A történelem nem
az élet tanítómestere, csupán egy rémkép.
„Az írás minden gondomtól-bajomtól megszabadít, és bátorságot ad.”(Anne Frank)
I.
A szupermarketben
Évekkel ezelőtt az egyik hipermarket könyvespolcát
nézegettem, amikor hozzám lépett egy fiatalember, és megkérdezte németül, hogy
az Anne Frank naplója c. kötet[i]
teljes kiadás-e. Annyit még elárult, hogy a barátnőjének venné meg. Igennel
válaszoltam, ismertem a könyvet, nemrég szereztem be egy antikváriumban. Annyiban jogos volt a német vagy holland fiú kérdése,
hogy az első kiadásból (1947) még hiányoztak bizonyos részletek, melyről úgy
gondolták, hogy sérthetnek bizonyos érzékenységeket. (Szexualitás, az anya
elleni lázadás.) A kritikai kiadás után 2001-ben jelent meg a teljes kiadás.[ii]
Most azon gondolkodom, milyen jó novellatéma lenne. A magyar lány, ki tudja milyen okból, nem örülne a Naplónak, de mégis azt mondaná, hogy ez volt a szíve vágya, de később kiderülne, hogy egyáltalán semmit sem olvas. Vagy örülne, de édesanyja/édesapja szemében gyanússá válna a fiú. S a rejtett konfliktus szakításhoz vezetne. Persze vehetne a történet egészen más irányt: táruljanak fel ismeretlen tárnái a múltnak és a jelennek.
A történelem mindenkit utolér
Hollandia náci megszállása 1940 májusában kezdődött, és 1945 májusáig tartott. A körülbelül 140 ezer zsidó származású állampolgár közül 102 ezer koncentrációs táborban végezte. 5000-en voltak a visszatérők, s körülbelül 25 ezer zsidót bújtattak a hollandok. Ez utóbbiak közé tartoztak azok, akik a Prinsengracht 263 sz. alatt töltöttek el több mint két évet. Életüket Anne Frank naplója örökítette meg. A naplót Anne a 13. születésnapjára kapta. Akkor még szabadok voltak.
Az első bejegyzés dátuma: június 12. Nem sokkal később, 1942. július 9-én elfoglalták búvóhelyüket a Prinsengracht 263 sz. ház Hátsó traktusában. Először a Frank-család: apa, anya, Margot, az idősebb testvér és Anne. Pár nappal később költöztek be van Daanék[iii]: a szülők és Péter fiuk. Nyolcadikként csatlakozott hozzájuk Albert Dussel.[iv]
II.
Napló? Vagy műalkotás?
Ősszel egy rokon kislány, Gabriella, (8. oszt. tan.) kölcsönkérte tőlem a Naplót. A történelem-tanárnője beszélt róla, ily módon keltve fel a kislány érdeklődését a kor és Anne iránt. Elismerésem a tanárnőnek, bár akaratlanul engem is bekapcsolt a folyamatba. Aláhúztam, jegyzeteltem, próbáltam megfogalmazni, vajon miért aktuális még ma is Anne vallomása. Gondolom azért, amiért az Iliász vagy az Isteni színjáték: az emberi út végső stációit mutatja meg – igaz, gyermekszemmel.
Most újra kiadták a Naplót,
tekintettel arra, hogy az első kiadása éppen 75 évvel ezelőtt, 1947-ben jelent
meg. Azóta számtalan kiadást ért meg sok nyelven. Sokféle módon feldolgozták.
Ezek közül csak egyet láttam, Grigori
Frid (1915-2012) orosz zeneszerző egyszemélyes operáját, melyet Süle Dalma adott elő. Ahogy elmondta,
nem volt könnyű: „… időnként beszélnem,
esetleg kiabálnom kell, majd rögtön utána egyből lírai frázis vagy magas pianissimo
jön.”
Most jöjjön egy lírai rész, először Anne versének két sora:
„Semmi nem történt ma sem, / A nappal sötét éj nekem.” Meglepetésként fog hatni, hogy Arany János Ősszel c. versében a következőket írja: „Egyhangúság, egyformaság; / A nappal egy világos éj.” Persze Aranyt nem lehet felülmúlni, de már Anne is kezdi megmutatni oroszlánkörmeit: itt, a hátsó traktusban mindig történik valami, ami ezerszeresen visszhangzik Anne lelkében. Máshol: „Legszívesebben toporzékolnék, ordítanék, jajveszékelnék.” Jó a fokozás, de jellemző, hogy minden csak feltételes módban.
Gera Judit részletesen kifejti, hogy „valójában irodalmi-esztétikai értékkel bíró levélregényt tartunk a kezünkben.” Susan Nalbantian „esztétikai önéletrajz” terminusára hivatkozik. Ez azt jelenti, hogy Anne Frank úgy alakítja a szöveget, úgy írja újra a Naplót, hogy az megfeleljen az irodalmi követelményeknek. Ezért van több verzió.[v]
III.
Paulskirche
Kevés olyan írás jelent meg az utóbbi 75 évben, legalábbis magyar nyelven, mely valóban közel tudta hozni a Naplót. Ezek egyike volt Heller Ágnes beszéde a frankfurti Paulskirchében[vi]. Maga a beszéd 2019. június 12-én hangzott el, Anne Frank 90. születésnapján. Természetesen azt is tudjuk, hogy - egy hónappal korábban - Heller is 90 éves lett. Ő életben maradt, Anne nem. De mint Heller Ágnes a Paulskirchében mondta: Anne „naplójában a múltat jelenné változtatta, a holtakat élőkké. A szavak csodája által.” Döbbenetes, hogy egy hónappal később Heller Ágnes is halott volt. A beszéd így végrendeletének is tekinthető: „Anne Frank hitt benne, hogy a jövőben ’megjavul’ a világ és minden nép. (…) Ha a világ nem is ’javul meg’, a népek meg még kevésbé – ha illúzió volt is az egész, azért a haláluk mégsem volt ’hiábavaló’. Egyetlen tisztességes ember sem hal meg hiába. Anne Frank bizonyosan nem. De ő nem meghalt valamiért, hanem sokkal inkább élt valamiért – a halállal szemben.”
Anne szavaival: „korunkban az a legnehezebb, hogy az eszmények, álmok és szép jövőképek már fel sem ötlenek, vagy ha mégis, elsöpri és elpusztítja őket a legkegyetlenebb valóság. Csoda már az is, hogy még nem adtam fel legszebb reményeimet, talán azért, mert olyan abszurdnak és megvalósíthatatlannak tetszenek. Én mindenekkel dacolva kitartok mellettük, mert még mindig hiszek az emberek lelki jóságában.”[vii]
Végül: kiváló írás még az az
esszé, melyet Szilágyi Júlia még
1958-ban vetett papírra: „A
lélekábrázolás avatott mestereit megszégyenítő természetességgel és
közvetlenségével számol be legrejtettebb érzéseiről, a serdülőkor lelki
forrongásáról, melyre ijesztő árnyékot vet az üldözöttség, a végzet, a
megsejtett pusztulás lélekbemarkoló tragikuma.”[viii]
IV.
A Napló két dátuma
1942. okt. 9-én ír először a zsidók elhurcolásáról. Először a Westerborkba vitték őket, mely egy
átmeneti tábor volt. Innen kerültek tovább. "Mi
úgy véljük, hogy legtöbbjüket legyilkolják. Az angol rádió elgázosításról
beszél, talán ez a leggyorsabb halál."
1944. márc. 31: Anne számára világos volt: „Német csapatok megszállták Magyarországot, ott még egymillió zsidó él, most ők is sorra kerülnek.”
Van még egy (sokkal kellemesebb) magyar vonatkozása a Naplónak: Liszt Ferenc. A Hátsó traktusban szinte mindenki elolvasta Harsányi Zsoltnak a Magyar rapszódia c. regényét. Anne fölöttébb dicséri Liszt személyiségét, kevésbé nőügyeit, s azt találja nagyon jónak, hogy Harsányi mennyit foglalkozik a zenével és a művészetekkel.
Egyébként rengeteget olvas, nyelveket tanul, fordít. Apja Schiller és Goethe drámáiból olvas fel. Ezért csúszott be egy idézet az Egmontból? A történelmet és a mitológiát szenvedélyesen tanulmányozza. Az a terve, hogy a háború után egy évig Párizsban, egy évig Londonban tanul művészettörténetet.
Fantasztikus mondatai vannak: „Németországot szörnyű bombatámadások érik. Van Daan úr rosszkedvű. Az ok: cigarettahiány.” Vagy: „Minden cipőm kinőttem, kivéve a síbakancsot, amit viszont lakásban nem célszerű hordani.” Vagy: „Mouschi egyértelműen bebizonyította, hogy macskát tartani nem csak gyönyörűség! Az egész ház tele van bolhával.” Abszolút groteszk: „Van Daan véleménye: Többet kellene szabad levegőn lennie és sportolnia.”
V.
Végjáték
1944-ben már türelmetlenül várják a partraszállást. Anne igyekszik sztoikus magatartást fölvenni. Ez nem mindig sikerül. Fenyegető jelzések: minduntalan be akarnak törni. Riadtan elűzik őket, de jönnek a rendőrök is, akik egészen „az elfordítható könyvespolcig” jutnak el. Vészjelzés volt az a hír is, hogy egyik segítőjüket letartóztatták, mert „két zsidót rejtegetett”. Június 6-án az angol rádió bejelenti: „This is D-day.” Megkezdődött a partraszállás. Mindenki izgatottan figyeli a hadi eseményeket. 1944. június 13-án jegyzi fel: „megvolt a születésnapom, tizenöt éves vagyok.” Augusztus 1-én volt az utolsó bejegyzés. Augusztus 4-én megállt a ház előtt egy autó. Letartóztatták a nyolc rejtőzködőt és két segítőjüket, Kuglert és Kleimant. (Nem csak ők mentették a Frank-családot!)
A keletre irányított utolsó koncentrációs transzporttal Auschwitzba vitték őket. Edit Frank, az anya ott halt meg. Margot és Anne Bergen-Belsenben. A tífuszjárvány áldozataivá lettek 1945. február végén, március elején. A tábort 1945. április 12-én szabadították fel az angol csapatok.
A nyolc rejtőzködő közül csupán Otto Frank élte túl a táborokat. Neki köszönhető, hogy a Napló napvilágot látott.
[i] Park Kiadó, 2013. Fordította
és magyarázó jegyzetekkel ellátta Bernáth István. Új naplóoldalakkal bővített,
csorbítatlan szövegű kiadás.
[ii]
Francine Prose: A napló befogadástörténete.
In: Anne Frank: Mesék és történetek a Hátsó traktusból. (Ford. Gera Judit) Park
Kiadó, 2014.
[iii] Van Daan Otto Frank üzlettársa volt.
[iv] Van Daanék valódi neve: Herman van Pelst, Auguste van Pelst és Peter van Pelst. Albert Dussel igazi neve Fritz Pfeffer.
[v] A különböző szövegváltozatokat és az esztétikai vonatkozásokat illetően lásd Gera Judit: Az Anna Frank projekt c. tanulmányát. In: Szűcs, Teri, ed. Bevésett nevek 2015. Konferenciakötet, Budapest, ELTE.
[vi] Nem mellékes, hogy Anne Frankfurtban született.
[vii] ÉS, 2019, aug.
[viii] Korunk, 1958. Az első magyar kiadás 1958-ból való F. Solti Erzsébet tollából.
.jpg)
