Láng, lobogó láng... Milyen tűz áradt szét a testén...
Hatvannegyedik életévéig szellemének legmagasabb megnyilvánulása a tejszínhabos-barackízes fánk utolérhetetlen csodájának előállítása volt. Kecskelábú, bávatekintetű, csipásszemű öreg kis hamupipőke. Cseléd a családban.
Aztán egyszerre a jóslás szörnyű kínja kezdte pörgetni és zavarni, hogy vésznek zengje kezdőhimnuszát... Láng, lobogó láng... Egy aggszűz Kasszándra a Belváros szecessziós szentélyében, a harmadik emeleten, egy női divatszalon nagy velencei tükrének pogány oltára előtt.
Mi ordított rajta keresztül? Mi meresztette tágra mindig leragadt csipás szemét? A nyomorék láb hatvannégy éves kínja és szégyene, a hatvannégy éven át kihordott szüzesség elvetélt szörnyszülöttje? Phoibosz Apollón, a világ előtt és világ után is tündöklő napfény? Vagy maga az iszonyatos napfogyatkozásába lépő történelem?
Bugyogott belőle az eszelős igazság.
Mindnyájan el fogunk pusztulni. Jönnek a martalócok és nem kegyelmeznek senkinek. És bélyeget sütnek a húsunkba. És vagonokba raknak, mint a barmot. És sose látjuk viszont ezt a lakást. És megnyúznak minket elevenen. És füstté leszünk és korommá. És megbecstelenítik a lányokat és az asszonyokat, a ringyókat és a szüzeket. Még az aggszüzeket is. Még őt is. És a nők a szabad ég alatt fognak leguggolni szükségüket végezni a röhögő férfiak előtt.
És elhurcolták mindenkijét. És bélyeget sütöttek ránk. És a lakásukban mások laknak, akik nem is tudnak róluk. És a legszebb huga ott guggolt a téglagyár udvarán, meztelenül. Mielőtt elégették.
És mindenkijét elégették. És őt megölték. Nem tudni, hol és hogyan. Ki tudja, talán előbb még meg is becstelenítették. Irtózatos igazságtételül. Hogy az ő nyomorult kis teste se jött légyen teljesen hiába e világra.
Megőrült, szegény, mondtuk. Ő nem tudta, hogy igazat beszél. De mi tudtuk. Mert mi nem voltunk őrültek. Szegény, megőrült, mondtuk. És néztük, ahogy a benne épülő igazság lassan, szemmel láthatóan szedi szét kis eszének eresztékeit, mint ahogy a kész épületek ledobják magukról az állványokat. De egyikünk se hitt neki. Hisz őrült. Pedig nekünk ép eszünk volt: mi tudtuk is, amit ő csak hihetett.
Szegény, megőrült, mondtuk. És valóban őrült volt. Már nem dajkálta a puhán gömbölyödő csecsemő fánkokat. Fontosabb dolga volt. Az iszonyatos jövőt szoptatta és babusgatta és ringatta és szorította magához, közel, egyre közelebb: az egyetlen gyermeket, akit sikerült megfogannia és világra hoznia.
De az épeszűek körülötte a jelent szorították magukhoz és minden erejükkel távol akarták tartani maguktól a jövőt, amely az őrület hüllőbőrébe bújva kúszott közéjük.
2019. március 13., szerda
2019. március 6., szerda
Szilánkok
Hétvégén a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében jártam. Román György (1903-1981) kiállítása vonzott. Még fiatal koromban olvastam róla Gábor Miklós tollából egy méltatást. (Megtalálható G. M. Kos a Mérlegen c. kötetben, 1990.) Sajnos eddig még nem találkoztam Román egyetlen festményével sem, nem vettem kezembe könyvét. De el kellett jönni ennek a pillanatnak is. Gábor Beckettel és Kafkával veti össze. Román világa még riasztóbb. A könyvtárból elhoztam a Betegségország vándora c. posztumusz könyvét. (A szerző gyermekkorában megsüketült.) Nem könnyű olvasmány. Ami megfog, az a küzdelem, és: „Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,/ ami neked fölfedetett.” (Illyés: Bartók)
*
Közeledik a tél. Anyámnál be kell hordani a fát. Most látom: „Akár egy halom hasított fa,/ hever egymáson a világ…” (JA: Eszmélet) A fát el lehet hordani, a világot nem.
*
Női lélek (W. S. prózakötetéből)
Dudika beleőrül fia elvesztésébe, aki eltűnt Isonzónál. (Az 1. világháborúban az isonzói csatákban 315000 olasz és 235000 K. u. K. katona halt meg. ) Dudika „egy hét múlva fölkelt. Bekötözte a közben elkészült barackbefőtteket.” Akárha sebeket kötözött volna be.
*
Most valami vidámabbat! Hallás után jegyeztem meg ezt a kis verset:
Meg tudod állni?
Ne cuppantsd el a puszit:
Akkor tovább tart.
(Fodor Ákos: Gyakorlat gyermekeknek)
Nem tudom megállni, hogy el nem mondjam, ennek a kis versnek a műfaja haiku. Mindössze három sor, 5, 7, 5 szótag.
2011. nov. 8.
2011. nov. 8.
2019. február 27., szerda
Az Óramúzeum Bécsben
Uhrenmuseum
Schulhof Str. 2.
Háromezer óra tiktakol ebben a múzeumban. Minden egész órakor betölti a három emeletet az órák zenéje, játéka, harangozása. Nyomon követhetjük az időmérés történetét a 15. századtól napjainkig. Sokféle óra van: gazdagon díszített, képbe foglalt óra rejtett számlapokkal, zsebórák, csodálatos ékszer-órák, cirádás állóórák, melyek egyben tulajdonosuk társadalmi rangjáról is tanúskodik.
Az egyik legizgalmasabb David a Sancto Cajetano 18. századi asztronómiai órája, mely megbízhatóan jelzi a pontos idő mellett a planéták keringési idejét is. Gyűszűnyi a legkisebb óra, a legsúlyosabb a Stephansdom öntött vas toronyórája. Számos órát láthatunk a bécsi biedermeier és a boldog békeidők korszakából.
A múzeumot 1917-ben (!) alapították. Első vezetője Rudolf Kaftan középiskolai tanár volt, s megemlítendő, hogy Marie von Ebner-Eschenbach írónő adománya is gazdagította a gyűjteményt.
Azok, akik többször voltak velünk Bécsben, bizonyára emlékeznek, a Hofburg egyik épületének a falán (Amalienburg, belső udvar) látható egy olyan óra, mely mutatja a hold fázisait. A mechanikus óra alatt pedig egy nagyobb napóra látható. Biztos, ami biztos, gondolta Mária Terézia.
commons.wikimedia.org
Bécs legrégibb napórája a Stephansdom déli falán látható:
de.wikipedia.org
Három idézetet gyűjtöttem össze az óra témából. Aranyt a honfigond nyugtalanítja (minket is), az idő kereke jár, de a végeredményről nincs fogalmunk. Tóth Árpád magányában az óra ketyegése (maga az idő) félelmet kelt. Kedvencünk Fogg, az angol úriember. Megnyeri a fogadást, a nő szívét, s keveset beszél.
MAGÁNYBAN
Az óra lüktet lassu percegéssel,
Kimérve a megmérhetlen időt;
Ébren a honfigond virasztva mécsel,
Homlokra összébb gyűjti a redőt.
Vajúdni meddig tart még e világnak?
Sors! óraműved oly irtóztató:
Hallom kerekid, amint egybevágnak:
De nincs azokhoz számlap, mutató.
Kimérve a megmérhetlen időt;
Ébren a honfigond virasztva mécsel,
Homlokra összébb gyűjti a redőt.
Vajúdni meddig tart még e világnak?
Sors! óraműved oly irtóztató:
Hallom kerekid, amint egybevágnak:
De nincs azokhoz számlap, mutató.
……..
(Arany János)
AZ ÓRAINGA
Ketyegésében rekedt, tompa dal van,
Virrasztó éjen gyakran nézem őt -
S úgy rémlik, lengő teste szeli halkan
Hiú forgáccsá az örök időt.
Virrasztó éjen gyakran nézem őt -
S úgy rémlik, lengő teste szeli halkan
Hiú forgáccsá az örök időt.
Nézem, milyen sunyin jár jobbra-balra,
Üvegkalitjából szinte lenyúl,
S bús életemre, a csüggedt fonalra,
Mint a párkák sziszegő kése hull.
Üvegkalitjából szinte lenyúl,
S bús életemre, a csüggedt fonalra,
Mint a párkák sziszegő kése hull.
S kiáltanék: hahó! fel! emberek!
Vigyázzatok! - De csend van a sötétben,
Hangom se fog, moccanni sem merek;
Vigyázzatok! - De csend van a sötétben,
Hangom se fog, moccanni sem merek;
Száz mérföldig csak ingák vannak ébren,
Zord élükön titkos, vak fény inog:
Konok kések, arany gillotinok...
Zord élükön titkos, vak fény inog:
Konok kések, arany gillotinok...
(Tóth Árpád)
"Elmúlt negyven másodperc - semmi. Ötven - még mindig semmi.
Az ötvenötödik másodpercben mennydörgő rivalgás harsant fel odakint, dübörgő taps, éljenzés, sőt hellyel-közzel egy-egy szitok is, mind tovább terjedő, szakadatlan morajban.
A kártyázók felálltak.
Az ötvenötödik másodpercben kitárult a szalon ajtaja, s az inga még nem ütötte el a hatvanadik másodpercet, amikor megjelent Phileas Fogg, nyomában ünneplőinek tömege, akik behatoltak a klub épületébe. Phileas Fogg megszólalt, és csupán ennyit mondott:
- Uraim, itt vagyok!"
(Verne Gyula: Nyolcvan nap alatt a föld körül)
Végül, szeretném, ha megírnátok, honnan való a következő idézet:
„Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.”
(Én sem tudom.)
2011
2011
2019. február 16., szombat
Olvassunk Tandorit!
(1938 - )
"(...s) egyszer csak ringani kezd velünk, csak velünk!
kifelé a ladik."
Illyés Gyula
Itt egyensúlyozok
egy gondolatjelen,
nem kérdés: "Átérek-e valahára..."!
Egy hídfő már amott
olyan szilárdan áll.
(Várhatsz, zárójelem!)
Beülök egy Canal
Grande-parti teára.
Híd- s palotasorok:
így-úgy megismerem
cikcakkotok, már másodjára járva.
Ki-be fordulgatok;
canario-madár
kis énekét lesem,
míg várok a Canal
Grande-parti teára.
Cölöpön víz lotyog
csónakfenekeken.
S egy cukorpapírt ejtek a Canal-ra.
Valami hogy lobog!
S fénylik egy kiskanál,
míg citromszeletem
árnya hull a Canal
Grande-parti teára.
Hogy bealkonyodott!
Hűvösség a vizen,
s a Rialto bazárjain fatábla.
Ugye maradhatok?
(Ha már - Ha már -! Ha már -!)
Kitől kérdezhetem?
... Most egy hajó beáll,
válaszomra se várva.
Lásd még: Illyés Gyula
Körjáró ballada
Hiányozni fog majd a nyárnak
lomb-ajtós bokor-alja-padja,
megint egy fél évet kivárhat
egy fél év várható alakja;
hogy nem leszünk, ahol vagyunk,
hogy ez csak őszi-téli látszat,
amit el-alakoskodunk:
hiányozni fog majd a nyárnak.
Hiányozni fog majd a harsány
kellemetlenség-örömünnep,
meztelenség aszfaltja, talpán
járó-kelő személyeinknek,
mert sose csak-egyek vagyunk,
mindig, mi feljön, van az alján,
s annak, kinek már hallgatunk,
hiányozni fog majd a harsány.
Hiányozni fog az az óra,
mellyel mindig előbbre járunk,
mintha csak rádiója szólna
valaminek, amire várunk,
holott előre ott vagyunk!
és mintha már csak visszaszólna,
ébreszt bár, s álmosak vagyunk:
hiányozni fog az az óra.
Hiányozni fogunk magunknak
már hidegebbhez készülőben,
a nagy fény csak látszólag untat,
de megijeszt már kihülőben:
csak egy nagy átejtés vagyunk?
de ha mind, ki kit kivel ugrat?
ha más se másnak: mi magunk
hiányozni fogunk magunknak.
Ezért ami itt még hiányzik,
a balladás másokra hagyja,
siet, hogy legyen is, ha látszik,
tegye, ha valamit akarna;
vers is volt, nyoma, hogy vagyunk,
leginkább úgy nyártól-a-nyárig,
ezért van, amit otthagyunk,
ezért, ami itt még hiányzik.
AJÁNLOM
balladám a körnek,
mely a napot viszi az égen,
mely ha néha kissé legörbed,
csak meg is tágul észrevétlen:
Nagy Közönsége, itt vagyunk,
mondhat-e ennél bárki többet?
Míg tudunk, lemaradozunk:
hol a tűnők tovapörögnek…
Pillanatnyi (?) végszó
Ily morzsák, ez voltál
Felismertem a világ függőleges szerkezetét, és elnémultam.
Felismertem a világ vízszintes szerkezetét, és magányos lettem.
Az események bekövetkezésének nincs ideje, nem voltak, s vannak.
Mindent csodálkozás nélkül kell fogadni, csak akit ér, belevész.
A látni, hallani, a semmi se, semmit se: már a magányos út vége.
Felismertem a világ vízszintes szerkezetét, és magányos lettem.
Az események bekövetkezésének nincs ideje, nem voltak, s vannak.
Mindent csodálkozás nélkül kell fogadni, csak akit ér, belevész.
A látni, hallani, a semmi se, semmit se: már a magányos út vége.
Jó állapot lenne, mikor már alig; csak a közeli halál az ára.
A világ függőleges szerkezete pedig: ahogy az embereknek te kellesz.
A világ vízszintes szerkezete: ahogy neked ők kellettek volna.
Hiába múlik el ez utóbbi, az előbbi megmarad.
Hiába egyetlen igényed a magány, ki vagy szolgáltatva így is.
A világ vízszintes szerkezete: ahogy neked ők kellettek volna.
Hiába múlik el ez utóbbi, az előbbi megmarad.
Hiába egyetlen igényed a magány, ki vagy szolgáltatva így is.
Társaid ebben sincsenek, mert mindenki más: játék, a test vágyai,
babérleveles krumplifőzelék, déltengerek, család, ily vágyak.
Ezek tesznek minket egyedivé, és minél jobban közeleg a végszó,
annál kevésbé lesznek érthetőek az egymásnak mondott szavak.
Ez a világ igazi szerkezete, a végső vízszintes.
A végső függőleges az, ami belőled pernyeként felszáll,
vagy szétszórt poraid felett madarak röppennek, kutatnak esetleg,
és nem leszel hasznukra, ha nem szórnak veled morzsákat is.
babérleveles krumplifőzelék, déltengerek, család, ily vágyak.
Ezek tesznek minket egyedivé, és minél jobban közeleg a végszó,
annál kevésbé lesznek érthetőek az egymásnak mondott szavak.
Ez a világ igazi szerkezete, a végső vízszintes.
A végső függőleges az, ami belőled pernyeként felszáll,
vagy szétszórt poraid felett madarak röppennek, kutatnak esetleg,
és nem leszel hasznukra, ha nem szórnak veled morzsákat is.
Illyés Gyula: Kháron ladikja
midőn lezárul és befagy a szem.
Bús átkelők soká s nyitott szemmel megyünk
a végzetes vizen.
Esztendőkkel előbb irígy sorsunk behajt
s ringat a csónakon, amely
- bár nem kedvünk szerint - épp oly gyönyörű part
hosszában suhan el;
épp oly szép Canale-n s lagunákon, akár
a nászutasoké!
Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,
épp csak - visszafelé!
Minden oly gyönyörű, sőt - titkosan - ahogy
elleng, még gyönyörűbb!
Olyanformán, mint a dallam attól, hogy ott
hagyja a hegedűt.
Ülünk barátaink s fáink közt, nevetünk,
- vidám vita folyik -
s egyszer csak ringani kezd velünk, (csak velünk!)
kifelé a ladik.
Bölcs, ki e kéjuton, ezen is mosolyog
s ha sír is, hálakönnyet ont,
hogy hány piazza-t, hány s milyen Casa d'Oro-t!
látott, ha nem lát is viszont!
Lásd még: Tandori
2019. február 12., kedd
"Mi az, amit olvas, fönséges úr?"
"Szó, szó, szó."
2003
Mednyánszkynak fontos témája volt az I. világháború. A mostani kiállításon is van jó néhány képe, amely bemutatja a hősiességnek nevezett szörnyűséget. Erről jutott eszembe egy Juhász Ferenc-vers: Emlékezés egy vérző arcú képre. Alcíme Mednyánszky László: Sebesült. A vers szinte jobb, mint a kép, s van olyan kép a kiállításon, mely ezt is felülmúlja. (Szerbiában) A Vaskapu c. képét talán Jókai Arany emberének első fejezete ihlette, melynek elovasása oly sok gimnazistának okozott gondot. Jókai idős korában ellátogatott a Vaskapuhoz, s azt mondta, miután láttam, nem tudnám leírni.
*
Most, hogy kezembe vettem az egyik nagy Juhász Ferenc-kötetet, fellapozom a Rezi bordalnál. Annyira tetszett ez a vers, hogy mindenáron el akartam menni a Rezi várhoz. Félúton rosszul lettem, az eső is eleredt. Én balga, elfelejtettem, hogy a művészet varázsa (Jókai is tanú rá) olykor sokkal fontosabb mint a valóság. Egy versszak a versből:
„Tedd hát, amit tenni rendel
minden napod, türelemmel
végezd dolgaid!
Marad valami utánad,
ha nem marad, az se bánat,
hörböld dúdolván a borod, ha a bor vidít.”
Az ilyen igékért, mint a hörböld érdemes élni, mondta az egyik férfikollégám egy bizonyos, szigorúan szakmai összejövetelen.
Az ilyen igékért, mint a hörböld érdemes élni, mondta az egyik férfikollégám egy bizonyos, szigorúan szakmai összejövetelen.
*
Manapság kételkednek a költészet erejében. Nem így Hésziodosz. Az Istenek születése c. művében először a múzsákhoz fordul, s csak utána következik Zeusz és Héra. A múzsák azért fontosak, mert csak az ő segítségükkel lehet szólni az istenekről, a világról, a múltról és a jövendőről:
„Hallod-e, kezdjük a Múzsákon, kik fenn az Olümposz
termeiben Zeusz nagy lelkét eltöltik örömmel,
zengve a himnuszt és hirdetve, mi van, mi leszen s volt…”
*
Érdekesek azok a jelzők, melyek Hésziodosznál előfordulnak: aigisztartó Zeusz és a bagolyszemű Pallasz. Aigisz, latinosan aegis, magyarosan égisz Zeusz pajzsa, a hatalom jelképe. Ha valakinek vagy valaminek az égisze alatt vagyunk, az megvéd bennünket. A Pallasz már problematikus. Athéné e melléknevére két magyarázat van: így hívták azt az óriást, akinek a bőréből Athéné pajzsát készítette, vagy annak a gyermekkori barátnőjének a neve lehet, akit játék közben véletlenül megölt. Emlékére készítette a Palladion nevű szobrot, melynek köztudomásúlag városvédő ereje van. A bagoly pedig, mint tudjuk, a tudás, a tudomány, a bölcsesség jelképe.
(Elgondolkoztam ezen a Pallaszon. Mindkét magyarázat jó lehet. Az első az erő jelképe. A második talán a szeretetre emlékeztet, de arra is figyelmeztet, hogyha elkövetünk valami bűnt, akár akaratlanul, legyen valami a "szemünk előtt, kezünk ügyében", mely talán megóv attól, hogy újra beleessünk ugyanabba a bűnbe/hibába. 2019)
2019. február 4., hétfő
Pesti séta, 2011
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”
(Tamási Áron)
1. Elmélkedvén az idő múlásán, hétfőn végigjártam azt az utat, melyet tanítványaimmal szoktunk megtenni, amikor iskolaidőben nem volt tanítás. A 3-as metróval az Arany János utcáig mentünk, s először Podmaniczky Frigyes (1824-1907) szobrát vettük szemügyre. Kő Pál műve, 1991 óta áll itt. Kezében a városvédő Pallasz Athéné szobra. Jó lenne naplóit elolvasni.
(Tamási Áron)
1. Elmélkedvén az idő múlásán, hétfőn végigjártam azt az utat, melyet tanítványaimmal szoktunk megtenni, amikor iskolaidőben nem volt tanítás. A 3-as metróval az Arany János utcáig mentünk, s először Podmaniczky Frigyes (1824-1907) szobrát vettük szemügyre. Kő Pál műve, 1991 óta áll itt. Kezében a városvédő Pallasz Athéné szobra. Jó lenne naplóit elolvasni.
A Bank utcába (korábban Lengyel Gyula) utcába fordultunk be a térről, s hamarosan feltűnik a MNB monumentális épülete. De mi nem szoktunk vele sokat törődni, irány a Hold utca. Itt lakott valamikor Vas István, miképpen azt versben is megörökítette:
„Rengő, messzi ködben eltűnök, aki voltam –
A Hold utcában s úgy élek, mint a holdban.”
(Hold utca)
Balról a Lechner Ödön tervezte Magyar Királyi Postatakarékpénztár (ma Államkincstár) épülete úgy hullámzik elénk, mint egy mesebeli látomás, a magasba nyúlva, zöldes árnyalatban. A szecesszió legszebb alkotása.
Kis térre érkezünk, többfelé ágazik el az út. Középen a Batthyány-örökmécses az első felelős magyar miniszterelnök kivégzésére emlékeztet. Balra a mostani Szabadság kávéház (ma Liberté) helyén állt a „Neugebäude”, ahol Batthyány Lajost is fogva tartották, míg ki nem végezték. A kávéház falán viszont emléktábla hirdeti, hogy itt született meg 1905-ben Ady Endre Harc a Nagyúrral c. verse. (Osvát versszakonként vitte a nyomdába.!) Zsonganak a fejemben a sorok:
„Engem szólítnak útra, kéjre,
Levágva népünk ezrei,
Titokzatos hívó szavak
Halomba, mint kereszt,
Nekem már várni nem szabad,
Király, te tetted ezt!”
A Báthory utcában újabb emléktábla: „Ebben a házban lakott Hajós Alfréd (1878-1955) építőművész, az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka.” Mint építész Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában dolgozott. Ő tervezte Pozsonyban a lányiskolát, Lőcsén a gimnáziumot, Debrecenben a Bika szállót. Milyen tágas volt akkor a világ…
Nini, a túlsó oldalon, a 8-as számú ház falán valami új dolog csalogat, Kormos István neve olvasható. Csak nem a költőé? Most muszáj elmerengenem és kutatnom. Vasy Géza írja Kormos-könyvében, hogy a költő itt lakott a háború idején, itt is dolgozott mint kifutófiú a Hoffmann Gyarmatárukereskedésben. Idehozta feleségét is, de csupán 1952-ig tartott az idill, aztán másfele vitte az útja. Ezt a korszakát idézi meg a következő versrészlet:
„Ajtóm fák közé nyílik.
Nyitja-csukja tollam,
Karcolászva bűbájolom:
K. I. aki voltam.”
(Névtábla seholsincs ajtómra)
Minden csak volt, eltűnik országrész, de főleg költők, illetve miniszterelnökök.
2. Elérkeztünk a Vértanúk terére. Nagy Imre szobra (Varga Tamás, 1996) egy kis hídról néz vissza a Parlamentre és a Kossuth térre. (Már nem néz vissza, eltűnt valahova.) Tragikus hős volt. Ha szóba jött a neve az órán, mindig Antigonéhoz hasonlítottam. Fontosabb volt számára a meggyőződése, az eszme, mint az élete.
A Kossuth teret uralja a historizáló eklektika (neobarokk és neogótikus stílus) jegyében épült Parlamentünk. Az épületre kiírt pályázatot Steindl Imre nyerte meg, s a millenniumi ünnepségekre lett kész. 1896. júl. 8-án nyílt meg. A befejezése azonban 1904-ben következett el. Nagy Ady-hívő vagyok, remélem nem szentségtörés, ha idézem szavait: „A magyar parlament új palotát kapott. Rettenetesen drágát és kétesen monumentálisat. És ebbe a drága, elfuserált palotába éppen az a parlament került, melynél jelentéktelenebb, önzőbb és alacsonyabb nívójú nem képviselte a népet.” (Nagyváradi Napló 1902. október 10.) Persze minden új egy idő után természetessé válik.
Ugyanezen a pályázaton második helyezést ért el Hauszmann Alajos terve. Ebből lett a Királyi Kúria (ma Néprajzi Múzeum, jelenleg zárva), mely a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmus ötvözete. Szépen csillogott az őszi napfényben. Ugyanekkor harmadik helyezést kapott a mai Földművelődésügyi Minisztérium épülete. Megdöbbentőek a falon a „golyónyomok”. Gyerekkoromban sok pesti ház falán ott voltak a golyó ütötte sebek.
Történelmünknek fontos tere a Kossuth tér. Az első köztársaságot 1918. november 16-án itt kiáltotta ki az akkori Országház téren összegyűlt tömeg, illetve a Parlamentben ülésező Nemzeti Tanács. Hatvany Lajos leírásából tudjuk, hogy itt volt Ady is. „Ez a nap Ady Endre napja. Tíz év óta érzi, sírja, visítja ezt a napot.” (Vezér Erzsébet) A Nemzeti Tanács november végén tisztelgő látogatást tett a költő betegágyánál.
1946. február 1. a második köztársaság kikiáltásának a napja. Eltörölték a „király nélküli királyságot”. Sulyok Dezső szép beszédet tartott. Erre a rövid időszakra nagyon jellemző, hogy Bibó István azt kérte, majdani síremlékén ez álljon: „Élt három évet, 1945-1948-ig.” Ide kapcsolódik sokat idézett gondolata is: „demokratának lenni annyit jelent, mint nem félni.”
A harmadik köztársaságot 1989. október 23-án kiáltották ki. Szűrös Mátyás lett a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke.
A tér két fő emlékműve a Rákóczi-szobor (1937, Pintér János) és a Kossuth-szobor (1952, Kisfaludy Stróbl Zsigmond), mely 2015-ben Horvay János kompozíciójával cserélt helyet. 1956 tiszteletére ég(ett) az örök láng (1996, Lugossy Mária), s a lyukas zászló is a függetlenség nagy álmára emlékeztet. (E kettőt is elfújta a szél.)
A Duna-parthoz közelebb, a Parlament két oldalán József Attila (1980, Marton László) és Károlyi Mihály (1975, Varga Imre) emlékműve (volt) látható. Helyettük most Andrássy és Tisza szobra magasodik. A költő szobra lejjebb csusszant, közelebb a Dunához. Károlyi Siófokra utazott. (Az se rossz hely.) Nagy költőnktől nem messze látható Kovács Bélának, az elhurcolt kisgazdapárti politikusnak a szobra (2002, Kligl Sándor).
A végére már csak egy József Attila-idézet maradt a tarsolyban:
„Már kétmilliárd ember kötöz itt,
hogy belőlem hű állatuk legyen.”
(Flóra)
Már több mint hétmilliárd, Attila!
A harmadik köztársaságot 1989. október 23-án kiáltották ki. Szűrös Mátyás lett a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke.
A tér két fő emlékműve a Rákóczi-szobor (1937, Pintér János) és a Kossuth-szobor (1952, Kisfaludy Stróbl Zsigmond), mely 2015-ben Horvay János kompozíciójával cserélt helyet. 1956 tiszteletére ég(ett) az örök láng (1996, Lugossy Mária), s a lyukas zászló is a függetlenség nagy álmára emlékeztet. (E kettőt is elfújta a szél.)
A Duna-parthoz közelebb, a Parlament két oldalán József Attila (1980, Marton László) és Károlyi Mihály (1975, Varga Imre) emlékműve (volt) látható. Helyettük most Andrássy és Tisza szobra magasodik. A költő szobra lejjebb csusszant, közelebb a Dunához. Károlyi Siófokra utazott. (Az se rossz hely.) Nagy költőnktől nem messze látható Kovács Bélának, az elhurcolt kisgazdapárti politikusnak a szobra (2002, Kligl Sándor).
A végére már csak egy József Attila-idézet maradt a tarsolyban:
„Már kétmilliárd ember kötöz itt,
hogy belőlem hű állatuk legyen.”
(Flóra)
Már több mint hétmilliárd, Attila!
2019. január 30., szerda
A szerelem fokozatai
(Óravázlat, 2012)
Az első fázis a csodálat. A második a hétköznapi változat. A harmadikra nincs szó.
Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először…
E csillagot,
Amelyik mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvösségeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égbe-rontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifjú hitvesem,
Minek nevezzelek?
Ladányi Mihály: Szerelem
Azt mondod, mondjam el,
Milyennek látom én a szerelmet,
A szerelem hű veréb, igénytelen,
Ezen kívül sok van belőle s szürke.
Azt mondod, mondjam el,
Milyennek képzelem a szerelmet.
A szerelem keselyű. A zsákmányával oda száll,
Ahol még a verebek sose jártak.
Azt mondod, mondjam el,
Milyennek kívánom a szerelmet.
Milyennek kívánhatja az ember
A fölötte köröző keselyűt?
Határ Győző: Elmehábor
csészédből a kávé kiloccsan
elnézem a kezed remegését:
így illant el izom- és szellemerő –
elmédből az épség és a szépség
lesznek majd akik emlékeikből
akik szívükből számkivetnek
ne törődj vele hogy elborult:
elborult elmével is szeretlek
mert én ma is: úgy tartogatlak
aki nekem te mindig is voltál
élő klenódium – kinyílóban
a szentségtartó szárnyasoltár
szerelemnek fél évszázada
egyenként-édes ötven éve
te a rettegett kirekesztésnek
elejtésnek nem leszel kitéve
nekem így is: vagy aki voltál
emlékeimben ki betölti vágyam
még az Elfekvő ágybörtönében
is: bilincsbe verve a vaságyon
tán elképzeled: vagy – élsz mozogsz
álmodban régi táncod lejted
de nyomban vak csend a telefonban:
mi volt mikor volt elfelejted
az őzet ízenként így falja fel
az óriáskígyó elmehábor
a szürke kéreg borulatán át a
múlt tenger gyertyája nem világol
lesznek majd akik emlékeikből
akik szívükből számkivetnek
ne törődj vele hogy elborult:
elborult elmével is szeretlek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)