2012-2015
Enki és Tilmun
Komoróczy Géza olyan
egyszemélyes intézmény a magyar kultúrában, akit nem lehet megkerülni.
Tanulmányainak, cikkeinek olvasása revelációként hat rám. A történelem,
művészet, nyelvek, a Biblia titkait ismeri, mint tenyerét, a dolgok mai állásáról is van véleménye. Szellemi nagyhatalom. Már Szentkuthy Miklós is (műveltsége miatt példaképem) rajongással említette a „Fénylő ölednek édes örömében…” című könyvét, mely alcíme szerint a sumer irodalom kistükre.
A bevezetőben Komoróczy
nagyon röviden összefoglalja, mit kell tudni a sumerekről. Megtudjuk,
hogy ez az ismeretlen eredetű nép, a Kr. e. 4. évezredben telepedett le Dél-Mezopotámiában.
Nem ők kezdték el itt a földművelést, de a csatornák építése az ő
művük, az ékírás megalkotása is. Az ember alakú istenkép a sumereknél
alakult ki, írja Komoróczy. Az ember ekkor még
istenalakot ölt. Az irodalmi műveiket viszonylag későn, a Kr. e. 2.
évezred elején rögzítették az agyagtáblákon. (Bővebbet!)
A terjedelmes gyűjtemény első ciklusában az első epikus műnek a címe a Enki és Ninhurszag. A bőséges jegyzetanyagból megtudjuk, hogy Enki ősi termékenységisten. Sorra nemzi-teremti mindazt, ami a mezopotámiai kultúra vívmánya: csatornázás, öntözés, kertművelés stb.
Nagyon szép, emberi Tilmun országának dicsérete: „Tilmun országa fénylő, Tilmun országa szűzi…” Ezután következik egy olyasfajta leírás, melyre az aranykor elnevezés illik, mely sosem volt, de amelyet olyan jó elképzelni:
Tilmunban holló nem károg,
fácán fácánhangon nem kiált,
oroszlán nem gyilkol,
farkas bárányt nem ragadoz,
kutya a kecskék terelését nem ismeri,
vaddisznó a vetés kitúrását nem ismeri,
ha az özvegy a csírázó malátát elteríti,
az ég madarai nem csipkedik,
galamb feje nem csügged le,
fájó szemű nem mondja: „Szemem fáj!”,
fájó fejű nem mondja: „Fejem fáj!”
anyóka ott nem mondja: „Öreg vagyok!”,
apóka ott nem mondja: „Öreg vagyok!”,
nincs szűz, akinek vére folynék,
sodró víz a városban nem folynék,
ember nem mondja:„Csatornamedret ássunk!”,
őrség a határon nem jár őrjáratot,
a kikiáltó vészről nem kiált,
a város szélén jajszót nem kiált.”
fácán fácánhangon nem kiált,
oroszlán nem gyilkol,
farkas bárányt nem ragadoz,
kutya a kecskék terelését nem ismeri,
vaddisznó a vetés kitúrását nem ismeri,
ha az özvegy a csírázó malátát elteríti,
az ég madarai nem csipkedik,
galamb feje nem csügged le,
fájó szemű nem mondja: „Szemem fáj!”,
fájó fejű nem mondja: „Fejem fáj!”
anyóka ott nem mondja: „Öreg vagyok!”,
apóka ott nem mondja: „Öreg vagyok!”,
nincs szűz, akinek vére folynék,
sodró víz a városban nem folynék,
ember nem mondja:„Csatornamedret ássunk!”,
őrség a határon nem jár őrjáratot,
a kikiáltó vészről nem kiált,
a város szélén jajszót nem kiált.”
(Komoróczy Géza fordítása)
Enlil és Ninlil
A kiseposz bevezetése jó kis „látkép”, összefoglalás Nippur városáról. Úgy tűnik, a sumer epika kevés szóval akar és tud sokat mondani.
A következő párbeszéd már előkészíti a későbbi drámát. Megkapó Ninlil istennő vágyakozása és őszintesége, amikor anyjához így szól: „A fénylő folyóban én, az asszony, / a fénylő folyó vizében megfürdöm.” Az anya a következőképpen válaszol: „Ninlil, a fénylő folyó vizében ne fürödj meg! / Szemet vetett rád az úr, a fénylő szemű; / szemet vetett rád a Nagy Hegy…”
De hát épp ez a lényeg! Melyik lánynak vagy asszonynak lehet parancsolni, ha eljön az idő? Bár nagyon fél és visszakozna, de áldozatul esik Enlil erőszakának. A násznak persze felsőbb értelme van: a hold kihordása és megszülése. Enlil már az előző történetben is nem kevés nemzőerővel és aktivitással rendezte be a világot. Most a hold következik.
A többi isten azonban rátámadt Enlilre. Elfogják, és halálra ítélik. Csodálatos átváltozásai lehetővé teszik, hogy még három alvilági istent is „alkosson”. Először ő lesz „a kapuív őre, (…) a fénylő retesz őre.” Majd az alvilági, „az embert elsodró folyó” őrévé válik. S a legvégén pedig a révésznek, a bárka evezősének a bőrébe bújik.
A kétféle irányt, a holdnak az égre helyezését és az Alvilág isteneinek a megfelelő helyre juttatását Ninlil így fejezi ki:
A következő párbeszéd már előkészíti a későbbi drámát. Megkapó Ninlil istennő vágyakozása és őszintesége, amikor anyjához így szól: „A fénylő folyóban én, az asszony, / a fénylő folyó vizében megfürdöm.” Az anya a következőképpen válaszol: „Ninlil, a fénylő folyó vizében ne fürödj meg! / Szemet vetett rád az úr, a fénylő szemű; / szemet vetett rád a Nagy Hegy…”
De hát épp ez a lényeg! Melyik lánynak vagy asszonynak lehet parancsolni, ha eljön az idő? Bár nagyon fél és visszakozna, de áldozatul esik Enlil erőszakának. A násznak persze felsőbb értelme van: a hold kihordása és megszülése. Enlil már az előző történetben is nem kevés nemzőerővel és aktivitással rendezte be a világot. Most a hold következik.
A többi isten azonban rátámadt Enlilre. Elfogják, és halálra ítélik. Csodálatos átváltozásai lehetővé teszik, hogy még három alvilági istent is „alkosson”. Először ő lesz „a kapuív őre, (…) a fénylő retesz őre.” Majd az alvilági, „az embert elsodró folyó” őrévé válik. S a legvégén pedig a révésznek, a bárka evezősének a bőrébe bújik.
A kétféle irányt, a holdnak az égre helyezését és az Alvilág isteneinek a megfelelő helyre juttatását Ninlil így fejezi ki:
"Királyom fenséges magja jusson fel az égbe,
Az én magom menjen a föld mélyére…”
Az én magom menjen a föld mélyére…”
Végül az Enlilt dicsérő himnusz hangzik fel:
"Az úr te vagy,Enlil, az úr te vagy,
…………………
a csorda ura, a raktár ura te vagy
a gabonát növesztő úr te vagy
a lent növesztő úr te vagy,
az ég ura, a bőség ura, a föld ura te vagy,
Enlil az úr, Enlil a király,
ő a király, kinek szava támadhatatlan,
önként támadó parancsa másíthatatlan.
Édes a dicsérete Ninlil anyának!
Ó, Enlil atya, tied a dicséret!"
A csodálatos kapa
Az ember szerszámkészítő állat, írta Benjamin Franklin, közösségi lény (zoon politicon) Arisztotelész szerint. Lukács György
kérdező lénynek gondolta az embert. Mindenesetre az ember olyan különös
lény, amely munkájával tartja fenn magát, miközben átalakítja világát.
Franklin megállapítása a sumer istenekre is vonatkozik. Enlil
teremtette meg a kapát. Persze nem akármilyen kapáról volt szó.
Természetesen vadonatúj, még nem koptatta senki, nem csorbult ki az éle,
nyele pedig pontosan úgy szorult, úgy feszült bele, ahogy kell:
Kapája színarany, színezüst; feje lazúrkő;
kapája erős kötésű; pántja finom ezüst,
a kapa foka lazúrkő,
feje öklelő bika, nagy falat rontó.
kapája erős kötésű; pántja finom ezüst,
a kapa foka lazúrkő,
feje öklelő bika, nagy falat rontó.
Mielőtt Enlil
ezt a pompás eszközt megalkotta, hogy az gondozza a termést, s házak,
városok építésében serénykedjen, előbb meg kellett teremtenie világot:
Enlil, hogy az Ország magját a földből kisarjassza,
Eget a földtől távolított, önként támadt akarata,
Földet az égből távolított, önként támadt akarata;
Eget a földtől távolított, önként támadt akarata,
Földet az égből távolított, önként támadt akarata;
Amiként a termés kibújik a földből, ugyanúgy sarjad ki az ember is:
Az emberiség feje ott volt a kapanyomban.
Az Ország népe Enlil felé kibújik a földből,
fekete fejű népére ő kegyes szemmel tekint.
Az Ország népe Enlil felé kibújik a földből,
fekete fejű népére ő kegyes szemmel tekint.
Ez a fekete fejű nép fog dolgozni a királynak, de ha lázadnak, nem engedelmesek, a kapa lerombolja házukat.
*
A csodálatos kapa
Enki és Ninmah
Ez a fejezet ugyancsak a világ keletkezéséről, az istenek születéséről szól. (Varietas delectat!)
Az isteneknek kezdetben dolgozni kellett. Főleg a kis istenek
robotoltak: kosarat cipeltek, csatornát ástak, túrták a földet. Siratták
sorsukat. Eközben Enki, a föld ura, ágyában heverészett, kútból csobogó víz tette kellemessé a pihenést. Csupán Nammu,
az anyja merészkedett zavarni, ő talált rá a megoldásra: helyetteseket
kell teremteni, akik dolgoznak. A mítosz írója jól mutatja be, hogyan
töpreng térdére könyökölve a „vidám isten”. Nem sokat teketóriázik:
Ő, az okos, a bölcs, az ötlettel teli,
mesterségével, mit ő hozott létre,
megalkotta minden teremtmény mintáját,
Enki odanyúlt karjával, domborúvá tette a mellét…
mesterségével, mit ő hozott létre,
megalkotta minden teremtmény mintáját,
Enki odanyúlt karjával, domborúvá tette a mellét…
Enki
tehát megteremtette a mintát, az embert, aki majd dolgozni fog. Csupán
sokszorosítani kell a vetőforma segítségével. (Az eposz további részében
Ninmah veszi át a kezdeményezést. Féltékenységből hét torz embert formál.)
Hogyan jött a gabona Sumerbe?
Ebből a szövegből kiderül, hogyan és miként keletkezett a gabonatermesztés. Kezdetben az emberek füvet ettek. Magát a Gabonát An az égből küldte a hegyre. Enlil ott gyűjtötte bőséges halomba a „tápláló” árpát. Oda kellett érte felmenni. Az istenek így tanakodtak:
Rajta hát, menjünk Utu, az égben lakozó elé,Hozzá, kire hódolattal tekint mindenki,
Akár ül, akár fekszik.
Ő, a vitéz, Ningal fia, kire hódolattal tekint mindenki,
Akár ül, akár fekszik,
Utu majd kitárja előttünk a hetven kaput…”
"Ó, Enki atya..."
Enki a főszereplője a Kistükör 6. fejezetének.(Fénylő ölednek édes örömében - A sumer irodalom kistükre) Enkiről
már tudjuk – nem utolsósorban a szövegekhez fűzött jegyzetekből -, hogy
ő az egyik ősi termékenységisten, kultúrateremtő. Fő kultuszhelye Eridu városa. Az ember teremtése is az ő nevéhez is fűződik (Enki és Ninmah).
Tevékenységét mintegy összefoglalva mutatja be az Enki és a világrend című epikus elemeket tartalmazó himnuszt. Enki Annak,
az ég istenének a fia. Az első rész kellő sokoldalúsággal érzékelteti
hatalmát: mindennek ő a kútfeje, a háziállatokat is ő teremtette, a föld
megművelése az ő műve:
A jó földet te megérintetted,
s a mezőn garmadává nő a gabona-asztag,
van vaj, van tej,
karám, akol bőven adja,
ujjongó, édes szóval vidul a juhász,
pásztor a köpü mellett múlatja a napot.
s a mezőn garmadává nő a gabona-asztag,
van vaj, van tej,
karám, akol bőven adja,
ujjongó, édes szóval vidul a juhász,
pásztor a köpü mellett múlatja a napot.
A 2. részben (a 60. sortól) önmagáról zeng himnuszt, melyet az Annunák (istenek) imája zár. Ennek első sora így hangzik: „Urunk, kinek műveltség a zsámolyod…” Második önmagasztaló himnuszából való a következő szép részlet:
Házam árnyéka a kígyós mocsárra vetül,
házam harcsái, a hosszú bajszúak, a méz-nád felé úsznak,
a pontyok a törpe nád között farkukkal hozzám eveznek,
a madarak, fészkükön ülve, nekem énekelnek…
házam harcsái, a hosszú bajszúak, a méz-nád felé úsznak,
a pontyok a törpe nád között farkukkal hozzám eveznek,
a madarak, fészkükön ülve, nekem énekelnek…
A harmadik szerkezeti egység elején (a 138. sortól) „a nagy fejedelem”
már varázsló istenség is, mégpedig a Perzsa-öböltől északra eső édesvizű
medencének, Abzunak a varázslója. Először fogadja a hódolatot, majd alkotó-teremtő tevékenységét kiterjeszti a többi városra is.
A negyedik rész (a 249. sortól) részben folytatja Enki működésének leírását, majd az istenek, istennők rendjének feladatának kijelölése következik. Csupán leánya, a szűzi Innin emel kifogást, hogy ő nem kapott tisztséget. Enki így rögtönöz:
testedre a fiúk ruháját öltheted,szájad a fiúk szavát szólhatja,
oldaladon tőr és buzogány,
pásztorok módján furkósbot lóg:
ó, szűzi Innin, mi mást adhatnánk még neked?
Ének Enki templomára
Ének Enki templomára, az óceán házára Eriduban.
(Fénylő ölednek…. , 7. rész)
(Fénylő ölednek…. , 7. rész)
A himnusz először meghatározza, mikor és ki építtette a templomot Eriduban, melynek kezdete egybeesik szinte a teremtéssel. S persze Enki király az alkotója. Miből építette? Fénylő ezüstből, lazúrkőből. A Ház csak a Naphoz hasonlítható. A magas épületnek gazdag a szentélye, s minden isten idejárul megcsodálni az „élő” Házat:
„Fala fennhangon kiállt, tanácskozik urával,
csúcsa bikaként bődül,
Enki Háza hangosan kiált,
éjjente királyának dicséretét zengi,
kedvét teszi.
csúcsa bikaként bődül,
Enki Háza hangosan kiált,
éjjente királyának dicséretét zengi,
kedvét teszi.
Majd Iszimu,
a kincstárnok lép elő, s magasztalja hosszan a templomot. A pontos
leírás egyben mitikus is, mert „az óceán háza” átfogja az egész
országot, beleértve a két fenséges folyót, a Tigrist és az Eufráteszt is. A leírás aprólékos, benne van az zár, a tető, a párkány, az oromzat, a kapu, a kapuív is:
„Záradnak nincsen vetélytársa,
reteszed rettentő oroszlán,
tetőd az ég bikája, pompás testű, remek alkatú,
párkányod lazúrkő,
ez a gerendák dísze,
oromzatod bölény, szarvát égnek emelő,
kapud oroszlán, embert ragadozó,
kapuíved oroszlán, ember felé csapó.”
reteszed rettentő oroszlán,
tetőd az ég bikája, pompás testű, remek alkatú,
párkányod lazúrkő,
ez a gerendák dísze,
oromzatod bölény, szarvát égnek emelő,
kapud oroszlán, embert ragadozó,
kapuíved oroszlán, ember felé csapó.”
(A kapu oroszlánját az ásatások feltárták. Komoróczy, 400. old)
Majd ismét az egyre csodálatosabbá váló, szinte az egész világot magába ölelő templom rajzolódik ki:
„E’engura: súlyos viharfelhő vagy,
a földet megrengető,
a tenger peremén épült Ház,
oroszlán az Abzu mélyéről,
Enki magasba nyúló háza…
a földet megrengető,
a tenger peremén épült Ház,
oroszlán az Abzu mélyéről,
Enki magasba nyúló háza…
Majd Enki Nippurba megy, itt Enlillel együtt a többi isten is ünnepli „az óceán házát”, míg az „emberek sört kínálnak, / bort töltenek az isteneknek;”
(A szövegeket Komoróczy Géza fordította.)
(E’engura: az óceán háza, Abzu: a Perzsa-öböltől északabbra levő édesvizű medence)(A szövegeket Komoróczy Géza fordította.)
A Juh és a Gabona vetélkedése
Rövidke teremtéstörténet vezeti be a Juh (U) és a Gabona (Ezinu) vetélkedését. Istenek ők, de nem valódi istenek, csupán megszemélyesítései az állattenyésztésnek és a mezőgazdaságnak.
A minden egy
a kiindulópont, amikor még nem vált szét az ég és a föld. Az olvasónak
el kell képzelnie, hogy még semmi sem létezett. Semminek nem volt neve,
ami azt jelenti, hogy maguk a dolgok sem léteztek. Az író élvezettel
sorolja fel, mi nincs: juh, bárány, kecske, kecskegida, gabona. Ruha,
öltözék sem volt még. Nyilván meg akarta döbbenteni az olvasót.
E változat szerint az isteneket An isten alkotta meg egy magasba nyúló hegységben, ahol az "ég a földdel összeér."
Ama napon ott, ahol az istenek születtek,
a Fénylő Dombon álló házban
megalkották ők a Juhot s a Gabonát.
Gyarapodott népük tárháza!
a Fénylő Dombon álló házban
megalkották ők a Juhot s a Gabonát.
Gyarapodott népük tárháza!
S plasztikus képet kapunk arról is, milyennek látták a hajdankor emberét:
Az emberiség a hajdankor napján
a kenyeret, táplálékát, nem ismerte még:
a nép mezítelen tagokkal járt,
mint a juhok, szájukkal téptek füvet,
árkokból ittak vizet.
a kenyeret, táplálékát, nem ismerte még:
a nép mezítelen tagokkal járt,
mint a juhok, szájukkal téptek füvet,
árkokból ittak vizet.
Mindenesetre amint a fénylő Dombon megszülettek az istenek, s megalkották a Juhot és a Gabonát, minden széppé és csodálatossá válik. Minden csupa fény lett: fénylik az akol, amelyben a Juh volt, a Gabona "zöldellő szűz, fénnyel ragyog." Fénylő szavakkal beszélnek Enki és Enlil. Ugyanis a juh és a gabona az életet és a bőséget jelenti. Az ember civilizálódik, de dolgoznia kell. Viszont a "porba hullt szegényeknek" is jut a termésből:
A földet, amelyre lépnek, jóllakatják,a földet, ahol megmaradnak, ellátják,
Enki, Enlil szívét boldoggá teszik.
(Komoróczy Gáza fordításai)
Újabb vetélkedések
A Nyár és a Tél vetélkedése
Annal, az ég istenével, méltóságteljesen ragyogott fel a nap, s a bikaként lépő Enlil, Nippur istene, lakodalmat ül E’anna szentélyében. Az évszakok, Emes, a Nyár és Enten, a Tél, az ő parancsára végzik munkájukat.
Enten műve, hogy szaporodik a juh, a kecske, a tehén, a szamár, sőt még az égi madarak és a halak is. Növekednek, zöldbe öltöznek a fák s az elvetett gabona.
Emes főleg a betakarításról és a házépítésről gondoskodik. Kettejük vitájában Enten hevesen szónokol, sorolja saját érdemeit. Azonban Emes rámutat Enten rossz tulajdonságaira:
Enten műve, hogy szaporodik a juh, a kecske, a tehén, a szamár, sőt még az égi madarak és a halak is. Növekednek, zöldbe öltöznek a fák s az elvetett gabona.
Emes főleg a betakarításról és a házépítésről gondoskodik. Kettejük vitájában Enten hevesen szónokol, sorolja saját érdemeit. Azonban Emes rámutat Enten rossz tulajdonságaira:
„Enten, testvérem! Midőn sűrű felhők
gomolyognak a föld felett,
vetésedet szelek szaggatják,
…
midőn a városban fogad fogaddal összekoccan,
midőn az utcára délbe sem lép senki,
kályha mellé húzódik úr és szolga,
derűsen várják, hogy teljék a nap,
kuckójában hever az úr szolgája,
nem moccan, csöndben telik a nap:
ilyenkor Enten sem munkálkodik a földeken!”
gomolyognak a föld felett,
vetésedet szelek szaggatják,
…
midőn a városban fogad fogaddal összekoccan,
midőn az utcára délbe sem lép senki,
kályha mellé húzódik úr és szolga,
derűsen várják, hogy teljék a nap,
kuckójában hever az úr szolgája,
nem moccan, csöndben telik a nap:
ilyenkor Enten sem munkálkodik a földeken!”
Válaszul Enten olyan érveket sorakoztat fel, megszólítva a legfőbb urat, melyeket nehéz cáfolni:
„Enlil Atya! Te bíztad rám a csatornák gondját,
a bőség vizét én hozom;
szántót szántó mellé én halmozok;
raktárakat színültig én töltök meg….”
a bőség vizét én hozom;
szántót szántó mellé én halmozok;
raktárakat színültig én töltök meg….”
Enlil Entennek nyújtja át a pálmát: a víz az alapja mindennek. Komoróczy Géza a következő magyarázattal szolgál:
„A dél-mezopotámiai vízgazdálkodás sajátossága, hogy a termés nem a
tavaszi (áprilisi-májusi) áradástól függ, ez túl későn érkezik ahhoz,
hogy a már érlelődő termést befolyásolja, hanem az őszi (októberi)
áradástól.” (403. o.)
A Kapa és az Eke vetélkedése
A pánttal „megkötött” Kapa sokféle fából készülhetett: puszpáng, somfa, tamariszkusz, tengeri fa. Mind nagyon kemény, erős, ellenálló fa. A Kapa mindjárt elkezdi részletezni, mennyire nélkülözhetetlen eszköz a hétköznapi életben, a gátépítésben, a házépítésben, míg az Eke nem gyarapít, nem bővít semmit.
Persze az Eke sem hagyja magát, hisz a „mezei ünnepen” maga a király fogja az ökröket az Eke elé:
„maga a király tartja szarvamat,Persze az Eke sem hagyja magát, hisz a „mezei ünnepen” maga a király fogja az ökröket az Eke elé:
igámba fogja ökreimet,
mellettem lépdel minden előkelőség!
A jegyzetekben Komoróczy Géza egy részletet is idéz a „szent szántás” alkalmából felhangzó énekből: „Haj,
te, hej! Rajta ökör, rajta, hajtsd járomba nyakad; rajta, királyi ökör,
rajta, hajtsd járomba nyakad; az ország igaz földművelője én vagyok; az
ország királya én vagyok”. S milyen jól hangzik az eredeti nyelven a
kezdő, ismétlődő formula: „Ellu mallu” (404)
Majd az Eke megvetéssel szól a Kapáról:
„A piszokban, ki dolgozik, ki turkál?
….
A piszokban, tisztítatlan telnek napjaik;
A kút-ásó, gödör-ásó szerszám
Nem méltó királyi kézre,
Nyele rabszolga kezébe illik."
(Komoróczy Géza fordításai)
….
A piszokban, tisztítatlan telnek napjaik;
A kút-ásó, gödör-ásó szerszám
Nem méltó királyi kézre,
Nyele rabszolga kezébe illik."
(Komoróczy Géza fordításai)
Mégis a Kapa nyer a vetélkedésben, mert mindig kéznél van.
Színes
kép tárul elénk a folyóköz mindennapi életéről s ünnepi pillanatairól.
Minden dolog a helyén van, s mindenre büszke alkotója, használója.
A réz és a Nemesfém vetélkedése
A Nyár és a Tél vetélkedése
Annal, az ég istenével, méltóságteljesen ragyogott fel a nap, s a bikaként lépő Enlil, Nippur istene, lakodalmat ül E’anna szentélyében. Az évszakok, Emes, a Nyár és Enten, a Tél, az ő parancsára végzik munkájukat.
Enten műve, hogy szaporodik a juh, a kecske, a tehén, a szamár, sőt még az égi madarak és a halak is. Növekednek, zöldbe öltöznek a fák s az elvetett gabona.
Emes főleg a betakarításról és a házépítésről gondoskodik. Kettejük vitájában Enten hevesen szónokol, sorolja saját érdemeit. Azonban Emes rámutat Enten rossz tulajdonságaira:
Enten műve, hogy szaporodik a juh, a kecske, a tehén, a szamár, sőt még az égi madarak és a halak is. Növekednek, zöldbe öltöznek a fák s az elvetett gabona.
Emes főleg a betakarításról és a házépítésről gondoskodik. Kettejük vitájában Enten hevesen szónokol, sorolja saját érdemeit. Azonban Emes rámutat Enten rossz tulajdonságaira:
„Enten, testvérem! Midőn sűrű felhők
gomolyognak a föld felett,
vetésedet szelek szaggatják,
…
midőn a városban fogad fogaddal összekoccan,
midőn az utcára délbe sem lép senki,
kályha mellé húzódik úr és szolga,
derűsen várják, hogy teljék a nap,
kuckójában hever az úr szolgája,
nem moccan, csöndben telik a nap:
ilyenkor Enten sem munkálkodik a földeken!”
gomolyognak a föld felett,
vetésedet szelek szaggatják,
…
midőn a városban fogad fogaddal összekoccan,
midőn az utcára délbe sem lép senki,
kályha mellé húzódik úr és szolga,
derűsen várják, hogy teljék a nap,
kuckójában hever az úr szolgája,
nem moccan, csöndben telik a nap:
ilyenkor Enten sem munkálkodik a földeken!”
Válaszul Enten olyan érveket sorakoztat fel, megszólítva a legfőbb urat, melyeket nehéz cáfolni:
„Enlil Atya! Te bíztad rám a csatornák gondját,
a bőség vizét én hozom;
szántót szántó mellé én halmozok;
raktárakat színültig én töltök meg….”
a bőség vizét én hozom;
szántót szántó mellé én halmozok;
raktárakat színültig én töltök meg….”
Enlil Entennek nyújtja át a pálmát: a víz az alapja mindennek. Komoróczy Géza a következő magyarázattal szolgál:
„A dél-mezopotámiai vízgazdálkodás sajátossága, hogy a termés nem a tavaszi (áprilisi-májusi) áradástól függ, ez túl későn érkezik ahhoz, hogy a már érlelődő termést befolyásolja, hanem az őszi (októberi) áradástól.” (403. o.)
„A dél-mezopotámiai vízgazdálkodás sajátossága, hogy a termés nem a tavaszi (áprilisi-májusi) áradástól függ, ez túl későn érkezik ahhoz, hogy a már érlelődő termést befolyásolja, hanem az őszi (októberi) áradástól.” (403. o.)
Vetélkedjünk tovább: Fa, Nád, Hal, Madár
"... amennyiben leszámítjuk az embert, akkor a világnál nincs semmi
csodálatosabb." (Krasznahorkai László, Man Booker-díjas)
I.
12. A Fa és a Nád vetélkedése
A szöveg csupán bevezetése a tulajdonképpeni vetélkedésnek. Ez a kis
részlet az ég és a föld nászáról szól, melynek következményeképpen
megszületik az élet füve, a Fa , a Nád s minden, amit még a föld adhat:
szőlő, bor, méz… A föld boldogságot, bőséget, harmóniát áraszt.
Tulajdonképpen teremtéshimnusz ez, mintha az édenkert leírását
olvasnánk: gyümölcsöt hozó növények önnön szépségüket zengik, a Nád
erdeje, s a Fa is kapcsolódik a nagy egészhez.
II.
13. Madár és hal vetélkedése
13. Madár és hal vetélkedése
Ennek a vetélkedésnek a bevezetője szintén teremtésmítosz, talán a
legszebb. Az istenek szabják meg a sorsot, ők hoznak létre mindent. Enki
gyűjti egybe a vizeket, s az élet vízét csorgatja a földre, hogy a
termő mag megfoganjon. A kis csatornák, barázdák jelentik a létalapot
ebben a világban. Ugyanakkor Enki karámot rendelt az állatoknak, ill. a
városoknak, falvaknak királyt adott, akik felragyognak az országoknak.
Ezután következik a részletezés: a mocsár lecsapolása, a föld megművelése, a nád termesztése, majd hallal és madárral való benépesítése:
„A Hal a sűrű nád tövén veti ki ikráját,Ezután következik a részletezés: a mocsár lecsapolása, a föld megművelése, a nád termesztése, majd hallal és madárral való benépesítése:
a madár a nádas torkában építi fészkét;
a Madár háborgatja a Hal birodalmát…”
Ez ellen a háborgatás ellen emel szót a Hal, aki sértve érzi magát
birodalmában. Hát persze a madarak önfeledten szálldosnak, csiripelnek,
zsákmányt szednek, mintha övék lenne a levegőég. A Hal vádbeszédében azt
ismételgeti, hogy a Madár zavaró tényező a víz felett és az ég alatt. A
Madár azonban nem sértődik meg, sőt gúnyolva a Hal torz alakját,
hivalkodik szépségével:
„Ám én, én a Madár vagyok, a szépséges, nemesszépséges, míves az ékszerem,
de a te alakod tudatlan kéz alkotta.
Ha a királyi palotában sétálgatok,
én vagyok ékessége,
csipogásom az udvar gyönyörűsége,
s hangom édessége, édes csengése
gyönyörű még Sulginak is, Enlil fiának.
Persze a Hal sem ijed meg, ő is tudatában van értékének, válaszul
lerombolja a madár fészkét, mire a madár körözve a levegőben, keresi a
halat, s végül karmába kaparintja. S mivel egyik sem arat végső
győzelmet, igazságért Enlilhez fordulnak, s az ítélet így szól:
„A vetélkedésben a Hal és a Madár közötta Madár győzött a Hal felett.
Ó, Enki atya, tied a dicséret!”
III.
14. {A halak otthona}
A „Halacskám, házat építettem…” kezdetű varázsdal (Komoróczy Géza, 406)
nem vetélkedés, inkább „rehabilitálja” az előzőekben második helyre
szorult „halat”. A Hal bár nem olyan szép és szabadon közlekedő, mint a
Madár, azért nagyon hasznos, főleg ha sok van belőle.
Ha azt gondoltuk volna, hogy a költőnek nem kell érteni semmihez, tévedtünk, ugyanis ennek a dalnak az írója nagyon ismeri a halak számtalan fajtáját: óriásharcsa, törpeharcsa, ponty, angolna, márna, rája, pörölycápa számára közeli ismerős. Félti őket a madaraktól:
„ Ám hogy karmukba ne kaphassanak,Ha azt gondoltuk volna, hogy a költőnek nem kell érteni semmihez, tévedtünk, ugyanis ennek a dalnak az írója nagyon ismeri a halak számtalan fajtáját: óriásharcsa, törpeharcsa, ponty, angolna, márna, rája, pörölycápa számára közeli ismerős. Félti őket a madaraktól:
hogy lábuk rád ne tiporjon:
halacskám, az idő sürget, énhozzám gyere!
Az idő sürget, énhozzám gyere!
A halászok úrnője,
Nanse boldog lesz jöttödön.”
(Fordította: Komoróczy Géza)
Himnuszok és egy kocsmadal
Nagyobb lépésekkel fogok haladni a sumer himnuszok sorában, különben soha nem érek a könyv végére.
Egy nagy terjedelmű Enlil-himnusszal kezdődik a Fénylő ölednek... c. gyűjtemény harmadik része. Enlilnek és a városának magasztalása mindenre kiterjed. A város elsősorban védelem, a rend, az igazság védelme:
„A város: hurok a lázadó földnek, vermet hálót vet neki;
aki ott nagy hangon beszél, nem ér meg nagy kort,
nem tűrik ott, hogy hamis szó hangozzék el a perben,
vádaskodás, görbe rágalom,
támadó szó, viszály, méltánytalanság,
törvénytelenség, erőszak, elnyomás,
szemforgatás, önkény, álnok hangú beszéd,
szószegés és hatalmaskodás,
mind e sötét dolog nem jut be oda;
hatalmas háló Nippur karja,
keselyű vijjog rajta riasztón,
karja elől a gonosz –
nem menekülhet a rossz….”
(103)
aki ott nagy hangon beszél, nem ér meg nagy kort,
nem tűrik ott, hogy hamis szó hangozzék el a perben,
vádaskodás, görbe rágalom,
támadó szó, viszály, méltánytalanság,
törvénytelenség, erőszak, elnyomás,
szemforgatás, önkény, álnok hangú beszéd,
szószegés és hatalmaskodás,
mind e sötét dolog nem jut be oda;
hatalmas háló Nippur karja,
keselyű vijjog rajta riasztón,
karja elől a gonosz –
nem menekülhet a rossz….”
(103)
De szó esik az ünnepekről, a szertartásokról, s sok egyéb fontos dologról. Mindent betölt Enlil, a „Nagy Hegy”. Figyelemre méltó, hogy az egyik intés összefüggésbe hozható a Tízparancsolattal:
„ott az idősebb testvér ifjabb testvérét arra neveli,
hogy emberré váljék,
hogy atyja szavát tisztelje, becsüléssel viszonozza,
hogy a gyermek hálát érezzen atyja iránt, akinek adatott,
az öregséget így érheti meg.”
(104)
hogy emberré váljék,
hogy atyja szavát tisztelje, becsüléssel viszonozza,
hogy a gyermek hálát érezzen atyja iránt, akinek adatott,
az öregséget így érheti meg.”
(104)
A következő ének Ninurtához
szól, aki egyrészt a termékenység istene, másrészt nagy harcos, aki
leveri a lázadókat. A szónak is hatalma van. Szinte érezzük az erejét,
miként az Ószövetség olvasásakor.
A Parasztnaptár tanköltemény, leírja az i. e. 2-3. évezred fordulójának mezőgazdaságát. Felépítése hasonló Hésziodosz Munkák és napok, ill. Vergilius Georgica c. művéhez. A földön napszámosként dolgozni akkor sem volt könnyű, noha a gazdát mérsékletre is inti a szerző:
A Parasztnaptár tanköltemény, leírja az i. e. 2-3. évezred fordulójának mezőgazdaságát. Felépítése hasonló Hésziodosz Munkák és napok, ill. Vergilius Georgica c. művéhez. A földön napszámosként dolgozni akkor sem volt könnyű, noha a gazdát mérsékletre is inti a szerző:
„Ne tűrd a lustaságot, a munka idején állj a munkások mellett, és ne
engedj nekik szünetet. De magad se háborgasd mezei munkásaidat: hiszen
tíz napon át kell dolgozniuk, pirkadattól a csillagok felfényléséig, s
minden erejüket a föld megmunkálásába kell fektetniük: nem szolgálhatnak
ki még téged is. (…) De földed a termés betakarításának napjaiban adja
meg a gyermekeknek és a kalászt szedegetőknek, számuk szerint, a betevő
falatot, mint az ínség napjaiban; és engedd, hogy ott aludjanak, mintha
nyílt mező, mocsári föld volna: és akkor istened is mindig kegyes lesz
hozzád.”
(111-113, lásd még Ruth könyve, 2.)
(111-113, lásd még Ruth könyve, 2.)
Két szép, Nergalhoz és Niszabához intézett himnusz után igazi csemege következik, a Sör-ivóknak való ének! Komoróczy Géza Balassi versére utal a címadással (Borivóknak való). Az első rész a tulajdonképpeni himnusz, a második kocsma-dal, melynek ritmusából következtethetünk a tetemes fogyasztásra:
„Hasas korsó szeme legyen a mi szemünk,
hasas korsó szíve legyen a mi szívünk:
ami bensődet tölti meg,
a mi bensőnket töltse meg!
hasas korsó szíve legyen a mi szívünk:
ami bensődet tölti meg,
a mi bensőnket töltse meg!
Vidám a májunk már, boldog a szívünk!”
(120)
(Komoróczy Géza fordításai)
(120)
(Komoróczy Géza fordításai)
Komoróczy Géza itt is emlékeztet az Ószövetségre, ahol Noé volt a szőlőművelés feltalálója, s rögtön túlzásba is vitte a nedű fogyasztását.
A Gilgamesről
Még márciusban jelent meg egy interjú a Die Welt-ben Stefan M. Maullal, a heidelbergi asszirológussal. Maul a Gilgames-eposz
rekonstruálásával foglalkozik. Nem lehet kis munka: a teljes szöveget a
század végére ígéri. A már „összeillesztett” és megfejtett szöveg
alapján készült prózafordítása már a 6. kiadásban jelent meg Németországban.
*
Sokan írnak mostanában arról, hogy vajon fönnmaradnak-e, s meddig, a
szövegeknek, köztük az irodalmi műveknek digitális formában való
rögzítése. A hagyományos könyvek bizonyára maradandóak. Csak a tűz
pusztíthatja el őket. Bulgakov regényében a Mester elégeti regényének kéziratát. (Ámde egy ismeretlen gépírónő előzőleg öt példányban lemásolta. Margarita vigasztalja a Mestert: „Majd emlékezetből újra írod…” Ez lehetséges, persze ehhez túl kell élnie mindent.
*
Az ékírással agyagtáblára írt Gilgames-történet a földbe temetve is megmaradt, bár „töredékes” formában. A mű más értelemben is nagy túlélő. Mezopotámiában már a Kr. e. 4. évezredből is maradtak írásos emlékek. A Gilgames-eposz
első változatai pedig már a 3. évezredben felbukkantak. Akkor még sumer
nyelven. Később asszír (akkád) és babiloni átírásban. A klasszikus
megfogalmazás egy Szin-leqi-unini nevű, a 13. században élt költőtől származik. Ennek másolatait Asszurbanipál ninivei palotájának romjai között találták meg (7. század). Maul arról számol be, hogy a Szin-leqi-unini-féle változatnak a ¾ része már megvan. A kutatás fel fogja tárni a hiányzó részt is, de ez nagyon sok időt vesz igénybe.
*
Mint Komoróczy Géza írja, Gilgames, Uruk uralkodója, kétségkívül létező személy volt. A 3. évezredbeli sumer irodalomban több hőseposz örökíti meg alakját.: Gilgames és Agga, Gilgames és Huwawa, Gilgames Enkidu és az alvilág, valamint a Gilgames halála c. töredék. Sorra veszem majd ezeket a műveket, de előbb – lezárásképpen – beszámolok egy irodalmi tanácskozásról. Ottmar Ette és Barbara Korte vezetésével Alpbachban (Ausztria) konferenciát rendeztek Az egyenlőtlenség tapasztalata az irodalomban címmel (WZ). Ottmar Ette rámutatott, hogy ezt a legősibb „tapasztalatot” már a Gilgames-eposz is közvetítette. Gilgames
városának elrendezése is erről tanúskodott: elkülönültek az istenek, az
uralkodó és az előkelők nem vegyültek azokkal, akik a két kezükkel
dolgoztak. De a folytonos falépítéssel még az uralkodó osztály sem
értett egyet:
Morogva meglapulnak otthon az előkelők, zúgolódnak:
"Puszta helyre hajtja ki népét, éjjel-nappal falakat épít;
nem lágyítja meg panasz és jaj, éjjel-nappal falakat épít;
anyától fiát elszakítja, éjjel-nappal falakat épít;
asszonytól urát elszakítja, éjjel-nappal falakat épít;
a jegykendőket elszakítja, éjjel-nappal falakat épít;
Ilyen hát Gilgames? Ilyen hát a bekerített Uruk őrizője?
Pásztorunk, bölcsünk, büszkeségünk, erőnk, szépségünk, jaj, ilyen hát?"
(Rákos Sándor ford.)
"Puszta helyre hajtja ki népét, éjjel-nappal falakat épít;
nem lágyítja meg panasz és jaj, éjjel-nappal falakat épít;
anyától fiát elszakítja, éjjel-nappal falakat épít;
asszonytól urát elszakítja, éjjel-nappal falakat épít;
a jegykendőket elszakítja, éjjel-nappal falakat épít;
Ilyen hát Gilgames? Ilyen hát a bekerített Uruk őrizője?
Pásztorunk, bölcsünk, büszkeségünk, erőnk, szépségünk, jaj, ilyen hát?"
(Rákos Sándor ford.)
Források:
Die Welt, 2015. márc. 2.,
Wiener Zeitung, 2015. aug. 28.
Fénylő ölednek édes örömében (A sumer irodalom kistükre), 1983, összeáll, ford. Komoróczy Géza)
Gilgames – Agyagtáblák üzenete, 1974 (Rákos Sándor fordítása)
Die Welt, 2015. márc. 2.,
Wiener Zeitung, 2015. aug. 28.
Fénylő ölednek édes örömében (A sumer irodalom kistükre), 1983, összeáll, ford. Komoróczy Géza)
Gilgames – Agyagtáblák üzenete, 1974 (Rákos Sándor fordítása)
