2017. január 21., szombat

Gizi néni



     2012. 03. 15.

     Valamikor régen, a 60-as években csöndes világot éltünk. S te csöndesen, komolyan, fehér köpenyben, ősz hajjal, szemüvegesen léptél elénk. Először is kijavíttattad a falra gombostűkkel felerősített idézetet: A HAZA MINDENEK ELŐTT → helyesen: A HAZA MINDEN ELŐTT. Távolságtartó voltál, szemérmes, majdnem félénk. Minden tudnivalód ott lapult kis füzetedben. Versekről, regényekről, drámákról beszéltél. Mi pedig szorgalmasan jegyzeteltünk. Keveset árultál el magadról, tudtuk egyedül élsz. Talán Vörösmarty Előszójának egy sora ("Most tél van és csend és hó és halál."), Az apostol szőlőszem-hasonlata, a Bolond Istók szőlősgazdája remegtette meg hangodat. Idézted Madách egyik sorát: „Csak az a vég! – csak azt tudnám feledni!”, és majdnem sírtál.


     Érezted, hogy József Attila Ódájának bizonyos részeit nem fogja érteni az osztály, ezért elmondtad, az öcséd orvos, aki rajongva tudja dicsérni az ember belső szerveinek szépségét. Mi faragatlanok voltunk. Egyik osztálytársunk, amikor körbevittél egy nagy albumot, hogy bemutasd Ferenczy István Pásztorlánykáját, hangosan megjegyezte: „de jó csöcsei vannak.”

Pásztorlányka, mno.hu

     Mint tanár mindent szabály szerint végeztél. Vékony, kék füzetbe írtuk a dolgozatokat, meg kellett tanulni a formát. A dolgozatjavítás külön szertartás volt, megtudtuk, miben vétkeztünk és miért. A érettségi dolgozatot Arany balladáiról írtam, hozzávettem még Goethét, s négy év alatt először dicséretet kaptam tőled. A szóbelin Petőfi katonaköltészetét húztam.

     Emlékszem a Respublika c. versre, melyet egy prózai idézettel vezettél be: „Nem széttört korona, hanem a megvesztegethetetlen jellem, szilárd becsületesség a respublika alapja…enélkül ostromolhatjátok a trónt, mint títánok az eget, s le fognak benneteket mennykövezni; ezzel pedig leparittyázzátok a monarchiát, mint Dávid Góliátot!” (Lapok Petőfi Sándor naplójából)

PETŐFI SÁNDOR: RESPUBLIKA
Respublika, szabadság gyermeke
S szabadság anyja, világ jótevője,
Ki bujdosol, mint a Rákócziak,
Köszöntelek a távolból előre! 

Most hódolok, midőn még messze vagy,
Midőn még rémes átkozott neved van,
Midőn még, aki megfeszíteni
Kész tégedet, azt becsülik legjobban.

Most hódolok, most üdvözöllek én,
Hisz akkor úgyis hódolód elég lesz,
Ha a magasból ellenidre majd
A véres porba diadallal nézesz. 

Mert győzni fogsz, dicső respublika,
Bár vessen ég és föld elédbe gátot,
Miként egy új, de szent Napóleon
Elfoglalod majd a kerek világot. 

Kit meg nem térit szép szelíd szemed,
Hol a szeretet oltárlángja csillog,
Majd megtéríti azt szilaj kezed,
Melyben halálos vésznek kardja villog. 

Te lész a győző, a diadal-ív
Ha elkészűl, a te számodra lészen,
Akár virágos tarka pázsiton
Akár a vérnek vörös tengerében! 

Szeretném tudni, ott leszek-e én
A győzedelmi fényes ünnepélyen?
Vagy akkorára már tán elvisz az
Enyészet s ott lenn tart a sírba’ mélyen? – 

Ha meg nem érem e nagy ünnepet,
Barátim, emlékezzetek meg rólam...
Republikánus vagyok s az leszek
A föld alatt is ott a koporsóban!

Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok
Siromnál éljent a respublikára,
Meghallom én azt, s akkor béke száll
Ez üldözött, e fájó szív porára.
            (Pest, 1848. augusztus.)

sulinet.hu


Nincsenek megjegyzések: