzhet.
Török Ádám megvetően a levegőbe csapott.
– Dadogós Tamás nem fogadná be. Gyáva ember. Még azért sem mer szólni, amiért a felesége szoknyája alá nyúlkálsz.
– Székácsék esetleg befogadnák.
– Székács Tibor is félős ember.
– Te is félős ember vagy? – kérdeztem gúnyosan.
– Én soha nem féltem senkitől.
– Te is megöregszel egyszer. A korosodó emberek sokszor elgyávulnak.
– Székácsék esetleg befogadnák.
– Székács Tibor is félős ember.
– Te is félős ember vagy? – kérdeztem gúnyosan.
– Én soha nem féltem senkitől.
– Te is megöregszel egyszer. A korosodó emberek sokszor elgyávulnak.
Török Ádám hirtelen felemelte a kezét, mintha ütni akarna, talán
tényleg ütni is akart, de mégis leengedte a karját, és kifújta tüdejéből
a levegőt.
– Gyújtsunk rá és gondolkozzunk. – mondta.
Cigarettát sodortunk, rágyújtottunk és gondolkoztunk. Vagyis csak Török
Ádám gondolkozott, és félhangosan dünnyögött a bajusza alatt.
– Elvihetném csónakon a folyón a csatorna mellé. Lehet, hogy megvan még
az a kunyhó, ahol én lapítottam az első háború idején. Ott meghúzhatná
magát. De amilyen esetlen, nem maradna meg sokáig. Felfalnák az ürgék és
a hörcsögök. Vagy a rókák.
– Az ürgék és a hörcsögök nem támadnak emberre. A rókák sem.
– Őt letámadnák. Az állatok megérzik, ha valaki elanyátlanodik, és akkor gyorsan elbánnak vele.
– Aranyművesként egészen jól megállta a helyét.
– Csakhogy arrafelé nincsen arany. Legfeljebb varjúszar.
– Az ürgék és a hörcsögök nem támadnak emberre. A rókák sem.
– Őt letámadnák. Az állatok megérzik, ha valaki elanyátlanodik, és akkor gyorsan elbánnak vele.
– Aranyművesként egészen jól megállta a helyét.
– Csakhogy arrafelé nincsen arany. Legfeljebb varjúszar.
Végigszívtuk a cigarettákat, bíztam benne, hogy szerencsésen elrendeződnek a dolgok.
– Kitaláltál valamit? – kérdeztem.
Török Ádám rosszkedvűen ingatta a fejét.
– Menjünk a konyhába, és együnk valamit. Maris paprikás krumplit csinált vacsorára. Remélem, a vendégünknek ízleni fog.”
(Ez a nap a miénk, 599-600)
Török Ádámról sok jót nem lehet elmondani. Talán csak annyit: bátor ember volt. Felnézek a bátor emberekre.
