2012. 11.15
Hamarosan
Bécsbe utazunk, s így kapóra jön,
hogy Mahler életét olvasom, és Mahler szimfóniáit hallgatom. Vajon mi
őrzi a nyomát abban a városban, melynek operaházában a legnagyobb sikereit
aratta? Eddig nem gondolkoztam ezen, nem botlottam bele még véletlenül sem.
Biztos én nem figyeltem fel arra, hogy tavaly volt halálának századik
évfordulója.
*
A Monarchia
a forradalom utáni állapotában kevéssé volt szabad hely. Blaukopf könyvében azt olvasom, hogy az Októberi diploma (1860, egyben Mahler születési éve) fontos
szerepet játszott a Mahler-család életében. Lehetővé tette a zsidók számára is a szabad mozgást. Az apa, Bernhard Mahler, Kalištéből
(Mahler szülőfaluja) Jihlavába (Iglau) költözött, ahol németül beszéltek, s Mahler ilyenformán
kapcsolódni tudott a német kultúrához.
Egyébként a könyv első fejezetének a
címe: Mahler és Freud. A zeneszerző csodálatosan szép felesége miatt fordult a
lelki bajok nagy szakértőjéhez. Nem tudhatjuk pontosan, hogyan vallott
önmagáról, múltjáról Mahler, de az
biztos, hogy egész életműve önvallomás: egy titáni lélek küzdelme a
kiteljesedésért, miközben megjárja a mélységet és a magasságot.
Önéletrajzi jellegűek a Vándorlegény-dalok (1885), A fiú csodakürtje (1901) és a Gyermekgyászdalok is (1904). Egy
szenvedélyes szerelem ihlette az I.
szimfóniát (1887).
Művészete a romantikában gyökerezik, Mahler mégis a századvég, századelő új
művészetének kulcsfontosságú alakjai közé sorolható. Blaukopf az V. szimfóniában látja a fordulópontot.
Hangsúlyozza, hogy igazi újdonsága „szimfonikus
szecessziója”, mely már expresszionista elemeket is tartalmaz: „… Mahler forradalmi módon újjáteremtette
a polifóniát. Nem éri be a sokszólamúsággal, hanem tovább lép a komplex,
különféle szólamokból összeálló többszólamúság felé. … (Ez) olyasmi, mint a
képzőművészetben a kollázs.” (Kurt Blaukopf: G. M., Gondolat, 1973)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése