2017. január 8., vasárnap

Bosch: Szent Antal megkísértése



 
Bal oldali szárny

Középső tábla

Jobb oldali szárny

     Előre alig volt sejthető, írja Bosman, hogy a démonok a következő két triptichonon fognak elszabadulni: az egyik a lisszaboni Szent Antal megkísértése, a másik A gyönyörök kertje.
     Mintha lehullana az álarc a késő középkori gondolkodásról, az emberi élet pokoli természetéről, mely szédítő és nyomasztó is egyben.
     Bár a szent központi helyet foglal el a képeken, mégis a kínzó ördögök szinte betöltik a teret.
     A középső képen Szent Antal (251-356) egy elhagyott egyiptomi erőd előtt térdel, s a keresztre feszített Jézusra mutat.

                                                            *

     Itt közbe kell vetni, hogy Szent Antal egyiptomi volt. Egy, a Nílustól nem messze fekvő temető sírkamrájában, majd egy elhagyott katonai táborban húsz évet töltött, elvonulva a világtól. Később is a pusztába húzódott, s tovább vívta küzdelmét a kísértésekkel.

                                                            *

     Most visszatérve a képhez, Bosman úgy véli, hogy a szentet és Krisztust körülvevő démonok tulajdonképpen szimbólumok, melyek a világban benne lévő gonoszt jelképezik: a színlelt könyörületességet, a bujaságot, csalást, részegséget. Ezek Szent Antal folyamatos hallucinációi. A háttérben ég egy város. A levegőben különféle szörnyszülöttek röpködnek.

     A bal oldali képen viszontlátjuk őket, amint a levegőbe ragadják a kétségbeesett szentet. Majd az előtérben a halálra vált szentet társai vonszolják kunyhójába.

     A jobb oldali táblán Szent Antal egy kövön üldögél, olvas és meditál. A kísértő egy meztelen nő alakjában lép elő. A terített asztal ugyancsak a testi élvezeteket szimbolizálja.

     A szárnyak hátlapján szürke (grisaille) technikával készült Krisztus szenvedéseinek két stációja. Baloldalt a Getsemáné-kertben elfogják Jézust. Jobboldalt éppen összeroskad a kereszt terhe alatt, s Veronika a kendőjét nyújtja. Ha a két táblát kinyitják, feltárul a Szent Antal színes megpróbáltatása.

 
A Getsemáné-kertben

Veronika kendője


               Irodalom:
      Anthony Bosman: Hieronymus Bosch, Berlin – München, 1962

      Wolfgang Wintermeyer: Hieronymus Bosch fantasztikus életműve, Budapest, 1983

Nincsenek megjegyzések: